Hortensia Fussy különös alakjai egy toronyban

Évek című művében Annie Ernaux, a Nobel-díjas francia írónő az elmúlásról ír. Az elhomályosuló képekről és emlékekről, arról hogyan válik majd az élettel teli friss pillanat emlékké, és hogyan porlad szét ez aztán távoli nemzedékek arctalan tömegévé.

Krasznahorkai László, a Nobel-díjas magyar író többször visszatér munkásságában a társadalom azon rétegéhez, akiknek szinte neve sincs. A legalul lévőkhöz, akikről a legkevesebb említés sem esik a történelemkönyvekben, és mégis, akik szinte a hátukon viszik az egész emberiséget.

Illyés Gyula Puszták népe is ezen a vonalon halad, az említésre sem méltónak hitt arctalan és névtelen réteget mutatja meg.

Stájerország hegyei közt jöttek most velem szemben ismét ezek a témák, az osztrák szobrászművész, Hortensia Fussy alakjainak képében egy torony tetején. Különös élmény volt, magával ragadó, elgondolkodtató, emberi és isteni, valamifajta pátoszmentes áhitat. No de, kezdjük az elején!

Öt napos őszi túrán voltam a feleségemmel, Zsuzsával Steiermarkban, a deutschlandsbergi hegyek környékén. Gyönyörű vidék, kalandos erdei utak, remek szálloda, finom falatok, izzasztó szauna, szóval kellemes napok a gyönyörű osztrák őszben. Deutschlandsberg várában pedig egy pazar kiállítással rendelkező múzeum, amit nem akartunk kihagyni, egy teljes délutánt rászántunk. Írtam már erről korábban.

A vastag kőfalak mögött minden emeleten szépen berendezett termek: kelták, druidák, rómaiak, osztrákok, történelem, gazdaság, hagyomány, különböző tárgyak és eszközök, információk és emlékek. Teremről-teremre haladtam, aztán a zegzugos épületben elindultam egy szűk falépcsőn felfelé, ahogyan az írányítótáblákon lehetett olvasni: a legfelső kilátóhoz. A lépcsőn a korlátot fogva haladtam fokról fokra. Gondoltam biztos szép lesz a kilátás fentről, hiszen gyönyörű őszi napsütés van és messzire ellátni a magasból. Már csak néhány lépés, aztán felértem a tetőtérbe, ahol meglepetés várt: egy különös szoborcsoport!

A vár legmagasabb pontján álltam. Lábam alatt fapadló, fölöttem a tetőszerkezet szintén fából, és mindenhol kellemes faillat. Emberi magasságban pedig ablakok körben. Ahogy beléptem, megfogott milyen tágas, milyen nagy ez a kilátó. A lejjebb lévő termek zsúfolásig voltak múzeumi tárgyakkal és információs táblákkal, viszont ahogy elhagytam azt a részt, és a szűk falépcsőn felkapaszkodtam, itt már egy nagy szabad tér fogadott. Mintha kitágult volna a létezés. Ezt az élményt fokozta a falakon körbefutó hosszú ablaksor, amin keresztül messzire el lehetett látni. Mintha felemelkedtem volna a táj fölé az égbe, mégis egy biztonságos térben lennék. Valamifajta buborékszerű állapotban. Hallani lehetett, hogy a torony körül fúj az őszi szél. Körbenéztem, majd lassan közelítettem a szobrokhoz.

Nagyításhoz klikk a képekre!

Különös karakterek. Eltérőek, de mégis együtt vannak. Kik ők? Itt állnak némán a vármúzeum tetején, jelenlétük valamit mondani akar a látogatónak. Úgy tűnik, nem a keltákhoz, nem is a druidákhoz tartoznak, inkább mostani korok emberei ők. Semmi dísz, korona, vagy ilyesmi. Talán a hétköznapok alakjai, a környék és a természet egyszerű emberei. Nézem őket innen, figyelem onnan, miközben lassan körbejárom a szoborcsoportot. Hangtalan néma gesztusok, sokatmondó tekintetek.

Teljes csönd a tetőtérben. Csak az ablakon keresztül hallani valamelyest a szelet, látni a ragyogó napsütést, és a szem messzire képes szaladni a környező falvakon és dombokon. Lábam alatt a múzeumban a több ezer éves kelta tárgyak, a római kori emlékek, és a környék hosszú-hosszú történelmi hagyatéka. Maga az épület is, ahogy kiemelkedik az itteni földből és a dombok fölé magasodik, egyfajta idők fölé emelkedő emlékhelyként áll masszívan a tájban. E földből kinőtt torony csúcsán pedig, a környék fölött lebegve létezik ez a kilenc szobor. Magával ragadó volt a helyszín ezekkel a bronzba öntött mozdulatlan és néma alakokkal. Hatása alá kerültem a jelenségnek, amikor a szemem sarkában észrevettem a falon egy táblát.

Nagyításhoz klikk a képekre!

Christian Teissl, osztrák író és germanista 2019-es szavai voltak a szoborcsoportról. Az ablakpárkányon találtam egy tájékoztató könyvet is. Hortensia Fussy, osztrák szobrásznő alkotása ez. Kiderült, hogy alakjai különböző karaktereket képviselnek: a nemesgazda, a kedves, az erényes, a gazember, filozófus, a stájer Don Quijote, stb. Egyre érdekesebb ez az egész, gondoltam magamban.

Teissl úr egy Paul Cezanne mondatot említ: "Sietnie kell az embernek, ha valamit látni szeretne, mert minden eltűnik."

Aztán felhívja az olvasó figyelmét, hogy Cezanne ezt a 19. és a 20. század fordulópontján mondta, de ma még nagyobb érvénnyel bír ez az üzenet. Ekkor jutott eszembe Annie Ernaux: "Eltűnik majd az összes kép." Annie Ernaux meg kívánt menteni valamit abból az időből, amiben már soha többé nem leszünk. Sikerült neki. És ekkor kezdett bennem felderengeni, hogy talán Hortensia Fussy szoborcsoportja is valami ilyesmiről szól.

Tovább olvasom a falon lévő táblán Christian Teissl sorait és rájövök, hogy a megérzésem nem állt távol, hiszen azt írja, hogy minden eltűnik a világból. Eltűnnek a nyelvek és a dialektusok, a madár- és növényfajok, illemszabályok és rítusok, még az olyanok is, amik évezredeken át öröklődtek generációkon keresztül, például a kézzel írás hagyománya. Felhívja a figyelmet arra is, hogy ez az eltűnés folyamatos és állandó, szinte észrevétlenül megy végbe minden egyes nap, csendben és világszerte.

