A hópárduc elaludt
avagy a hegymászás spirituális tanulságai
ERŐSS ZSOLTTAL ÉS KISS PÉTERREL volt tele a napokban a média tudom. A csapból is ez folyt, mindenki írt mindenfélét. Ezért is vártam egy picit ezzel a bejegyzéssel, hogy ne a nagy "zajban" olvasd, hanem utána, amikor már lecsillapodtak valamelyest a kedélyek és az érzelmek. A bejegyzés nem lesz rövid, azonban érdemes lesz elolvasnod, mert talán tud majd újat mondani Számodra az eddig olvasottakhoz képest.
ABBAN AZ ESETBEN ha Neked fogalmad sincs, ki is az a hópárduc, Erőss Zsolt, Kiss Péter, vagy mi is az a Kacsendzönga, akkor üsd be ezeket a google-ba, és gyorsan fusd át a cikkeket, aztán gyere vissza. Nem egy könnyű ügy ennek a témának a megírása, mert Erőss Zsolt sok mindenben nagyon szimpatikus volt számomra, a hegyeket kedvelem, és saját magamon keresztül is tisztában vagyok azzal, hogy mennyire máshogy tekintettem bizonyos dolgokra azelőtt, mielőtt még komolyabban kezdtem volna foglalkozni a meditációval, és hogyan utána. Megváltozik az ember, átalakul. Az az igazság, hogy a meditáció előtt, talán nem is értettem volna meg ezt a bejegyzést, amit most fogsz olvasni. Nem értettem volna meg az üzenetét és a finomságát. Remélem azért Neked sikerül majd befogadnod. Kezdjük hát!
Az abszolút
LÉTEZHET-E VAJON Abszolút Igazság vagy sem? A modern egó annyira individualista, hogy azonnal rávághatja hogy nem-nem, minden szubjektív, ahány ember annyi vélemény, annyi "Igazság", annyi Út stb. stb. Azonban egy picit menjünk a mélyére. Persze hogy vannak szubjektív benyomások. Megoszlanak a vélemények mondjuk egy ruháról, egy zenéről, egy frizuráról, vagy sok mindenről. De vannak-e vajon az emberi létezésben olyan alapvető dolgok (értékek) amelyek, úgymond abszolútak? Korábban itt a blogon már próbáltam ezt a témát fejtegetni, hogy például egy gyilkos, vagy egy erőszaktevő ember tevékenysége, az vajon helyes-e? Az elfogadható? Az kedvező? Az ilyen szélsőséges példában talán nagyon egyszerű az, hogy kimondjuk rá, hogy az nem helyes. Ez talán egyfajta Abszolút Igazság lehet. Nem ez a helyes élet útja. Azonban ha nem ilyen szélsőséges és szembetűnő a példa, hanem sokkal hétköznapibb, akkor már nehezebben tudjuk rá kimondni azt, hogy az vajon a helyes út vagy sem. Pedig könnyen lehet, hogy akkor is ott van az, csak mi nem akarunk szembenézni vele. Hát nehogy már a modern egónknak megmondják mi a helyes út és mi nem!? Majd mi azt tudjuk és kész! No de valóban tudjuk? Akkor mire ez a nagy elégedetlenség a világban? Mire az a nagy örömtelenség és szenvedés? Mire ez a nagy őrület? Mi annyira tudjuk hogy mi a "helyes", és annyira nem akarjuk elfogadni hogy létezik az Isteni Erő Végtelen Dimenziójában az Egyetemleges Kedvezőség, hogy csakis a saját egónk, a saját véleményünk "magabiztosságába" kapaszkodunk két kézzel, miközben egyre jobban nyűglődünk és szenvedünk. A harmónia teljesen felborult. Elvesztette egyensúlyát az emberiség, és még ragaszkodik is az (elméjének) elképzeléseihez, hogy senki ne beszéljen neki abszolútról, meg egyetemes emberi-isteni törvényekről, hanem hagyja őt úgy élni ahogy akar. Most akkor hogy is van ez kérem szépen?
KELETEN A "HELYES ÉLET" ÚTJÁT, úgy is nevezik hogy Dharma. Ez úgymond az erkölcsös, erényes, tisztelet és méltóságteljes, egyfajta megvilágosodott, Isteni Élet útja. Itt nyugaton talán ami közelíthet ehhez, vagy ami szimbolizálhatja, vagy akár az esszenciájának is mondható, az a 10 parancsolat, amivel kapcsolatban ne valamifajta egyházasdi, meg püspöki álszentség ugorjon be Számodra, hanem inkább egyfajta emelkedettség. Az erényesség, a tisztaság, a bölcsességnek valamifajta Szent Megvilágosodása, Megnyílvánulása és Útja. Az Isten által az emberbe kódolt "Tiszta Út". Ezeknek a dolgoknak a finomságát igazából nem is az elmével lehet felfogni, hanem a meditáció által. Amikor ezen nem csupán gondolkodsz, meg nem csak agyalsz, hanem egyre inkább a Lényeddé Válik egyfajta Egyetemesség, az Isteni Erővel való Egységélmény, a Dharma útja. Hogyan jön ehhez a hópárduc? Mindjárt kiderül!
Boldogság - Öröm
SZERINTED VAN KÜLÖNBSÉG a két fogalom közt, vagy ugyanazt jelenti? Ha úgy
gondolod van különbség, akkor szerinted mi az? Mitől más a boldogság, és
mitől más az öröm? Hogyan fogalmaznád ezt meg? Lehet hogy a
hétköznapokban akár ugyanazokra a dolgokra is használjuk ezeket a
szavakat, csak egyszer ezt vesszük elő, másszor meg a másikat. Shri
Mataji beszélt erről, és valójában ennek a mélységét is igazából a
meditáción keresztül értettem meg, éltem át. A különbséget valahogy úgy
mondanám, hogy Boldogságot az Egó él át, Örömet pedig a Lélek. Mit is
jelent ez?
