Túrabakancs fel, városból ki, erdőbe be. Friss levegővel telik meg a
tüdőm, fák között lépkedek, és magam mögött hagyva a nyüzsgést azon
tűnődöm: vajon mit üzen az erdő?
Éli a saját ritmusát, szervezi
lakóit, lélegzik, pulzál, ruhát vált, otthont ad és táplál, szóval sok
mindent csinál. De üzen is valamit?
Letört faágak és porladó
levelek ropognak a lábam alatt miközben lépkedek. És milliárdnyi
láthatatlan organizmus kering mellettem, alattam és fölöttem. Ki
szervezi az életüket? Van főnökük? Mi itt a házirend, és van-e
szóvivőjük? De a legfőbb kérdés továbbra sem hagy nyugodni: mit üzen az
erdő?
Itt vannak az erdők már rég. Bőven előttünk érkeztek. Vagy
születtek, teremtődtek, kialakultak, kinek hogy tetszik. Aztán
megszülettünk mi is: emberek. És az erdő felnevelt. Óvott, védett,
táplált minket, néha cirógatott és babusgatott, néha pedig félelmetes
kihívások elé állított. Aztán felnőttünk és a viszonyunk megváltozott.
Régen talán többet beszélgettünk. Talán jobban odafigyeltünk egymás
hangulatára és mondandójára.
Mit üzen az erdő? Kérdeznék erről
egy hangosan kopogtató harkályt, de most épp nincs itt, így csak a fák
susogását hallgatom. Túrabakancsom egyenletesen halad, évszázados
ösvényen taposok, szemem világa pedig beleveszik a fatörzsek és az ágak
kusza labirintusába. Haladok mélyen be, egyre beljebb. Csak rám ne
esteledjen. A Természet, a Nagy Erdőanya félelmetes arcával kerülnék
akkor szembe. Az éjszaka és a sötét az már egy másik világ. Tudattalanul
tapogatóznék itt a sűrű erdő mélyén. A sötétben talán oszlana az Én,
elmosódnának a határok, kitágulna a lelkem, és talán életre kelnének még
különös lények is. Körém gyűlnének, a fülembe suttognának, bőrömet
érintenék, a hajamat borzolnák, miközben a szívem pulzálását is a
kezükben tartanák. Képesek rá.
Lassan lemegy a nap, fakulnak a
fények, az árnyak nőnek és hűvösödik. Erősödő szél, bólogató fák, rezgő
bokrok, és utat mutató agg erdei ösvény. Az éjszaka lakói ébredeznek,
lassan a hold is feljön, majd a csillagok, a túrabakancsomat pedig ideje
irányba állítanom. Mit üzen az erdő? Ma este ismét, ahogy szoktam:
távolról, az ágyamból hallgatom.
A Kolostor Őre
ui: A fenti írás pár napja jelent meg a Libraiuson >>