MEDITÁCIÓ - a kolostor udvarán

    Két kisregény Annie Ernauxtól. Mindkettő szép, egyszerű, elgondolkodtató és megható. Kedvelem őt, számomra olyan, mint egy francia varázsanyó. Az Évek című munkája teljesen lenyűgözött és magával ragadott. Kétszer olvastam, de fogom még. Aztán más műveit is megismertem, most pedig egy könyvben két kisregénye jött elém. A hely. Egy asszony. - Ez a két cím. A családjáról ír, a szülőkről és a nagyszülőkről. Szimpla, egyszerű mondatokkal elmesélve. Semmi barokkosan túlrajzolt irodalom, semmi lírai szárnyalás, csupán szimpla szavak egyszerű mondatokba rendezve. Mégis a létezés mélyére hatol. Az életet mutatja be, a legelemibb rezdüléseket. A küzdelmet, a reményt, a szorongást, aztán az elkerülhetetlen véget. Egyszerű emberek egyszerű sorsáról ír, amitől ennek ellenére mégis, vagy pont ezáltal kapunk kimondatlanul valami megmagyarázhatatlan bonyolultságba bepillantást, amit egész egyszerűen csak úgy szoktunk nevezni: az élet. Újra és újra fejet hajtok; megfelelő helyre került...

" Eltűnik majd az összes kép. " - ez a könyv első mondata. Nagyszerű kezdés, ami aztán végigvonul az egész művön. Az első mondat után különböző szituációkat ír le, majd pár oldallal később így folytatja Annie Ernaux: " igazi vagy képzeletbeli képek, amelyek álmunkba is követnek minket egyszeri és megismételhetetlen fényben úszó pillanatképek Egy csapásra eltűnik majd mind, mint az a sok millió kép, amely a fél évszázaddal ezelőtt meghalt nagyszülők fejében volt, és a szülőkében, akik szintén halottak már. Képek, amelyeken kislányként szerepeltünk olyan emberek között, akik nem is éltek már, amikor mi megszülettünk, ahogy a mi emlékezetünkben kiskorú gyermekeink ott vannak a szüleink és az iskolatársaink mellett. És egy nap gyermekeink emlékezetében ott leszünk az unokák és olyan emberek között, akik még meg sem születtek. A holtakat az élőkkel, a valódi embereket kitalált személyekkel, az álmot a történelemmel rokonítja. " Aztán sorolni kezd egyéni dol...

Ha ősközösségben élnénk távoli barlangban tábortüzek mellett, akkor Annie Ernaux egy olyan varázsanyó lenne, akinek meséjét hosszan hallgatnánk egy jól sikerült vadászat után a csillagok alatt. Korábbi barlangokról mesélne, régi vadászatról, más törzsek tagjairól, és csupa-csupa érdekes dologról. A lobogó tűz fényében láthatnánk arcának kedvességét, huncutságát, örömét és nyugalmát, kínjait és fájdalmát. Modern korban élünk, így aztán a barlangot lakóparkra, a tábortüzet kandallóra cseréltük. Radiátorok és hűtőszekrények társasága fogadja a "vadászatból" hazatért és megfáradt lényünket, de a mesék továbbra is elbűvölnek. Néha a mozi, vagy a kábeltv adja meg, néha pedig az internet. Annie Ernaux varázsanyó meséi azonban könyveken keresztül érnek el hozzánk. A háború utáni modern Franciaország nagy krónikásának tartják. Talán nem alaptalanul, hiszen tavaly irodalmi Nobel-díjjal jutalmazták. Életművéből az Évek című könyvét olvastam a napokban, ami teljesen elbűvöl...