VALAMI OLYASMIT, hogy teljesen mástól boldog az Egó, és másnak örül a Lélek. Sőt, hát a Lélek nem is másnak örül, hanem Ő maga az (Isteni) Öröm Állapota. Azonban az Egó nem azonos a Boldogsággal. Az Egó persze keresi, kutatja, űzi a boldogságot, néha még a Kacsendzöngáig is megy érte. Azonban mivel az Egó nem azonos a Boldogsággal, hanem csak próbálja megszerezni, elérni, ezáltal abban a játszmában benne van az is, hogy sokszor nem találja. Akkor viszont boldogtalan. Akkor szenved, akkor nyűglődik, akkor elégedetlen, akkor szomorú. Ne feledd, a Lélek teljesen Egy az Örömmel. Azt nem veszítheti el, ezáltal nem is kell keresnie, mert Egy vele. Szó lesz erről is bővebben, azonban maradjunk még a boldogságnál és az Egónál.
NA DE MIBEN LELI az Egó a boldogságát? Mindenben, amiben az Én-ünk, az Egónk kiteljesedhet. Ennek lehet testi megnyílvánulása, érzelmi, vagy akár gondolati, talán még spirituális oldala is. Az Egóm, az Én-em teljesen azonosítja magát önmagával, és sokszor ki is zárja azt, hogy egy nagyobb (Isteni) erő részese vagyok. Én én én ééééén vagyok. Az én érzelmeim, az én testem, az én gondolataim, jelenem, jövőm. Az én világom, az én "Igazságom". És akkor vagyok boldog, ha minden az Én-em elvárásai szerint alakul. Ha az Én-em érzelmi igényeit kielégíti a környezetem. Na de mi van ha nem? Rögtön szenvedek. Ha az Én-em testi igényeit sikerül kielégíteni táplálkozással, sporttal, szex-xel, masszázzsal, kényeztetéssel, orvoslással, fodrásszal, sminkessel, tetoválással, szépségápolással és sok mindennel, akkor boldog az ÉN, boldog az Egó. És ha nem sikerül az elvárásainak megfelelő szintű kielégítés akkor mi történik?
AKKOR SZENVEDÜNK, akkor nyűglődünk, akkor messze van a boldogság. Mi történik ha mégis kielégülnek a testi, érzelmi, gondolati igények, akkor meddig tart a boldogság? Hosszan? Vagy rövid ideig? És mi történik utána? Jön az újabb vágyakozás, az újabb boldogtalanság. Ezért mondta Buddha, hogy keressük meg magunkban a vágytalanság állapotát. Na de hát hogyan létezhet az, hogy nincsenek vágyaink? Nehéz ezt megérteni elmével, mert az elme tele van vágyakkal (pláne ebben a modern világban), azonban a megvilágosodás pont az az út, hogy felül emelkedj a vágyak korlátain, és eljuss a vágytalanság örömteli állapotába, a nirvánába. Létezhet ilyen? Ha a Lélek, az Öröm Maga, akkor Ott van ez az állapot, oda kéne eljutni. Na de hogyan? Úgy, hogy az Én-ünket picit hanyagoljuk (ami persze nem könnyű). Ebben segít a meditáció, no de kanyarodjunk vissza a Hópárduchoz és a boldogsághoz!
SZÓVAL AZ ÉNÜNK keresi és kutatja a boldogságot, akár testi, akár érzelmi, akár intellektuális kihívásokban, és ahogy láthatjuk, ez rögtön magában is rejti, a boldogtalanságot magát. És azt látom, hogy valaki minél inkább erőteljesen űzi és hajtja ezt a fajta boldogság keresést, annál inkább próbál menekülni a boldogtalanság elől, és annál inkább belegabalyodik ebbe a mókuskerékbe, vagy ahogy keleten hívják Máyá-ba, avagy az illúzióba. Arról meg persze hallani sem akar, hogy megtalálhatná magában az ellentétek nélküli, Örömteli állapotot, a mindannyiunkban ott szunnyadó Isteni Lélek Állapotát. Félnek ennek a felfedezésétől az emberek, mert minden addigi Egós erőlködésük és erőfeszítésük, teljesen jelentéktelenné válna. Semmissé! Érted ezt? Ezáltal jelentéktelenné válna Ő maga is. Legalábbis a hamis éntudata, az Egója. És az a gond, hogy azonosítjuk saját magunkat a saját magunk Én-ünkkel, és a legjobban ettől rettegünk, hogy ezt az Egót (ezt az illúziót) amit kitartóan és folyamatosan építgetünk, hogy ez semmivé lesz. Hát mi lesz akkor velünk ha kipukkan az Ególufi? Ha a saját Én-ünk teljesen bele van szédülve, egyfajta érzelmi, testi, gondolati illúziók csapdájába, ha bele van tévedve egyfajta teljesítménykényszerbe, akár sport, akár vállalkozás, akár egyéb tevékenységekbe, és csorbul az ott betöltött "sikeressége", akkor mi lesz? Boldogtalanság bizony. Szenvedés, nyűglődés, és az Egó nyalogathatja a sebeit. Azonban mi lesz ha "sikeres"? Hát akkor roppant büszke lesz, hiszen neki van a legboldogabb családja, neki van a legnagyobb irodaháza, ő már 10 másodperc alatt futja le a száz métert, ráadásul ő már 4 olimpiai aranyérmet szerzett, neki már 3 diplomája van, ő már BMW-t vezet, átkenuzta az óceánt, vagy ő már felmászott a Himalájára is. Persze az összes hegyet nem tudta megmászni, mert arra csakis Chuck Norris képes.
