2010. január 9., szombat

Különleges meditációs program élménybeszámolói - 1.rész

Pár napja, közös meditációra hívtam a blog azon olvasóit, akikről tudom hogy nem álltak meg az elméletnél, és a gyakorlatban is kipróbálták már, vagy éppen rendszeresen használják is az itt elérhető meditációkat. A több mint 400 regisztrált olvasóból, kb. 130 aktív meditálója van jelenleg a kolostornak. Nekik kb. a 80-90%-val még életemben nem találkoztam. Nekik/nekünk készült egy különleges program pár napja, aminek az élménybeszámolóit olvashatod itt most.

Előtte még nagy vonalakban a programról: 3-4 nappal korábban már elkezdtünk "készülődni", azaz ajánlottam pár, a blogról elérhető meditációs gyakorlatot, amolyan alapozás jelleggel. Tehát minden napra jutott egy-két gyakorlat, és ezek elvégzésével készítettük fel a lelkünket, a csakráinkat és a figyelmünket a NAGY NAPRA! Péntek estére lett tervezve, egy olyan közös meditáció, amelyet egy időben, mindenki a saját otthonában végzett el. Bármilyen messze is laktunk egymástól, (voltak akik, külföldről kapcsolódtak be!) egy időben, ugyanarra a hanganyagra meditáltunk, amelyik ráadásul már egy elég mély, amolyan "haladó" jellegű meditáció volt. Tartalmazott "erős" zenéket, és mély meditációhoz hozzásegítő mantrákat is.

A közös meditáció nagyon felemelő volt, mondhatnám "fenomenális"! Összeállítottam, a másnap hozzám beérkezett élménybeszámolókból egy kis csokrot. Olyan sok szép levél jött, hogy inkább több bejegyzésen keresztül fogom publikálni, hiszen annyira tisztán megmutatja, hogy mit is ad a meditáció az ember életének! Fogadd, és olvasd sok szeretettel!

* * * * * * *

"...Be kell valljam nem bírtam ám ki estig így bemelegítésként meghallgattam a meditációt!!!:-) Hát....nem igazán találom még a szavakat.....átjárt a szeretet és a hála....eddig még nem éreztem ennyire erősen a vibrációkat, .Még mielött az Agnyához értünk már elötte potyogni kezdtek a könnyeim...(gondolom volt minek tisztulnia ott!!!)Fantasztikus volt!!Azóta ellazult, teljesen nyugodt és boldog vagyok!!!!.......És ha ezt több mint 100 ember végzi egyszerre!!!!??El sem tudom képzelni milyen vibrációk indulhatnak akkor be!!! Már alig várom az estét!!!..."

* * * * * * *

"...nekem ez a harmadik ilyen meditációm. Az elsőnél még nagyon kezdő voltam, de már akkor fantasztikus élményt jelentett. Ha azt mondom, hogy az fantasztikus , akkor ez a mostani – maga volt a CSODA! Így, csupa nagybetűvel!

Amikor leültem a gép elé, arra gondoltam, most nagyon sokan leszünk. Kis ideig elidőztem ennél a gondolatnál, majd elengedtem...nem fűztem tovább... Elvégeztem a mozgás meditációt, majd Shri Matajit kértem, vegyen el tőlem mindent, ami a meditációmat zavarná. És elindítottam a hanganyagot. Az Őr szavai nyugtatóan hatottak rám. Amikor megszólalt a zene, a tenyeremben kellemes bizsergést kezdtem érezni,ami egyre erősödött. A mantrák csak fokozták ezt a kellemes vibrálást.
A hűs energia szinte tölcsérszerűen áramlott a két tenyeremből. Majd teljesen körbefonta az egész testemet. Végtelen nyugalom, boldogság érzete járt át.

Amikor a Miatyánkot mondtuk, hirtelen elöntött egy szeretethullám. Ilyet még nem éreztem a meditációim során. Valami olyasmi volt ez, amiről Shri Mataji beszél a videóban - belekerültem abba a bizonyos mély Óceánba! Nos, nekem ez volt a CSODA!