Szóba kerül, hogy kilenc szobor van, pontos mértani távolságra egymástól, egy szabályos geometriai elrendezésben. Mindegyik egy külön mikrokozmosz, és így együttesen a kilenc alak adja a teljes formát, ami a tizedik elem. Olyan az egész, mint egy építészeti struktúra. Aztán helyi alpesi legendák is szóba kerülnek a kővé vált emberekről és bűnökről. Egyre érdekesebbnek találom ezt az egészet. A sorokat olvasva a tekintetem újra és újra visszatér a csoporthoz. A néma alakokhoz, akik talán tényleg ebből a földből származnak, és itt leltek végső nyugalomra, szobor formában a környék csúcsán, a falvak fölött mozdulatlanul lebegve. Tekintetük pedig emlékeztet minket: talán a múló időre.

Teissl úr említi, hogy Hortensia Fussy munkássága olyan régiókba száll le, amiket nehezen érzékelünk, ami a létezés mélyrétege, aminek kincseit és rejtett értékeit a felszínre hozza, majd szobrai által próbálja láthatóvá tenni a láthatatlant. Mindezt Cézanne szellemében sietve, hogy még meglássunk valamit, mielőtt túl késő lenne.

Csöndben sétáltam körbe és körbe a szoborcsoport körül. Majd megálltam és figyeltem. A környék emberei ők. Alpesi alakok. Tele érzésekkel, gondolatokkal, örömmel és bánattal, bűnökkel és áldással. Élték egyszerű életüket, gondozták a tehenüket, gyereküket, fát vágtak és fűtöttek, templomba jártak, vagy várat építettek. Éltek, meghaltak, itt voltak, itt vannak.


A Kolostor Őre


Kapcsolódó bejegyzések:

- Krasznahorkai, a magyar Nobel-díjas >>

- Annie Ernaux, a francia varázsanyó >>

- Illyés Gyula, Puszták népe >>

Moldova György

és Európa hátsó udvara

 YouTube Link >>

Deutschlandsberg hegyei közt az ősz

Az ősz színei 1.
Napkelte a város felett

Nagyításhoz klikk a képekre! 

Kellemes szállodát találtunk Zsuzsával a deutschlandsbergi vár alatt, ami tökéletes bázisa volt az idei őszi túránknak. Öt napot töltöttünk ezen a festői hangulatú környéken. Reggeli köd és pára, a fákon az ősz csodálatos színei, történelmi vár, kedves kis város, kellemes hangulat, az erdőben pedig kalandos túraútvonalak.

Kilátás a szobánk ablakából

Vörösen duzzadó fürtök lógtak a dombolban lévő szőlősorokon, amire ráláttunk a szobánk ablakából. A szüreti munkálatokra nem vállalkoztunk, viszont a szálloda bőséges reggelije, és a hajnali sejtelmes köd felszállta után a nap sugaraival egy ritmusban vettük fel mi is a túrabakancsot, és irány az erdő!

Útjelző táblák irányítják a túrázókat, kitaposott ösvények, évezredes sziklák, hatalmas fák, hidak, lépcsők, jó levegő és madárfütty. Az erdő sűrűjébe már nem ér fel a város, csak a természet hangját hallani, ami nagyon megnyugtató. Az őszi falevelek színvilága lenyűgöző, festővászonra kívánkozik.

Az ősz színei 2.

Nagyításhoz klikk a képekre!

Mások is lelkesen taposták az ösvényeket, fiatalok és idősek, magányosan vagy társaságban. Meredek emelkedőn keményen dolgozik a tüdő, feszül a comb, tapos a bakancs, jóleső lihegés, majd a magaslaton megpihenve jöhet a frissítő víz és gyümölcs.

Az ősz színei 3.
Szőlő, fák, dombok

Ezeken a kirándulásokon nagyon jókat szoktunk Zsuzsával beszélgetni. Bőven van idő, és a megszokott környezetből kimozdulva az új perspektíva és látásmód is inspirálja az ember szellemét. Sok téma merül fel ilyenkor, üzlet, gazdaság, politika, történelem, környezet, pszichológia, kultúra, vallás, természet, és ezek különböző kombinációja. Hatalmas séták, finom falatok, jó beszélgetések, vagy akár hosszú néma menetelés, mikor épp mi ragadja magával az embert. Esténként pedig szaunaszeánsz. Ott izzadtam, pihentem, töltődtem, és érleltem a nap közben átélt élményeket.

Az ősz színei 4.
Hegyek, dombok, völgyek

Deutschlandsbergi túránk egyik napját a város fölött trónoló Burgra, az erődítményszerű várra szántuk. Ma már múzeum, hotel és kirándulóhely, a hosszú múltjával történelmi emlékhely.

A várfalról letekintve a környékre bizony megmozdul az ember fantáziája.

Történelmi idők, korok és emberek. Mennyi minden történhetett itt a hosszú évszázadok alatt. Már a bejáratnál egy nagy tábla fogadott, ami a várral kapcsolatos főbb eseményeket sorolta fel időrendi sorrendben:

Nagyításhoz klikk a képekre!

Krisztus előtt 3-4 ezerből már kerámia és kőszerszám leletek mutatják, hogy emberi település volt a környéken. Később megtelepedtek itt a kelták és a rómaiak is. 1000 környékén indul a várépítés, ami több szakaszban zajlik. A tábla mutatja, hogy az 1400-as évek végén Corvin Mátyás magyar király is elfoglalta csapataival.

Belépve az évszádos falak közé, mintha megcsapna a történelem szele. Pedig ekkor még csak a belső udvarba léptünk, a múzeumba még be sem mentünk.

A vastag kőépület több emeletét is átadták a kollektív emlékezetnek. Pazar kínálattal több termet is berendeztek a múzeum számára, amiben elkülönitve mutatták be a környékkel kapcsolatos témákat. Kelták, rómaiak, osztrákok, középkor, újabb kor, fegyverek, használati eszközök, spirituális tárgyak, gazdasági dolgok, szobrok, képek, térképek, metszetek, ruhák, szokások, hiedelmek, és sok-sok minden. (még egy kínzókamra is!) 

Érdeklődve lépkedtünk egyik teremből a másikba, ahol olyan pazar kínálata volt a tárgyaknak, a témáknak és az információknak, hogy meg is lepődtünk azon, milyen gyorsan elszaladt az a három és fél óra, amit  a múzeumban töltöttünk.

Áldást osztó kelta pap szobor 
a Krisztus előtti 5. századból

A gazdagon összeállított látványosságokhoz más környék múzeumai is hozzájárultak, és a többezer éves tárgyak mellett láthattunk "csak" 100-200 éves tárgyakat is, ruhákat, munkaeszközöket, vagy éppen kézi és lőfegyvereket is.

Teljesen átjárt a különböző korok hangulata, és miután végigjártuk a múzeumot, a három és fél óra alatt annyira töményen telítődtünk a befogadott információkkal és benyomásokkal, hogy szinte szédelegve sétáltunk le a dombról vissza a szállodába. Pedig, ha a kiváncsiságunknak és az érdeklődésünknek megfelelő alapossággal tanulmányoztuk volna a kiállított dolgokat és írásokat, akkor kétszer ennyi időt töltöttünk volna ott. Mindegy, jó volt így, ahogy volt. Sok mesélnivalóm lenne még ezügyben, de most így ebben a blogbejegyzésben elég ennyi.