PERSZE ÉN IGAZÁN értékelem az erőt, a kitartást, a hitet, a szorgalmat és minden olyan dolgot ami nagy eredményeket hoz, ezek fantasztikus dolgok, azonban látni kell azt is, hogyha a nagy eredmények csupán az Egó Tündöklő Csillogásában forognak, és a könyökével teljesen maga taszítja az Isteni Erő tiszteletét, akkor nincs abban semmi gyönyörűség, semmi nagyszerűség. Viszont ha saját maga elé tudja engedni az Isteni Erő Tündöklését, akkor gyönyörűvé válik az egész. Azonban ha idáig eljut valaki, akkor már felfedezi azt is, hogy mennyire semmitmondó az, hogy Ő 1 tizedmásodperccel gyorsabban úszik másoknál, hogy Ő 2 hegycsúccsal többre tudta felerőltetnie magát, hogy az Ő kocsija volt a leggyorsabb a Hungaroringen, vagy az osztályból neki lett a legtöbb diplomája, pénze, nyaralója, gyereke, kutyája, macskája ésatöbbi ésatöbbi
HA AZ ISTENI ERŐT a saját maga Egója elé tudja engedi az ember, (és nem Egóból, spirituális büszkeségből, hanem szívből és alázatból) akkor elkezd közel kerülni az Isteni Megvilágosodáshoz, a Lélekhez magához. Ami pedig a teljes Harmónia, Béke és az Öröm Állapota és Dimenziója. Az EgységÉlmény. Az a fajta Öröm, ami már nem a "mert"-ekből táplálkozik. Nem azért, mert jó a modern frizurám, nem azért, mert van gyerekem, nincs gyerekem, karrierem, nem azért, mert ez vagy az vagy amaz az elvárásaim szerint történt, hanem Egységben van teljesen az Élet Áramlásával, és az ebből fakadó Harmóniával.
Vissza a hegyhez
ERŐSS ZSOLT A GÓBÉK FÖLDJÉRŐL származik, székely ember. Nagyon kedveltem őt hallgatni, és nekem nagyon tetszenek az ennyire tettre kész, elszánt emberek. Akikben ilyen erő, hit és kitartás van, csak valahogy a céljaikat, az irányultságukat érzem picit tévesnek. Valahogy ahhoz az Egyetemlegességhez egyáltalán nem illeszkedik. Azt nyilatkozta többször, ha fönt kell meghalnia a hegyen, "boldogan" fog meghalni. És el is képzeltem az utolsó pillanatait. Ha magánál volt, tiszta volt a tudata, el tudom képzelni hogy boldogan halt meg ott fönt. Kívánom Számára hogy leljen nyugalomra, és a Szelleme ne maradjon ott fönt, hanem könnyen haladjon tovább a következő életébe, és folytassa az útját. Szóval lehet hogy az utolsó pillanatai boldogan teltek, de az vajon az Egó boldogsága volt, vagy a Lélek öröme? Az Egó, ami az Énhez kötődik, a Lélek pedig az Istenhez. Nem lett volna jobb az élete, ha nem a Boldogságot, hanem az Örömet keresi? És ha az Örömre rátalál, akkor talán bőven megelégedett volna, valamilyen szerényebb, egyszerűbb (talán Istenhez is közelibb), a hegyek alatt tevékenykedő úti kísérő, vagy ilyesmi tevékenységgel is. A hosszú élet folyamán emberek ezreinek mesélhetett volna a hegyekről. Békében körbesétálhatták volna a hegyeket, és gyönyörködhettek volna együtt a teremtés csodálatosságában. Ez kevés lett volna? Sajnos úgy tűnik igen.
HEGYMÁSZÓK NYILATKOZTÁK hogy 8000 méter fölött már csak a csodával határosan tudnak létezni. Percenként csupán egyet-kettőt tudnak lépni, nincs levegő, a tudatuk beszűkül, nehéz helyesen dönteni stb. Egész egyszerűen nincs ott az embernek semmi keresnivalója, de mégis beleerőlteti magát a helyzetbe. És utána büszke erre a beleerőltetésre. Arra hogy ráerőszakolta magát a hegyre, és túlélte. Ezáltal valójában az egész Teremtést sérti meg! Az Isteneket. (hozzá kell tennem, hogy nem kell ahhoz a Himaláyáig mennünk hogy az Isteni Erőt megsértsük, nagyon "kreatívak" vagyunk, találunk magunknak bőven lehetőséget erre a hétköznapokban is.) Most figyelj, mert most még durvábbat mondok!
AZ HOGY AZ EMBER egyáltalán nem tiszteli a Teremtést, nem tiszteli önmagát, a természetet és az Istenit, az tökéletesen megmutatkozik abban is például, hogy az emberek egy tenger felé sem tisztelettel közelítenek, hanem Jet-skivel, meg szörfdeszkával, és büszkén villognak rajta! Röhögve parádéznak az Istenek tengerén. Azt hiszik hogy milyen jó együttműködésben vannak a tenger hullámaival, pedig valójában csak az Egójuk íncselkedik az Istenekkel és a természettel, és csak kísértik a saját Sorsukat. És ahhoz mit szólsz hogy az erdő nyugalmát és békéjét, a természet szépségét motorok, meg quadok agresszivitásával sértik meg. Szerinted? Ez olyan nagyszerű tevékenység lenne? Ez erényes? Dharmikus? Tiszteletteljes az, hogy nem bírnak magukkal, és az Isteni Erdőben motoroznak? Még egyszer mondom, a meditáció előtt, én sem éreztem volna ebben semmi kivetnivalót! Sőt! Én is motoroztam félrészégen büszkén az erdőben, hogy kergessem a saját magam Egóját és elégedetlenségét.
