A "Földig rombolt szálloda története" című blogbejegyzésben tavaly már
olvashattad, hogy érettségi után, főiskola előtt, életem első komolyabb
munkahelye egy budapesti szálloda volt. Ott ismertem meg Imre bácsit is,
aki úgy tartozott a szálloda hétköznapjaihoz, mint egy régi kastélyhoz
az öreg bútordarab. Elválaszthatatlanul, és dacolva az idővel, mintha
az örökkévalóságban léteznének együtt. Imre bácsi különleges jelenség
volt. Önkéntelenül is, de mindenkiből felszínre hozta azt, ami a szíve
mélyén lakozik. Hogy mitől is volt Ő olyan különleges, és hogy Belőled
vajon mit váltott volna ki, azt ebből a mostani bejegyzésből megtudod!
15 év
Több mint 4000 nap.
Ennyi ideje már annak, hogy zöldfülűként beléptem a budapesti, Ibis Volga Szállodába, és eltöltöttem ott néhány évet londínerkedéssel. Ők azok, akik segítenek a szálloda vendégeinek a bőröndjeit hozni-vinni, vagy az autójukkal parkolni, esetleg egyéb útbaigazítást adni. A recepció környékén tesznek-vesznek, és mint a jó úttörő, ahol tudnak, ott segítenek. Így töltöttem én is a szállodában a napjaimat. 15 évvel ezelőtt, több mint 4000 napja. Hosszú idő. Akkor még az internet is távoli volt. Blogom sem volt, se Twitter fiókom. Sőt, még mobiltelefonom sem! El tudod ezt képzelni? Amikor érettségiztem, a több mint 30 fős osztályból, csupán 1 srácnak volt mobiltelefonja! Mennyit változott azóta a világ...
Az Őr
Persze már akkoriban is a fejemben volt "A Kolostor Őre", mint fantázia név. Bernáthegyiket szerettem volna tenyészteni, és gondoltam ez lesz majd a "kennel név". Aztán amikor rájöttem hogy mégsem fogok, a nevet azért megtartottam magamnak, hátha egyszer újságíró leszek, vagy rádiós, és akkor ezen a néven fogok publikálni. Aztán ezek sem így alakultak. Végül is aztán itt az interneten költöztem be, a virtuális kolostorba. Ezen keresztül próbálom megosztani Veled a gondolataimat, érzéseimet, felismeréseimet, meditációimat, és mindazt ami úgy egyébként megfog az életben. Amit hasznosnak, értékesnek, megfontolni valónak találok. Ezek jelennek meg itt könnyed formában, amelyeket reményeim szerint Te is hasznosítani tudsz majd az életben. Vagy csupán elmerengsz rajtuk egy ideig, aztán haladsz tovább az internet végtelen országútjain, mintha mi sem történt volna. Bizony-bizony, egy ilyen, az emlékeimben igazán megmaradó "jelenség" volt a szállodás korszakból, Imre bácsi!
Szép emlékek
A közelgő év vége és az ünnepek, meg talán az egyre rövidebb nappalok azok amelyek picit nosztalgikussá tesznek. Annyira azért nem szeretnék belesüppedni a visszaemlékezések bársonyos foteljába, hogy ne bírjak onnan kikecmeregni, de néhány jóleső emléket, egy kis múltidézést szívesen megosztok most Veled.
Imre bácsi az öreg "bútordarab", különleges egy figura volt ám. Mindennap megjelent a szállodában. Senki sem tudta mióta. Mintha mindig is ott lett volna. A szálloda régi nagy öregjei is ismerték már. A késő délutáni órákban érkezett, és az éjfél utáni, vagy a hajnali órákban távozott. Évek óta, szinte minden nap. Ez amolyan napi programja volt hogy bejött a szállodába, és eltöltött ott néhány órát. Beszélgetett a dolgozókkal, ismerkedett, pihengetett, bámészkodott, szóval eltöltötte ott az időt. Egy fontos dolgot azért tudni kell Imre bácsiról!
Hogy is mondjam finoman...
Volt benne valamifajta szellemi akadályozottság. Nem volt tökéletes összhangban a négy kerék. De ez az a fajta szintű létezés volt, amikor még nincs szükség intézményes ellátásra, hanem a társadalomban elvan az illető némi segítséggel. Életének talán a korábbi éveiben egyszer csak lerobbanhatott, vagy történhetett vele valami. Vagy mindig is ilyen volt, ki tudja. Furcsa létezésének (betegségének) talán van valamifajta neve is, bár én azt nem ismerem. Szóval Imre bácsi amolyan különös jelenségként mászkált a pesti éjszakában, és mondhatom úgy, egyik fő állomása volt a Volga szálló. Azonban tudni kell róla azt is...
Hogy talpig úriember volt! Kínosan ügyelt ruhájának makulátlanságára. Tökéletesen tiszta volt mindig és elegáns. Nyilván nem Armani öltönyben mászkált, de azért megadta a módját. Egyszerű, de tiszta és elegáns öltönynadrág, és ing volt rajta mindig. Frissen borotválva, és maximálisan odafigyelve mindig, nehogy valami kosz érje. Került mindenféle testi érintkezést másokkal. Ha lehetett nem nyúlt a bútorokhoz és eszközökhöz sem. Mániákusan ügyelt a tisztaságra. Ha valaki heccből hátba veregette, hazament inget cserélni. Ha lehetett nem nyúlt semmihez, legalábbis nagyon kevés dologhoz. Imre bácsival nem lehetett még egy amolyan férfias, határozottan egymás tenyerébe csapós kézfogást sem megejteni, mert hát nem érintkezünk kérem szépen. Jelzés értékkel, pusztán a kisujjunkat akasztottuk össze, és ráztuk meg a kezünket, köszöntve így egymást. Szóval talpig úriember, amolyan tüchtigsnájdig, és a maga módján vagány, 60-as öreg úr volt Imre bácsi, aki a maga kis egyszerű zárt világában élt.
Mindig sietett. Volt benne némi izgatottság, vagy valamifajta saját kitalált szerep és világ, ami arra késztette, hogy úgy jöjjön menjen a szállodában és a környékén, mintha fontos és halaszthatatlan ügyeit intézné. Mintha nem érne rá, fontos dolgai és találkozói lennének. Aztán meg néha teljesen leállt, és csak úgy elmélázott a parkolóban, vagy épp a hallban. Fura egy szerzet lehetett, gondolhatod, meg hogy mit is keresett egy szállodában, de Imre bácsi valójában teljes ártalmatlan volt. Sőt, úgy hozzátartozott a szállodához, mint egy régi bútordarab. Esténként megjelent, kisujjal lekezelt az "urakkal", a számára kedves hölgyeknek köszönt, aztán beindult a szappanopera...
Filmsorozat amit az élet írt
Ahogy a filmsorozatokban és az életben is, Imre bácsinak is megvoltak a maga különleges kapcsolatai az emberekkel. Voltak akikkel jobb viszonyt ápolt, volt akikkel távolságtartást, volt akikkel kifejezetten rosszban volt. És ezeknek a viszonyoknak az epizódjait figyelhettük napról napra. Meg persze Imre bácsi sztorijait, és okításait. Már aki hozzájuthatott, aki kiérdemelte. Ezekről mindjárt olvashatsz bővebben, de azt még azért el kell mondanom, hogy nagyon különös egy ilyen ember jelenléte, egy (akár munkahelyi) közösségben, mert fura dolgokat generál maga körül önkéntelenül is. Mire gondolok?
Valahogy mintha kicsalogatta volna és felerősítette volna azt, ami az emberekben lakozik. Azok a kollégák akik inkább türelmetlen típusúak voltak, vagy amolyan szőrös szívűek, netán kifejezetten rossz indulatúak, azokból Imre bácsi jelenléte nagyon elő tudta ezeket a tulajdonságokat és jellemvonásokat hozni. Kerülték is egymást nagy ívben. Akik viszont figyelmesebbek voltak, törődőbbek, vagy türelmesebbek, azokból az emberekből is nagyon előjöttek ezek a tulajdonságok Imre bácsi kapcsán. Talán mindannyiunk közelében vannak ilyen "Imrebácsik", akár munkahelyen, családban, lakó közelben, vagy bárhol. "Imrebácsik", akiktől a hajunk égnek áll, vagy akiktől meglágyul a szívünk, akiktől egy pillanatra elfelejtjük a saját nyűgjeinket, vagy akik emlékeztetnek minket arra, hogy figyeljünk egymásra.
Érdekes volt látni körülötte ezeket a dolgokat és viszonyokat. Ahogy élte ott a mindennapjainak, már-már szinte filmszerű életét, miközben hihetetlen reakciókat tudott generálni az ott dolgozók lényében. Volt aki piszkálta, heccelte, volt aki gúnyolódott vele. És ő ezeket természetesen mind érzékelte. Viszont voltak akik szinte családtagként bántak vele. Kedvesek voltak vele, türelmesek, törődőek.
A tanítás
Imre bácsi betegsége furcsa volt. Egyértelműen lehetett látni rajta egyfajta szellemi akadályozottságot, azonban néhány dologban meg olyan pontosan "vágott" az agya, hogy teljesen megdöbbentünk. Persze ezek a hétköznapokban teljesen használhatatlan dolgok voltak, amolyan intellektuális érdekességek csupán. Nem sok ilyenre emlékszem, de egyre nagyon.
Mi volt New York régi neve?
Új Amszterdam.
Ilyen kérdésekkel vizsgáztatta és okította a londínereket, a recepciósokat, a pincéreket, vagy a szállodában esténként megjelenő, úgynevezett "éjszakai pillangókat" is akár.
Imre bácsi valószínű nem tudta magát teljesen se eltartani, se ellátni. Nem hiszem hogy aktívan részt tudott venni a társadalomban, de esténként úriemberként felöltözve jött át a szállodába, és mesélte az anekdotáit, a viszonyait az emberekkel, és persze oktatott minket arról pl: hogy mi is volt New York régi neve. Közben persze meg jött ment, fontoskodva, intézkedve, dumálva, trécselve és nevetgélve, néhány embert persze jó nagy ívben kikerülve. Mindeközben természetesen kínosan ügyelve ruhája tisztaságára, és bőre érintetlenségére. Majd amikor már elfáradt, leült és megpihent. Aztán hazament. Ki tudja hova és kihez...
"Szevasz András, Szevasz!"
Hallottam sokszor, amikor a súlyos bőröndök óriás halmának sorsát próbáltam rendezgetni kimerülten. Ilyenkor látta Imre bácsi hogy most nem alkalmas az idő az anekdotázásra. Most munka van. Fontos és sietős lépteivel ilyenkor elrobogott mellettem, de azért még odaköszönt, "Szevasz András, Szevasz!", jelezve hogy látja elfoglalt vagyok, majd később visszajön, és akkor beszélgetünk. Aztán volt hogy egyre ritkábban jött. Meg aztán én is kiléptem a szállodából. Elváltak útjaink.
A szállodát azóta lebontották, Imre bácsival sem tudom hogy mi lehet. Nem hiszem hogy ismerné a kolostort és olvasná ezt a blogot, egyébként is talán már...
Hiszen mindezek elég rég voltak.
Új Amszterdam.
Üdv
A Kolostor Őre
Csak Könnyedén
*************************************************************************
A MISSZIÓ --> Hiszek abban hogyha minden családban lesz legalább egy, rendszeresen meditáló ember, az mindent meg fog változtatni! Türelmesebb, megfontoltabb, és sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az ország. A célom az hogy ez összejöjjön, hiszen ez mindannyiunk érdeke is. Egy sokkal tudatosabb, emelkedettebb és kedvesebb társadalom már igazán ránk fér végre. A kolostoros blog egyszerű, és pénztárca kímélő eszközeivel, na és az internet segítségével ez könnyen elérhető. Ha tetszett ez a mostani bejegyzés, értékesnek, humorosnak, vagy éppen elgondolkodtatni valónak találtad, akkor mindenképp küldd tovább most másoknak is! HAJRÁ!
15 év
Több mint 4000 nap.
Ennyi ideje már annak, hogy zöldfülűként beléptem a budapesti, Ibis Volga Szállodába, és eltöltöttem ott néhány évet londínerkedéssel. Ők azok, akik segítenek a szálloda vendégeinek a bőröndjeit hozni-vinni, vagy az autójukkal parkolni, esetleg egyéb útbaigazítást adni. A recepció környékén tesznek-vesznek, és mint a jó úttörő, ahol tudnak, ott segítenek. Így töltöttem én is a szállodában a napjaimat. 15 évvel ezelőtt, több mint 4000 napja. Hosszú idő. Akkor még az internet is távoli volt. Blogom sem volt, se Twitter fiókom. Sőt, még mobiltelefonom sem! El tudod ezt képzelni? Amikor érettségiztem, a több mint 30 fős osztályból, csupán 1 srácnak volt mobiltelefonja! Mennyit változott azóta a világ...
Az Őr
Persze már akkoriban is a fejemben volt "A Kolostor Őre", mint fantázia név. Bernáthegyiket szerettem volna tenyészteni, és gondoltam ez lesz majd a "kennel név". Aztán amikor rájöttem hogy mégsem fogok, a nevet azért megtartottam magamnak, hátha egyszer újságíró leszek, vagy rádiós, és akkor ezen a néven fogok publikálni. Aztán ezek sem így alakultak. Végül is aztán itt az interneten költöztem be, a virtuális kolostorba. Ezen keresztül próbálom megosztani Veled a gondolataimat, érzéseimet, felismeréseimet, meditációimat, és mindazt ami úgy egyébként megfog az életben. Amit hasznosnak, értékesnek, megfontolni valónak találok. Ezek jelennek meg itt könnyed formában, amelyeket reményeim szerint Te is hasznosítani tudsz majd az életben. Vagy csupán elmerengsz rajtuk egy ideig, aztán haladsz tovább az internet végtelen országútjain, mintha mi sem történt volna. Bizony-bizony, egy ilyen, az emlékeimben igazán megmaradó "jelenség" volt a szállodás korszakból, Imre bácsi!
Szép emlékek
A közelgő év vége és az ünnepek, meg talán az egyre rövidebb nappalok azok amelyek picit nosztalgikussá tesznek. Annyira azért nem szeretnék belesüppedni a visszaemlékezések bársonyos foteljába, hogy ne bírjak onnan kikecmeregni, de néhány jóleső emléket, egy kis múltidézést szívesen megosztok most Veled.
Imre bácsi az öreg "bútordarab", különleges egy figura volt ám. Mindennap megjelent a szállodában. Senki sem tudta mióta. Mintha mindig is ott lett volna. A szálloda régi nagy öregjei is ismerték már. A késő délutáni órákban érkezett, és az éjfél utáni, vagy a hajnali órákban távozott. Évek óta, szinte minden nap. Ez amolyan napi programja volt hogy bejött a szállodába, és eltöltött ott néhány órát. Beszélgetett a dolgozókkal, ismerkedett, pihengetett, bámészkodott, szóval eltöltötte ott az időt. Egy fontos dolgot azért tudni kell Imre bácsiról!
Hogy is mondjam finoman...
Volt benne valamifajta szellemi akadályozottság. Nem volt tökéletes összhangban a négy kerék. De ez az a fajta szintű létezés volt, amikor még nincs szükség intézményes ellátásra, hanem a társadalomban elvan az illető némi segítséggel. Életének talán a korábbi éveiben egyszer csak lerobbanhatott, vagy történhetett vele valami. Vagy mindig is ilyen volt, ki tudja. Furcsa létezésének (betegségének) talán van valamifajta neve is, bár én azt nem ismerem. Szóval Imre bácsi amolyan különös jelenségként mászkált a pesti éjszakában, és mondhatom úgy, egyik fő állomása volt a Volga szálló. Azonban tudni kell róla azt is...
