MEDITÁCIÓ - a kolostor udvarán

 Különös nap volt,  amikor a híres író, Gabriel García Márquez Magyarországon járt. Hétköznapi emberekkel találkozott, interjút adott, vidéki helyszíneket is meglátogatott. Nem egyedül érkezett, ráadásul egy könyvet is magával hozott. Gabriel García Márquez megjelenése nagy megtiszteltetés volt, és nem csak a magyar irodalmi életnek, hanem a teljes kulturális szférának. Egy rövid összefoglaló hallható az eseményről ebben a videóban: YouTube Link >> A Kolostor Őre ui: Száz év magány >>

Marquez - Wikipedia Különös nap volt, amikor Marquez mester Magyarországra látogatott. Éjfélkor szállt le a gépe a budapesti reptéren szikrázó napsütésben. Burrito formájú felhők köszöntötték a gépet, a reptér munkatársai pedig erős kávékkal, tequilákkal, és mexicói szivarokkal üdvözölték az író társaságában érkezett százhúsz fős kíséretet, a Macondóból származó Buendía családot. No, de ne rohanjunk még ennyire előre, nézzük hogyan is kezdődött az egész látogatás, hogyan hívta meg Marquez mestert a dél-amerikai kontinensen is otthonosan mozgó Kepes András. A teljes történet a Librariuson olvasható itt >> A Kolostor Őre

Márquez mester már A pátriárka alkonyával lenyűgözött, a Száz év magány című könyvével azonban teljesen magával ragadott. Mondhatom hogy elvarázsolt, utaztatott, kacagtatott, földbe döngölt, zúzott, aprított, és közben teljesen elképedtem, mert a szerző szürreális világa mágikusan meseszerűnek tűnik, azonban rájöttem hogy nagyon is valóságos. Bödőcs Tibor azt írja Gabriel García Márquezről: "Oldalaira nem árt, ha a nyájas olvasó machetét is visz magával. Történetei sűrűek, mint a bika vére, ami cementet reggelizett." Precíz meglátás, bizony ez így van. A Száz év magány cementszerűen sűrű történetei egy család körül forognak, ahol több generáción keresztül zajlik az őrület, az élet, a történelem, az őrület és az élet, a szenvedés, az öröm és a bánat, plusz még nem kevés őrület, na és a történelem, meg hát, maga az élet, no és a történelem, plusz némi őrület, és ahogy haladunk oldalról oldalra, a térdcsapkodós röhögés közben egyre jobban beszippant minket a magány. De nem az ...