OTT VAN EGY gyönyörű hegy, ami nyugalmat sugároz, az egész jelenléte meditációra késztet, ha ránézek gondolatmentessé válok, és az ember meg nem bír magával, és őrült módjára elkezd rajta síelni, hogy megsértse a hegyet, és az Egóját kielégítse, majd amikor már eljön az este, és ahelyett hogy hagyná megpihenni a természetet, óriásreflektorokkal világítja be a domboldalt, hogy még este is tudjon őrült módjára rohangálni síléccel a hegyen, a legvégén pedig meg bevágja magát egy faházba, hogy részegre leigya magát. Ez vajon a "helyes élet" útja? Az Istenek, a Dharma, a Természettel való Egység és Harmónia útja? Ez lenne a (nagybetűs) Természet tisztelete? Ez kedvező?
Extrémpark
FIGYELD CSAK MEG, Magyarországon is egyre több az extrém kalandpark az erdőkben. De miért? Azért, mert az emberekben már akkora feszültség, nyugtalanság és türelmetlenség van, hogy számukra már nem érték, és nem egy élmény az, hogy pusztán sétálnak egy jót ez erdőben. Az ma már kevés! Ma már köteleken kell ugrálni, meg effélék, hogy valamifajta "boldogság" élményhez juthasson.
EGY KORÁBBI munkahelyemen, intelligens, iskolázott, fiatal és középkorú társaságnak az volt a szórákozása, hogy minden héten elmentek többször kocsmázni és berúgni, és utána napokig erről büszkén mesélni! Ismerős, hiszen én is így éltem a meditáció előtt, amíg be nem zuhantam részegen 10 évvel ezelőtt a Sziget fesztiválon a Sahaja Jóga sátorba. Egyszer egy szerényebb kolléga kitalálta, hogy mi lenne, ha mi munkatársak egy nap elmennénk egy hosszabb erdei sétára közösen. Örömmel jelentkeztem, mire azt láttam hogy alig jöttünk össze páran, hiszen ez a program kevés volt! Érted ezt? Nem volt érdekes, nem volt vonzó. Nem volt benne őrültség, nem volt benne extrémitás, nem volt benne "semmi". Csak mi és az erdő. Ez ma már tényleg kevés? Most komolyan, hogyan jutott idáig az emberiség?
Ayrton Senna
SHRI MATAJI volt hogy említette Sennát, a híres forma 1-es pilótát, hogy neki is azért kellett meghalni a pályán, hogy felhívja az emberek figyelmét arra az őrültségre amit a forma 1 jelent. Vajon miért kell összeesnie mostanában a sok egészséges fiatal focistának a pályán? Hol van már a a játék öröme a sportból? Most már csakis a teljesítmény hajhászásról és a pénzről szó. És ha van siker, van eredmény, akkor van "boldogság". Akkor örül az Egó. Ha nincs siker, nincs boldogság. Hol van az Öröm? Mi lenne ha csak az Örömért, Örömből játszanának? Az kevés lenne? Miért?
ÍGY VAGYOK ÉN VALAHOGY ezzel a mai témával is. Erőss Zsolt egy fantasztikus ember lehetett, csak valahogy ő is belekeveredett ebbe a fajta boldogság hajhászásba, ahelyett hogy az örömet kereste volna. Azt meg talán megtalálta volna már a hegy lábánál is. Aztán évtizedekig elhallgathattuk volna, ahogy a szokásos mosolyával, és a szép székely kiejtésével mesélt volna nekünk a hegyekről, a dombokról, és a természet szépségéről. Aztán ott van még a témában a társa is, Kiss Péter.
Mester és Tanítvány
AHOGY OLVASTAM a netet, Kiss Péter amolyan mesterféleként tekintett Erőss Zsoltra. Teljesen meg tudom érteni, hiszen magam is amolyan "tanítvány" típusú ember vagyok. Nagyon szeretek másokra felnézni, tanulni tőlük, figyelni, ellesni dolgokat. A meditációtól függetlenül különböző szakmák és területeken a magam módján, én is amolyan tanítványként követek "mestereket", akiknek minden egyes mondatát vagy gesztusát érdemes ellesni. A hírekből ahogy lehetett olvasni, Kiss Péter ott fent a hegyen mindenben segítette a mesterét. Külföldi hegymászók is ezt mondták, ezt a szót is használták, hogy bevárta a mesterét, masszírozta stb. stb. Le a kalappal előtte, mert ráadásul a hegymászók azt is mondták, hogy ilyen magasságban már szinte nincs csapatmunka, hanem abszolút az egyéni túlélés van szem előtt. Kiss Péter mindenesetre saját magán túl, Erőss Zsolttal is foglalkozott. Talán a következő életükben újratalálkoznak, és a karmikus kapcsolatuk tovább szintekre juthat.
A levágott láb tanulságai
VAN EGY KLASSZIKUS mondás, miszerint ha nem hallod meg az élet apró kopogásait (figyelmeztetéseit) akkor előbb utóbb rád borítja az ajtót. Volt hogy én is csúnyán belecsúsztam ilyesmibe, hogy az élet (vagy Sors, vagy Isten) halkan, szerényen óvatosan megkopogtatta a vállam, hogy, hahó, figyelj csak! Állj meg picit, gondold át... de hát mit tesz ilyenkor az Egó? Rátarti módon lesöpri ezt a fajta óvó, figyelmeztető vállveregetést, aztán dacosan és durcásan tovább hajtja a saját kielégülését, "boldogságát". Aztán jönnek nagyobb figyelmeztetések, majd még nagyobbak, egészen addig amíg rá nem borul az ajtó...