Üdvözlettel

A Túrázó Kolostor Őre

ui: Az igazán nagy meglepetés akkor ért, amikor a szűk, régi nyikorgó falépcsőn több forduló után feljutottam az erődítmény legmagasabb pontjára, ahol egy lélegzetelállító szoborcsoport fogadott. Erről itt olvashatsz >>

Családi hagyatéktól a zen buddhizmusig

 Halál után sokszor nemcsak a szomorúság  és a hiány marad, hanem egy életnyi kacat. Családi hagyaték felszámolására gyűltünk össze a rokonsággal több héten át a nagy vidéki házba. Ruhák, könyvek, iratok, szerszámok, lomok és kacatok. Megsárgult fotók a dobozban, rengeteg emlék, sóhajok, könnyek, pakolás és emlékezés. Szorgalmasan szortíroztuk, hogy ki mit vigyen magával haza, vagy szabaduljunk meg végre örökre az adott tárgytól. Kacat lenne ez, vagy szép emlék? Lesz helye az új lakásban? Biztos megtartjuk? Sokszor tettünk fel ilyen kérdéseket azokban a napokban, miközben aprólékosan mentünk végig a nagy vidéki ház szobáin, garázsában és pincéjében.

 Az egyik tetőtéri szobában jártunk  éppen, amikor a falon lévő kis faragvánnyal kapcsolatban kijelentettem: szívesen magamhoz veszem, ha nem bánjátok. Egykedvű vállrándítások, lebiggyedő ajkak, unott tekintetek fogadták felvetésemet, így aztán hamar eldőlt a fából faragott bikán ülő alak sorsa, jön velem, mától hozzám tartozik. Feleségemmel megbeszéltük, hogy kitesszük otthon a falra, de mindeközben a hátsó kis agyamban valami még mocorgott. Emlékeztet engem valamire ez az alkotás. Ott ül egy alak a bika hátán és furulyázik. Ismerős volt, csak azt nem tudtam honnan.

 Az autó csomagtartóját megpakoltuk  könyvekkel, konyhai dolgokkal, dokumentumokkal és egyebekkel, de szorítottunk helyet a különös falidísznek is. Óvatosan becsomagoltuk, hogy ne sérüljön, így utazott velünk új helyére. Hazaérve kibontottuk, és megfontoltan keresgéltük, hol lenne a legjobb helye. A nappali falának egy csendes sarkára esett a választásunk. Felraktam, de nem hagyott nyugodni. Jó helyen volt, kellemes hangulatot sugárzott, illett a körülötte lévő bútorokhoz, de volt vele kapcsolatban valami, ami nem hagyott békén.

 Emlékeim között kutattam.  Az elhunyt mesélt volna róla valamit? Közös élményünk lenne a tárggyal, csak elfelejtettem? Nem tudom. Nem ugrik be. Nem és nem. Néztem jobbról, néztem balról, reggeli fényben és esti lámpánál, amikor egyszercsak megvilágosodott minden! Berohantam a laptophoz, tudtam, hogy mit keressek, meg is találtam, megörültem, elmélyedtem benne, aztán ismét fejvakarás következett. Még mindig nem teljes a kép, hiányzik a puzzle egy kockája. Aztán rájöttem, tudtam, hogy tekintetemet az itthoni könyvespolcra kell vetnem. Megtaláltam, amit kerestem. Felváltva tanulmányoztam a laptopon megnyitott weboldalt és a könyvespolcról levett művet, régi képeket és szöveget. Összeállt a történet, megértettem mindent. Így jutottam el a családi hagyatéktól a zen buddhizmusig. Erről szól a legújabb videóm, amiben ennek a bika hátán ülő különös kis alaknak a tanulságát mondom el.

 Bika a falon. Együtt hazafelé.  - Történet a zen buddhizmus kincsestárából:

YouTube Link >>

 Családi hagyatékból  került most hozzánk a falra, és ki tudja mennyi időt fog itt eltölteni. Együtt ballagunk tehát a bikával, csak mi és a táj, a nap, a hold, furulyaszó és a fák.


A Kolostor Őre


ui: a fenti írás pár napja jelent meg a Librariuson >>

Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díjat kapott!

Fantasztikus boldogság ez az elismerés, nagyon örülök neki, mert Krasznahorkait évek óta kedvelem, olvasom, figyelem, és lenyűgözve tekintek sok dolgára. Jó helyre került a díj, és remélem ez sokaknak meghozza a kedvét a Krasznahorkai könyvekhez, a gondolataihoz, és az egész életművéhez, már amennyi tudható erről a világcsavargóról, erről a nemzetek fölött lebegő bölcs öreg konfuciánusról, erről a rendkívüli européer emberről. Fantasztikus, hogy köztünk jár, és hogy a kortársai lehetünk. Hatalmas gratuláció a díjhoz, ehhez a lenyűgöző elismeréshez. Az olvasóknak pedig irány a könyvesbolt és a könyvtár!

Korábbi kolostoros bejegyzések a témáról:


Az íróval kapcsolatban

- Krasznahorkai László Legjobb mondata >>

- Krasznahorkai László tágítja a teret >>

- Keresni, kutatni, a mélyére menni, kíváncsinak lenni >>  

- Merkel megy, Bach marad >>
(a pdf 39. oldala)


A díjról

- Alfred Nobel élete >>

-  A Nobel-díj árnyékában >>


Néhány korábbi díjazottról 

- Jon Fosse és az irodalmi Nobel-díj >>

- Magány és misztika, téboly és csend >>

- Rövid kis jegyzet >>

- Annie Ernaux, a francia varázsanyó >>

- Hermann Hesse legjobb mondata >>
(a pdf 9. oldala)

- Thomas Mann legjobb mondata >>
(a pdf 11. oldala)

- Gabriel García Márquez Magyarországon járt! >>

Az irodalom kedvelőinek üdvözletével

A Kolostor Őre

ui: ha még több irodalom érdekel, nézz be
a kolostoros blog youtube csatornájába >>

Agatha Christie élete, könyvei és korszaka

Csodálatos sorozatot indított a Klubrádió Agatha Christie életéről és munkásságáról. Hetente beszéli át részletesen a könyveket, karaktereket, és az írónő különös személyiségét Miklós Ágnes Kata irodalomtörténész Sugár Ágnes műsorvezetővel. Érdeklődve hallgatom, mert régóta imádom a Poirot-történeteket, és Agatha Christienek a személyisége és munkássága iránt is nagy kíváncsisággal vagyok, többször visszatértem már hozzá az évek alatt és tanulmányoztam őt.

