Főszerepben:
a hatalom
Vér ömlött az arcából,
úgy elverte a gyereket az apja a kovácsműhely udvarán. Ilyen erős
képpel indít a könyv, amely Thomas Cromwellről, a történelem egy kevésbé
reflektorfényben álló emberéről szól. Tudor korszak, 16. század,
Anglia. Arról a Thomas Cromwellről szól ez bámulatos könyv, aki egy kovácsműhely mélyéről indult, és kanyargós utakon
jutott el Anglia csúcsára. VIII. Henrik király melletti legfőbb bizalmi
állásba.
Ha hasonlítani kéne valakihez,
akkor azt
mondanám hogy Lázár János, és Habony Árpád "munkássága" és szerepköre
ismerhető fel Thomas Cromwellnál. Ennek megértéséhez persze nem árt a
mai magyar közélet mélyebb "rezdüléseit" is ismerni, felismerni. A
király melletti legfőbb "ügyintéző", problémamegoldó, tanácsnok,
kancellár, pártfogó, kincstárnok, összekötő, nagykövet, szóval az udvar
nélkülözhetetlen embere, akinek befolyása már lassan a királyéval
vetekszik. Hogy személyisége és karaktere hova fog kifutni a könyv
végére azt nem tudom, ugyanis még csak a felénél járok. De már most
annyira lenyűgözött a könyv stílusa, hogy mihamarabb be akartam mutatni
itt a kolostor udvarán.
A stílus előtt azonban
érdemes
megállni a tartalom mellett is néhány szó erejéig. Ez a legfőbb
tartalom pedig nem más, mint a hatalomvágy. Van néhány hasonlóan erős
dolog ami végigkíséri az emberiség történelmét. Ilyen pl. a szerelem, a
barátság, a hiúság, az árulás, a szeretet, a hősiesség, az Isten, a
művészet, vagy éppen a hatalomvágy. Kortól és helytől függetlenül kíséri
végig az emberiség történelmét. A fáraók világa, a sógunok korszaka,
forradalmak, háborúk, fejedelemségek, városállamok, családok, csoportok,
egyházak, páholyok, klubok, szekták, kisebb-nagyobb közösségek. Ekörül
forognak. Ott van a hatalomvágy mindenhol. Kicsiben, nagyban, csendben,
manipulatívan meghúzódva, vagy épp csapkodva, hangoskodva. Még ha nem is
veszik észre, akkor is. Még ha nincsenek is tudatában a résztvevők,
akkor is az ilyen örök és mély emberi dolgokat cipelik magukkal, és
színpadot biztosítanak a szereplőknek. Azoknak, akik sokszor
öntudatlanul vesznek részt ebben a "játszmában".
Ki a "balek"?
Egyszer
hallottam egy olyan mondást, hogy ha a kártyaasztalnál húsz percen
belül nem tudod ki a balek, akkor Te vagy az. A fent említett emberi
közösségekben is megfigyelhető ez. Tetszik, nem teszik, sajnos, nem
sajnos, de bizony ez így van. Vannak a balekok, és vannak akik
kihasználják őket. Szívják a vérüket, szívják az energiájukat.
Rátelepszenek a figyelmükre, és rátelepszenek az erőforrásaikra.
Ráadásul mindezt nagyon alattomosan, nagyon manipulatívan, akár
hízelegve, akár bűntudatot keltve. Úgy, hogy a nagy többség sokszor
észre sem veszi ezt a "játszmát". Önként és "dalolva" foglalnak helyet a
"baleknek" kijelölt székben. Így ment ez régen is, és így
megy ez ma is. Sok-sok közösségben...
Thomas Cromwell történetei
is
ekörül forognak. A hatalom, a befolyás, és az érdekek mentén. Egészen
nagyban, kontinentális méretekben. A király, a pápa, országok,
kontinensek, nagy vallási, országos történelmi útelágazások szintjén.
Jézus tanítványai közt is felmerült már a hatalomvágy és a befolyás
kérdése, és nem változott ez 1500 év múlva sem. SŐT!
Szóval, a
történelem lassan hömpölygő évszázadaiban, évezredeiben is ugyanazok
körül a dolgok körül forgolódik az ember vissza-vissza térően. És talán
ha ezeket a történeteket jobban, mélyebben megismerjük, talán jobban
megismerhetjük saját magunkat is. A jelenünket, a motivációinkat, a
szerepünket, a környezetet, a kártyaasztalt, és a játszmáinkat.
Az igazán lenyűgöző része
a
könyvnek, a fent említett tartalom mellett a stílusa volt. Annyira
mesterinek találom, hogy alig bírom letenni, és nem győzök vele betelni.
Arról van szó, hogy az írónő egy géniusz képességével jeleníti meg a
dolgokat. És ez az a része az alkotásnak, legyen az akár egy zene,
festmény, könyv, vagy bármi egyéb, amikor nem csak a nagy összkép, a
hatás az, ami lenyűgöző, hanem amikor képes vagy felismerni az apró
részek mesterien kidolgozott tökéletességét is. És ennek a gyönyörével
nehezen tudsz betelni. Mire is gondolok pontosan?
Többször
említettem már itt a blogban a minimalizmus témáját. Amikor nagyon
kevéssel képes vagy nagyon sokat megmutatni. Mint a haikuk. Bár a könyv
több száz oldalas, ez a fajta minimalizmus az egyes apró fejezetekben
jelenik meg lenyűgöző módon. Pl. amikor Thomas Cromwell egy rövid
párbeszédet folytat. Az írónő ezt mondjuk lerendezi 5 mondatban. Viszont
ebben az 5 mondatban annyi mindent sűrít bele, hogy csak bámul az
ember. A hangulatot, az érzéseket, a kifejező gesztusokat, a környezetet, és sok minden egyebet,
de mindezeket nem direktbe, fullasztóan, amatőr módon, hanem inkább csak
finoman, utalva, sejtetve. Mesterien.
Annyira lenyűgözött, hogy nem
csak mohón olvasom a könyv további fejezeteit, de itt vár az asztalon
már a második rész is. Folytatódik az emberiség nagy játszmája, benne Thomas
Cromwell történetei. A "Holtaknak menete".
.
Üdvözlettel
A Kolostor Őre
Csak Könnyedén
Társadalmi célú hirdetés:
