"Amikor minden elcsendesedett az őserdőben, gyertyafénynél tűnődő leveleket írt távoli világokba." - meséli Kardos G. György egy különös könyv előszavában, ami a világvégi völgyről és annak remetéjéről, Lénárd Sándorról szól. Kiknek íródtak azok a bizonyos levelek? Költőknek, kalandoroknak, könyvkiadóknak, hivataloknak, Európának, Amerikának, a hétköznapok emberének, a múlt hőseinek, a jövő gyermekeinek, a földnek és az égnek.
Hosszú és göröngyös utat járt be Lénárd Sándor Budapestről indulva, Ausztrián és Olaszországon át, hogy 1972-ben a brazil őserdők mélyén, "a láthatatlan házban" hajtsa végső nyugalomra fejét a páfrányok alatt. Több nyelven írt és fordított, gondolkodott és tűnődött a világ dolgain, hogy aztán a szinte már-már görög bölcseleti filozófiáját papírra vesse. Elmélkedett az életről, zöldborsóról, Bach fúgákról, páfrányokról, őserdőről, történelemről, kolonistákról, és sok minden egyébről ott a Donna Emma völgy távoli csöndjében. Vajon melyik volt a legjobb mondata?
A teljes írás itt olvasható:
Lénárd Sándor legjobb mondata >>
Üdvözlettel
A Kolostor Őre
Csak Könnyedén
