2025. február 27., csütörtök

Tél


Eltelt három hónap, jön tehát a szokásos szezonvégi visszatekintés. Elmúlt a tél, az orosz-ukrán háború azonban továbbra is itt van. Donald Trump és Elon Musk nagy lendülettel betrappoltak a világszínpadra, Európa értetlenül pislog, Putyin sokat sejtetően mosolyog, a hazugságok egyre nagyobb lendülettel burjánzanak a bolygón, hatalmas tömegek adják át magukat boldogan az agymosásnak, úgy tűnik inkább van igény középkorra, feudalizmusra és királyokra, mint egészséges demokráciára és köztársaságra. Őrület őrület hátán, csak kapkodom a fejem. Ránk fér tehát a tavasz és az újjászületés. Addig is azonban nézzük, milyen témákkal telt itt a kolostoros blogban az elmúlt három hónap:


DECEMBER

- Caspar David Friedrich és a vándor >>

- Caspar David Friedrich mindent látó mágikus szeme >>

- Ünnepi hangulatban >>>

- íróasztal >>>


JANUÁR

- Rembrandt mester Bécsben >>

- Shopping, de nem úgy! >>>

- Európa hátsó udvara >>

- Azahriah és a kortárs irodalom >>

- Gabriel García Márquez Magyarországon >>


FEBRUÁR

- Filmszerű képkockákon peregnek jelenetek >>>

- Annie Ernaux, a francia varázsanyó >>

- Könyvek. Sztorik. Gondolatok. >>>

- Illyés Gyula a Meldrum-házban? >>


- - -


Korábbi évek téli, kolostoros blogbejegyzései:

2024 tél >>>
2023 tél >>>
2022 tél >>>
2021 tél >>>
2020 tél >>>
2019 tél >>>
2018 tél >>>
2017 tél >>>
2016 tél >>>
2015 tél >>>
2014 tél >>>
2013 tél >>>
2012 tél >>>
2011 tél >>>

2010, 2009, években még nem kerültek ilyen formában összesítésre a bejegyzések, úgyhogy az akkori, téli bejegyzéseket, simán csak a blog archívumában találod. Kellemes olvasgatást kívánok hozzájuk!
 
 
A Kolostor Őre



2025. február 14., péntek

Illyés Gyula a Meldrum-házban?


"A puszták népe, tapasztalatból, saját magamon észlelt tapasztalatból tudom, szolganép." – írta Illyés Gyula a Puszták népe című könyvében. Vannak klasszikus művek, amik sajnos olvasói trehányságból, lustaságból, vagy egyéb gyengeség miatt későn érnek el az emberhez. Így esett ez velem is, ugyanis most a napokban olvastam csak Illyés Gyula kiváló könyvét. És azonnal elkezdtek fejemben cikázni a felkiáltójelek és a kérdőjelek, a pontpontpontok és a zárójelek, szóval alaposan feldúlt és lenyűgözött ez az írás. A belső feszültség akkor jutott el igazán egy megmászhatatlan és megoldhatatlan magaslatra, amikor elmém képernyőjén egyszercsak a Meldrum-ház egyik szobájában láttam Illyés Gyulát töprengeni. No, de kezdjük az elején!

 Illyés Gyula „szolganépet” említ.  De vajon kik azok a szolgák, hányan vannak, és hol élnek? Egy állami intézmény vagy egy multinacionális cég, esetleg egy helyi kiskirály kizsákmányolt alkalmazottai azok lennének, vagy sem? Törvényi védelem és jog volt, van, és lesz is, de az életben azért mégiscsak hajmeresztő dolgokat hallani. Elég a sajtót kinyitni. Nem részletezem.

Szolgálók mindig is voltak. A piramisoktól kezdve a katedrálisokon át, az egyház, az uradalom, a gazdaság, tudomány, ipari forradalom, művészet, és az élet minden területén. Nem mindig nevezték így, de kérdezzük csak meg azokat, akik a társadalom alján vannak, ők vajon, hogy éreznek. Szolgának érzik-e magukat, vagy sem.

Milyen érzés a kilátástalanság és a reménytelenség közepébe születni, ebben felnőni, megöregedni és meghalni? Nem nehéz belátni: borzasztó így élni. A gyötrelem mindennapos traumája. Sokak feladata lenne ezen enyhíteni. Az állam, a civil szervezetek, az egyházak, az egyének és a közösség, sorolhatnám. Mi azonban, akik most egyszerű olvasóként és kultúrafogyasztóként tekintünk kíváncsian a képernyőre, vigyázó szemeinket az előkelő Angliára vessük, és ismerkedjünk meg Lord Meldrummal.

A gazdag angol gyáriparos, aki nagy befolyással rendelkezik nemcsak az üzleti világban, de egyházi körökben is, és az arisztokráciában, nem mellesleg nagy háztartást visz. Itt érkeztünk meg témánkhoz: a szolgasághoz.

Szolgálók dolgoznak neki, akiknek traumatizált életébe kapunk betekintést a híres angol TV sorozatban, a Csengetett Mylordban. Angol humor, móka, kacagás, groteszk poénok, sírva röhögés, könnyes meghatódás, együttérzés, és kínos feszengés. Az arisztokrata gőg és a cselédek kiszolgáltatott élete. A filmben mindenki a saját traumájával küszködik, a saját sorsával birkózik. De mivel küzd vajon a néző?

Nehezen magyarázható a Csengetett Mylord magyarországi, szűnni nem akaró sikere. Rég vetítette először a TV Lord Meldrum, Tiszteletreméltó Teddy, James, Stokes, Poppy, és a ház teljes történetét, de mégsem csillapodik a sikere. Rajongói klub működik hazánkban. Meghívták a szereplőket maguk közé, imádják a karaktereket, jól veszik az angol poénokat, nagyon betalált a magyar néplélekbe (ha van egyáltalán ilyen), ez a kulturális remekmű. Vajon miért? Mintha, mintha, mintha, igen, nehezen kimondható felismerések ezek. Addig is marad a humor és a röhögés. Kínunkban kacagunk? Ismerjük a pesti viccet a hátunkba állított késről. Nem fáj az, csak ha nevetünk.

 Illyés Gyula 1936-ban írta a Puszták népét.  Azokban a korokban játszódik a Csengetett Mylord is. Illyés Gyula a század eleji cselédségről ír a magyar pusztaságban, a Meldrum-ház pedig a század eleji szolgálók sorsát mutatja be Angliában. Velünk élő történelmek ezek. Whiskey, pálinka, hajbókolás, uradalmi kívánalmak, szolgálói gyötrelmek, traumák és kínok egy életen át. Néha egy-egy szabadnap vagy mulatság, viccek és ugratás, kacaj és humor, plusz örökbecsű bölcsesség a szakácsnék világából, Mrs. Lipton tolmácsolásában: Ne szólj szám, nem fáj fejem.

Kultúrával foglalkozni igenis felkavaró. Illyés Gyula pusztaságától kanyarodtam el a Lordok Házáig, és a fejemben őrülten kavargó írásjelek egymást lökdösik, és nem tudom eldönteni, hogy akkor most kérdőjel, vagy felkiáltó, óhajtó, esetleg egy történetvégi nyitott pontpontpont.

Csak semmi renyheség, ne tessék ám lustának lenni, szól önmagam számára (is) a figyelmeztetés, a jelentős művekre tessék minél előbb időt szánni, ezáltal hátha hamarabb rendeződik a fejben lévő írásjelek harca és káosza. Bár, az is könnyen megeshet, hogy békés lelki világunkat pont a nagy művek dúlják fel, és talán ez így is van rendjén. Lassan száz év telt el Illyés könyvének történetei, és a Meldrum-ház kalandjai óta. Most a 21. században egy másik sorozatot nézünk, a Dirket36 forgatócsoport tette elénk egy újabb fejezetét a napokban, A dinasztia címmel.

Az élet úgy tűnik szívesen ajándékozza meg a Kárpát-medencét a fanyar és a groteszk angol humorral, és úgy tűnik vevő rá a puszták népe. Hogy a hátunkban ott van egy kés? Csak akkor fáj, ha nevetünk.


A Kolostor Őre


ui:
A fenti írás pár napja jelent meg a Librariuson >>

 Direkt36: 
A dinasztia


2025. február 9., vasárnap

Könyvek. Sztorik. Gondolatok.


Jöjjenek most az elmúlt félév olvasmányaim, azok amik kimaradtak innen a blogból. Nem jutott rájuk energia, hogy részletesebben tárgyalt blogbejegyzéseket írjak ezekről a most említett könyvekről, de mégsem kívánok elmenni mellettük. Mindenképp az olvasók figyelmébe szeretném ajánlani, ezért most így egyben hozom ezeket ide. Még ha csak szűkebb szavú ajánló is következik most róluk, de mindenképp érdemes átfutni, hátha 1-1 mű felkelti az érdeklődést, és elindítja az olvasót valamilyen irányba.

Álljanak tehát most itt azok a könyvek, amik sajnos érdemtelenül kimaradtak a kolostoros blogból, de mégis nagyszerű olvasmányaim voltak ebben az elmúlt 5-6 hónapban:

 Walter Isaacson, Elon Musk.  Óriási sztorik, hatalmas karakter, életveszélyes figura. Elon Musk korunk ikonikus alakja, de nem szívesen lennék a közelében se alkalmazottként, se befektetőként, se tulajdonostársként, se alvállalkozóként. Fantasztikus figura, de jobb az ilyet távolról nézni. A Tesla részvényeimből már rég kiszálltam nagy nyereséggel, jó volt, szép volt, köszönöm ennyi. Az pedig már, amit most művel Donald Trump oldalán, hát, arra már szavakat is nehéz találni. Nem tudom mit látunk még tőle ebben az életben, de hogy egy ekkora egó-turbó hübrisz történetnek, amit Elon Musk produkál, mikor és hogy lesz vége, azt nem tudom, de mindenképp érdemes figyelni, mert tanulságára lesz ez az emberiségnek. Ikarosz bizony túl közel repül a naphoz. Mindezeken túl, mégiscsak érdemes elolvasni a könyvet és megismerni Elon Muskot. Az író miatt is. Walter Isaacson az életrajzírás nagy mestere! Több könyvét is olvastam, mindegyik lenyűgözött.

 Harle Tamás, Az újságírás mestersége és művészete.  Néhány fejezetet kihagytam, de alapvetően nagyon tetszett. Olvastam már egyszer pár éve, de újra akartam, mert érdekel a téma, az írásnak mindenféle formája. A könyvek mellett nagy újságolvasó is vagyok. Kedvelem a cikkeket, publicisztikákat, riportokat, interjúkat. A betű a barátom, múzsám és tanítóm.

 Tamás Gáspár Miklós, Világvége I.  A korszellem dúdol. Válogatásmű a korábbi írásaiból. TGM nagyon jól ír, bámulatos a tudása és a tájékozottsága, no és a lényeglátása. Ilyenkor régi interjúkat is előveszek, amikor olvasok egy könyvet, az adott témával kapcsolatban. Igyekszem interjúkat, dokumentumfilmeket, egyéb fellelhető dolgokat is átnézni. Emellé a könyv mellé, így aztán TGM-napokat tartottam. Az írása egyébként itt-ott elég tömény, de például az nagyon megfogott, amikor a súlyos gondolatok közé humort csempészett, csipkelődős megjegyzést, és mindezt stílusos megfogalmazásban tárta az olvasó elé. Mesteri.

