2025. április 9., szerda

Mandala 26.


Nagyításhoz klikk a képre!

2021 tavaszán kezdtem bele, hogy megfessem a magam lélektani mandala-sorozatát Carl Gustav Jung inspirációja alapján. Az első után nem tudtam mi következik. Nem tudtam mennyi lesz és milyenek. Azóta sok kép készült, ez a fenti a huszonhatodik, és azt érzem, hogy nem értem még a végére.

Ezek nem művészi festmények. Nem is mindig, úgymond "szabályos" mandalák. Ezek önismereti ábrák, lélektani képek, amatőr festmények, egyfajta belső párbeszéd, önismereti út. Mindegyik különböző és sajátos jelleggel bír. Mintha önálló egyéniségek lennének. Pedig csak különböző hangulatot, inspirációt és benyomást tükröznek. Volt olyan kép, ami egy csendes éjszaka, az elalvás előtti szendergő állapotban jelent meg bennem, viszont volt olyan, amit egy helyszín, vagy egy társasági esemény hívott életre.

Két kép elkészülte között volt olyan, hogy csak pár nap, vagy hét telt el, néha pedig több hónap. Nehezen megfogalmazható különös élmény ezeket a képeket festeni. A ritmusuk, ahogy egymás után világra jönnek az is nagyon egyéni és önálló, de a témájukat és a hangulatukat tekintve is különös az egész. Az utóéletükről nem is beszélve! Hiszen az íróasztalom mögötti könyvespolcon mindig ott van a legújabb két mandala, és van hogy hónapokig nézem őket. Aztán ha elkészül egy új kép, akkor a polcon lévők közül az egyik átadja a helyét. Tehát a legfrissebb két mandala mindig ott áll némán a polcon, én nézem őket, ők engem, és valahogy így bűvöljük egymást. Néma párbeszéd ez, közös tűnődés, meditáció.

Ennek a mandalákkal eltöltött elmúlt három évnek a sűrített, esszenciális lenyomata ez a mostani videó, ami hang nélkül, egymás után mutatja be az első húsz festményt. A képek fejlődése ez, a mandaláim evolúciója:


Egyenként külön az összes mandala megtekinthető:

Mandala 1. >>>  ;  Mandala 2. >>>
Mandala 3. >>>  ;  Mandala 4. >>>
Mandala 5. >>>  ;  Mandala 6. >>>
Mandala 7. >>>  ;  Mandala 8. >>>
Mandala 9. >>>  ;  Mandala 10. >>
Mandala 11. >>  ;  Mandala 12. >>
Mandala 13. >>  ;  Mandala 14. >>
Mandala 15. >>  ;  Mandala 16. >>
Mandala 17. >>  ;  Mandala 18. >>
Mandala 19. >>  ;  Mandala 20. >>
Mandala 21. >>  ;  Mandala 22. >>
Mandala 23. >>  ;  Mandala 24. >>
Mandala 25. >>


* * *

KÖNYVAJÁNLÓ



Különleges könyvajánló azoknak, akiket mélyebben érdekel a híres svájci pszichológus, Carl Gustav Jung munkássága, azon belül is a személyiség, a lélek és az ecset találkozása, avagy a mandalák csodálatos világa.

Itt elérhető a könyv,
ingyenesen letölthető >>


A Kolostor Őre


2025. április 1., kedd

Schwarzenegger Múzeum


Nagyításhoz klikk a képekre!


 Kis ház, hatalmas világhír.   Steiermark dombos vidékén Graz mellett fekszik egy csöndes kis falu, Thal, ami életet adott és felnevelte a világ egyik leghíresebb emberét: Arnold Schwarzeneggert.

Sportoló, színész, politikus, rekordok, világhír, népszerűség, befolyás. Egyedülálló, hogy egy vidéki kis osztrák faluból ilyen magasra jut valaki a glóbusz színpadán. Büszkék is rá a helyiek, ápolják a hírnevét és gondozzák az emlékét, annyira, hogy pár éve ott helyben megnyílt az Arnold Schwarzenegger Múzeum. Az önéletrajzi könyvében így ír a faluról:

"Egy tipikus alpesi mezőgazdasági falucskában, Thalban laktunk. A helységben csak néhány száz család élt elszórtan összetömörülő házcsoportokban, amelyeket ösvények és földutak kötöttek össze."

Később is megemlíti:

"A házunk egy dombtetőn állt, ahonnan jól ráláttunk az útra, de szokatlan eseménynek számított, ha napi egy vagy két autónál több haladt el rajta."


A bejáratnál lévő Arnold szobornál ahogy pózoltam, arra gondoltam, képes lennék-e ilyen szinten kigyúrni az izmaimat. Nem, azt hiszem, nem. No-no, de hát, mi ez a kishitűség, kérem szépen!? Ha valamit megtanulhattunk Arnietól, az pont az, hogy igenis lehet, csak csinálni kell!

Az életrajzi könyvét háromszor olvastam el, abból bizony árad a magabiztosság és az inspiráció. Azért a tényekkel mégis szembenézve, nem hinném, hogy képes lennék Arnold szintű testet építeni, de nem is hiányzik. Mindegy, gyerünk inkább be a múzeumba!


Nagyításhoz klikk a képekre!


Két szinten és több szobában is bemutatásra került Arnie élete. Egészen kiskorától kezdve, végigjárva a karrier minden állomását. Rengeteg fotó, tárgy, és emlék. Család, barátok, súlyzók, ruhák, filmbeli híres tárgyak, emlékek, és sok minden más. Egy páratlan életút gazdag gyűjteménye ez a gyerekkori épület.



Feleségem, Zsuzsa is kedveli Arniet, inspirálónak tartja a munkásságát, így nehéz szívvel búcsúzott a múzeumtól ő is, de tettünk még egy sétát a környéken és az Osztrák Tölgy életéről beszélgettünk.


A Kolostor Őre




2025. március 25., kedd

Rövid kis jegyzet Jon Fosseről


Magány és misztika, téboly és csend, mondatról mondatra. Különös világ bontakozik ki a műveiben, érdemes ezeket megismerni.

Rövid kis jegyzet hallható a lenti videóban Jon Fosseről:


YouTube Link >>

- Jon Fosse és a Nobel-díj >>

- Jon Fosse és a Melankólia >>


Olvasni jó. Olvasni hasznos.


A Kolostor Őre 


2025. március 18., kedd

Az élet rövid


 Könnyed témának ígérkezik, ugye?  Csak így lazán: az idő és mi magunk. Hjajhh, Oliver Burkeman, Az élet rövid című könyvét olvasva azon tűnődtem, mióta is elmélkedik ezen az ember. Mármint a múló időn, és benne saját magán. Talán, mióta lejöttünk a fáról, majd két vadászat és evés közt jutott idő barlangrajzra vagy esőtáncra, szóval valamifajta ősember típusú kultúrára. Ébredező öntudattal talán már ott a barlangban is az időn, és a benne lévő szerepünkön tűnődtünk. De ha ott mégsem, amikor a papiruszokra vetettünk régóta mesélt mítoszokat, akkor már szinte biztos, hogy eltűnődtünk rajta: az időn és magunkon.

A téma modernkori gondolatait járta most körbe Oliver Burkeman, mert hát valóban minden generáció eltűnődik ezen, az éppen adott történelmi időszakban. Most pedig tényleg rövidnek érezhetjük az életet, pláne úgy, hogy a modern világban telezsúfoltuk haszontalan hülyeségekkel, olyanokkal, amik át is vették az irányítást fölöttünk. Érdemes ezen elgondolkodni.

Kik vagyunk, mit akarunk, miért tesszük azt, amit éppen teszünk, avagy hogyan is éljük le ezt a szinte pillanatokat alatt elsuhanó rövid kis életünket. Tűnődésre méltó gondolatok, bizony. Olvasni jó, olvasni hasznos. Különösen olyan témákat, amik mélyrehatóak, és alapjaiban kérdőjelezik meg a berögzült dolgokat, mert ekkor arra kényszerülünk, hogy mi is átgondoljuk az életünket. Cuki kis cicás facebook videók közt, vagy a hőbörgő kommentfalra tapadva nem biztos, hogy megtörténik ez, de Oliver Burkeman fejezetein végighaladva gondolkodásra leszünk kényszerítve, garantálom. És azt hiszem, ez előnyünkre is fog válni.

Az idő és mi magunk. Múlik tehát, telik, rohan, vagy éppen vánszorog, közben pedig mi magunk is átalakulunk. Csak nem mindegy, hogy. Zombik leszünk, vagy az életünk ura, legalábbis a múló idő barátja, és nagy dolgok szemtanúja.