A Poirot-filmek hangulata és a történetek zsenialitása teljesen elvarázsol, de nem vagyok egyedül, hiszen a világ sok helyén lenyűgözve tekintenek ezekre a művekre. Méltó módon csatlakozik Agatha Christie életművéhez a Klubrádió, mert a két hölgy a műsorban színesen, kreatívan, kedvesen és érdekesen mutatja be ezt a hatalmas életművet, a korszakot és a karaktereket. Új dolgokat is megtudtam általuk, új szempontok, elgondolkodtató témák és érdekességek.

Gratulálok a műsorhoz, tetszik, köszönöm!


A Kolostor Őre


Kapcsolódó bejegyzések:

- A Klubrádióban jártam >>

- Agatha Christie legjobb mondata >>

Agatha Christie és a vagyon

YouTube Link >>

Tigris a szobában

Mit tennél, ha együtt lennél egy szobában egy tigrissel?

- teszi fel a kérdést a híres színész Edward Norton egy jelenetben a filmbeli édesanyjának, Demi Moorenak.

Milánóban a divathéten és New Yorkban került szűk körben vetítésre egy félórás kisfilm, amiben az említett két színész mellett más hírességek is játszanak. Az Oscar-díjas Spike Jonze, és az Oscar közeli Halina Reijn rendezte. A rövidsége ellenére a nagy hollywood-i mozifilmek hangulatát hozza. Az egész projekt mögött a híres divatcég, a Gucci áll, ráadásul egy különleges sztori miatt.

A francia Kering-csoportról írtam már itt a blogon, a márkákról, trendekről, részvényről, és már ott szó volt róla, hogy az exkluzív olasz márka, a Gucci is hozzájuk tartozik. Az utóbbi időben iparági gyengélkedések nehezítik a piacot, de magánál a Guccinál is mintha elakadt volna a lendület, így aztán útkeresésében van a márka és a cég is. Idén őszre több változás is történt. Az egész Kering csoport irányítását átadták egy új vezérigazgatónak, Luca de Meo-nak, aki több nagyvállalatnál ért már el jelentős eredményeket, legutóbb a Renaultnál.

Luca de Meo kinevezése mellett több átalakítás is volt a Kering csoportnál, és az egyik legjelentősebb, a média által is az egyik leginkább számon tartott esemény, hogy a cég zászlóshajójának számító Gucci márkához új kreatív tervező került, mégpedig a szakma egyik fenevada: Demna.

Demna érkezése nagy várakozások közt zajlik a Guccinál, feszülten figyelik a részvényesek, az iparág, a konkurencia és a média, a divatrajongók, és mindenki, aki csak érintve van ebben a történetben. Most a szeptemberi milánói divathéten debütált a cég új kollekciója, a 37 archetípusos karaktert tartalmazó kollekció, a La Famiglia, ami már Demna kézjegyét viseli.

Egyszerre tisztelgés ez a márka hatalmas kulturális öröksége előtt, de mégiscsak a saját arcél kialakítása, és olyan alapkőletétel, amire később építkezni fog a híres tervező. Ezt a kollekciót jelenleg csak a föld néhány pontján lehet megvenni, Tokio, New York, London, Shanghai, stb., a kiemelt Gucci szalonokban.

Üzenete több kíván lenni, mint csupán textil, bőr, és maguk a ruhák; Demna a Gucci hagyományaira építve egy sokkal mélyebb kulturális kódot kíván írni az emberek számára. És itt jön képbe a Tiger!

Demna debütálásának hatalmas hangsúlyt adott, hogy belépése a Gucci univerzumba az új ruhák mellett a Tiger filmmel történt, ami a La Famiglia kollekcióval szintén most került bemutatásra Milánóban és Londonban. Majd a film YouTube-ra is felkerült. Demi Moore egy képzeletbeli, Gucci néven futó divat dinasztia központi szereplője, és a film, túl azon, hogy a különös ruhákat is bemutatja, egyéb érzelmi és önismereti utakra is elviszi a nézőt. A márka öniróniát gyakorol, kifiguráz, humorizál önmagán, esendő oldalát is megmutatja, és aztán eljön a pillanat, amikor Edward Norton felteszi a filozófikus kérdést:

Mit tennél, ha együtt lennél egy szobában egy tigrissel?

Hogy mi történik ezután, a filmből kiderül:

YouTube Link >>

A Kolostor Őre

 

Kapcsolódó bejegyzések:

- Business as usual >>

- Gucci is Florence, Florence is Gucci >>

- Élet a divatvilág trónján >>

- A királyság átadása >>

Shopping, de nem úgy!

YouTube Link >> 

 

Polcz Alaine - Álomnapló

Megható és borzongató, ahogy egy halott ember életének ennyire a személyes dimenziójába beláthatunk ezzel a több, mint 45 évnyi jegyzetelt álomnaplóval. Néha hosszabb időszakok kimaradtak ilyen-olyan okok miatt, de alapvetően mégis végigkísérhetjük Polcz Alaine lélektani utazását, legalábbis ami az álmait illeti 1961-től 2007-ig, a haláláig.

Ablonczy Anna szerkesztette a könyvet, aki az utolsó években szoros kapcsolatban volt vele. Együtt dolgoztak, ami aztán egy mélyebb, amolyan mentori-baráti kapcsolattá alakult át.

Polcz Alainetől nem olvastam még könyvet, személyét a Mészöly-Nádas-Kisoroszi féle történetekből ismertem meg. Hallottam tevékenységéről a pszichológia, hospice, halál témában. Ezekről tudtam, de művet még nem olvastam tőle, viszont a könyvtár polcán a múltkor a kezembe akadt véletlenül ez az Álomnapló, belelapoztam és nem tudtam visszatenni, kihoztam. Jó döntés volt, nem bántam meg.

1961-ben 39 éves, az akkori álmaival indul a könyv. 2007 tavaszán záródik a mű 84 éves korában, talán az utolsóként lejegyzett álmokkal, hiszen ősszel távozott. Megható és borzongató egyszerre belátni ily módon egy nagyon is tudatos és érzékeny hölgy életének második felébe, több mint négy évtizedbe. Belelátni a lelkébe, a félelmeibe, örömébe és bánatába, és az életének mély, álmokban megjelenő misztikus rejtélyeibe.

Az egész könyvben az álomtörténeteken túl (vagy mögött) végighúzódik valami nagyon távoli, nagyon hűvös, valami emberentúli atmoszféra, a lelkünk és a tudattalanunk hangja, ami valahonnan messziről szállítja a személyre szabott szimbólumokat. Ezesetben Polcz Alainét, és így kommunikál vele ez a rejtélyes erő a távoli sötét, ismeretlen világból. Polcz Alaine pedig fogadja a messziről jövő hangot és képeket, próbálja őket értelmezni. Jól teszi, próbálkozni kell nekünk olvasóknak is így tenni. Ki-ki a saját üzenetét hallgassa, álmait értelmezze, töprengjen rajta, meditáljon felette, formálja velük együtt a sorsát, életének útját, aztán lesz, ami lesz.

