2010. február 20., szombat

Tanulságos történet egy Szentről


idézet Shri Matajitól:

"Egyszer egy nagy indiai szent egy korsóban vizet vitt, hogy azt egy bizonyos templom Istenségére öntse. Ezért egy hónapig kellett gyalogolnia a korsóval a kezében. De amikor odaért a templomhoz, meglátott egy szamarat, aki nagyon szomjas volt, és közel járt a halálhoz.

Azonnal feladta azt az elképzelését, hogy a templomba menjen és megitatta a szamarat a vízzel, amit hozott, hogy megmentse az életét. Azok, akik ugyanolyan korsókat vittek, elcsodálkoztak rajta. Hogyan adhatta a vizet ennek a szamárnak ahelyett, hogy elvitte volna a templomba, hogy az Istenségre öntse, kérdezték a társai. Nagyon egyszerűen válaszolt:

- Nem kell megmásznom ezeket a lépcsőket, hogy eljussak az Istenséghez. Az Istenség már lejött ide.

Ámulatba ejtett őket a felfogása, ami olyan finomszintű volt. De ez az, ami egy spirituális embernek a legmagasabb dolog az, ha spontán feláldozhat mindent a spirituális örömért, mert ez a legértékesebb dolog.

Néhány ember kegyetlenül viselkedik, csak hogy mások földjét megszerezze, és bűnös cselekedeteket visz véghez, melyeket a mohóság táplál. De ha megállnak egy percre és elgondolkodnának azon, hogy mi az életük végső célja, biztosan meg fognak változni. A végső cél, hogy elérjük a boldogságot és az örömöt. De ezeknek az anyagi dolgoknak a gyűjtésében nincs semmi öröm. A legnagyobb öröm egynek lenni az Istenivel.

A legtöbb ember elveszíti a vagyonát a háborúk miatt. Elveszíti a mindenható Istenbe vetett hitét. Isten szabadságot adott az embereknek, amit nem szeretne elvenni. Csak a szabadságon keresztül ismerhetjük meg az Abszolútot. Az iskolában a tanár megtanítja a diákoknak, hogy kettő meg kettő az négy, de amikor egyetemre kerülnek, már szabadságukban áll, hogy maguk találják meg a megoldást. Ugyanígy, ma az emberi faj is ezen ugrás előtt áll, ahol is a szabadságán keresztül kell rájönnie, hogy a legmagasabb dolog a spirituális felemelkedés elérése."



Üdv
A Kolostor Őre


Csak Könnyedén

ui: Spirituális felemelkedésünk egy újabb lehetősége február 27-én, a Meditatív Szombatok Pécsen című programsorozat következő alkalmával! Gyere el, "emelkedjünk", meditáljunk együtt!