A Kolostor Őre



2025. március 13., csütörtök

Mandala 25.


Nagyításhoz klikk a képre!

2021 tavaszán kezdtem bele, hogy megfessem a magam lélektani mandala-sorozatát Carl Gustav Jung inspirációja alapján. Az első után nem tudtam mi következik. Nem tudtam mennyi lesz és milyenek. Azóta sok kép készült, ez a fenti a huszonötödik, és azt érzem, hogy nem értem még a végére.

Ezek nem művészi festmények. Nem is mindig, úgymond "szabályos" mandalák. Ezek önismereti ábrák, lélektani képek, amatőr festmények, egyfajta belső párbeszéd, önismereti út. Mindegyik különböző és sajátos jelleggel bír. Mintha önálló egyéniségek lennének. Pedig csak különböző hangulatot, inspirációt és benyomást tükröznek. Volt olyan kép, ami egy csendes éjszaka, az elalvás előtti szendergő állapotban jelent meg bennem, viszont volt olyan, amit egy helyszín, vagy egy társasági esemény hívott életre.

Két kép elkészülte között volt olyan, hogy csak pár nap, vagy hét telt el, néha pedig több hónap. Nehezen megfogalmazható különös élmény ezeket a képeket festeni. A ritmusuk, ahogy egymás után világra jönnek az is nagyon egyéni és önálló, de a témájukat és a hangulatukat tekintve is különös az egész. Az utóéletükről nem is beszélve! Hiszen az íróasztalom mögötti könyvespolcon mindig ott van a legújabb két mandala, és van hogy hónapokig nézem őket. Aztán ha elkészül egy új kép, akkor a polcon lévők közül az egyik átadja a helyét. Tehát a legfrissebb két mandala mindig ott áll némán a polcon, én nézem őket, ők engem, és valahogy így bűvöljük egymást. Néma párbeszéd ez, közös tűnődés, meditáció.

Ennek a mandalákkal eltöltött elmúlt három évnek a sűrített, esszenciális lenyomata ez a mostani videó, ami hang nélkül, egymás után mutatja be az első húsz festményt. A képek fejlődése ez, a mandaláim evolúciója:


Egyenként külön az összes mandala megtekinthető:

Mandala 1. >>>  ;  Mandala 2. >>>
Mandala 3. >>>  ;  Mandala 4. >>>
Mandala 5. >>>  ;  Mandala 6. >>>
Mandala 7. >>>  ;  Mandala 8. >>>
Mandala 9. >>>  ;  Mandala 10. >>
Mandala 11. >>  ;  Mandala 12. >>
Mandala 13. >>  ;  Mandala 14. >>
Mandala 15. >>  ;  Mandala 16. >>
Mandala 17. >>  ;  Mandala 18. >>
Mandala 19. >>  ;  Mandala 20. >>
Mandala 21. >>  ;  Mandala 22. >>
Mandala 23. >>  ;  Mandala 24. >>


* * *

KÖNYVAJÁNLÓ



Különleges könyvajánló azoknak, akiket mélyebben érdekel a híres svájci pszichológus, Carl Gustav Jung munkássága, azon belül is a személyiség, a lélek és az ecset találkozása, avagy a mandalák csodálatos világa.

Itt elérhető a könyv,
ingyenesen letölthető >>


A Kolostor Őre


2025. március 9., vasárnap

Miért nem viselt öltönyt Zelenszkij?


Miért nem visel öltönyt? - tették fel a történelmi kérdést Zelenszkijnek pár napja Washingtonban a Fehér Házban, azon a találkozón, ahol a történelem menete egy táncfordulattal lépést és ritmust váltott. Egyszerű kérdő mondat ez, csupán négy szó. A kérdés költői, bár egy újságíró tette fel. Talán nem is az volt a célja, hogy választ kapjon. Valami más járhatott a fejében. Na, vajon mi? (A kérdés az én esetemben is költői) A jól értesült informátoroktól azt is megtudhatta a nagyérdemű, hogy az öltöny témája a színpad mögött is felmerült. Arról nem szólnak a tudósítások, hogy a szakállal, a frizurával, a recsegő akcentussal, esetleg egyéb kiegészítőkkel kapcsolatban felmerültek-e igények, vagy sem.

Miért nem visel öltönyt? - Nem hagy nyugodni ez a kérdés. Eszembe jutott a híres francia divattervező, Yves Saint Laurent, akinek a Laurence Benaim által írott életrajzi könyvében olvastam: "A divat sok ezer elsuttogott titok az aprócska drámák folyton változó szövete felett, s e titkok olykor sírásban, máskor - gyakrabban - ruhákban öltenek testet." Ott ül Zelenszkij a világtörténelem közepén politikai vezetőkkel és diplomatákkal, a sajtó kamerái forognak, körülöttük pedig láthatatlanul lebeg ezer és ezer elsuttogott titok, aprócska drámák a ruhaszövetek felett.

Miért nem visel öltönyt? - Yves Saint Laurent mesterének tekintette Christian Diort. Fiatalon már nála dolgozott. Az írja az életrajz: "Monsieur Dior megtanította a fiatal Yves-nek, amit a tanítvány soha nem felejt majd el, valami többet, mint a divat és a stílus. A divat mesterségének nemességét." Minden szakmának, minden egyes mesterségnek van egy olyan szintje, ami már-már művészet, ami egyfajta szakmai nemesség, a legfelsőbb fok, az arisztokrácia. Felteszem létezik ez a szint az újságírásban és a politikában is, hullámozzon az óceán bármelyik irányba.

Miért nem visel öltönyt? - Christian Dior halála után a fiatal Yves vette át a cég kreatív irányítását. Folytatja a mester útját, de változni is kellett a korszakkal, hiszen elindult a megújulás, elkezdett felnőni a háború utáni generáció. Új típusú bútorok, új zenék, új szórakozás vette kezdetét. "Úgy döntött, ő lesz, aki ezt a generációt öltözteti. Tudja, hogy szoknyahosszokkal már nem lehet forradalmasítani a divatot. Valami tartós kell, tartósabb, mint maga a divat: A modernitás. A korszellem érzékelése."


Miért nem visel öltönyt? - Az életrajz megjegyzi: "Yves Saint Laurent nem látnok, nem is szociológus. Éles intelligenciája azonban legyőzhetetlenné teszi. Gyakran éppen a szakítás, a régiből az újba való átmenet idején adja önmaga legjobbját. A határokat feszegeti, a szabályszegéssel flörtöl. Vállalja a konfliktust." A könyvben sok vita kerül szóba. Emberi, szakmai, üzleti nehézségek. Ahogy nő a siker, nő az elismertség és a vagyon, úgy nő a tét is, ami körül bizony súlyos és nehezen megoldható konfliktusok robbannak ki.

Miért nem visel öltönyt? - "Egy év telt el Dior halála óta" - írja a könyv. - "Egy örökkévalóság. A szépségeszménye már történelem. A ragyogás volt a lényege. A szertartásosság. Az elv, hogy úgy kell kitalálni a ruhákat, mintha minden nő egyenruhás sofőr vezette kupéval járna". Igen, a változó világ. Egy év nagy idő. Vannak emberek, akik erőteljes megjelenésükkel és szerepükkel meghatároznak egy korszakot. Az idő telik, a dolgok pedig változnak. Új korok jönnek és új emberek. Egy idő után az újságírók is új kérdéseket tesznek majd fel. Átalakulnak körülöttünk a dolgok. Dior halála után három fiatalember, Pierre Cardin, Guy Laroche, és Yves Saint Laurent változtatták meg a divatot.

Miért nem visel öltönyt? - Eljött az idő, amikor Yves Saint Laurent önálló divatházat alapít, és a saját nevéből csinál márkát. Üzlettársakkal és kollegákkal indulnak önálló útra, hogy maguk mögött hagyják a kétkedőket, az okoskodókat, a kioktatókat, és mindazokat, akiket talán titokban lenyűgöz a tehetségük és a bátorságuk.

Miért nem visel öltönyt? - Vannak mondatok, amik beégnek az emlékezetbe. A történelemkönyvek lapjain újra és újra, kihagyhatatlanul felbukkannak, jól jellemeznek egy korszakot, egy embert, egy helyzetet. Yves Saint Laurent egyik ilyen híressé vált mondata: "A divat elmúlik, a stílus örök."