A távoli szférák üzennek, ha elcsendesedünk, meghalljuk.


A Kolostor Őre


Kapcsolódó bejegyzések:

- Marie-Louise von Franz és az álomelemzés >>

- Verena Kast és az álmok >>

- James Hollis, Az élet második fele >>

- C.G. Jung, a misztikus pszichológus >>

- Jung és a svájci széfből előkerült titokzatos könyv >>

A Red Book és a Leviatán

YouTube Link >>

James Hollis - Az élet második fele

A jungiánus pszichológia egyik nagy öregje, James Hollis könyvét olvasom a napokban. Mélyreható kérdésekről szól a mű, megrázó történetek, elgondolkodtató tanulságok. Azok a dilemmák kerülnek felszínre, amik az életünk mélyén mozgatják a sorsunkat és a személyiségünket, és amiknek jelenléte az élet második felében válik egyre nyomasztóbbá.

Miért élünk úgy, ahogy? Mi mozgatja a kapcsolatainkat? Mifelé sodródunk? Lehetne hosszan folytatni a kérdések sorát, amit a könyv feszeget, a lényeg azonban a személyiségünkben és a tudatosságban van. Abban, hogy észrevegyük azt, miért is éljük úgy az életünket, ahogy, és miképpen lehetne ez másként. Nehéz és mélyreható kérdésekről ír Hollis úr, hiszen évtizedes önámítások, félreértések és csalódások lepleződhetnek le ezáltal. Az illúzióink, a hazugságaink, az újra és újra ismétlődő konfliktusaink egyre fojtogatóbbak lesznek, különösen az élet második felében.

Carl Gustav Jung is sokat foglalkozott ennek az életszakasznak a kihívásaival, a könyv is sokat hivatkozik rá, de ha az olvasó körbenéz maga körül, akkor ő is felfedezhet depressziós vagy kényszeres, szorongó vagy boldogtalan egyéneket, akik valahogy nem találják a helyüket, sőt, ahogy az idő telik, mintha egyre nagyobb bajban, pánikban, szomorúságban, függőségben vagy kényszeres pótcselekvésben lennének ezek az alakok. De vajon miért?

Jung egész pszichológiai munkássága végülis erről szól, a kiteljesedésről, önmagunk megtalálásáról, a családi, társadalmi és egyéni kötöttségeink megértéséről és meghaladásáról; hogy kibontakoztathassuk életünkben azt, amiért valóban megszülettünk. James Hollis több könyvet is írt hosszú szakmai pályafutása alatt, nyilvános interjúi elérhetőek a youtube-on, és ő is ekörül a kérdés körül forog. Mi az, ami meggátol minket abban, hogy igazán önmagunk legyünk? Kinek az életét éljük valójában? Miért nem vagyunk boldogok? Miért van hiányérzetünk? Miért futjuk újra és újra ugyanazokat a köröket, csalódásokat és elakadásokat? Miért állunk örökös harcban önmagunkkal, a sorssal, az univerzummal, vagy Istennel? Miért?

James Hollis

Régóta foglalkoztat a pszichológiának a jungiánus megközelítése. Ahogy telnek az évek, nemcsak Jung munkásságában merülök el egyre jobban, hanem a jungiánus szakmai közösség műveiben is. Pl. Marie-Louise von Franz, Verena Kast, SpeakingOfJung podcastok, vagy most James Hollis. Elgondolkodtató sorok, töprengésre érdemes gondolatok. Ajánlom azoknak, akik egy kiteljesedett és boldogabb életre vágynak, és ehhez nem félnek szembenézni önmagukkal és az életükkel.


A Kolostor Őre

Mandala 27.

Nagyításhoz klikk a képre!

2021 tavaszán kezdtem bele, hogy megfessem a magam lélektani mandala-sorozatát Carl Gustav Jung inspirációja alapján. Az első után nem tudtam mi következik. Nem tudtam mennyi lesz és milyenek. Azóta sok kép készült, ez a fenti a huszonhetedik, és azt érzem, hogy nem értem még a végére.

Ezek nem művészi festmények. Nem is mindig úgymond "szabályos" mandalák. Ezek önismereti ábrák, lélektani képek, amatőr festmények, egyfajta belső párbeszéd, önismereti út. Mindegyik különböző és sajátos jelleggel bír. Mintha önálló egyéniségek lennének. Pedig csak különböző hangulatot, inspirációt és benyomást tükröznek. Volt olyan kép, ami egy csendes éjszaka, az elalvás előtti szendergő állapotban jelent meg bennem, viszont volt olyan, amit egy helyszín, vagy egy társasági esemény hívott életre.

Két kép elkészülte között volt olyan, hogy csak pár nap, vagy hét telt el, néha pedig több hónap. Nehezen megfogalmazható különös élmény ezeket a képeket festeni. A ritmusuk, ahogy egymás után világra jönnek az is nagyon egyéni és önálló, de a témájukat és a hangulatukat tekintve is különös az egész. Az utóéletükről nem is beszélve! Hiszen az íróasztalom mögötti könyvespolcon mindig ott van a legújabb két mandala, és van hogy hónapokig nézem őket. Aztán ha elkészül egy új kép, akkor a polcon lévők közül az egyik átadja a helyét. Tehát a legfrissebb két mandala mindig ott áll némán a polcon, én nézem őket, ők engem, és valahogy így bűvöljük egymást. Néma párbeszéd ez, közös tűnődés, meditáció.

Egyenként külön az összes mandala megtekinthető:

Mandala 1. >>>  ;  Mandala 2. >>>
Mandala 3. >>>  ;  Mandala 4. >>>
Mandala 5. >>>  ;  Mandala 6. >>>
Mandala 7. >>>  ;  Mandala 8. >>>
Mandala 9. >>>  ;  Mandala 10. >>
Mandala 11. >>  ;  Mandala 12. >>
Mandala 13. >>  ;  Mandala 14. >>
Mandala 15. >>  ;  Mandala 16. >>
Mandala 17. >>  ;  Mandala 18. >>
Mandala 19. >>  ;  Mandala 20. >>
Mandala 21. >>  ;  Mandala 22. >>
Mandala 23. >>  ;  Mandala 24. >>
Mandala 25. >>  ;  Mandala 26. >>

* * *

KÖNYVAJÁNLÓ

Különleges könyvajánló azoknak, akiket mélyebben érdekel a híres svájci pszichológus, Carl Gustav Jung munkássága, azon belül is a személyiség, a lélek és az ecset találkozása, avagy a mandalák csodálatos világa.