 Földes Anna, Újságírás és irodalom.  Na, ez aztán végképp nagy kedvenc témám, és szerencsére a magyar kultúrkörben ennek óriási hagyománya van, hogy a kiemelkedő íróink újságcikkekben, publicisztikákban is rendszeresen megírták a véleményüket, élményüket és tapasztalataikat. Nagy hagyománya van ennek, tessék ezt jobban megismerni, elismerni, tanulmányozni!

 Verena Kast, Krízis és remény.  A megunhatatlan jungiánus iskola. Legalábbis számomra. Carl Gustav Jung és a tanítványai valami olyan értékes dolgot bocsátottak, és bocsátanak ki magukból a mai napig is a világ számára, ami mellett felelőtlenség csak úgy szó nélkül elmenni. A pszichológiai munkásságukat érdemes tanulmányozni, csak előnyére válhat az embernek.

 Verena Kast, Változás és megújulás.  Már a téma és a problémafelvetés is remek, hiszen miről is szólna az életünk, ha nem az örökös változásról. Magzatból csecsemők leszünk, kisgyerekek, kamaszok, felnőttek, öregek és vének. Mindemellett változik körülöttünk a politika, a gazdaság, a vallás, a tudomány, és az egész társadalom is. Szóval, az örökké változó világban, nem árt, ha a személyiségünk stabil, és kellőképpen rugalmas. E témában mindig eszembe jut az ősi Ji-king, a Változások könyve.

 Sólyomi Dávid, Túl az osztalékon.  Tőzsdével 2009 óta foglalkozom intenzíven, napi szinten. A hosszútávú, értékalapú befektetés híve vagyok, és elmondhatom magamról ennyi idő után, hogy sikeresen megállom a helyem ezen a piacon. Egyre nagyobb személyes vagyont fektetek be jelentős haszonnal, és ez magával hozza azt is, hogy egyre nagyobb a feladat és a felelősség. Ezen az úton nem árt, ha alázatos marad az ember, amit részben azzal is megélhet, ha személyiségének egy része megmarad a kíváncsiság, és az örök-tanítvány állapotában. És Sólyomi Dávidtól bizony lehet tanulni. Érdemes forgatni tehát a könyvét azoknak, akik e területen kívánnak tevékenykedni.

 Kosztolányi Dezső, Álom és ólom.  Kosztolányi hírlapírói, publicisztikai válogatáskötete ez. Igazán remek volt! Nagyszerű cikkeket írt. A stílus, a témák, és a hangulat maga. Boldog lehet az az ország, aminek ilyen publicistái vannak. A hétköznapokat a művészet szintjére emelni a legnemesebb feladat.

 Nádas Péter, Szépírás mint hivatás.  Csodálatos. Nádas mester. Elfogult vagyok vele kapcsolatban. Inspiráló a munkássága és a személyisége, lenyűgöző, jó érzés, hogy a kortársai lehetünk.

 Moldova György, Fej vagy írás.  Szikár, tömény, frappáns, humoros, elgondolkodtató, lendületes, szóval nagyon jó könyv volt, megfogott.

 Moldova György, A pénz szaga.  Riportkönyv az autópályák és a kamionosok világából. Fantasztikus történetek, kiváló riporteri munka. Moldova nagyon jól ír. Tetszik ez a módszer és a stílus. Pontosan tudja mikor kell abbahagyni, letenni a mondatvégi pontot, úgy, hogy kellően nagy visszhang legyen utána, egy csöppnyi és szükséges hiányérzet, a tanulság és a poén leesésének pedig az olvasó által önállóan megélt nagyszerű élménye. Tessék Moldovától tanulni, tessék Moldovát olvasni.