ERŐSS ZSOLT MELLETT az elmúlt években többen is meghaltak. Persze ez a hegymászóknál benne van a pakliban, na de azért mégiscsak... Aztán egy pár éve ő is balesetet szenvedett, és amputálták a jobb(!) lábát. A sahaja jógából ismerheted az energiacsatornákat és csakrákat. Több főbb energiacsatorna is van bennünk, és persze úgymond alcsatornák is. Az egyik ilyen fő energaicsatorna a jobb oldali, a pingala nadi. Ennek az állapotát, a jelzéseit és üzenetét lehet érezni a csakrákban is, vagy akár a komplett jobb kézben, vagy jobb lábban. Na most ha Erőss Zsoltnak a jobb lábát amputálták, akkor az bizony elég erős "üzenet" a jobb oldali energiacsatorna kedvezőtlen működésével kapcsolatban. Ennek az energiacsatornának a akadályai és negativitásai így jelentkeznek az életünkben:
- túlzott aktivitás, agresszivitásra, dominálásra való hajlam, túl sok gondolkozás vagy cselekedet, az ember túl sokat foglalkozik a jövővel és nem leli örömét a jelenben, esetleg túlzott racionalitás, a kelleténél nagyobb egó, talán agresszívebb kommunikácó, az életben betöltött felelősség helytelen megítélése és ilyenek.
A Kancsendzönga meditációja
VÉGEZETÜL AZT KÍVÁNOM mindannyiunknak, hogy a boldogsághajhászása mellett, azért néha picit lassítsunk, és kezdjük el felfedezni az Öröm Birodalmát is. Üljünk le egy hegy lábához, vagy a városi forgatagban egy padra, és csak olvadjunk be a környezetbe. Fedezzük fel a Lélek, Mindentől és Mindenkitől Független Örömét. A Létezés Békéjét és Nyugalmát. Ha így teszünk, talán megvilágosodhatunk pont ott abban a pillanatban, akár egy hegy lábánál. Vagy a városban egy padon, a sétány egyik oldalán...
--------------------------------------------------------------------
Meditatív ücsörgésünk, tűnődésünk és ráérős szemlélődésünk mai helyszíne és padjai pedig:
VALAMI OLYASMIT, hogy teljesen mástól boldog az Egó, és másnak örül a Lélek. Sőt, hát a Lélek nem is másnak örül, hanem Ő maga az (Isteni) Öröm Állapota. Azonban az Egó nem azonos a Boldogsággal. Az Egó persze keresi, kutatja, űzi a boldogságot, néha még a Kacsendzöngáig is megy érte. Azonban mivel az Egó nem azonos a Boldogsággal, hanem csak próbálja megszerezni, elérni, ezáltal abban a játszmában benne van az is, hogy sokszor nem találja. Akkor viszont boldogtalan. Akkor szenved, akkor nyűglődik, akkor elégedetlen, akkor szomorú. Ne feledd, a Lélek teljesen Egy az Örömmel. Azt nem veszítheti el, ezáltal nem is kell keresnie, mert Egy vele. Szó lesz erről is bővebben, azonban maradjunk még a boldogságnál és az Egónál.
NA DE MIBEN LELI az Egó a boldogságát? Mindenben, amiben az Én-ünk, az Egónk kiteljesedhet. Ennek lehet testi megnyílvánulása, érzelmi, vagy akár gondolati, talán még spirituális oldala is. Az Egóm, az Én-em teljesen azonosítja magát önmagával, és sokszor ki is zárja azt, hogy egy nagyobb (Isteni) erő részese vagyok. Én én én ééééén vagyok. Az én érzelmeim, az én testem, az én gondolataim, jelenem, jövőm. Az én világom, az én "Igazságom". És akkor vagyok boldog, ha minden az Én-em elvárásai szerint alakul. Ha az Én-em érzelmi igényeit kielégíti a környezetem. Na de mi van ha nem? Rögtön szenvedek. Ha az Én-em testi igényeit sikerül kielégíteni táplálkozással, sporttal, szex-xel, masszázzsal, kényeztetéssel, orvoslással, fodrásszal, sminkessel, tetoválással, szépségápolással és sok mindennel, akkor boldog az ÉN, boldog az Egó. És ha nem sikerül az elvárásainak megfelelő szintű kielégítés akkor mi történik?
AKKOR SZENVEDÜNK, akkor nyűglődünk, akkor messze van a boldogság. Mi történik ha mégis kielégülnek a testi, érzelmi, gondolati igények, akkor meddig tart a boldogság? Hosszan? Vagy rövid ideig? És mi történik utána? Jön az újabb vágyakozás, az újabb boldogtalanság. Ezért mondta Buddha, hogy keressük meg magunkban a vágytalanság állapotát. Na de hát hogyan létezhet az, hogy nincsenek vágyaink? Nehéz ezt megérteni elmével, mert az elme tele van vágyakkal (pláne ebben a modern világban), azonban a megvilágosodás pont az az út, hogy felül emelkedj a vágyak korlátain, és eljuss a vágytalanság örömteli állapotába, a nirvánába. Létezhet ilyen? Ha a Lélek, az Öröm Maga, akkor Ott van ez az állapot, oda kéne eljutni. Na de hogyan? Úgy, hogy az Én-ünket picit hanyagoljuk (ami persze nem könnyű). Ebben segít a meditáció, no de kanyarodjunk vissza a Hópárduchoz és a boldogsághoz!