Itt elérhető a könyv: 
ingyenesen letölthető >>

* * *

VIDEÓAJÁNLÓ

Carl Gustav Jung egy különleges műve, a misztikus Red Book jelenik meg a videóban. A pszichológia olyan mély rétegét érinti a mű, ami miatt az örökösök is csak hosszú évek után merték elővenni a könyvet egy elzárt széfszobából. C.G. Jung, a pszichoanalízis egyik nagymestere olyan alkotást hagyott ezzel az utókorra, amit még sokáig fognak emészteni, értelmezni, kutatni és megfejteni az emberek.

YouTube Link >>

A Kolostor Őre

ui: Carl Gustav Jung, a misztikus pszichológus >>

Utószezon - Novigrad

A szeptemberi éjszakákon már érezni az ősz közeledtét, de némi eső kivételével a nappal még mindig strandolósan meleg itt az Adrián; a tenger csodás, az emberek jól érzik magukat, én sem teszek mást: csobbanás és lazulás.

Visszatértünk Zsuzsával Novigradba, mert közel van, kellemes és kényelmes. Jártunk már itt, és most újra. A belvárosa nagyon tetszik a régi épületekkel, a szűk utcácskák, a terek, hangulatos helyek, és hát a város körüli nagy kékség... A tenger egyszerre megnyugtató, mégis félelmetes a mérete; benne nagy úszások, lebegés, közös hullámzás, vagy csak a hatalmas fák árnyékában ülve nézni a vizet órákon át. Igazán kellemes itt az ősz.

A kikötőben a jachtok elegánsan ringatóznak, az éttermekben a pincérek már ráerősebben dolgoznak, a turisták átlagéletkora a szeptemberrel nő. Az apartmanokat kezdik zárni, az utcák is csöndesednek. A szuveníresek már eladták, amit csak tudtak, a szakácsok lesütöttek egy szezonnyi hamburgert, hal, cola, fagyi, pizza, kávék megszámlálhatatlan mennyiségben. Szállás, szolgáltatás, gasztronómia, turisztika: rengeteg pénz cserélt gazdát idén is, akár cash, kártya, vagy utalás.

No és a selfiek! A végtelenre állított Facebook és Instagram Univerzum digitális hangulatjelentései, egyéni beszámolók és fotói. Egy szezonnyi like és hashtag. Én itt a kolostorban pötyögöm a magamét. Lassan lecsillapodik minden, bezár a bazár, megpihen itt a turizmus, hogy erőt gyűjtsön és jövőre újra nyisson.

A hullámok viszont maradnak, és ahogy millió és millió éve már évszaktól függetlenül, türelmesen és kitartóan nyaldossák Novigrad partját. A tenger lassú mozgásban lélegzik együtt a tájjal tovább.


A Kolostor Őre

C.G. Jung és a svájci széfből előkerült misztikus könyv

A Tudattalan Szent Grálja - ezzel a címmel hozta a témát a New York Times a híres svájci pszichológus, Carl Gustav Jung misztikus könyvéről, a Red Bookról, ami a kétezres évek elején került elő egy titkos trezorból, ahol hosszú évtizedeket várt csöndben és elzárva.
 

A Jung iránt érdeklődők és a szűk szakma nyilván jól ismeri a művet, ami egy különös ember még különösebb utazását mutatja be a lélek mélységeiben, festményekkel és párbeszédekkel illusztrálva. A fent említett csoportok közül magamat mindenképp az érdeklődők közé helyezem, így a következő soraimat is ennek fényében tekintse az olvasó. Nem hivatalos szakmai álláspont ez, inkább egy lelkes és kíváncsi érdeklődő személyes gondolatai.

Azok kedvéért, akik számára nem ismert még a mű, hoztam egy kis videót a ráhangolódás kedvéért:

YouTube Link >>

Az elmúlt közel tíz évben sokat olvastam Jungtól és töprengtem a munkásságán. Ellátogattam Zürichbe, Küsnachtba és Bollingenbe; forgattam a könyveit, inspiráltak a mandalái, töprengtem sorain, vagy csak képzeletben gyufát nyújtottam neki a pipához ott a kertje végében, a tó partján.

Mi tagadás, megkedveltem az öregurat, magamban elneveztem Jung apónak. Nincs olyan kapcsolatom vele, mint neki volt Philemonnal, de sokszor gondolok rá. Mit szólna hozzá, ha ezt látná? Vajon nevetne, vagy szitkozódna, ha olvasná a mai híreket? Miképpen vélekedne a mostani világról és Európáról? Vagy mit szólna az én személyes esti álmaimhoz, amit az elszunnyadó tudatom kap a mélyből?

Carl Gustav Jung bizonyos szempontból nagyon modern és haladó gondolkodású ember volt, viszont volt az én-jének egy nagyon is középkori, sőt, talán még annál is régebbi oldala. Kicsiben valahogy én is így vagyok ezzel; például a körülöttem lévő sok modern kütyü ellenére, a digitális világ mellett is sokkal szívesebben olvasok valós, nyomtatásba került könyveket. Mivel a Red Book nekem online, pdf verzióban volt meg, amit tarthatatlannak éreztem, ezért egy nap felkerekedtem és elindultam kinyomtatni az egészet. Ekkor vette kezdetét egy különös kálvária.

Kedvenc kisvárosom jól ismert fénymásolójához mentem. Apró nyomtatványbolt, ahol egy kisebb vagyont hagytam már ott az évek alatt. Jó, nyilván nem egy svájci trezor hétköznapi rutinjához képest, hanem csak úgy a kisvárosi nyomtatványbolt ügyfelei viszonylatában. Nyitás előtt érkeztem és az utcában zajló felújítási munkálatok jelezték, hogy nem a megszokott rutin zajlik. Kiderült, hogy a boltban is helyettesítés van. Hamar feltűnt az ügyetlenebb gépkezelés, a morcosabb hangvétel, és a közben érkező ügyfelek egyre különösebb karakterei. Mintha az alvilág csatornái nyíltak volna meg, és furcsa lények tápászkodnának onnan elő. Nem a robosztusra kigyúrt pénzbehajtós alakokra gondolok, hanem az olyan zavaros tekintetű figurákra, amilyeneket Jung apó kezelt a Burghölzli klinikán.

A kisbolt szűk tere egyre fojtógatóbbá vált, ahogy többen és többen lettünk. Hirtelen mintha zavaros lelkek sürgető találkozója kerekedett volna ott a fura vevők közt, pusmogás, matatás, kérdezősködés, a boltos nyaggatása; a levegő is fogytán volt, nem éreztem jól magam. Kint az utcán vita dörrent a felújítás és a parkolás témakörében, majd egy anya a kislányát a bolt előtti fa tövébe zavarta üríteni; kutyák után mostanság már összeszedik e nemes trágyát, itt nem tudom mivé formálódott a történet. A boltban is és a környezetében is aktivizálódott tehát valamifajta mágikus zűrzavar.

