2019. január 20., vasárnap

Davos

KÉP: Davos-CNBC

A 10 ezer fős svájci kisvárosra szegeződik a világ szeme minden év elején. Ott a havas hegycsúcsok közt szervezik meg ugyanis miden évben a Világgazdasági Fórumot. Gazdasági szakemberekkel, vezető politikusok szereplésével, vállalatvezetőkkel, fiatal feltörekvő tehetségekkel, és olyan emberekkel, akikre azért csak érdemes odafigyelni.
.
.
Természetesen ez kiváló alkalom azoknak is, akik az elitellenesség, az összeesküvés elméletek, a háttérhatalmak, és hasonló témák körül forognak szívesebben, hiszen számukra egy ilyen esemény igazi "csemege", hiszen több napig olyan szavak keringenek a médiában, mint Svájc, világ, hatalom, pénz, emberiség, politika, gazdaság, jövő, technika, trendek, és hasonlók.

Azok, akik inkább ebbe az irányba vonzódnak, nyilván arra koncentrálnak majd, hogy mi az, ami pont nem hangzik el ezen fórumon. Mi az amit eltitkolnak, mi az amit elhallgatnak előlünk. Mi az, amit nem mondanak el. Mi az amivel át akarnak vágni bennünket, mi az, amivel ki akarnak használni, és mi az, amivel meg akarja nyomorítani az elit a földet. Számukra javaslom hogy intenzíven füleljenek, hátha mégis kiszűrődik majd valami a zárt ajtók mögül. Ha mégsem szivárogna, valószínűleg a fülelők fantáziája akkor sem fog cserben hagyni minket, és előbb-utóbb úgyis megtudhatjuk hogyan készül az emberiség lerohanására az elit.

Azoknak viszont akik nem a csöndre és a titkokra kíváncsiak, hanem a valóságos mondanivalókra, azoknak ajánlom figyelmébe a következő napok interjúit a nemzetközi csatornák videós felületein: CNN, CNBC, Bloomberg, BBC stb. vagy akár a teljes panelbeszélgetéseket a WEF csatornáján.

Addig pedig itt lesz egy rövid interjú az esemény alapítójával arról, hogy mi is lesz idén a fókuszban:
.


Üdvözlettel
A Kolostor Őre

Csak Könnyedén


Társadalmi célú hirdetés: