2025. augusztus 19., kedd
Nyári zápor után
Könnyed nyári zápor a tó felett, a hotel vendégei pedig kuncogva szaladnak fürdőruhástól és törölközőstől fedett helyre, miközben a parthoz kikötött vízibiciklik hullámzanak a feltámadó szélben. Egy muskátlis teraszról figyelem az eseményeket. A hegy mögül érkezik a zivatar, magával rántva a délutáni idillt, megtekerve a hangulatot, megzavarva a napon elterülő tunyulást. A hirtelen támadt futástól ziháló párok néznek kérdőn egymásra: maradjunk a szálloda bárjában, vagy menjünk fel a szobába? A pultos srác keze rutinosan nyúl a kávégép karjához, hosszú sziszegés, csészébe kerül az erős fekete, majd nagyobb pohár, jön még a tej, fagyi, hab, csoki, ropogtatnivaló. Készpénz, kártya, szobaszámra tessék írni, köszönöm, ki a következő, nyugalom-nyugalom, foglaljanak helyet; gyenge a wifi? biztos a vihar miatt, de nem tart ám sokáig, mit adhatok még?
A fülledt kánikulában jól esik a hűvös eső. A szél mintha tisztító söprést végezne a környéken. A mennydörgés és a villámok pedig a luxusszálloda elbizakodott lakóit figyelmeztetik saját apróságukra. A természet hatalmas erőiből csupán egy kis ízelítő érkezik a tó fölé, amitől aztán riadtan rebben szét a jómódú közönség. Jaj, mi lesz a kocsival? Van biztosítás, de nem hiányzik most egy kidőlt fa a nyaralás közepén. Otthon mi a helyzet? Az ablakot vajon tényleg bezártuk? A redőny le lett engedve? Aggodalom kezd a szívekbe bújni, alattomosan nőni és dagadni. Mi lesz, ha nem áll el a vihar, ha este itt lesz még és holnap is?
Sötét gondolatok kezdenek körözni a nagy pohár Apfelsaft gespritztek fölött, és a jegeskávék gusztusos kelyhei mellett. Ez nem volt betervezve. Mondtam, hogy Görögországba menjünk! Ott meg az erdő ég, láthattad a hírekben. Spanyolország? Aahhh, ott már utálják a turistákat; láttam a youtube-on, hogy a helyiek vízipisztollyal zaklatják őket a kávézók teraszán. Kergetnék el őket jó messzire. Mindenki menjen haza! Vagy legalábbis el innen a békés kis városunkból. Különben is, ki hívott titeket?
Szétmegy a fejem ettől a vihartól, van önöknél fájdalomcsillapító? - kérdi egy hölgy a bárban a pultost. A háttérben a rádió vidám nyári slágereket ad. Beachről énekelnek, summer, sun, szerelem, ilyesmi. De jó is volna. Pár perce még itt is az volt, most meg zuhog. Mit zuhog, szakad! Pont most. Mára volt betervezve a vízibicikli, az esti fagyi a városban, a közeli koncert, aztán tessék, ülhet most itt az ember és néz ki a fejéből a semmibe. Hagyjál már kérlek azzal a jegeskávéval, nem kérek, kösz, egy elég volt! Ülünk itt, mint a covid alatt otthon, bezárva. Francba!
Lassan vánszorgó percek, majd lustán éledező wifi, és a feltámadó hüvelykujjak, ahogy a telefon képernyőjét kezdik ütemesen pörgetni. Hírcsatornák száguldanak a kijelzőn, Ukrajna, Gáza, Brüsszel, Fehér Ház, nyilatkozta, megszavazta, beterjesztette, elnapolta, szóval nem állt meg a világ folyása, mialatt a tó fölött vihar dúlt. Most már mintha enyhülne. Lassan eláll. Kimenjünk lefoglalni a napozóágyat? Ráérünk.
A bárban ülő Urlaubs Flemingek ahogy beleszagoltak a levegőbe, szinte egyként tudatosították magukban, hogy a viharnak vége, ideje szedelőzködni. A tó fölött kirajzolódott szivárvány pedig egyértelműen jelezte, folytatódhat minden úgy, ahogy abbamaradt.
A Kolostor Őre
ui: A fenti írás pár napja jelent meg a Librariuson >>