Hogy talpig úriember volt! Kínosan ügyelt ruhájának makulátlanságára. Tökéletesen tiszta volt mindig és elegáns. Nyilván nem Armani öltönyben mászkált, de azért megadta a módját. Egyszerű, de tiszta és elegáns öltönynadrág, és ing volt rajta mindig. Frissen borotválva, és maximálisan odafigyelve mindig, nehogy valami kosz érje. Került mindenféle testi érintkezést másokkal. Ha lehetett nem nyúlt a bútorokhoz és eszközökhöz sem. Mániákusan ügyelt a tisztaságra. Ha valaki heccből hátba veregette, hazament inget cserélni. Ha lehetett nem nyúlt semmihez, legalábbis nagyon kevés dologhoz. Imre bácsival nem lehetett még egy amolyan férfias, határozottan egymás tenyerébe csapós kézfogást sem megejteni, mert hát nem érintkezünk kérem szépen. Jelzés értékkel, pusztán a kisujjunkat akasztottuk össze, és ráztuk meg a kezünket, köszöntve így egymást. Szóval talpig úriember, amolyan tüchtigsnájdig, és a maga módján vagány, 60-as öreg úr volt Imre bácsi, aki a maga kis egyszerű zárt világában élt.
Mindig sietett. Volt benne némi izgatottság, vagy valamifajta saját kitalált szerep és világ, ami arra késztette, hogy úgy jöjjön menjen a szállodában és a környékén, mintha fontos és halaszthatatlan ügyeit intézné. Mintha nem érne rá, fontos dolgai és találkozói lennének. Aztán meg néha teljesen leállt, és csak úgy elmélázott a parkolóban, vagy épp a hallban. Fura egy szerzet lehetett, gondolhatod, meg hogy mit is keresett egy szállodában, de Imre bácsi valójában teljes ártalmatlan volt. Sőt, úgy hozzátartozott a szállodához, mint egy régi bútordarab. Esténként megjelent, kisujjal lekezelt az "urakkal", a számára kedves hölgyeknek köszönt, aztán beindult a szappanopera...
Filmsorozat amit az élet írt
Ahogy a filmsorozatokban és az életben is, Imre bácsinak is megvoltak a maga különleges kapcsolatai az emberekkel. Voltak akikkel jobb viszonyt ápolt, volt akikkel távolságtartást, volt akikkel kifejezetten rosszban volt. És ezeknek a viszonyoknak az epizódjait figyelhettük napról napra. Meg persze Imre bácsi sztorijait, és okításait. Már aki hozzájuthatott, aki kiérdemelte. Ezekről mindjárt olvashatsz bővebben, de azt még azért el kell mondanom, hogy nagyon különös egy ilyen ember jelenléte, egy (akár munkahelyi) közösségben, mert fura dolgokat generál maga körül önkéntelenül is. Mire gondolok?
Valahogy mintha kicsalogatta volna és felerősítette volna azt, ami az emberekben lakozik. Azok a kollégák akik inkább türelmetlen típusúak voltak, vagy amolyan szőrös szívűek, netán kifejezetten rossz indulatúak, azokból Imre bácsi jelenléte nagyon elő tudta ezeket a tulajdonságokat és jellemvonásokat hozni. Kerülték is egymást nagy ívben. Akik viszont figyelmesebbek voltak, törődőbbek, vagy türelmesebbek, azokból az emberekből is nagyon előjöttek ezek a tulajdonságok Imre bácsi kapcsán. Talán mindannyiunk közelében vannak ilyen "Imrebácsik", akár munkahelyen, családban, lakó közelben, vagy bárhol. "Imrebácsik", akiktől a hajunk égnek áll, vagy akiktől meglágyul a szívünk, akiktől egy pillanatra elfelejtjük a saját nyűgjeinket, vagy akik emlékeztetnek minket arra, hogy figyeljünk egymásra.
Érdekes volt látni körülötte ezeket a dolgokat és viszonyokat. Ahogy élte ott a mindennapjainak, már-már szinte filmszerű életét, miközben hihetetlen reakciókat tudott generálni az ott dolgozók lényében. Volt aki piszkálta, heccelte, volt aki gúnyolódott vele. És ő ezeket természetesen mind érzékelte. Viszont voltak akik szinte családtagként bántak vele. Kedvesek voltak vele, türelmesek, törődőek.
A tanítás
Imre bácsi betegsége furcsa volt. Egyértelműen lehetett látni rajta egyfajta szellemi akadályozottságot, azonban néhány dologban meg olyan pontosan "vágott" az agya, hogy teljesen megdöbbentünk. Persze ezek a hétköznapokban teljesen használhatatlan dolgok voltak, amolyan intellektuális érdekességek csupán. Nem sok ilyenre emlékszem, de egyre nagyon.
Mi volt New York régi neve?
Új Amszterdam.
Ilyen kérdésekkel vizsgáztatta és okította a londínereket, a recepciósokat, a pincéreket, vagy a szállodában esténként megjelenő, úgynevezett "éjszakai pillangókat" is akár.
Imre bácsi valószínű nem tudta magát teljesen se eltartani, se ellátni. Nem hiszem hogy aktívan részt tudott venni a társadalomban, de esténként úriemberként felöltözve jött át a szállodába, és mesélte az anekdotáit, a viszonyait az emberekkel, és persze oktatott minket arról pl: hogy mi is volt New York régi neve. Közben persze meg jött ment, fontoskodva, intézkedve, dumálva, trécselve és nevetgélve, néhány embert persze jó nagy ívben kikerülve. Mindeközben természetesen kínosan ügyelve ruhája tisztaságára, és bőre érintetlenségére. Majd amikor már elfáradt, leült és megpihent. Aztán hazament. Ki tudja hova és kihez...
"Szevasz András, Szevasz!"
Hallottam sokszor, amikor a súlyos bőröndök óriás halmának sorsát próbáltam rendezgetni kimerülten. Ilyenkor látta Imre bácsi hogy most nem alkalmas az idő az anekdotázásra. Most munka van. Fontos és sietős lépteivel ilyenkor elrobogott mellettem, de azért még odaköszönt, "Szevasz András, Szevasz!", jelezve hogy látja elfoglalt vagyok, majd később visszajön, és akkor beszélgetünk. Aztán volt hogy egyre ritkábban jött. Meg aztán én is kiléptem a szállodából. Elváltak útjaink.
A szállodát azóta lebontották, Imre bácsival sem tudom hogy mi lehet. Nem hiszem hogy ismerné a kolostort és olvasná ezt a blogot, egyébként is talán már...
Hiszen mindezek elég rég voltak.
15 éve, több mint 4000 napja...
Szevasz Imre bácsi, Szevasz!
Szevasz Imre bácsi, Szevasz!
Bármerre is vagy.
Nyugi, egy életre megjegyeztem,
New York régi neve, Új Amszterdam.
Üdv
A Kolostor Őre
Csak Könnyedén
*************************************************************************
A MISSZIÓ --> Hiszek abban hogyha minden családban lesz legalább egy, rendszeresen meditáló ember, az mindent meg fog változtatni! Türelmesebb, megfontoltabb, és sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az ország. A célom az hogy ez összejöjjön, hiszen ez mindannyiunk érdeke is. Egy sokkal tudatosabb, emelkedettebb és kedvesebb társadalom már igazán ránk fér végre. A kolostoros blog egyszerű, és pénztárca kímélő eszközeivel, na és az internet segítségével ez könnyen elérhető. Ha tetszett ez a mostani bejegyzés, értékesnek, humorosnak, vagy éppen elgondolkodtatni valónak találtad, akkor mindenképp küldd tovább most másoknak is! HAJRÁ!