Miért nem visel öltönyt? - Yves Saint Laurent merészen kísérletezett, trendeket diktált, és magabiztosan uralta a szakma csúcsát. Mindezt egy átalakuló korban. Úgy írja a könyv: "Az elegancia megváltozott. A csábítás foglalta el a helyét. A csábítás új arzenáljához Yves Saint Laurent egy csepp titokzatosságot, kétértelműséget kever. Azt a megfoghatatlan valamit, amivel Párizs kényezteti a puritán Amerikát, megadva a kényelemhez a hiányzó bájt. Talán mert Párizsban vannak tévelygő szívek, akik azokért vesznek fel egy ruhát, akik majd leveszik róluk." Ugye?! Bizony, mennyi célja is van egy ruhának, egy mozdulatnak, a szavak nélküli kommunikációnak. Felvesszük, levesszük, kimondjuk, nem mondjuk, az üzenet megértését pedig némán, a másik emberre bízzuk.

Miért nem visel öltönyt? - Teltek az évek és szépen lassan Yves Saint Laurent is távozott az élők sorából. A divat volt az élete, a ruhák, és a stílus. Nyomot hagyott maga után. A neve fennmaradt, és nemcsak a divattörténelem lapjain, hanem élő brandként lélegzik, inspirál és dolgozik tovább. Azt nem tudom, mit szólna a mai divathoz és a világhoz. Véleménye biztos lenne. De most mi vagyunk itt. Csak mi és a ruháink.


A Kolostor Őre


ui: A fenti írás pár napja jelent meg a Librariuson >>

uui: További olvasmány a témában:


 
 Yves Saint Laurent 

Élet a divatvilág trónján >>

 

2025. március 4., kedd

Vigyázz mire vágysz, még megkapod!


 Kacskaringós hosszú út vezetett ahhoz,  hogy Friedrich Merz Németország kancellárja legyen. Régi ambíció ez, tele fordulatokkal és küzdelmekkel, kivárással és veszteségekkel, most azonban eljött az ő ideje. De micsoda idők ezek!? Óriási feladat zúdul a nyakába, hiszen egy olyan korban lesz kancellár,

- amikor a régi világ szabályai széttöredeznek,

- amikor valódi fegyverropogás zajlik a kontinens szélén, vér folyik, és halottak szegélyezik a politika útját,

- amikor ismét diktátorok parancsolnak, és a tömeg még tapsol is hozzá, az emberek éljenzik, bátorítják, és felnéznek a szörnyekre,

- amikor egyre szorítóbb klimakatasztrófa fojtogatja a bolygót,

- és amikor a düh, a harag, az elkeseredettség, és az őrület mindennapossá vált.

Bizony, ilyen idők ezek. Miközben mégiscsak fantasztikus találmányok segítik az életünket, olyan mennyiségű és minőségű hasznos tudáshoz (információhoz) férünk hozzá, amihez soha a történelemben, annyi mindent tudunk már a testről és a pszichéről, olyan rálátásunk van a történelemre, a kultúrára és a tudományra, mint elődeinknek soha. Szóval itt állunk mindezen vívmányok közepette, és széles tömegek vágynak mégis vissza a sötét középkorba, valamifajta babonás idők régmúlt barbarizmusába. Királyok és földesurak világába. Bizony, ilyen idők ezek. Ebben a környezetben kerül Európa egyik legfontosabb pozíciójába, a világ egyik legerősebb gazdaságának, Németországnak a kancellári székébe az erre régóta várakozó Friedrich Merz.

 Vigyázz mire vágysz tehát,  mert még megkapod, és a kérdés már csak az lesz: felnősz-e a feladathoz?


A Kolostor Őre


2025. március 1., szombat

Új seriff a városban


Kocsmaajtókat szokás így berúgni a jófajta westernfilmekben, ahogy az amerikai alelnök, JD Vance rúgta rá a Müncheni Biztonsági Konferencián lévőkre, hogy tudassa a kocsma összes mihaszna semmirekellőjével: új seriff van a városban. Összerezzentek a bárpultnál ülők, ásítva legyintettek az asztalnál kártyázók, a prostituáltak szeme felcsillant, egy öreg indián pedig az ablakon kitekintve a sólymok szárnyalásából próbált valamit kiolvasni. A söntés mögött álló tulaj pedig egykedvűen törölgette tovább a poharakat. Sok mindent látott már. Tudja mi következik. Szétverik az ivót, bandaháború, kitört fogak, hullák, temetés, aztán pedig új bútorokat kell csináltatni a kocsmába.

Vannak, akik viszont nem ide járnak. Könyvtárban ülnek, vagy templomban, a farmon gazdálkodnak, távoli vidéken hajóznak, lepkét gyűjtenek, illúziókat kergetnek, esetleg western csizmájukat a verandán szellőztetve, egy hintaszékben lyukas zokniban gitárt pengetnek. De hozzájuk is elértek ám a hírek. Új seriff van a városban. És vannak olyanok is, akiket az őszinte rémület vezet. Az új seriff nem jó ómen, különösen ez, akit már a híre is megelőzött.

Figyelni kell az indiánfüstöt, tartják a környéken az öregek. A távolban, a hegyek lábánál, igen ott, füstjelekkel üzennek. Őket kell figyelni. Nem, dehogyis. A gyógyszerész főzetét. Ha zaccos lesz az alja, háború lesz. Ha nem, akkor kibékülnek a seriffel. Az is csak pénzt akar. Ki, a gyógyszerész? Dehogy is, a seriff! Hogyhogy? Hát, így! Pedig azt mondják háza van a városban, hatalmas. Ráadásul elege van, és dühös is. Igen? Of course, de nemcsak ő, hanem a haverjai is. Kik? A haverjai. Egy komplett banda. Valahonnan Kaliforniából, a Szilícium-vidékéről származnak. Farmerek? Valami olyasmi. Új dolgokkal kísérleteznek. Új dolgok? Mint a vasút? Valami ilyesmi. F.ck off! Addig volt itt nyugtunk, amíg a vasút nem pöfékelt az orrunk alá. Mi jöhet még? A dühös seriff meg a modern bandája a vadnyugaton nem sok jót jelent.

Azt mondják őrült! Ki, a seriff? Nem, dehogy is. A kocsmáros. Mindenki be van rezelve, az meg csak nyugodtan törölgeti a poharait. Nem fél? Talán. Állítólag ő már sok seriffet megélt. Vagyis nem ő, hanem az apja. Az is kocsmáros volt? Igen. Meg annak az apja is, meg még annak, az öregnek az apja is. Ők voltak az elsők itt a városban. Valamikor még az aranyláz előtt jöttek. Mások az ásójukat hozták, hogy aranyat keressenek, ők meg whiskeys hordókkal érkeztek szekerekkel, aztán kocsmát építettek. Szóval, láttak ők már mindent itt a környéken. Élőt, hullát, sírást, rívást, sikert és kudarcot, születést és halált, kitört fogakat és elrabolt vagyonokat is. Azt mesélik, egyszer sorba állították az embereket a folyóparton, és belelőtték őket. Ne mondd! És ő mit tett? Semmit. Másnap kinyitotta a kocsmát.

Aztán megjelent a vasút is a környéken. Ezt is a kocsmáros mesélte. A füstcsíkot húzó vagonokban bizony látott ő már marhákat, vígan utazó kalandorokat, fegyvert, aranyat, hullahegyet, hordónyi piát, hittérítőket, kurvákat keletről, és sok minden mást. Ilyen hely ez a vadnyugat, ilyen hely a világ.

A kocsmáros csak csendesen fütyörészve törölgeti egykedvűen a poharát. Új seriff van a városban. Lesz itt csitt-csatt, bimm-bumm, folyik egy kis vér, leég egy-két ház, aztán amikor kifáradtak végre, akkor alszanak egyet, és néhány évre megint nyugalom lesz. Új bútorok készülnek majd az ivóba, lesznek új poharak is, whiskey, dohány, gitár, nők, miegymás. Így megy ez. Csak a távolban, a hegyeknél azok a füstjelek, azok amik aggasztanak. Mondta a kocsmáros. Még a végén bajt hoznak ránk.


