2009. szeptember 10., csütörtök

* Égbolt Meditáció * - a keményen dolgozóknak!

-----------------------------------------------------------------------------
A tegnapi * Égbolt Meditációm * története egy nap késéssel, és egy nagy tanulsággal, amitől a kereskedelmi tévék igazgatói a fejüket verik majd a falba, és tuti vérdíjat tűznek ki A Kolostor Őre skalpjáért!
-----------------------------------------------------------------------------

Ha intenzív igénybevétellel, kemény munkával töltöd a napjaidat, azaz "melózol látástól vakulásig", akkor igencsak hasznodra lesz ez az * Égbolt Meditáció * , ami tegnap este fogalmazódott meg bennem, egy kőkemény nap után! Olyan jól sikerült a tegnap esti gyakorlat, hogy szó már nem jött ki a "klaviatúrámból", úgyhogy ma pótolok mindent!

A tortúra

8 óra lefolyása alatt, vezettem tegnap kb. 500 Km-t. Mindeközben jártam 7 különböző hivatalban, és irodában, céges ügyek intézése kapcsán. Érintettem fővárost, vidéket, autópályát, mellékutat, úgyhogy finoman fogalmazva is, igencsak rohanós napom volt. Az ebédem is menetközben zajlott, gyorséttermi szendvicsekkel. Ráadásul mindezt, egy nem is annyira csöndes autóban, tehát egy egész napos intenzív zajhatásnak is ki voltam téve, a sok-sok "ügyintéző gondolat, és cselekedet" közepette! Estére már zúgott a fejem.

Persze én ilyenkor is próbálom, a meditatív autóvezetést, gyakorolatban is megvalósítani, ami szépen működik is, viszont azért ez a tegnapi rohanás, ez az őrült tempó eléggé megviselt.

Otthon, édes otthon...

Este aztán végre megpihenhettem. Elintéztem pár, ház körüli teendőt, ettem normális vacsorát, válaszoltam néhány emailre, aztán már semmi másra nem vágytam csak csendességre...

Kiültem a teraszra. Már besötétedett, és kellemesen lehűlt a levegő. Ott ültem kb. egy órát. Semmi mást nem csináltam, csak néztem az eget. Menta teát szürcsöltem, és néha megvakartam Balu fejét.

Nagyon jól esett a nyugalom. Néztem a fákat, és a csillagokat. Szívtam be a hűs, esti, őszi levegőt. Semmi vágy nem volt bennem, csak élveztem a pillanatot. A nyomasztó, nyári hőség után igazán felüdítő, ez a mostani őszi, friss levegő. Nem győztem betelni vele. Az egész napi rohanást, kellemesen lehűtötte. Teljesen megnyugodtam, ahogy így ücsörögtem a szabad ég alatt.

Nehéz a választás

Hiénák módjára vadászik az egész világ a figyelmedért! Mindent megtesznek, hogy a figyelmedet, a szabadidődet, (az energiádat!) és a pénzedet megszerezzék. Sok-sok iparág, szolgáltatás, és egyéb programlehetőség kínálja azt, hogy töltődj, pihenj, fizess...
Aztán dolgozz még többet, hogy utána még különlegesebb helyeken, és szolgáltatásokkal töltődhess, pihenhess, és fizethess...
Aztán már azok se lesznek jók, hiszen divatjamúltak, már nem trendik, és különben is új dolgok jelennek meg a piacon, úgyhogy megint csak belehúzol a melóba, hogy aztán újabb helyen, töltődj, pihenj... és igen az utolsó is, ...fizess!

Aki nem is nagyon akar ebben résztvenni, azért őt is "utólérik", hiszen ha más nem, esti "lazításképpen" pár óra tv-zés, azért mindig beválik, nem? Jó, tudom én hogy fontos a hiradó, meg izgi a Dr. House, és Berényiéknél is zajlanak az események rendesen, na de gondolj csak bele, hogy a legeslegegyszerűbb dolgot, az "Ég alatti ücsörgést" miért nem reklámozzák? Miért nem érdeke senkinek, hogy kiküldje az embereket a csillagok alá, pihenni, töltődni, friss levegőt szívni?

Megértelek, hiszen tényleg nem könnyű, ebben a mai világban, ezt a sok-sok ingert szelektálni, és kiválasztani a nekünk legmegfelelőbbet, de azért figyelj oda! Kérlek, néha válaszd a lehető legegyszerűbbet! Azt, ami annyira magától érthetődő, hogy szinte már el is felejtettük. Ami ott van az orrunk előtt, csak már nem tartjuk olyan "érdekesnek".

Őszi csillagok

Most ősszel picit jobban oda fogok erre figyelni, hogy esténként kint legyek az ég alatt, és "semmittevő pihenéssel" töltsem az időmet. Ha van kedved, csatlakozz! Menjünk ki, még emberi időben a friss levegőre, és picit sétálgassunk, vagy csak üljünk le és nézelődjünk. Éljünk bármerre is a világon! Szemléld a természetet, és önmagadat. Pihenj, töltődj, lazíts, és csendesedj el. Meglátod, nem is éri meg annyira rohanni, és semmilyen fontos dologról sem fogsz lemaradni. Megnyugszol, vissszatalálsz önmagadhoz, és a természethez.
Ez lesz a Mi, * Égbolt Meditációnk *

Meríts belőle jó nagyot,
és vidd magaddal másnap a nyugalmát, és a békéjét...

Kellemes szemlélődést kívánok,
találkozzunk a csillagok alatt!



Üdv
A Kolostor Őre


Csak Könnyedén

.