A Red Bookban szó van arról, amikor rejtélyes erők, hangok és sejtések elevenedtek meg Jung körül a küsnachti házban, és mintha itt is valami hasonló történt volna, csak valós alakokkal. Ködös tekintetek, furcsa motivációk, zavaró légkör, miközben ütemesen zakatolt a nyomtatógép. Láttam a helyettesítő kollégán, hogy kezdenek a sűrűsödő feladatok túlnőni rajta, összezavarodik, elkever megrendeléseket, feszült, ideges; én is aggódni kezdtem a Red Book sorsát illetően, hiszen a nyomtatáson túl még a több, mint kétszáz lap összefűzése is tervben volt. Kétségeim támadtak.

Éreztem, hogy ilyen zavaró elemek között nem fog megvalósulni a terv, nem úgy fog kikerülni a dokumentum a pult mögül, ahogy szeretném. Itt már inkább csak a károkat kéne minimalizálni, vagy az igényeimet lejjebb adni. A nyomtatást és a spirálozást folyton megzavarták az újabb és újabb figurák ajtónyitásai és meglepő kérdései, vagy rendelései. Aggódtam, hogy össze lesznek keverve a kinyomtatott lapok, és az egész dokumentumot sem tudja majd jól befűzni, meg sokan is vagyunk már az apró helyiségben, levegőt is nehéz venni, fullasztó nyár van, tapad rajtam az ing, emelkedik a pulzus, kint légkalapács és autóduda, útfelújítás, rohan az idő, nekem pedig mennem kéne, próbálok jó pofát vágni az egészhez, de már izzadok, feszült vagyok, amikor aztán megérkezett a kegyelemdöfés!

Nem fér be a spirálozóba, hagyja itt, a héten a másik üzletünkben összerakjuk. - hallottam a pult mögül, ahová beláttam, és aggódva néztem ahogy a kétszáz lapos dokumentum részleteiben és darabokban fekszik a spirálozó körül. Hogy, hagyjam itt? Na nem! - gondoltam magamban. Lehet, hogy egy precíz svájci széfben évtizedeket biztonságosan pihent a könyv, de itt az alvilág barlangjának szájában nem maradhat. Hagyja csak, viszem úgy, ahogy van, valami mappát adjon még hozzá! - majd rendeztem a számlát és búcsúztam.

Az utcára kilépve minél hamarabb magam mögött akartam tudni a környéket, lépteimet gyorsítottam, táskámat a szokásosnál is jobban szorítottam. Hazaérve kifújtam magam, leültem, és csak annyit kérdeztem: ez meg mi volt? Választ nem vártam, hiszen nem volt ott se Jung apó, se Philemon, csak magamban tűnődtem, ahogy a mellettem fekvő lapokra néztem. A távolból azonban mintha mégiscsak valami különös illatot éreztem volna... közeledett, könnyedén szállt a levegőben... dohányillat, igen, pipa... és mintha csobbanásokat is hallanék, vizet... távoli, nagyon is távoli hullámokat...


A Kolostor Őre


ui: A fenti írás pár napja jelent meg a Librariuson >>

Alkonynapló

.
Oravecz Imre ajtót nyitott, betessékelt, leültetett és mesélni kezdett

Várni a halálra, félálomban szellemekkel beszélgetni, a rozoga test kívánalmait teljesíteni, és közben még a megmaradt élet apró-cseprő dolgaival is foglalatoskodni nem egy könnyű ügy. Oravecz Imre ajtót nyit, betessékel a szobába, leülteti az olvasót és elmondja, hogy ő, mint a vénülő író miképpen éli ezt át. Öreg bölcsként mesél, agg bácsiként nyafog, kedves szomszédként félti a tájat, távoli kollégaként pletykál, és még ősz hajú romantikusként is kap az élettől egy különös esélyt; lássuk mire megy vele!

A Librarius olvasói tavaly már találkozhattak Podmaniczky Szilárd és Szombathy Pál véleményével Oravecz Imre naplójáról. Ebbe a vonalba szeretnék most én is beszállni, annyi mentséggel a szemtelen soraimra, hogy e csapatban én állok a legtávolabb a szerzőtől. Legalábbis korban. Majdnem negyven év van köztünk. Fiatalság, bolondság! Szabad-e egyáltalán véleményt formáznom a vén író búcsújáról az élettől? Nem tudom. Döntse el az olvasó.

Tolakodás van az életünkben sok helyen. Boltban, liftben, itt-ott. Nálam az elolvasandó könyvek egyre hosszabb listája tolakszik, követelőzik és könyörög, nyomul és hízeleg, így aztán a kisebb és nagyobb művek sorával a magam tempójában, de haladok. Heti egy-két könyv. Egy éve tervezem, hogy elolvasom Oravecz Imre Alkonynapló című művét. Most jött el az ideje. Egy internetes ajánlás szerint nem szerencsés ezzel kezdeni az életművet, márpedig én megteszem. Fiatalság, makacsság!

Ajtót nyitott tehát az agg író, én beléptem, helyet foglaltam, kíváncsian és türelmesen meghallgattam. Az első oldaltól az utolsóig alaposan elolvastam. Megérintett az őszintesége, a kitárulkozás pőresége. Elszomorított a hangulata, egy ország lenyomatát érzem rajta. Tévednék? Lehet. Mindegy is. Elismerőleg bólogattam igyekezete közben, sajnáltam esendőségében, elgondolkodtatott az irodalmi utalásaival, és jót mosolyogtam a bogarasságain, a mindennapok kis őrületén, ami körül forog az ember, legyen bármilyen nagy szereplője is egy társadalomnak, hiszen esetlenül botladozunk mindannyian a nadrágok, a lábasok, az internetkábelek, vagy bármilyen ellenünk összeesküvő tárgyak hétköznapi harcában.

Várni a véget, de azért még alkotni, félni a véget, de azért még bátornak lenni, fantáziálni az utolsó útról, de azért még szerelemre gyúlni, bizony nem lehet könnyű. Jól mutatja ez, mennyire összetett és bonyolult lélek az ember. Ellentétes erők mozgatják a lényünket. Föld és az ég, az új és az örök, a hang és a csönd.

Oravecz úr lassú búcsúja a világtól fájdalmas, mégis megható, egyszerű, mégis elgondolkodtató. Üzenet lenne ez? Tanítás? Figyelmeztetés? Nem tudom. Az is lehet, hogy tényleg semmi egyéb, csupán egy napló, bár abból is az egyik legőszintébb. És talán pont ezért is az egyik legszebb. Egyszerű, sallangmentes formába öntött lassú kétségbeesés. Vívódás és öregkori töprengés.

Lénárd Sándor jutott eszembe a brazil őserdőben, a világvégi völgyben, ahol megemlítette, hogy végül már csak egyre beljebb vágyakozik, mélyen be a páfrányok közé. Ilyesmit éreztem itt is. A visszahúzódás természetes igényét, az elköszönést, a porhüvely félelmeit és nyűglődését. Lehetne-e ezt jobban is, vagy máshogy? Hát, csak tessék, bárki bemutathatja, ha tudja.