 Földényi F. László, A melankólia dicsérete.  Lenyűgöző! Szerintem ezt újra el fogom olvasni. Egyre több könyv van már az életemben, amit többször is, újra és újra elolvasok. Ezt a könyvet is tervezem felvenni erre a listára. Bámulatos láncolatot mutatott be Földényi úr, korokon és kultúrákon átívelően, elgondolkodtató meglátásokkal, varázslatosan szép tálalással. A Caspar David Friedrich munkájától is leesett az állam.

 Angela Merkel, Szabadság.  Nincs mostanában jó PR-ja Merkel asszonynak, ám én valahogy mégsem tudom őt Európa sírásójának tekinteni. A hatalomnak az olyan csúcsszintje ahol ő volt, ráadásul igazán hosszú ideig, az nyílván óriási tömegek életére van hatással, és az ott elkövetett óvatlanságok, hibák vagy bűnök, messze nyúló árnyat húznak maguk után. Valahogy mégis úgy érzem, hogy ő sok-sok politikushoz képest mégiscsak más ligában van. Ezért is fordultam kíváncsian ehhez az önéletrajzi könyvhöz. Tudom, sokan izgalmasabbat vártak, leleplezőbbet, színesebbet, botrányosabbat, stb. Na de, kérdem én, kitől várták ezt? Angela Merkeltől? Szóval, lehet vitatkozni Merkel könyvéről, személyiségéről és életéről, a munkásságáról és a korszakról bőven. Lehet vitatkozni, kell is, érdemes is, hiszen ez viszi előre a világot. Erről szól a Szabadság maga. És ezt hiányolom sok politikusnál és szavazónál. Nem vágynak a Szabadságra, nem tesznek érte, és nem is tudják azt értékelni. Csak ha már elveszett... vagy talán még akkor sem.

 Bodor Pál, A kíváncsiság természete.  Gondolatok írásról, sajtóról, újságról, irodalomról, világról, ilyesmi...

 Pogátsa Zoltán, Digitális kapitalizmus.  Bírom Pogátsát, rendszeresen hallgatom interjúit, mégha nem is mindig értek vele egyet, de nagy tudású, felkészült, érdemes rá odafigyelni. Az ilyen emberek miatt érzem azt, hogy Magyarország mégsem egy reménytelen hely.

 Illyés Gyula, Puszták népe.  Lenyűgöző volt, megható, csodálatos írás, mesteri. RE-MEK-MŰ! A könyv olvasása közben valamifajta titkos hagyományi láncolat bontakozott ki előttem, ami indul ezzel az Illyés könyvvel (1936) majd folytatódik Lénárd Sándor Völgy a világ végén (1967) aztán Mészöly Miklós Volt egyszer egy Közép-Európa (1989) majd Moldova György Európa hátsó udvara (2000) és Nádas Péter Világló részletek (2017). Nyílván sok egyéb szerző munkája is becsatlakozhat még ide. Ebben a fent említett sorban nem valamifajta általános és egyetemes, szorosan vett direkt láncolatról írok, csupán a személyes élményeimből megformázott felismerést, képzelt szellemi összekapaszkodást. Talán táplálkoztak egymásból, talán nem, mégis felfedezek valamifajta kölcsönös egymásra hatást. Vagy csak túl sok kávét ittam. Mindenestre érdemes kilátogatni Illyés Gyula pusztáira, akár csak a könyv lapjain keresztül, és megismerkedni azzal, ami ott van. Önismereti utazás ez Magyarország kollektív pszichéjének egy eldugott kis sarkába, költői tálalásban.

 Han Kang, Növényevő.  Kifinomult, minimalista munka ez a gyötrelemről, az élvezetről, életünk súlyos kérdéseiről, drámáról és traumáról, az ember helyéről a világban, szerepekről és álcákról, igazságról és hazugságról, finomságról és durvaságról. A Nobel-díjas Dél-Koreai írónő egy törékeny tükröt tart elénk, amiből visszanéz ránk: az ember.