A sahasrara csakra mantrájánál az egész testemben vibrálást, rezgést éreztem, körülöttem a hűs szellőt. Ez olyan fantasztikus volt, amit egyszerűen nem lehet szavakkal kifejezni. Annyira jól éreztem magam ebben az állapotban, hogy nem akartam kijönni belőle. Ezért még egyszer megcsináltam a meditációt, és végig öröm, szeretet , békesség volt bennem. A mantrák engem nem zavartak, inkább erősítették a meditáció hatását..."


* * * * * * *

"...Nagyon köszönöm hogy részem lehetett ebben a fantasztikus élményben! Ahhoz hogy mit éltem át eggyelőre nem találok szavakat. Sokkal erősebb és mélyebb volt ez a meditáció az eddigieknél! Szinre minden pillanata valami olyan élménnyel szolgált amit eddig még nem tapasztaltam! Talán a legcsodálatosabb élmény az volt amikor annál a gyönyörű zenénél amit a szívcsakránál hallgattunk egyszer csak úgy éreztem hogy kezdek megtelni melegséggel, szeretettel és ez csak nől és nől bennem, sőt mintha én magam is nőltem volna vele... egyszer csak mindha már betöltöttem volna az egész szobát.. és ez a melegség és béke most is itt van bennem. Ilyen élményt leírni talán nem is lehet.

Csodálatos volt és nagyon jót, nagyon mélyen aludtam utána. Most pedig tele vagyok békével és csak mosolygok :) nagyon hálás vagyok hogy részt vehettem ebben a közös meditációban!.."


* * * * * * *

"...Még keresgélem a szavakat, hogy leírjam érzéseimet. Nem könnyű! A zenével kezdem: csodálatos volt! Nekem is folyt a könnyem, mint a leveledben olvasható meditálónak. A tisztaság és ártatlanság tökéletes érzése uralt! A mantrákat különösen vártam, mert eddigi (előttetek átélt) meditációimból ez hiányzott. A hangok zenei élményt nyújtottak, ami a bensőmben visszhangzott. Na és Miatyánk...?! Ez volt a tökéletes meglepetés! Azt hiszem, ÍGY és csak is ÍGY van értelme imádkozni!..."

* * * * * * *

"...Köszönöm azt az élményt amit a tegnap este nyújtott!!!Szerintem szavakkal el sem lehet mondani.Szép volt az egész,a mantrák, a zenék és különösen amikor a Miatyánkot is meghallottam,mit mondjak rám tört a sirás. Egyszóval össze foglalva,csodálatos volt. Máskor is szeretnék igy medítálni!!!..."

* * * * * * *

"...Hihetetlen volt a tegnap esti meditáció, sokkal magasabb vibrációkat éreztem, mint máskor és csatlakoznom kell az egyik hozzászólóhoz, bizony nekem is könnyezett a szemem a meditáció alatt. A zene és mantrák is csak fokozták az élményt.
Tényleg nagyon szép zenéket halhattunk a meditáció alatt, a mantrázás alatt pedig valami elmondhatatlan, furcsa, de nagyon kellemes érzésem támadt. Ez az érzés főleg az AUM alatt érte el csúcspontját. Mikor befejeztem a meditációt, úgy éreztem, hogy tele vagyok energiával és boldogsággal. Köszönöm neked az élményt, ezek után biztos nem fogom abba hagyni a rendszeres meditálást!..."


* * * * * * *

"...Nagyon erősek voltak a vibrációk, már az elejétől kezdve, és ez csak fokozódott. A csakráknál forróságot éreztem, amikor oda kellett tenni a kezünket. Hihetetlen nyugalmat éreztem, és örömöt. A mantráknál fokozódtak a vibrációk. Néha azt éreztem, mintha eggyé váltam volna a mindenséggel....Igazából ez volt az első igazán mély és intenzív hatású meditációm...."