A történet végén megköszöntem a lehetőséget, a tanítást és úgy az egészet. Az emberséget, az őszinteséget. Felálltam, az ajtón kiléptem, búcsúztunk, és ott álltam képzeletem szajlai útján magamban az alkonyi fényben. Az agg író ajtaja bezárult, és én elgondolkodva folytattam saját utamat. Nem bántam meg, hogy ezzel a könyvvel kezdtem az életművet, hiszen lenyűgözött és kíváncsivá tett.


A Kolostor Őre


ui: A fenti írás pár napja jelent a Librariuson >>

Nyári bejegyzések

 

Hosszú kávé hidegen, sok jéggel

a Klopeini-tó mellett

Jöjjön a szokásos évszaki végi visszatekintés, nézzük milyen témák került be ide a kolostoros blogba az idei nyáron. Ha van kedved megosztani velem, hogy melyik bejegyzés tetszett a legjobban, vagy melyik érintett meg, esetleg melyikkel nagyon nem értesz egyet, szívesen veszem, kíváncsian olvasom, véleményedet ide küldd:

kolostorore(kukac)gmail.com


JÚNIUS

- Magyar Péter túrája: Tisztelet a vádlinak! >>

- A jezsuiták története >>

- Londoni levelek Sopronban >>

- Végtelen tréfa >>

- Puszták népe >>


JÚLIUS

- új videók >>>

- földrajz >>>

- A szemgolyó >>>

- OXO: Izraeltől Rotterdamig >>

- St. Kanzian, Klopeiner See >>

- Spiró és a Padmaly >>


AUGUSZTUS

- Szabad-e dolgozni nyaralás alatt? >>>

- Ezt üzenik a világnak az ausztriai öregek >>

- Két gondolat Nádas Péter magasrangú
nemzetközi elismertségéhez >>

- Nyári zápor után >>>


- - -

Korábbi évek nyári, kolostoros blogbejegyzéseit pedig itt található:

2024 nyár >>>
2023 nyár >>>
2022 nyár >>>

2021 nyár >>>
2020 nyár >>>
2019 nyár >>>
2018 nyár >>>

2017 nyár >>>

2016 nyár >>>

2015 nyár >>>

2014 nyár >>>

2013 nyár >>>

2012 nyár >>>

2011 nyár >>> 

 

2010, 2009, és 2008 nyári blogbejegyzések még nem kerültek ilyen formában összesítésre, de azokat is megtalálod jobb oldalon, a blog archívumában. Kellemes olvasgatást kívánok hozzá! Találkozunk ősszel.


A Kolostor Őre

Nyári zápor után

Könnyed nyári zápor a tó felett, a hotel vendégei pedig kuncogva szaladnak fürdőruhástól és törölközőstől fedett helyre, miközben a parthoz kikötött vízibiciklik hullámzanak a feltámadó szélben. Egy muskátlis teraszról figyelem az eseményeket. A hegy mögül érkezik a zivatar, magával rántva a délutáni idillt, megtekerve a hangulatot, megzavarva a napon elterülő tunyulást. A hirtelen támadt futástól ziháló párok néznek kérdőn egymásra: maradjunk a szálloda bárjában, vagy menjünk fel a szobába? A pultos srác keze rutinosan nyúl a kávégép karjához, hosszú sziszegés, csészébe kerül az erős fekete, majd nagyobb pohár, jön még a tej, fagyi, hab, csoki, ropogtatnivaló. Készpénz, kártya, szobaszámra tessék írni, köszönöm, ki a következő, nyugalom-nyugalom, foglaljanak helyet; gyenge a wifi? biztos a vihar miatt, de nem tart ám sokáig, mit adhatok még?

A fülledt kánikulában jól esik a hűvös eső. A szél mintha tisztító söprést végezne a környéken. A mennydörgés és a villámok pedig a luxusszálloda elbizakodott lakóit figyelmeztetik saját apróságukra. A természet hatalmas erőiből csupán egy kis ízelítő érkezik a tó fölé, amitől aztán riadtan rebben szét a jómódú közönség. Jaj, mi lesz a kocsival? Van biztosítás, de nem hiányzik most egy kidőlt fa a nyaralás közepén. Otthon mi a helyzet? Az ablakot vajon tényleg bezártuk? A redőny le lett engedve? Aggodalom kezd a szívekbe bújni, alattomosan nőni és dagadni. Mi lesz, ha nem áll el a vihar, ha este itt lesz még és holnap is?

Sötét gondolatok kezdenek körözni a nagy pohár Apfelsaft gespritztek fölött, és a jegeskávék gusztusos kelyhei mellett. Ez nem volt betervezve. Mondtam, hogy Görögországba menjünk! Ott meg az erdő ég, láthattad a hírekben. Spanyolország? Aahhh, ott már utálják a turistákat; láttam a youtube-on, hogy a helyiek vízipisztollyal zaklatják őket a kávézók teraszán. Kergetnék el őket jó messzire. Mindenki menjen haza! Vagy legalábbis el innen a békés kis városunkból. Különben is, ki hívott titeket?

Szétmegy a fejem ettől a vihartól, van önöknél fájdalomcsillapító? - kérdi egy hölgy a bárban a pultost. A háttérben a rádió vidám nyári slágereket ad. Beachről énekelnek, summer, sun, szerelem, ilyesmi. De jó is volna. Pár perce még itt is az volt, most meg zuhog. Mit zuhog, szakad! Pont most. Mára volt betervezve a vízibicikli, az esti fagyi a városban, a közeli koncert, aztán tessék, ülhet most itt az ember és néz ki a fejéből a semmibe. Hagyjál már kérlek azzal a jegeskávéval, nem kérek, kösz, egy elég volt! Ülünk itt, mint a covid alatt otthon, bezárva. Francba!

Lassan vánszorgó percek, majd lustán éledező wifi, és a feltámadó hüvelykujjak, ahogy a telefon képernyőjét kezdik ütemesen pörgetni. Hírcsatornák száguldanak a kijelzőn, Ukrajna, Gáza, Brüsszel, Fehér Ház, nyilatkozta, megszavazta, beterjesztette, elnapolta, szóval nem állt meg a világ folyása, mialatt a tó fölött vihar dúlt. Most már mintha enyhülne. Lassan eláll. Kimenjünk lefoglalni a napozóágyat? Ráérünk.

A bárban ülő Urlaubs Flemingek ahogy beleszagoltak a levegőbe, szinte egyként tudatosították magukban, hogy a viharnak vége, ideje szedelőzködni. A tó fölött kirajzolódott szivárvány pedig egyértelműen jelezte, folytatódhat minden úgy, ahogy abbamaradt.


A Kolostor Őre


ui: A fenti írás pár napja jelent meg a Librariuson >>