A Kolostor Őre

ui: A fenti írás pár napja jelent meg a Librariuson >>

2025. február 27., csütörtök

Tél


Eltelt három hónap, jön tehát a szokásos szezonvégi visszatekintés. Elmúlt a tél, az orosz-ukrán háború azonban továbbra is itt van. Donald Trump és Elon Musk nagy lendülettel betrappoltak a világszínpadra, Európa értetlenül pislog, Putyin sokat sejtetően mosolyog, a hazugságok egyre nagyobb lendülettel burjánzanak a bolygón, hatalmas tömegek adják át magukat boldogan az agymosásnak, úgy tűnik inkább van igény középkorra, feudalizmusra és királyokra, mint egészséges demokráciára és köztársaságra. Őrület őrület hátán, csak kapkodom a fejem. Ránk fér tehát a tavasz és az újjászületés. Addig is azonban nézzük, milyen témákkal telt itt a kolostoros blogban az elmúlt három hónap:


DECEMBER

- Caspar David Friedrich és a vándor >>

- Caspar David Friedrich mindent látó mágikus szeme >>

- Ünnepi hangulatban >>>

- íróasztal >>>


JANUÁR

- Rembrandt mester Bécsben >>

- Shopping, de nem úgy! >>>

- Európa hátsó udvara >>

- Azahriah és a kortárs irodalom >>

- Gabriel García Márquez Magyarországon >>


FEBRUÁR

- Filmszerű képkockákon peregnek jelenetek >>>

- Annie Ernaux, a francia varázsanyó >>

- Könyvek. Sztorik. Gondolatok. >>>

- Illyés Gyula a Meldrum-házban? >>


- - -


Korábbi évek téli, kolostoros blogbejegyzései:

2024 tél >>>
2023 tél >>>
2022 tél >>>
2021 tél >>>
2020 tél >>>
2019 tél >>>
2018 tél >>>
2017 tél >>>
2016 tél >>>
2015 tél >>>
2014 tél >>>
2013 tél >>>
2012 tél >>>
2011 tél >>>

2010, 2009, években még nem kerültek ilyen formában összesítésre a bejegyzések, úgyhogy az akkori, téli bejegyzéseket, simán csak a blog archívumában találod. Kellemes olvasgatást kívánok hozzájuk!
 
 
A Kolostor Őre



2025. február 14., péntek

Illyés Gyula a Meldrum-házban?


"A puszták népe, tapasztalatból, saját magamon észlelt tapasztalatból tudom, szolganép." – írta Illyés Gyula a Puszták népe című könyvében. Vannak klasszikus művek, amik sajnos olvasói trehányságból, lustaságból, vagy egyéb gyengeség miatt későn érnek el az emberhez. Így esett ez velem is, ugyanis most a napokban olvastam csak Illyés Gyula kiváló könyvét. És azonnal elkezdtek fejemben cikázni a felkiáltójelek és a kérdőjelek, a pontpontpontok és a zárójelek, szóval alaposan feldúlt és lenyűgözött ez az írás. A belső feszültség akkor jutott el igazán egy megmászhatatlan és megoldhatatlan magaslatra, amikor elmém képernyőjén egyszercsak a Meldrum-ház egyik szobájában láttam Illyés Gyulát töprengeni. No, de kezdjük az elején!

 Illyés Gyula „szolganépet” említ.  De vajon kik azok a szolgák, hányan vannak, és hol élnek? Egy állami intézmény vagy egy multinacionális cég, esetleg egy helyi kiskirály kizsákmányolt alkalmazottai azok lennének, vagy sem? Törvényi védelem és jog volt, van, és lesz is, de az életben azért mégiscsak hajmeresztő dolgokat hallani. Elég a sajtót kinyitni. Nem részletezem.

Szolgálók mindig is voltak. A piramisoktól kezdve a katedrálisokon át, az egyház, az uradalom, a gazdaság, tudomány, ipari forradalom, művészet, és az élet minden területén. Nem mindig nevezték így, de kérdezzük csak meg azokat, akik a társadalom alján vannak, ők vajon, hogy éreznek. Szolgának érzik-e magukat, vagy sem.

Milyen érzés a kilátástalanság és a reménytelenség közepébe születni, ebben felnőni, megöregedni és meghalni? Nem nehéz belátni: borzasztó így élni. A gyötrelem mindennapos traumája. Sokak feladata lenne ezen enyhíteni. Az állam, a civil szervezetek, az egyházak, az egyének és a közösség, sorolhatnám. Mi azonban, akik most egyszerű olvasóként és kultúrafogyasztóként tekintünk kíváncsian a képernyőre, vigyázó szemeinket az előkelő Angliára vessük, és ismerkedjünk meg Lord Meldrummal.

A gazdag angol gyáriparos, aki nagy befolyással rendelkezik nemcsak az üzleti világban, de egyházi körökben is, és az arisztokráciában, nem mellesleg nagy háztartást visz. Itt érkeztünk meg témánkhoz: a szolgasághoz.

Szolgálók dolgoznak neki, akiknek traumatizált életébe kapunk betekintést a híres angol TV sorozatban, a Csengetett Mylordban. Angol humor, móka, kacagás, groteszk poénok, sírva röhögés, könnyes meghatódás, együttérzés, és kínos feszengés. Az arisztokrata gőg és a cselédek kiszolgáltatott élete. A filmben mindenki a saját traumájával küszködik, a saját sorsával birkózik. De mivel küzd vajon a néző?

Nehezen magyarázható a Csengetett Mylord magyarországi, szűnni nem akaró sikere. Rég vetítette először a TV Lord Meldrum, Tiszteletreméltó Teddy, James, Stokes, Poppy, és a ház teljes történetét, de mégsem csillapodik a sikere. Rajongói klub működik hazánkban. Meghívták a szereplőket maguk közé, imádják a karaktereket, jól veszik az angol poénokat, nagyon betalált a magyar néplélekbe (ha van egyáltalán ilyen), ez a kulturális remekmű. Vajon miért? Mintha, mintha, mintha, igen, nehezen kimondható felismerések ezek. Addig is marad a humor és a röhögés. Kínunkban kacagunk? Ismerjük a pesti viccet a hátunkba állított késről. Nem fáj az, csak ha nevetünk.

 Illyés Gyula 1936-ban írta a Puszták népét.  Azokban a korokban játszódik a Csengetett Mylord is. Illyés Gyula a század eleji cselédségről ír a magyar pusztaságban, a Meldrum-ház pedig a század eleji szolgálók sorsát mutatja be Angliában. Velünk élő történelmek ezek. Whiskey, pálinka, hajbókolás, uradalmi kívánalmak, szolgálói gyötrelmek, traumák és kínok egy életen át. Néha egy-egy szabadnap vagy mulatság, viccek és ugratás, kacaj és humor, plusz örökbecsű bölcsesség a szakácsnék világából, Mrs. Lipton tolmácsolásában: Ne szólj szám, nem fáj fejem.

Kultúrával foglalkozni igenis felkavaró. Illyés Gyula pusztaságától kanyarodtam el a Lordok Házáig, és a fejemben őrülten kavargó írásjelek egymást lökdösik, és nem tudom eldönteni, hogy akkor most kérdőjel, vagy felkiáltó, óhajtó, esetleg egy történetvégi nyitott pontpontpont.

Csak semmi renyheség, ne tessék ám lustának lenni, szól önmagam számára (is) a figyelmeztetés, a jelentős művekre tessék minél előbb időt szánni, ezáltal hátha hamarabb rendeződik a fejben lévő írásjelek harca és káosza. Bár, az is könnyen megeshet, hogy békés lelki világunkat pont a nagy művek dúlják fel, és talán ez így is van rendjén. Lassan száz év telt el Illyés könyvének történetei, és a Meldrum-ház kalandjai óta. Most a 21. században egy másik sorozatot nézünk, a Dirket36 forgatócsoport tette elénk egy újabb fejezetét a napokban, A dinasztia címmel.

Az élet úgy tűnik szívesen ajándékozza meg a Kárpát-medencét a fanyar és a groteszk angol humorral, és úgy tűnik vevő rá a puszták népe. Hogy a hátunkban ott van egy kés? Csak akkor fáj, ha nevetünk.


A Kolostor Őre


ui:
A fenti írás pár napja jelent meg a Librariuson >>

 Direkt36: 
A dinasztia


2025. február 9., vasárnap

Könyvek. Sztorik. Gondolatok.


Jöjjenek most az elmúlt félév olvasmányaim, azok amik kimaradtak innen a blogból. Nem jutott rájuk energia, hogy részletesebben tárgyalt blogbejegyzéseket írjak ezekről a most említett könyvekről, de mégsem kívánok elmenni mellettük. Mindenképp az olvasók figyelmébe szeretném ajánlani, ezért most így egyben hozom ezeket ide. Még ha csak szűkebb szavú ajánló is következik most róluk, de mindenképp érdemes átfutni, hátha 1-1 mű felkelti az érdeklődést, és elindítja az olvasót valamilyen irányba.