- - -

Ezek voltak tehát az elmúlt félév be nem mutatott olvasmányai, azok, amelyekről nem írtam külön blogbejegyzést, de mégis érdemesnek tartottam arra, hogy felhívjam rájuk a figyelmet. Ezen kívül volt még 1-2 könyv, amibe belekezdtem, de nem fogtak meg, így aztán hamar elbúcsúztam tőlük. Azokról most itt nem tettem említést. Ezek a fenti könyvek viszont megfogtak, elgondolkodtattak, lenyűgöztek, és további kérdésekre inspiráltak. Ezért ajánlom tehát az olvasó figyelmébe.

Ha bármelyikkel kapcsolatban lenne önnek/neked véleményed, és szívesen megosztanád velem, itt megtalálsz:

kolostororekukacgmail.com

Kíváncsi vagyok a véleményedre, elolvasom, de ha könyvet ajánlanál inkább a figyelmembe, azt is szívesen veszem. Csak írd meg, hogy miért ajánlod! Mi az, ami miatt megérintett, mi az, ami miatt érdemes lehet elolvasni. Örömmel fogadom mindig az ilyen ajánlókat. Előre is köszi! Olvasni jó, olvasni hasznos. Könyvek. Sztorik. Gondolatok. 


A Kolostor Őre


2025. február 5., szerda

Annie Ernaux, a francia varázsanyó


"Eltűnik majd az összes kép." - ez a könyv első mondata. Nagyszerű kezdés, ami aztán végigvonul az egész művön. Az első mondat után különböző szituációkat ír le, majd pár oldallal később így folytatja Annie Ernaux:

" igazi vagy képzeletbeli képek, amelyek álmunkba is követnek minket

egyszeri és megismételhetetlen fényben úszó pillanatképek

Egy csapásra eltűnik majd mind, mint az a sok millió kép, amely a fél évszázaddal ezelőtt meghalt nagyszülők fejében volt, és a szülőkében, akik szintén halottak már. Képek, amelyeken kislányként szerepeltünk olyan emberek között, akik nem is éltek már, amikor mi megszülettünk, ahogy a mi emlékezetünkben kiskorú gyermekeink ott vannak a szüleink és az iskolatársaink mellett. És egy nap gyermekeink emlékezetében ott leszünk az unokák és olyan emberek között, akik még meg sem születtek. A holtakat az élőkkel, a valódi embereket kitalált személyekkel, az álmot a történelemmel rokonítja.
"

Aztán sorolni kezd egyéni dolgokat és általános helyzeteket, érezteti a szerző, hogy folyamatos átjárás lesz az egyéni és a kollektív élmények elmosódott határvonalán, és mielőtt még igazán belekezdene a meséjébe, egyfajta kollektív francia emlékezetbe, azelőtt még a bevezetőt így zárja:

"Minden eltűnik majd egyetlen másodperc alatt. Megsemmisül a bölcsőtől a halálos ágyig gyűjtögetett szótár. Csend lesz, amit egyetlen szóval sem lehet megnevezni. Semmi sem hagyja el a nyitott szájat. Nem lesz sem én, sem magam. A nyelv továbbra is szavakba fogja önteni a világot. Az ünnepi asztal körül zajló beszélgetésekben már csak egy keresztnév marad belőlünk, vonásaink fokozatosan elhalványulnak, aztán beleolvadunk egy távoli nemzedék arctalan tömegébe."

Annie Ernaux, Évek című fantasztikus könyvéről néhány személyes gondolat:


YouTube Link >>

2022-ben a konyhájában hallgatta egyedül a rádiót, amikor a hírekből megtudta, hogy ő kapta meg az irodalmi Nobel-díjat. Azt mondta olyan volt, mintha magányosan állna egy sivatagban, és egyszercsak hívás jönne az égből.

Azoknak az olvasóknak, akik még nem ismerik a munkásságát, azt javasolja, hogy érdemes az Évek című könyvvel kezdeni.