SZÓVAL AZ ÉNÜNK keresi és kutatja a boldogságot, akár testi, akár érzelmi, akár intellektuális kihívásokban, és ahogy láthatjuk, ez rögtön magában is rejti, a boldogtalanságot magát. És azt látom, hogy valaki minél inkább erőteljesen űzi és hajtja ezt a fajta boldogság keresést, annál inkább próbál menekülni a boldogtalanság elől, és annál inkább belegabalyodik ebbe a mókuskerékbe, vagy ahogy keleten hívják Máyá-ba, avagy az illúzióba. Arról meg persze hallani sem akar, hogy megtalálhatná magában az ellentétek nélküli, Örömteli állapotot, a mindannyiunkban ott szunnyadó Isteni Lélek Állapotát. Félnek ennek a felfedezésétől az emberek, mert minden addigi Egós erőlködésük és erőfeszítésük, teljesen jelentéktelenné válna. Semmissé! Érted ezt? Ezáltal jelentéktelenné válna Ő maga is. Legalábbis a hamis éntudata, az Egója. És az a gond, hogy azonosítjuk saját magunkat a saját magunk Én-ünkkel, és a legjobban ettől rettegünk, hogy ezt az Egót (ezt az illúziót) amit kitartóan és folyamatosan építgetünk, hogy ez semmivé lesz. Hát mi lesz akkor velünk ha kipukkan az Ególufi? Ha a saját Én-ünk teljesen bele van szédülve, egyfajta érzelmi, testi, gondolati illúziók csapdájába, ha bele van tévedve egyfajta teljesítménykényszerbe, akár sport, akár vállalkozás, akár egyéb tevékenységekbe, és csorbul az ott betöltött "sikeressége", akkor mi lesz? Boldogtalanság bizony. Szenvedés, nyűglődés, és az Egó nyalogathatja a sebeit. Azonban mi lesz ha "sikeres"? Hát akkor roppant büszke lesz, hiszen neki van a legboldogabb családja, neki van a legnagyobb irodaháza, ő már 10 másodperc alatt futja le a száz métert, ráadásul ő már 4 olimpiai aranyérmet szerzett, neki már 3 diplomája van, ő már BMW-t vezet, átkenuzta az óceánt, vagy ő már felmászott a Himalájára is. Persze az összes hegyet nem tudta megmászni, mert arra csakis Chuck Norris képes.
PERSZE ÉN IGAZÁN értékelem az erőt, a kitartást, a hitet, a szorgalmat és minden olyan dolgot ami nagy eredményeket hoz, ezek fantasztikus dolgok, azonban látni kell azt is, hogyha a nagy eredmények csupán az Egó Tündöklő Csillogásában forognak, és a könyökével teljesen maga taszítja az Isteni Erő tiszteletét, akkor nincs abban semmi gyönyörűség, semmi nagyszerűség. Viszont ha saját maga elé tudja engedni az Isteni Erő Tündöklését, akkor gyönyörűvé válik az egész. Azonban ha idáig eljut valaki, akkor már felfedezi azt is, hogy mennyire semmitmondó az, hogy Ő 1 tizedmásodperccel gyorsabban úszik másoknál, hogy Ő 2 hegycsúccsal többre tudta felerőltetnie magát, hogy az Ő kocsija volt a leggyorsabb a Hungaroringen, vagy az osztályból neki lett a legtöbb diplomája, pénze, nyaralója, gyereke, kutyája, macskája ésatöbbi ésatöbbi
HA AZ ISTENI ERŐT a saját maga Egója elé tudja engedi az ember, (és nem Egóból, spirituális büszkeségből, hanem szívből és alázatból) akkor elkezd közel kerülni az Isteni Megvilágosodáshoz, a Lélekhez magához. Ami pedig a teljes Harmónia, Béke és az Öröm Állapota és Dimenziója. Az EgységÉlmény. Az a fajta Öröm, ami már nem a "mert"-ekből táplálkozik. Nem azért, mert jó a modern frizurám, nem azért, mert van gyerekem, nincs gyerekem, karrierem, nem azért, mert ez vagy az vagy amaz az elvárásaim szerint történt, hanem Egységben van teljesen az Élet Áramlásával, és az ebből fakadó Harmóniával.
Vissza a hegyhez
ERŐSS ZSOLT A GÓBÉK FÖLDJÉRŐL származik, székely ember. Nagyon kedveltem őt hallgatni, és nekem nagyon tetszenek az ennyire tettre kész, elszánt emberek. Akikben ilyen erő, hit és kitartás van, csak valahogy a céljaikat, az irányultságukat érzem picit tévesnek. Valahogy ahhoz az Egyetemlegességhez egyáltalán nem illeszkedik. Azt nyilatkozta többször, ha fönt kell meghalnia a hegyen, "boldogan" fog meghalni. És el is képzeltem az utolsó pillanatait. Ha magánál volt, tiszta volt a tudata, el tudom képzelni hogy boldogan halt meg ott fönt. Kívánom Számára hogy leljen nyugalomra, és a Szelleme ne maradjon ott fönt, hanem könnyen haladjon tovább a következő életébe, és folytassa az útját. Szóval lehet hogy az utolsó pillanatai boldogan teltek, de az vajon az Egó boldogsága volt, vagy a Lélek öröme? Az Egó, ami az Énhez kötődik, a Lélek pedig az Istenhez. Nem lett volna jobb az élete, ha nem a Boldogságot, hanem az Örömet keresi? És ha az Örömre rátalál, akkor talán bőven megelégedett volna, valamilyen szerényebb, egyszerűbb (talán Istenhez is közelibb), a hegyek alatt tevékenykedő úti kísérő, vagy ilyesmi tevékenységgel is. A hosszú élet folyamán emberek ezreinek mesélhetett volna a hegyekről. Békében körbesétálhatták volna a hegyeket, és gyönyörködhettek volna együtt a teremtés csodálatosságában. Ez kevés lett volna? Sajnos úgy tűnik igen.