Álljanak tehát most itt azok a könyvek, amik sajnos érdemtelenül kimaradtak a kolostoros blogból, de mégis nagyszerű olvasmányaim voltak ebben az elmúlt 5-6 hónapban:

 Walter Isaacson, Elon Musk.  Óriási sztorik, hatalmas karakter, életveszélyes figura. Elon Musk korunk ikonikus alakja, de nem szívesen lennék a közelében se alkalmazottként, se befektetőként, se tulajdonostársként, se alvállalkozóként. Fantasztikus figura, de jobb az ilyet távolról nézni. A Tesla részvényeimből már rég kiszálltam nagy nyereséggel, jó volt, szép volt, köszönöm ennyi. Az pedig már, amit most művel Donald Trump oldalán, hát, arra már szavakat is nehéz találni. Nem tudom mit látunk még tőle ebben az életben, de hogy egy ekkora egó-turbó hübrisz történetnek, amit Elon Musk produkál, mikor és hogy lesz vége, azt nem tudom, de mindenképp érdemes figyelni, mert tanulságára lesz ez az emberiségnek. Ikarosz bizony túl közel repül a naphoz. Mindezeken túl, mégiscsak érdemes elolvasni a könyvet és megismerni Elon Muskot. Az író miatt is. Walter Isaacson az életrajzírás nagy mestere! Több könyvét is olvastam, mindegyik lenyűgözött.

 Harle Tamás, Az újságírás mestersége és művészete.  Néhány fejezetet kihagytam, de alapvetően nagyon tetszett. Olvastam már egyszer pár éve, de újra akartam, mert érdekel a téma, az írásnak mindenféle formája. A könyvek mellett nagy újságolvasó is vagyok. Kedvelem a cikkeket, publicisztikákat, riportokat, interjúkat. A betű a barátom, múzsám és tanítóm.

 Tamás Gáspár Miklós, Világvége I.  A korszellem dúdol. Válogatásmű a korábbi írásaiból. TGM nagyon jól ír, bámulatos a tudása és a tájékozottsága, no és a lényeglátása. Ilyenkor régi interjúkat is előveszek, amikor olvasok egy könyvet, az adott témával kapcsolatban. Igyekszem interjúkat, dokumentumfilmeket, egyéb fellelhető dolgokat is átnézni. Emellé a könyv mellé, így aztán TGM-napokat tartottam. Az írása egyébként itt-ott elég tömény, de például az nagyon megfogott, amikor a súlyos gondolatok közé humort csempészett, csipkelődős megjegyzést, és mindezt stílusos megfogalmazásban tárta az olvasó elé. Mesteri.

 Földes Anna, Újságírás és irodalom.  Na, ez aztán végképp nagy kedvenc témám, és szerencsére a magyar kultúrkörben ennek óriási hagyománya van, hogy a kiemelkedő íróink újságcikkekben, publicisztikákban is rendszeresen megírták a véleményüket, élményüket és tapasztalataikat. Nagy hagyománya van ennek, tessék ezt jobban megismerni, elismerni, tanulmányozni!

 Verena Kast, Krízis és remény.  A megunhatatlan jungiánus iskola. Legalábbis számomra. Carl Gustav Jung és a tanítványai valami olyan értékes dolgot bocsátottak, és bocsátanak ki magukból a mai napig is a világ számára, ami mellett felelőtlenség csak úgy szó nélkül elmenni. A pszichológiai munkásságukat érdemes tanulmányozni, csak előnyére válhat az embernek.

 Verena Kast, Változás és megújulás.  Már a téma és a problémafelvetés is remek, hiszen miről is szólna az életünk, ha nem az örökös változásról. Magzatból csecsemők leszünk, kisgyerekek, kamaszok, felnőttek, öregek és vének. Mindemellett változik körülöttünk a politika, a gazdaság, a vallás, a tudomány, és az egész társadalom is. Szóval, az örökké változó világban, nem árt, ha a személyiségünk stabil, és kellőképpen rugalmas. E témában mindig eszembe jut az ősi Ji-king, a Változások könyve.

 Sólyomi Dávid, Túl az osztalékon.  Tőzsdével 2009 óta foglalkozom intenzíven, napi szinten. A hosszútávú, értékalapú befektetés híve vagyok, és elmondhatom magamról ennyi idő után, hogy sikeresen megállom a helyem ezen a piacon. Egyre nagyobb személyes vagyont fektetek be jelentős haszonnal, és ez magával hozza azt is, hogy egyre nagyobb a feladat és a felelősség. Ezen az úton nem árt, ha alázatos marad az ember, amit részben azzal is megélhet, ha személyiségének egy része megmarad a kíváncsiság, és az örök-tanítvány állapotában. És Sólyomi Dávidtól bizony lehet tanulni. Érdemes forgatni tehát a könyvét azoknak, akik e területen kívánnak tevékenykedni.

 Kosztolányi Dezső, Álom és ólom.  Kosztolányi hírlapírói, publicisztikai válogatáskötete ez. Igazán remek volt! Nagyszerű cikkeket írt. A stílus, a témák, és a hangulat maga. Boldog lehet az az ország, aminek ilyen publicistái vannak. A hétköznapokat a művészet szintjére emelni a legnemesebb feladat.

 Nádas Péter, Szépírás mint hivatás.  Csodálatos. Nádas mester. Elfogult vagyok vele kapcsolatban. Inspiráló a munkássága és a személyisége, lenyűgöző, jó érzés, hogy a kortársai lehetünk.

 Moldova György, Fej vagy írás.  Szikár, tömény, frappáns, humoros, elgondolkodtató, lendületes, szóval nagyon jó könyv volt, megfogott.

 Moldova György, A pénz szaga.  Riportkönyv az autópályák és a kamionosok világából. Fantasztikus történetek, kiváló riporteri munka. Moldova nagyon jól ír. Tetszik ez a módszer és a stílus. Pontosan tudja mikor kell abbahagyni, letenni a mondatvégi pontot, úgy, hogy kellően nagy visszhang legyen utána, egy csöppnyi és szükséges hiányérzet, a tanulság és a poén leesésének pedig az olvasó által önállóan megélt nagyszerű élménye. Tessék Moldovától tanulni, tessék Moldovát olvasni.

 Földényi F. László, A melankólia dicsérete.  Lenyűgöző! Szerintem ezt újra el fogom olvasni. Egyre több könyv van már az életemben, amit többször is, újra és újra elolvasok. Ezt a könyvet is tervezem felvenni erre a listára. Bámulatos láncolatot mutatott be Földényi úr, korokon és kultúrákon átívelően, elgondolkodtató meglátásokkal, varázslatosan szép tálalással. A Caspar David Friedrich munkájától is leesett az állam.

 Angela Merkel, Szabadság.  Nincs mostanában jó PR-ja Merkel asszonynak, ám én valahogy mégsem tudom őt Európa sírásójának tekinteni. A hatalomnak az olyan csúcsszintje ahol ő volt, ráadásul igazán hosszú ideig, az nyílván óriási tömegek életére van hatással, és az ott elkövetett óvatlanságok, hibák vagy bűnök, messze nyúló árnyat húznak maguk után. Valahogy mégis úgy érzem, hogy ő sok-sok politikushoz képest mégiscsak más ligában van. Ezért is fordultam kíváncsian ehhez az önéletrajzi könyvhöz. Tudom, sokan izgalmasabbat vártak, leleplezőbbet, színesebbet, botrányosabbat, stb. Na de, kérdem én, kitől várták ezt? Angela Merkeltől? Szóval, lehet vitatkozni Merkel könyvéről, személyiségéről és életéről, a munkásságáról és a korszakról bőven. Lehet vitatkozni, kell is, érdemes is, hiszen ez viszi előre a világot. Erről szól a Szabadság maga. És ezt hiányolom sok politikusnál és szavazónál. Nem vágynak a Szabadságra, nem tesznek érte, és nem is tudják azt értékelni. Csak ha már elveszett... vagy talán még akkor sem.

 Bodor Pál, A kíváncsiság természete.  Gondolatok írásról, sajtóról, újságról, irodalomról, világról, ilyesmi...

 Pogátsa Zoltán, Digitális kapitalizmus.  Bírom Pogátsát, rendszeresen hallgatom interjúit, mégha nem is mindig értek vele egyet, de nagy tudású, felkészült, érdemes rá odafigyelni. Az ilyen emberek miatt érzem azt, hogy Magyarország mégsem egy reménytelen hely.

