Esterházy Péter írásai olyanok, mint egy tavaszi virágoskert. Friss, finom, üde, illatos. Egyszerre könnyed, és egyszerre súlyos. Hiszen a könnyed kis tavaszi virágszirmok mögött ott van az egész teremtés súlya. Az Istené. És az emberé, aki gyönyörködik benne. Vagy az Isten gyönyörködik az emberben? Vagy egymásban gyönyörködnek? Nem tudom. Maradjunk inkább a virágoknál. A lágy tavaszi szellőnél, a könnyedségnél, és a súlyosságnál.
Nem tudtam megfelelő idézetet választani a könyvéből, mert egyik fejezet jobb, mint a másik. Úgyhogy jöjjön egy, csak úgy találomra. Magáért az üdeség és a finomság kedvéért. Könnyedén, olyan Esterházy-san, ahogy mosolyogva kúszik az időtlenségbe.
"
KAJÁN 80
Hogy mi a polgár, azt mostanság kicsikét kavarjuk, mert volnának olvasmányaink, mondjuk valami hansastadti kollegától, vagy egy kassaitól, és volna ez a mai katyvasz, akarat, akarnokság és üresség és persze vágy, vágyakozás. A két kép oly messzi van egymástól..., tulajdonképpen, mint Makó Jeruzsálemtől, vagy hogy élezzem (má' megint a hely szelleme): pontosan olyan messzi van, mint reálisan létező szoci gondolkodás a szociáldemokráciától. Ism: egy távolság van. (Az erre vonatkozó költői üveggolyó pedig szeméttelepekről összebuherált rozsdás vasizé, amely tonnanehezen totyog végig életünkön. "De más hasonlatok is mondhatók.")
Arról azonban, hogy az úriember mi, arról még elképzelésünk sincs. Kaján Tibor az, úriember. Nem létező állatfaj (ad notam: egyszer láttam, de az se az volt). Úriember és értelmiségi. Utóbbi minőségében szenvedélyesen lajstromozza a környezetet, lábjegyzetel, kommentál, fogalmaz, újraértelmez, előbbijében könnyedén rezignált, elegánsan pesszimista. Szenvedélyes rezignáltság, ez Kaján Tibor realizmusának emblémája.
Az úriemberek nem kortalanok, öregszenek ők is, de nem lesznek öregemberek. Kaján Tibor 80 éves, ám nehéz erről bármit is gondolni. Van, épphogy, jelentése, de nincs jelentősége. Nem érdemes csodálkozni, jé, ki hitte volna, és nem érdemes lelkendezni. Kaján Tibor nem jól tartja magát, hanem jól van, és van tartása.
Egy nagy öreg.
A "nagy öreg" komoly, fontos műfaj, minden közösségnek elemi érdeke, hogy legyenek ilyenjei. A nagy öreg (ellentétben a szent tehénnel) nem magát veszi komolyan, hanem a világot. Vagy épp komolytalanul. De veszi. De nem veszi meg. A nagy öreg régi ember, kicsit idegen itt, idegen már itt, és úgy figyel. E figyelő tekintet minket is megváltoztat.
Rajzolok, tehát vagyok, mondta egy Kaján-kötetcím. Rajzol, tehát vagyunk. Önérdek hát, hogy Isten éltesse őt.
"
- - -
Esterházy Péter sorai után eltelt 10 év, és a 90-ik születésnapja is elérkezett Kaján úr életében.
"Nagy művész és nagy ember. Eddigi, hosszú élete során mindig azonos maradt önmagával, szellemes és gondolatgazdag rajzaival gyakran tört borsot a mindenkori hatalom orra alá. Egy személyben képzőművész, költő, filozófus és moralista."
"Aki közelről ismeri őt, tudja, hogy sajátos, Krúdy tollára méltó jelenség. Szemlélődő, érzelmes, választékos ízlésű ember, talán az utolsó pesti úr."
Esterházy soraihoz pedig visszatérve, ha megérintett Téged is valamelyest, akkor ajánlom figyelmedbe egyik előadását. Ezen a felvételen ráadásul több részletet is megismerhetsz a fenti könyvből. Érdemes végighallgatni. Tudod, a virágoskert.
Itt pedig egy másik videó, amiben van egy röpke jelenet, ami, hát, hogy is mondjam... Valami fantasztikus egy pillanat. Hát hiába no, a legnagyobbakat maga az élet írja:
Ramszesz, Pedró, Marad! Hozzám!
Üdvözlettel
A Kolostor Őre
A Kolostor Őre
Csak Könnyedén