HEGYMÁSZÓK NYILATKOZTÁK hogy 8000 méter fölött már csak a csodával határosan tudnak létezni. Percenként csupán egyet-kettőt tudnak lépni, nincs levegő, a tudatuk beszűkül, nehéz helyesen dönteni stb. Egész egyszerűen nincs ott az embernek semmi keresnivalója, de mégis beleerőlteti magát a helyzetbe. És utána büszke erre a beleerőltetésre. Arra hogy ráerőszakolta magát a hegyre, és túlélte. Ezáltal valójában az egész Teremtést sérti meg! Az Isteneket. (hozzá kell tennem, hogy nem kell ahhoz a Himaláyáig mennünk hogy az Isteni Erőt megsértsük, nagyon "kreatívak" vagyunk, találunk magunknak bőven lehetőséget erre a hétköznapokban is.) Most figyelj, mert most még durvábbat mondok!
AZ HOGY AZ EMBER egyáltalán nem tiszteli a Teremtést, nem tiszteli önmagát, a természetet és az Istenit, az tökéletesen megmutatkozik abban is például, hogy az emberek egy tenger felé sem tisztelettel közelítenek, hanem Jet-skivel, meg szörfdeszkával, és büszkén villognak rajta! Röhögve parádéznak az Istenek tengerén. Azt hiszik hogy milyen jó együttműködésben vannak a tenger hullámaival, pedig valójában csak az Egójuk íncselkedik az Istenekkel és a természettel, és csak kísértik a saját Sorsukat. És ahhoz mit szólsz hogy az erdő nyugalmát és békéjét, a természet szépségét motorok, meg quadok agresszivitásával sértik meg. Szerinted? Ez olyan nagyszerű tevékenység lenne? Ez erényes? Dharmikus? Tiszteletteljes az, hogy nem bírnak magukkal, és az Isteni Erdőben motoroznak? Még egyszer mondom, a meditáció előtt, én sem éreztem volna ebben semmi kivetnivalót! Sőt! Én is motoroztam félrészégen büszkén az erdőben, hogy kergessem a saját magam Egóját és elégedetlenségét.
OTT VAN EGY gyönyörű hegy, ami nyugalmat sugároz, az egész jelenléte meditációra késztet, ha ránézek gondolatmentessé válok, és az ember meg nem bír magával, és őrült módjára elkezd rajta síelni, hogy megsértse a hegyet, és az Egóját kielégítse, majd amikor már eljön az este, és ahelyett hogy hagyná megpihenni a természetet, óriásreflektorokkal világítja be a domboldalt, hogy még este is tudjon őrült módjára rohangálni síléccel a hegyen, a legvégén pedig meg bevágja magát egy faházba, hogy részegre leigya magát. Ez vajon a "helyes élet" útja? Az Istenek, a Dharma, a Természettel való Egység és Harmónia útja? Ez lenne a (nagybetűs) Természet tisztelete? Ez kedvező?
Extrémpark
FIGYELD CSAK MEG, Magyarországon is egyre több az extrém kalandpark az erdőkben. De miért? Azért, mert az emberekben már akkora feszültség, nyugtalanság és türelmetlenség van, hogy számukra már nem érték, és nem egy élmény az, hogy pusztán sétálnak egy jót ez erdőben. Az ma már kevés! Ma már köteleken kell ugrálni, meg effélék, hogy valamifajta "boldogság" élményhez juthasson.
EGY KORÁBBI munkahelyemen, intelligens, iskolázott, fiatal és középkorú társaságnak az volt a szórákozása, hogy minden héten elmentek többször kocsmázni és berúgni, és utána napokig erről büszkén mesélni! Ismerős, hiszen én is így éltem a meditáció előtt, amíg be nem zuhantam részegen 10 évvel ezelőtt a Sziget fesztiválon a Sahaja Jóga sátorba. Egyszer egy szerényebb kolléga kitalálta, hogy mi lenne, ha mi munkatársak egy nap elmennénk egy hosszabb erdei sétára közösen. Örömmel jelentkeztem, mire azt láttam hogy alig jöttünk össze páran, hiszen ez a program kevés volt! Érted ezt? Nem volt érdekes, nem volt vonzó. Nem volt benne őrültség, nem volt benne extrémitás, nem volt benne "semmi". Csak mi és az erdő. Ez ma már tényleg kevés? Most komolyan, hogyan jutott idáig az emberiség?
Ayrton Senna
SHRI MATAJI volt hogy említette Sennát, a híres forma 1-es pilótát, hogy neki is azért kellett meghalni a pályán, hogy felhívja az emberek figyelmét arra az őrültségre amit a forma 1 jelent. Vajon miért kell összeesnie mostanában a sok egészséges fiatal focistának a pályán? Hol van már a a játék öröme a sportból? Most már csakis a teljesítmény hajhászásról és a pénzről szó. És ha van siker, van eredmény, akkor van "boldogság". Akkor örül az Egó. Ha nincs siker, nincs boldogság. Hol van az Öröm? Mi lenne ha csak az Örömért, Örömből játszanának? Az kevés lenne? Miért?
