2012. június 18., hétfő

A földig rombolt szálloda története

(kép forrásai itt és itt)
------------------------------------------------------------------------------
Meditációs jótanácsok a vendéglátás és az idegenforgalom hőseinek
Olyanok, ami által stabil belső békével, rendíthetetlen nyugalommal és türelemmel fogják tudni állni, a sokszor egyáltalán nem könnyű vendégek rohamait
------------------------------------------------------------------------------

Búcsúzni volt kénytelen Budapest pár hónappal ezelőtt az egyik szállodájától. A Hotel Ibis Volga volt az, ami már korszerűtlen volt, így földig rombolták, és valami új épül majd a helyén. Több évtizedig állt a 13. kerületben, rengeteg vendég megfordult benne, és több mint 10 évvel ezelőtt, még pár évet én is dolgoztam ott, ezért a magam módján búcsúzom most e szállodától. Néhány meditációs jótanáccsal a vendéglátó és idegenforgalmi ipar hősei felé, hogy továbbra is kitartóan bírják a feszített tempót, és az egyre nyűgösebb vendégek rohamait.

Tudom milyen embert próbáló ez a szakma, hiszen a középiskola után, amolyan első munkahelyként töltöttem ott pár évet. Londiner voltam. A szállodán belül ők azok, akik intézik a vendégek autóinak a parkolását, és segítenek a csomagokat is felvinni a szobákba. Úgyhogy belülről láttam a szakma minden szépségét, előnyét és hátrányát. Nagyon kemény ipar ez, nem is való ám mindenkinek, óriási fizikai és szellemi erő kell hozzá, türelem, empátia és higgadtság. Jöjjön tehát pár, a gyakorlatban is könnyen alkalmazható meditatív jótanács, hogy a felgyülemlett stresszt ne a vendégekre, ne az alkoholba, és ne egyéb bódító szerekbe fojtsák a "kollegák"!

Ráadásul ha Ők is kiegyensúlyozottabbá, meditatívabbá és mosolygósabbá válnak, még az országimázsunkat is
nagy mértékben javíthatják! (-:

Alapmeditációk >>
Két letölthető meditációs hanganyag, amit ha hetente párszor elvégzel, egyre inkább meg fogod tapasztalni  a meditatív állapot nyugalmát és erejét. Ez azért szükséges, mert a vendéglátásban gyakori hogy az ember több műszakban dolgozik. Délelőttös, délutános, éjszakás. Ez nagyon megterheli és összezavarja az ember természetes ritmusát, ugyanis van amikor hajnalban kel, van amikor késő este fekszik, van amikor meg éjszakázik. Ez borzasztóan kimerítő. Bármennyire is alkalmazkodik ehhez a "zűrzavarhoz" az emberi szervezet, azért ez nagyon kimeríti, és igazán igénybe veszi. Ezért érdemes hetente párszor meditálni is, hogy az ember sokkal kiegyensúlyozottabbá és harmonikusabbá váljon, ezáltal sokkal jobban helyt tudjon állni a munkahelyén.

Lábáztatás >>
Ebben a szakmában dolgozók nagy többsége olyan munkát végez, hogy folyamatosan áll. A pincérek, a londínerek, a recepciósok, a takarítószemélyzet, és még sokan mások, egész nap jönnek mennek, talpon vannak. Képzeld csak el micsoda terhelés ez a lábaknak! Pláne ha még egy kis túlsúly is van. Ezt a gyakorlatot ha minden műszak végén elvégzed, vagy legalább hetente párszor, az nagyon jót fog tenni a lábaidnak! Fizikailag is jól fog esni, és a feszültséget is nagyon könnyen "leeresztheted" ezáltal! Gyakorold és alkalmazd minél többször! Segíteni fog az egészségedet is megőrizni, és abban is hogy derűsebbé, nyugodtabbá válj. A kollegák jobban szeretnek majd veled dolgozni, a vendégek már nem fognak annyira kiborítani, szóval kellemesebben fog a műszak eltelni.

Jegelés >>
Attól hogy sok-sok emberrel kerülsz folyamatosan kapcsolatba, intézni való ügyek jönnek mennek, talpon kell lenni és nagy a nyüzsgés, az ember hajlamos túlpörgésbe esni. Ez a gyakorlat pont abban segít hogy még idejében le tudd magad azért lassítani, és ne egy szívroham üvöltsön Rád, hogy elég, ez a tempó nem tartható. Ha ezt a jegelést az előzőekkel együtt elkezded rendszeresen alkalmazni, majd meglátod hogy továbbra is dinamikusan tudsz majd teljesíteni, de úgy, hogy nem pörgeted túl magad! Be tudod majd osztani az erőidet! Gondold ezt át, hiszen nem mindegy hogy az elkövetkező években milyen iszonyatos terhelést adsz majd a szívednek és az egész testednek! Már most becsüld meg magad, nehogy túl későn keljen!

Légzőgyakorlatok >>
Ez segíteni fog abban, hogy a konkrét éles helyzetekben is oda tudj magadra, és a harmóniádra figyelni. Azaz, attól még hogyha a vendég feszült és frusztrált, nem kell hogy Te is át vedd Tőle! Ez most itt abban fog segíteni, hogy meg tudj maradni éles és feszült helyzetekben is a meditatív harmóniában. Ezeket könnyen tudod alkalmazni napközben is bármilyen szituációban, úgy, hogy mások észre sem fogják ezt venni. Csak azt látják hogy Te derűs és kiegyensúlyozott tudsz maradni, még a legizzasztóbb rohamok közepette is.
A keleti meditatív kultúra egyik jelentős eleme, a csodálatos pengetős hangszer, a szitár muzsikája. Érdemes néha csak úgy leülnöd, és nem csinálnod semmit! Csak hagyd hogy kiürüljön az elméd, lelassuljon a tested, és felvegye a szitár kellemes, meditatív ritmusát. Töltődj, lazíts, pihenj, meditálj!

Ezeket ajánlom jószívvel a vendéglátás és az idegenforgalom hőseinek! Alkalmazd ezeket a technikákat ahogy jólesik, és csak hagyd hogy egy sokkal kellemesebb légkör járja át a hétköznapokat! Olyan, amelyektől a vendégek még inkább vissza szeretnének majd térni ide, mert itt "olyan jó volt"! (-:



Üdv
A Kolostor Őre


Csak Könnyedén

*******************************************************************************
A MISSZIÓ --> Hiszek abban hogyha minden családban lesz legalább egy, rendszeresen meditáló ember, az mindent meg fog változtatni! Türelmesebb, megfontoltabb, és sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az ország. A célom az hogy ez összejöjjön, hiszen ez mindannyiunk érdeke is. Egy sokkal tudatosabb, emelkedettebb és kedvesebb társadalom már igazán ránk fér végre. A kolostoros blog egyszerű, és pénztárca kímélő eszközeivel, na és az internet segítségével ez könnyen elérhető. Ha tetszett ez a mostani bejegyzés, értékesnek, humorosnak, vagy éppen elgondolkodtatni valónak találtad, akkor mindenképp küldd tovább most másoknak is! HAJRÁ!