* * * * * * *

"...Nekem sokkal erősebb volt mint az eddigiek. Fel is pörgetett csak 2 óra felé tudtam elaludni. A páromat is rá beszéltem hogy meditáljon ő is 8 és 10 között. Ő nem sahadzsás. Fantasztikusan mélyen élte át a meditációt,aztán ájultan zuhant ágyba. Részleteket még nem volt alkalmam megtudni. Kétszer csináltam meg 8 órától. A másodiknál már nagy lelki béke öntött el. A mantrákat én szeretem mondani mert érzem hogy hatnak is. A zenék csoda szépek voltak, mesterien választodtad ki őket. Gratulálok! A vibrációk nagyon erősek voltak,gondolatnélküliség és emelkedettség tökéletesen megvolt..."

* * * * * * *

"...kezdjük az elején. Fél nyolc körül leültem az ágyra, akkor már éreztem, hogy nagyon álmos vagyok. Úgy voltam vele, hogy nem erőltetem a dolgot, ha elalszok, majd megcsinálom később. Nyolc óra előtt egy perccel, teljesen váratlanul kinyílt a szemem. Mint kiderült, elaludtam. Ekkor viszont, mintha valaki meglökött volna, egy pillanat alatt felébredtem! Mindenféle hátráltató körülmény ellenére nagyon őszintén mondom, ez egy pontosan, inspirálóan, hatásosan összeállított meditáció volt.

A legelső zenénél már éreztem, hogy azonnal "elkapta a lelkem". És mintha kézen fogott volna, végigvezetett az egész folyamaton. Tényleg nagyon jó volt, biztos vagyok benne, hogy ezt fogom a leggyakrabban csinálni. Nálam a legintenzívebb élmény (fizikailag megdöbbentően érezhető) a Kundalini felemelése volt. Én nem a kezemben éreztem, hanem a gyökércsakrától elinduva a gerincemben, a gyomromban, mellkasomban, az arcomban végig. Nagyon kellemes érzés volt, tele bizsergető, kavargó energiákkal.

Később az érzések lenyugodtak, sajnos ezzel kezdett visszatérni a fáradtság, illetve nehezebb volt úgy ellazulnom, hogy ne aludjak el. Ezért az utolsó kb 10 percet az ágyon ülve, a hátamat a falnak támasztva, nyitott szemmel csináltam végig. Én úgy éreztem ez sem kevésbé hatásos, kifejezetten pihentető volt. A meditációt követően még kivittem a kutyákat sétálni és azt vettem észre magamon, hogy megmagyarázhatatlanul boldog és optimista vagyok. Mintha valami jó hírt hallottam volna.

Összességében persze sajnálom, hogy nem voltam 100%-os, hiszen ez egy különleges, közös meditáció volt, de annak nagyon örülök, hogy ezt végig tudom csinálni a jövőben bármelyik nap, mert nagyon jó hatással volt a lelkemre. És még valami, ez nem (csak) a tegnapihoz kapcsolódik. Nem olyan rég regisztráltam a blog oldaladon, nem olyan rég meditálok. Mikor elkezdtem tele voltam bűntudattal, görcsökkel, fájdalommal (lelki értelemben).

Eleinte bevallom nagyon kemény diónak tűnt a mindezektől való megszabadulás. Talán emlékszel is kérdeztelek, hogyan adhatok önmagamnak feloldozást vélt vagy valós bűneim alól. Magyarázatod azonnal be tudtam építeni a világképembe és mára elmondhatom, a legfájdalmasabb önvád és bűntudat érzésektől megszabadultam. Megtanultam és gyakorlom az "elengedés" folyamatát. Hihetetlen felszabadult érzés..."


* * * * * * *

"...Tegnap este a megadott időben pontosan kezdtem a meditációt mert megakartam tapasztalni az elejétől fogva milyen az ha sokan meditálnak együtt és az elején biztosabb, mint menetközben bekapcsolódni. Hát fantasztikus jó érzés volt, nagyon erős vibrációkat éreztem és körülöttem mintha hűsitő szellő fujdogált volna ugy éreztem. Nagyon kellemes és jó érzés volt. Köszönöm a lehetőséget és a szervezést, nagyon nagy élmény volt..."