 Illyés Gyula, Puszták népe.  Lenyűgöző volt, megható, csodálatos írás, mesteri. RE-MEK-MŰ! A könyv olvasása közben valamifajta titkos hagyományi láncolat bontakozott ki előttem, ami indul ezzel az Illyés könyvvel (1936) majd folytatódik Lénárd Sándor Völgy a világ végén (1967) aztán Mészöly Miklós Volt egyszer egy Közép-Európa (1989) majd Moldova György Európa hátsó udvara (2000) és Nádas Péter Világló részletek (2017). Nyílván sok egyéb szerző munkája is becsatlakozhat még ide. Ebben a fent említett sorban nem valamifajta általános és egyetemes, szorosan vett direkt láncolatról írok, csupán a személyes élményeimből megformázott felismerést, képzelt szellemi összekapaszkodást. Talán táplálkoztak egymásból, talán nem, mégis felfedezek valamifajta kölcsönös egymásra hatást. Vagy csak túl sok kávét ittam. Mindenestre érdemes kilátogatni Illyés Gyula pusztáira, akár csak a könyv lapjain keresztül, és megismerkedni azzal, ami ott van. Önismereti utazás ez Magyarország kollektív pszichéjének egy eldugott kis sarkába, költői tálalásban.

 Han Kang, Növényevő.  Kifinomult, minimalista munka ez a gyötrelemről, az élvezetről, életünk súlyos kérdéseiről, drámáról és traumáról, az ember helyéről a világban, szerepekről és álcákról, igazságról és hazugságról, finomságról és durvaságról. A Nobel-díjas Dél-Koreai írónő egy törékeny tükröt tart elénk, amiből visszanéz ránk: az ember.

- - -

Ezek voltak tehát az elmúlt félév be nem mutatott olvasmányai, azok, amelyekről nem írtam külön blogbejegyzést, de mégis érdemesnek tartottam arra, hogy felhívjam rájuk a figyelmet. Ezen kívül volt még 1-2 könyv, amibe belekezdtem, de nem fogtak meg, így aztán hamar elbúcsúztam tőlük. Azokról most itt nem tettem említést. Ezek a fenti könyvek viszont megfogtak, elgondolkodtattak, lenyűgöztek, és további kérdésekre inspiráltak. Ezért ajánlom tehát az olvasó figyelmébe.

Ha bármelyikkel kapcsolatban lenne önnek/neked véleményed, és szívesen megosztanád velem, itt megtalálsz:

kolostororekukacgmail.com

Kíváncsi vagyok a véleményedre, elolvasom, de ha könyvet ajánlanál inkább a figyelmembe, azt is szívesen veszem. Csak írd meg, hogy miért ajánlod! Mi az, ami miatt megérintett, mi az, ami miatt érdemes lehet elolvasni. Örömmel fogadom mindig az ilyen ajánlókat. Előre is köszi! Olvasni jó, olvasni hasznos. Könyvek. Sztorik. Gondolatok. 


A Kolostor Őre


2025. február 5., szerda

Annie Ernaux, a francia varázsanyó


"Eltűnik majd az összes kép." - ez a könyv első mondata. Nagyszerű kezdés, ami aztán végigvonul az egész művön. Az első mondat után különböző szituációkat ír le, majd pár oldallal később így folytatja Annie Ernaux:

" igazi vagy képzeletbeli képek, amelyek álmunkba is követnek minket

egyszeri és megismételhetetlen fényben úszó pillanatképek

Egy csapásra eltűnik majd mind, mint az a sok millió kép, amely a fél évszázaddal ezelőtt meghalt nagyszülők fejében volt, és a szülőkében, akik szintén halottak már. Képek, amelyeken kislányként szerepeltünk olyan emberek között, akik nem is éltek már, amikor mi megszülettünk, ahogy a mi emlékezetünkben kiskorú gyermekeink ott vannak a szüleink és az iskolatársaink mellett. És egy nap gyermekeink emlékezetében ott leszünk az unokák és olyan emberek között, akik még meg sem születtek. A holtakat az élőkkel, a valódi embereket kitalált személyekkel, az álmot a történelemmel rokonítja.
"

Aztán sorolni kezd egyéni dolgokat és általános helyzeteket, érezteti a szerző, hogy folyamatos átjárás lesz az egyéni és a kollektív élmények elmosódott határvonalán, és mielőtt még igazán belekezdene a meséjébe, egyfajta kollektív francia emlékezetbe, azelőtt még a bevezetőt így zárja:

"Minden eltűnik majd egyetlen másodperc alatt. Megsemmisül a bölcsőtől a halálos ágyig gyűjtögetett szótár. Csend lesz, amit egyetlen szóval sem lehet megnevezni. Semmi sem hagyja el a nyitott szájat. Nem lesz sem én, sem magam. A nyelv továbbra is szavakba fogja önteni a világot. Az ünnepi asztal körül zajló beszélgetésekben már csak egy keresztnév marad belőlünk, vonásaink fokozatosan elhalványulnak, aztán beleolvadunk egy távoli nemzedék arctalan tömegébe."

Annie Ernaux, Évek című fantasztikus könyvéről néhány személyes gondolat:


YouTube Link >>

2022-ben a konyhájában hallgatta egyedül a rádiót, amikor a hírekből megtudta, hogy ő kapta meg az irodalmi Nobel-díjat. Azt mondta olyan volt, mintha magányosan állna egy sivatagban, és egyszercsak hívás jönne az égből.

Azoknak az olvasóknak, akik még nem ismerik a munkásságát, azt javasolja, hogy érdemes az Évek című könyvvel kezdeni.

A fiataloknak pedig azt ajánlja, hogy olvassanak sokat.


A Kolostor Őre


2025. február 1., szombat

Filmszerű képkockákon peregnek jelenetek


KÉP: Librarius

 
Gyerekkori derengés, ihletett észlelés, korai évek mosolya, párnák közt meghúzódó óvó ölelés. Mesevilág kalandjai, az erdő félelmetes rémei, várurak világa, hősök születése, bölcsek pipázása, szekerek nyekergése, pajtásak nevetnek, katonák menetelnek, egy pék kenyeret süt, pap temet, TV-ben a hírek megy, itt fáj, ott fáj, maradj már, hozzad-vigyed; figyeled? Kisvárosi kölykök a bringán, nagyvárosi menők a Blahán, New York távol, egy festő mázol, kőművesek téglát pakolnak, tőzsdések osztalékot számolnak, Dörmögő Dömötör és Wall Street Journal, kilövelt spermium és mosatlan pezsgőspohár, kávé, konyak, erdei út, holdfény, bakancs, kulacs, vándorbot, messzeség... merre még... van-e még... tovább... gyerünk... lesz-e fény... maradj még... engedj... lehet... megyek...

Lassú léptek, ücsörgés, hosszas tűnődés.

Filmszerű képkockákon peregnek a jelenetek. De kié? A miénk? Nézők vagyunk, vagy szereplők? Mintha több film is párhuzamosan futna. Keverednek a főszereplők és a mellékszereplők. Itt túl sok a statiszta, ott halk a hang, emitt unalmas a táj, amott hadarnak, máshol sok a horror, a pornó, az infantilis vígjáték, a dráma, a vér, az akció, vagy a lassú és művészies kameramozgás. Milyen a jó film? Mi lenne ma Shakespeare? Médiamogul?

Filmszerű képkockákon peregnek jelenetek. Életünk filmje mit mutat? Most, hogy itt a mandalakertben ránk esteledett, végignézhetjük ám, ha nem untat. Legalább a fontosabb jeleneteket. Az unalmas részeket átpörgetjük, de az emlékezetesebb részeknél lehet érdemes elidőznünk. Bár, a semmitmondónak tűnő részek is biztos tele vannak jelentőségteljes gesztusokkal, üzenetekkel, mondatokkal és csönddel, ránk hatással levő tájképpel, emlékkel és álomszerű derengéssel.

Filmszerű képkockákon peregnek a jelenetek. Csak nézzük és nézzük, néha nevetünk, néha könnyezünk, ámulunk és bámulunk, ezt-azt felidézve újra szorongunk, az elmúlt és soha vissza nem jövő időszakoktól végleg búcsúzunk, kedélyes várakozás az új jelenetek irányába, kíváncsi érdeklődés különböző történetek kibontakozására, kártyajóslás, horoszkópolvasás, mi lesz, hogy lesz, merre, mikor, kivel, és MIÉRT?