A fiataloknak pedig azt ajánlja, hogy olvassanak sokat.


A Kolostor Őre


2025. február 1., szombat

Filmszerű képkockákon peregnek jelenetek


KÉP: Librarius

 
Gyerekkori derengés, ihletett észlelés, korai évek mosolya, párnák közt meghúzódó óvó ölelés. Mesevilág kalandjai, az erdő félelmetes rémei, várurak világa, hősök születése, bölcsek pipázása, szekerek nyekergése, pajtásak nevetnek, katonák menetelnek, egy pék kenyeret süt, pap temet, TV-ben a hírek megy, itt fáj, ott fáj, maradj már, hozzad-vigyed; figyeled? Kisvárosi kölykök a bringán, nagyvárosi menők a Blahán, New York távol, egy festő mázol, kőművesek téglát pakolnak, tőzsdések osztalékot számolnak, Dörmögő Dömötör és Wall Street Journal, kilövelt spermium és mosatlan pezsgőspohár, kávé, konyak, erdei út, holdfény, bakancs, kulacs, vándorbot, messzeség... merre még... van-e még... tovább... gyerünk... lesz-e fény... maradj még... engedj... lehet... megyek...

Lassú léptek, ücsörgés, hosszas tűnődés.

Filmszerű képkockákon peregnek a jelenetek. De kié? A miénk? Nézők vagyunk, vagy szereplők? Mintha több film is párhuzamosan futna. Keverednek a főszereplők és a mellékszereplők. Itt túl sok a statiszta, ott halk a hang, emitt unalmas a táj, amott hadarnak, máshol sok a horror, a pornó, az infantilis vígjáték, a dráma, a vér, az akció, vagy a lassú és művészies kameramozgás. Milyen a jó film? Mi lenne ma Shakespeare? Médiamogul?

Filmszerű képkockákon peregnek jelenetek. Életünk filmje mit mutat? Most, hogy itt a mandalakertben ránk esteledett, végignézhetjük ám, ha nem untat. Legalább a fontosabb jeleneteket. Az unalmas részeket átpörgetjük, de az emlékezetesebb részeknél lehet érdemes elidőznünk. Bár, a semmitmondónak tűnő részek is biztos tele vannak jelentőségteljes gesztusokkal, üzenetekkel, mondatokkal és csönddel, ránk hatással levő tájképpel, emlékkel és álomszerű derengéssel.

Filmszerű képkockákon peregnek a jelenetek. Csak nézzük és nézzük, néha nevetünk, néha könnyezünk, ámulunk és bámulunk, ezt-azt felidézve újra szorongunk, az elmúlt és soha vissza nem jövő időszakoktól végleg búcsúzunk, kedélyes várakozás az új jelenetek irányába, kíváncsi érdeklődés különböző történetek kibontakozására, kártyajóslás, horoszkópolvasás, mi lesz, hogy lesz, merre, mikor, kivel, és MIÉRT?

Lassú léptek, ücsörgés, hosszas tűnődés.

Filmszerű képkockákon peregnek a jelenetek. Egykor a mozigépész befűzte, ma digitális fájlként kapjuk szélesképernyőn az otthonunkban. Reality-show a javából. A miénk. És másoké. Együtt játsszuk, azt sem tudjuk miért, vajon mi a fődíj, mik a szabályok, kik a nézők, és ki írja a drámát? A reklámszünetben tessék mondani, egy kicsit azért megpihenünk?

Lassú léptek, ücsörgés, hosszas tűnődés.

Filmszerű képkockákon peregnek jelenetek.

Lassú léptek.

Ücsörgés.

Képkockák.

Hosszas tűnődés.

Filmszerű.

Ücsörgés.

Peregnek.

Jelenetek.

Snitt.

Csönd.


A Kolostor Őre


ui: A fenti írás pár napja jelent meg a Librariuson >>