ÍGY VAGYOK ÉN VALAHOGY ezzel a mai témával is. Erőss Zsolt egy fantasztikus ember lehetett, csak valahogy ő is belekeveredett ebbe a fajta boldogság hajhászásba, ahelyett hogy az örömet kereste volna. Azt meg talán megtalálta volna már a hegy lábánál is. Aztán évtizedekig elhallgathattuk volna, ahogy a szokásos mosolyával, és a szép székely kiejtésével mesélt volna nekünk a hegyekről, a dombokról, és a természet szépségéről. Aztán ott van még a témában a társa is, Kiss Péter.
Mester és Tanítvány
AHOGY OLVASTAM a netet, Kiss Péter amolyan mesterféleként tekintett Erőss Zsoltra. Teljesen meg tudom érteni, hiszen magam is amolyan "tanítvány" típusú ember vagyok. Nagyon szeretek másokra felnézni, tanulni tőlük, figyelni, ellesni dolgokat. A meditációtól függetlenül különböző szakmák és területeken a magam módján, én is amolyan tanítványként követek "mestereket", akiknek minden egyes mondatát vagy gesztusát érdemes ellesni. A hírekből ahogy lehetett olvasni, Kiss Péter ott fent a hegyen mindenben segítette a mesterét. Külföldi hegymászók is ezt mondták, ezt a szót is használták, hogy bevárta a mesterét, masszírozta stb. stb. Le a kalappal előtte, mert ráadásul a hegymászók azt is mondták, hogy ilyen magasságban már szinte nincs csapatmunka, hanem abszolút az egyéni túlélés van szem előtt. Kiss Péter mindenesetre saját magán túl, Erőss Zsolttal is foglalkozott. Talán a következő életükben újratalálkoznak, és a karmikus kapcsolatuk tovább szintekre juthat.
A levágott láb tanulságai
VAN EGY KLASSZIKUS mondás, miszerint ha nem hallod meg az élet apró kopogásait (figyelmeztetéseit) akkor előbb utóbb rád borítja az ajtót. Volt hogy én is csúnyán belecsúsztam ilyesmibe, hogy az élet (vagy Sors, vagy Isten) halkan, szerényen óvatosan megkopogtatta a vállam, hogy, hahó, figyelj csak! Állj meg picit, gondold át... de hát mit tesz ilyenkor az Egó? Rátarti módon lesöpri ezt a fajta óvó, figyelmeztető vállveregetést, aztán dacosan és durcásan tovább hajtja a saját kielégülését, "boldogságát". Aztán jönnek nagyobb figyelmeztetések, majd még nagyobbak, egészen addig amíg rá nem borul az ajtó...
ERŐSS ZSOLT MELLETT az elmúlt években többen is meghaltak. Persze ez a hegymászóknál benne van a pakliban, na de azért mégiscsak... Aztán egy pár éve ő is balesetet szenvedett, és amputálták a jobb(!) lábát. A sahaja jógából ismerheted az energiacsatornákat és csakrákat. Több főbb energiacsatorna is van bennünk, és persze úgymond alcsatornák is. Az egyik ilyen fő energaicsatorna a jobb oldali, a pingala nadi. Ennek az állapotát, a jelzéseit és üzenetét lehet érezni a csakrákban is, vagy akár a komplett jobb kézben, vagy jobb lábban. Na most ha Erőss Zsoltnak a jobb lábát amputálták, akkor az bizony elég erős "üzenet" a jobb oldali energiacsatorna kedvezőtlen működésével kapcsolatban. Ennek az energiacsatornának a akadályai és negativitásai így jelentkeznek az életünkben:
- túlzott aktivitás, agresszivitásra, dominálásra való hajlam, túl sok gondolkozás vagy cselekedet, az ember túl sokat foglalkozik a jövővel és nem leli örömét a jelenben, esetleg túlzott racionalitás, a kelleténél nagyobb egó, talán agresszívebb kommunikácó, az életben betöltött felelősség helytelen megítélése és ilyenek.
A Kancsendzönga meditációja
VÉGEZETÜL AZT KÍVÁNOM mindannyiunknak, hogy a boldogsághajhászása mellett, azért néha picit lassítsunk, és kezdjük el felfedezni az Öröm Birodalmát is. Üljünk le egy hegy lábához, vagy a városi forgatagban egy padra, és csak olvadjunk be a környezetbe. Fedezzük fel a Lélek, Mindentől és Mindenkitől Független Örömét. A Létezés Békéjét és Nyugalmát. Ha így teszünk, talán megvilágosodhatunk pont ott abban a pillanatban, akár egy hegy lábánál. Vagy a városban egy padon, a sétány egyik oldalán...
--------------------------------------------------------------------
Meditatív ücsörgésünk, tűnődésünk és ráérős szemlélődésünk mai helyszíne és padjai pedig:
A fotó beküldője Margit.
Helyszín Bp. 13. ker. Gyöngyössy Sétány
Nagyítás klikk a képre!
Helyszín Bp. 13. ker. Gyöngyössy Sétány
Nagyítás klikk a képre!
Üdv
A Kolostor Őre
Csak Könnyedén
************************************************************************
A MISSZIÓ --> Hiszek abban hogyha minden családban lesz legalább egy, rendszeresen meditáló ember, az mindent meg fog változtatni! Türelmesebb, megfontoltabb, és sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az ország. A célom az hogy ez összejöjjön, hiszen ez mindannyiunk érdeke is. Egy sokkal tudatosabb, emelkedettebb és kedvesebb társadalom már igazán ránk fér végre. A kolostoros blog egyszerű, és pénztárca kímélő eszközeivel, na és az internet segítségével ez könnyen elérhető. Ha tetszett ez a mostani bejegyzés, értékesnek, humorosnak, vagy éppen elgondolkodtatni valónak találtad, akkor mindenképp küldd tovább most másoknak is! HAJRÁ!