Lassú léptek, ücsörgés, hosszas tűnődés.

Filmszerű képkockákon peregnek a jelenetek. Egykor a mozigépész befűzte, ma digitális fájlként kapjuk szélesképernyőn az otthonunkban. Reality-show a javából. A miénk. És másoké. Együtt játsszuk, azt sem tudjuk miért, vajon mi a fődíj, mik a szabályok, kik a nézők, és ki írja a drámát? A reklámszünetben tessék mondani, egy kicsit azért megpihenünk?

Lassú léptek, ücsörgés, hosszas tűnődés.

Filmszerű képkockákon peregnek jelenetek.

Lassú léptek.

Ücsörgés.

Képkockák.

Hosszas tűnődés.

Filmszerű.

Ücsörgés.

Peregnek.

Jelenetek.

Snitt.

Csönd.


A Kolostor Őre


ui: A fenti írás pár napja jelent meg a Librariuson >>

2025. január 25., szombat

Gabriel García Márquez Magyarországon járt!


 Különös nap volt,  amikor a híres író, Gabriel García Márquez Magyarországon járt. Hétköznapi emberekkel találkozott, interjút adott, vidéki helyszíneket is meglátogatott. Nem egyedül érkezett, ráadásul egy könyvet is magával hozott. Gabriel García Márquez megjelenése nagy megtiszteltetés volt, és nem csak a magyar irodalmi életnek, hanem a teljes kulturális szférának.

Egy rövid összefoglaló hallható az eseményről ebben a videóban:


YouTube Link >>


A Kolostor Őre


ui: Száz év magány >>


2025. január 19., vasárnap

Azahriah és a kortárs irodalom

 A Dél-Amerikai őserdőben  tobzódik Azahriah a barátaival egy este a tűz körül, a háttérben pedig fel-fel tűnik Gabriel García Márquez mágikus szelleme. Mi történik itt? Furcsa emberek, füst, egy különös szeánsz, és legalább száz év magány, mindez a lenti videóban egy kortárs kisprózában:


YouTube Link >>


A Kolostor Őre



2025. január 14., kedd

Európa hátsó udvara


 Moldova György 25 évvel ezelőtt írta meg  Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéről szóló két kötetes remek riportkönyvét. Ekkor már 8 éve nem ebben a megyében éltem. Gyerekkorom első 12 évét azonban itt, Szabolcs megye egy kis városában töltöttem. (matekosok előnyben) Szóval, sok víz lefolyt azóta a Tiszán, és mivel a szívem egy része és a gyermekkorom is bizony ott maradt azon a vidéken, ezért kíváncsian kezdtem bele Moldova György művébe. A könyv híre természetesen már régóta ott keringett a családi auránkban, az idősebb generáció már ismerte, de most jött el az ideje, hogy én is alaposan elolvassam.

A könyv szomorú, de nem érzelgősen, tanulságos, de nemcsak Kelet-Magyarországnak. A korszellemet hűen tükrözi. A szerző sajnos már elhunyt, de ha körbemenne ma újra a megyében, vajon mit írna?

Moldova György személye és munkássága megosztó lehet. Én magam is találok vele kapcsolatban szimpatikus és kevésbé szimpatikus elemet, de itt most igyekeztem mindent félretenni, és csak a leírt szavakra koncentrálni. Nem arra voltam kíváncsi, hogy mit mutat meg, hanem arra: hogyan. Azt tudtam, hogy mi van "Európa hátsó udvarában", hiszen Szabolcs megyét a bőröm alatt hordozom, az érdekelt igazán HOGYAN mutatja ezt meg. Az eredmény szerintem figyelemreméltó.

Nem vagyok hivatásos újságíró, sem valamilyen végzett dokumentarista, csupán egy, sokat és sokfélét olvasó polgár, de az én meglátásom szerint kiváló ez a riportkönyv. Nyilván, ha valaki nagyon akar keresni benne és körülötte hibát, akkor találhat, de mindent egybevéve emberi, tanulságos, és elgondolkodtató mű lett. Nem szájbarágós, nem érzelmességtől csöpögős, nem romantizáló, nem dramatizáló, nincs eltévedve a számok sűrű és unalmas erdejében, nem tocsog se a nyomor-pornóban, se a magyar furulyaszó népmesei andalító muzsikájában. Hűvös, távolságtartó, és mégis emberi.

A kívülálló szemével nézi ezt a vidéket, a korszakot, és a benne élő embereket. Elmegy a határra, a falvakba és a városba, megnézi a nyomort és a gazdagságot, egészségügyet és a mezőgazdaságot, eltűnődik az egyénen és az államon. Kevés szóval mond el sokat. Egyszerű hangulatképei rengeteg mindent megmutatnak. De a legvégső dolgokat mégsem ő mondja ki. Egyszerűen csak hagyja, hogy az olvasóban szülessen meg a felismerés. Ennyi egy riporter feladata, és szerintem ezt a szerző tökéletesen hozza. Azt hiszem erre mondják: mesteri szint, tisztességes munka.

Tanulságos volt tehát ez az időutazás Moldova Györggyel, sokat nosztalgiáztam és töprengtem rajta.

Gyermekkorom helyszíne és a szívem csücske: Európa hátsó udvara.


A Kolostor Őre


2025. január 9., csütörtök

Shopping, de nem úgy!

A Vösendorfi Shopping City Südben készülök a Fielmann szemüvegboltot megnézni


Bármerre járok a világban, mindig nagy kíváncsisággal és örömmel nézem meg az olyan üzleteket, aminek részvényese vagyok. A befektetéseim egy részéről írtam már itt a blogban, de az ott említetteken túl más vállalatokban is benne vagyok.

29 cégből álló részvényportfóliót kezelek, aminek aránya és összetétele lassan ugyan, de idővel azért változik. Van amiből több lesz, van amiből kevesebb, vannak olyan elemek amik kikerülnek a portfólióból, és vannak újak, amik viszont bekerülnek. Alapos és megfontolt döntések után változik az összetétel, ezért ez folyamatos figyelmet és elemzést igényel, amit nagy örömmel teszek meg. Egyrészt érdekel és lenyűgöz a téma, másrészt több szempontból is tanulságos, és nem utolsósorban üzletileg is megéri.

Adatok elemzésén és a vállalati hírek értelmezésén túl külön kedvelem, amikor a "terepen" élesben tekintem meg az egyes részvénytársaságok üzleteit. Azt a helyet, ahol a bevétel terem. Az év végi ünnepek környékén a Vösendorfi Shopping City Südben lévő Fielmann boltot kerestem fel.


Két éve vagyok részvényese a cégnek. Különböző időpontokban és árfolyamszinteken növeltem ezen évek alatt a részesedésemet. Volt most időm az ünnepek alatt, úgyhogy megnéztem ezt a vösendorfi üzletet kívül is belül is, és ezen tapasztalatok alapján megnyugtatónak találtam a helyzetet. Nincs ok aggodalomra, nincs ok kiszállásra.


Tudtam hogy az épületben van egy másik, számomra fontos cég: a Hugo Boss. Felkerestem azt is. Ebben a divatipari cégben több ideje vagyok benne, több minden is történt azóta. Nyolc éve vettem az első HB részvényt, és azóta majdnem minden évben bővítettem. Általában hosszútávú befektető vagyok, nem rövid távú spekuláns. Ez áll közelebb a személyiségemhez, és ebben tudok eredményesebb lenni.

A szemüvegek és az öltönyök mellett a részvényportfólióm érinti még az ingatlanszektort, autó- és élelmiszeripart, bank, szállítmányozás, gyógyászat, csomagolás, szépségápolás és turizmus, no és a start-upok. Szóval van megtekinteni és értelmezni való helyzet bőven. Szívesen szemlélem részvényesi szemmel is ezeket a cégeket, ha találkozom velük egy-egy bevásárlóközpontban, turistacsomópontokon, belvárosban, vagy bármerre. Számolok, tűnődöm, gondolkodom, és igyekszem megfontolt döntéseket hozni. Én így szeretek járni shoppingolni.


A Kolostor Őre


ui: Business as usual >>

2025. január 2., csütörtök

Rembrandt mester Bécsben

Nagyításhoz klikk a képekre!


Hagyomány már nálunk Zsuzsával, hogy az év első napján mindig egy különleges programot szervezünk. Ez megadja az újév alaphangulatát, inspirálólag hat, segíti az elmélyülést, koncentrálttá és derűssé tesz, talán még jószerencsét is hoz. Imádom ezeket a programokat! Így alakult idén is, mert elsején a Kunsthistorisches Museum Wienben megnéztük, ahogy Rembrandt mester tekintete Bécsre szegeződött.