* * * * * * *

"...Számomra nagyon is átjött az együttes erő, energia. Felemelő volt a meditációm, nagyon-nagyon hűvöset éreztem, és a lábaim szinte lefagytak. A csakráknál is belül nagyon erős vibrációkat, örvénylést éreztem, a szívemnél mintha szét akart volna szakadni a mellkasom. A hűvös és hideg érzetek mellé bejött egy melegség érzet is, a szív közép táján indult. A zenéknél pedig egyenesen mennyei érzésem volt, nagyon erős hatás, érzés, vibráció, megrázó élmény. A mantrák erősítették a vibrációkat, de nálam a zenék voltak az igazán átütőek. A gondolatok néha bejöttek, de hosszabb gondolatnélküliségek voltak, mint máskor. Áhitat, emelkedettség 100%-os volt...."

* * * * * * *

"...Én is kétszer csináltam meg, hisz amikor először elköszöntél, nem akartam elhinni, hogy már vége, olyan gyorsan elszaladt az idő. Engem nem a mantrák idegesítetettek, hisz azok szuperek, hanem az, hogy én ezeket nem tudtam, és ki kellett nyitnom a szemem, hogy a "puskámról" olvassam. ez egy kicsit megtörte a varázst, de ettől függetlenül szuper volt! Úgy feltöltődtem, hogy nehezen aludtam el, teljesen éber voltam, és 4 órai alvás után kipattantak a szemeim, teljesen friss vagyok azóta is..."

* * * * * * *

"...Már napokkal előtte készültem én is rá, hangoltam magam a meditációra.
Örültem, mikor írtad, hogy 8 lesz neked is az indulás, mert én is így terveztem:)
A zene, a mantrák, minden a helyén volt. Eleinte nem tudtam folyamatosan benne lenni, de a korona csakránál bekövetkezett a mindent átható öröm érzet. Fantasztikus volt, a mantrák, ahogy mondtad, nagyon átjöttek. Erre máskor is fogok meditálni...."


* * * * * * *

"...Mivel a vidéki szobámban a fűtés csak a hétvégére van bekapcsolva, így a szoba nem tudott estére annyira átmelegedni, hogy ülve csinálhattam volna, ezért én fekve, több takaró alatt végeztem el. Attól nem féltem, hogy belealszom, mert nem vagyok könnyen elalvó, de azokat a részeket, ahol a kezemet mozgatni kellett, kicsit több mocorgással sikerült, a takarók miatt. Talán emiatt én nem éreztem annyira a vibrációkat ekkor, de így is nagyon jó élmény volt.

A zenei részek nagyon szépek voltak, segítettek gondolatmentessé válni, és a mantrák hallgatása alatt is nagy nyugalmat éreztem. Jó érzés volt tudni, hogy nem vagyok egyedül ezekkel az érzésekkel, remélem lesz még több ilyen alkalom, amikor többen meditálunk egyszerre..."


* * * * * * *

"...Feleségemmel ketten csináltuk a meditációt,amit már nagyon vártunk.Gyújtottunk gyertyát és füstölőt, aztán 8-kor indítottuk a meditációt.Azonnal erős vibrációt éreztem mind a két tenyerem közepén, ami a zene alatt kiszélesedett mind a két kezemre teljes egészében. Aztán szépen kialakult egy mély nyugalom, ami a mantrák éneklése után még mélyebb lett.A "Mi atyánk" elmondása nagy élmény volt , sokkal mélyebb és átéltebb volt, mint máskor.Sokkal-sokkal erősebb és mélyebb volt a meditáció..."

* * * * * * *

Az élménybeszámolók hamarosan folytatódnak!


Üdv
A Kolostor Őre


Csak Könnyedén