Száz év magány
Márquez mester már A pátriárka alkonyával lenyűgözött, a Száz év magány című könyvével azonban teljesen magával ragadott. Mondhatom hogy elvarázsolt, utaztatott, kacagtatott, földbe döngölt, zúzott, aprított, és közben teljesen elképedtem, mert a szerző szürreális világa mágikusan meseszerűnek tűnik, azonban rájöttem hogy nagyon is valóságos. Bödőcs Tibor azt írja Gabriel García Márquezről: "Oldalaira nem árt, ha a nyájas olvasó machetét is visz magával. Történetei sűrűek, mint a bika vére, ami cementet reggelizett." Precíz meglátás, bizony ez így van. A Száz év magány cementszerűen sűrű történetei egy család körül forognak, ahol több generáción keresztül zajlik az őrület, az élet, a történelem, az őrület és az élet, a szenvedés, az öröm és a bánat, plusz még nem kevés őrület, na és a történelem, meg hát, maga az élet, no és a történelem, plusz némi őrület, és ahogy haladunk oldalról oldalra, a térdcsapkodós röhögés közben egyre jobban beszippant minket a magány. De nem az ...