Csak álltam ott lenyűgözve a sokatmondó öregkori önarcképe előtt, és azon tűnődtem hogy... na de ne rohanjunk még ennyire előre se az életrajzban, se a kiállításban! Csak szépen sorjában.

Tehát szilveszter másnapján, január elsején egy tartalmas és finom újévi reggeli után, délelőtt a Kunsthistorisches Museum Wien felé vettük az irányt, hogy pazar falai közt indítsuk az évet.


Nagyításhoz klikk a képekre!

Császári pompa, történelmi falak, és lenyűgöző hangulat. Időutazással ér fel egy ilyen épületben lépkedni. Régi korok pompája és méltósága, a császárváros hangulata és gazdagsága.


A lépcsőről integetve köszöntöttem az új esztendőt, a jószerencsét, Rembrandt mestert, a kolostoros blogolvasókat, és mindazokat, akik örömmel fogadják e sorokat.

A termekben Rembrandt mellett az egyik tanítványa, Hoogstraten munkáiból is kiállításra került jópár kép. Sokan kíváncsiak voltak, hömpölyögtek az emberek teremről teremre.


Néztem a portrékat, amiből sok ki volt állítva. Patrónusok, politikusok, egyházfők, nők, férfiak, bibliai alakok, valós és mitológiai személyek. Egy másik kor emberei. Itt is eltűnődtem azon, amin szoktam, mi az ami állandó bennünk, és mi az, ami változó. A fenti képen egy egyházi személy, és egy patrónus politikus látható, és ahogy nézem, elgondolkodtató, hogy mi az, ami most is hasonló lehet az ilyen személyekben, de mi az, ami viszont teljesen más. Korokon átívelően is meghúzódnak bennünk állandó dolgok.

Rembrandt tanítványának ez a képe erről a lakásról teljesen lenyűgözött. Szinte hallom, ahogy nyikordul a festményen nem látható bejárati ajtó, és talán áll is ott valaki. Bejön vajon a lakásba? Szinte mindegy is, hiszen a fény már bejött. Micsoda finomszintű ábrázolása ez a jelenségek néma dinamizmusának. Mozdulatlan tárgyak és a némán belépő fény.

Könnyűnek nem nevezném azt a választást, hogy melyik festményekről írjak itt, mert pazar volt a kínálat a remekművekből. Hoogstraten egy másik lenyűgöző alkotását azért még megemlítem. Sokat morfondíroztam, hogy honnan, milyen szögből lenne érdemes fotóznom az ablakon kitekintő öregurat:


Lélegzetelállító volt élőben ez a kép. A kidolgozottsága, no és az öregúr tekintette. Nagyobb felbontásban és jobb minőségben is érdemes megkeresni a neten ezeket a festményeket, úgy talán még nagyobb élmény lesz.

Rembrandt bibliai témájú képeiből is többet fotóztam, és tűnődtem ott rajtuk, de hosszan tudnám csak felsorolni itt most a benyomásaimat, így inkább csak vázlatszerűen említem meg, és akit igazán érdekel a téma, keresse ki a neten nagyobb felbontásban az adott festményt, és keresse meg rajta az említett motívumot. Érdemes lesz!

- Jeremiás Jeruzsálem pusztulását siratja. Érdemes ezen a képen azt a mély bánatot megfigyelni, és a Jeremiás előtt fekvő szövet részletgazdag kidolgozását.

- Simon éneklő imája. A fény megjelenését érdemes megfigyelni a kép közepén, és a körülöttük lévők tekintetét. A háttérben meghúzódó embereket is, majd ahogy a kép jobboldalán egy alak egy öregúrra tekint, ő pedig be a kép közepébe. Csodálatos az egész kompozíció.

- Tájkép és a többiek Egyiptomba menekülés közben. Fantasztikus itt is a fény dinamizmusa, és szinte hallom, ahogy ropog a tűz. Valaki közel is hajol hozzá, de annyira apró ez az alak, a jelenet és a mozdulat, hogy nekünk is közelebb kell hajolnunk a képhez, hogy jól lássuk. És ekkor, szinte érezni fogjuk a tűz melegét.

Voltak még további fantasztikus bibliai képek, de figyelemreméltóak voltak azok a festmények is, amik teljesen hétköznapi tárgyakat, épületeket, állatokat vagy embereket ábrázoltak. Lenyűgöző műalkotások voltak ezek is. A részletgazdag kidolgozottságuk, vagy a fény játéka, esetleg a sokatmondó némaságuk. Ezekből csupán egyet hadd emeljek még itt ki:


Nagyításhoz klikk a képekre!

Idős tudós egy boltíves teremben ( St. Anastasius). Azt tessék megnézni, kérem szépen! Annak a szobának a végtelen nyugalma, az idős alak, ahogy olvas, és a nyitott ablak. És ismét csak a fény... Szinte hallom, ahogy a vastag falakon túl, kint a napfényben a gyerekek sikongatnak, piacozás zajlik, emberek jönnek-mennek, madarak csiripelnek. Bent a szobában pedig teljes csend. A két világ közt kapuként egy nyitott ablak, azon pedig a beáramló levegő és a fény.

Lassan viszont kanyarodjunk rá Rembrandt fenomenális portréira. Itt is hosszan lehetne ecsetelni több mindent, mert Rembrandt legendásan sok portrét készített, ráadásul sok önarcképet is. És ezek ám az igazán elgondolkodtatóak, hiszen végigkísérik az életét, ami bizony erősen hullámzó volt. Úgyis mondhatnám, magasra vitte az Isten a dolgát, aztán mégis a mélybe zuhant. Ebben persze bőven volt szerepe neki is, hiszen valahol mégiscsak közös "munka" ez az úgynevezett élet, az ember és az Isten közös ügye.

Egészen fiatalkori képeit most nem hozom ide. Azokon derű, báj, kíváncsiság, kópéság, fésületlen bohóság látszik. Későbbi képeiből hozok most ide hármat.


Ezt az önarcképet Rembrandt 1642-ben festette. Ez az a korszak, amikor talán elmondható, hogy a nehézségek ellenére, de mégiscsak élete csúcspontján volt. Szakmailag és a magánéletben is. Innen már csak lefelé ment az út. Ennek fényében érdemes megfigyelni a fenti képet. Magabiztos tekintet, elegáns kalap és ruha, látványosan és feltűnően viselt két vastag lánc, talán aranyból.

Mai áron számítva kb. 1-2 millió euró értékű, több emeletes pazar háza volt Amszterdamban, ami ráadásul ekkor élte aranykorát. Egy gazdag város gazdag festője volt Rembrandt. Az ecsettel igen, a pénzzel azonban nem tudott bánni, ráadásul halálok sorozata is sújtotta a családot, így aztán lejtmenetbe került a mester élete.


Ugrunk 10 évet az időben: 1652-ben készült a fenti festmény. A tekintet még elszánt, a ruha már szakadt. A két kéz még magabiztosan és tettrekészen a csípőn, ám mégis belengi valami baljós hangulat.


1655 és 57 környékén járunk az időben. Erről a képről szinte nem tudtam levenni a szemem. Újra és újra vissza kellett mennem hozzá a teremben. Komolyan mondom, megsajnáltam. Tessék nézni azt a tekintetet!

Barázdák a szem alatt, gondterhelt homlokráncolás, az az enyhén visszaszívott alsó ajak, és az a csendes kétségbeesés, ami árad belőle. Tényleg megsajnáltam, legszívesebben megöleltem volna. Rembrandt ekkor csupán pár évvel volt idősebb, mint én most.


Újabb tíz éves ugrás az időben: 1665 körül járunk. A sokat megélt mester tekintete ez. Itt már egyfajta sztoizmus, amolyan minden mindegy nézése van. A tekintében még ott van egy kis kíváncsiság, szemlélődés, távoli tűnődés, és a sokat megélt szelíd ember derűje. Nincs már ambíció, csak a jól elvégzett munka öröme. Nem tesz mást, csak amihez ért: fest. Kezében az eszközök, egyszerű ruha, a háttérben pedig két nagy kör, talán a föld, talán más, talán az egyetemes művész szimbóluma az univerzumban.

Rembrandt ezután a festmény után pár évvel, 1669-ben halt meg elszegényedve. Egy névtelen sírba temették.


A Kolostor Őre