Hugó és a Böjt

Szép tavaszi délutánon fogta magát Hétköznapi Hugó, gondolt egyet, és elindult, hogy meglátogassa rég nem látott cimboráját, a Kolostor Őrét. Kellemes levegő, hosszú séta, és már messziről látni is lehetett az Őrbódét, ahol régi cimborája szokta tölteni ideje nagy részét.

A rántott húsos találka

Hugó épp ebédidőben érkezett meg a Kolostorba. Ahogy benyitott az Őrbődéba, egy hatalmas ízletes rántott hús, némi krumpli, és uborka társaságában találta az Őrt. Hétköznapi Húgó szeme egy pillanatra tágra nyílt, pláne akkor, amikor még látta azt is, hogy az Őr milyen jóízűen fogyasztja az ebédjét.

- Te Őr! Lent a fél város húsvéti böjtöt tart, te pedig itt, egy ekkora rántott húst eszel? - kérdezte teljesen megdöbbenve Húgó.
- Kérsz egyet te is? Hozzassak a kolostor szakácsával? Igazán érti a mesterségét, hisz tudod. - válaszolta barátságosan az Őr, majd beljebb tessékelte barátját az Őrbódéba, helyel kínálta, és öntött neki egy finom hűs, borsmenta teát.
- Idd csak meg Hugó, nagyszerűen le fog hűteni. - folytatta az Őr, aztán ő is töltött egy pohárral magának, és leült Hugó mellé egy székre.

Délután most nem volt sok munkája az Őrnek, nem volt nagy jövés menés a kolostor kapuján, ezért volt ideje bőven beszélgetni a rántott hús, a krumpli, a böjt, és az élet nagy kérdéseiről Húgóval.

Az Arany Középút

Mielőtt belekezdtek volna a társalgásba, a teázás közben az Őr megkérte Hugót hogy közösen figyeljék picit a légzésüket. Pár percig nem is csináltak semmi mást, csak érzékelték, és a figyelmükbe helyezték a testükben zajló levegőáramlást. Levegő be... majd ki... Továbbfolytatta az Őr, és mondta hogy most helyezzék a figyelmükbe, a szívük dobbanását. Szerette Hugó az ilyen egyszerű kis gyakorlatokat, és szinte azonnal fel is fedezte hogy az Őr, most egy kis spontán meditációs gyakorlatot vezet. Örömmel meditáltak együtt, jó érzés volt "semmit se csinálni" csupán eggyé válni teljesen a szívük dobbanásával...

Pár perc volt csak, de teljes nyugalom szállt az Őrbódéra. Megváltozott a levegő. Amolyan teljes csendesség, szelíd derű érkezett közéjük. Megnyugodtak, mosolyogtak. Teljes volt a pillanat.

- Érzed Hugó ezt a kellemességet? - kérdezte az Őr, bár a meditációban annyira eggyé váltak egymással, önmaguk lelkével, a Mindenséggel, hogy tudta a választ, de szerette volna ha Hugó kis is mondja.
- Igen, teljes a nyugalom. - felelte Hugó.
- Nézd, hagytam a tányéromon egy fél szelet húst, tekints most rá, és figyeld meg, most mit érzel a hússal, és a böjttel kapcsolatban? - kérte barátját a Kolostor Őre.

Hugó csak figyelte a tányért, a húst, majd a tekintette a borsmenta teára irányult. Aztán az egész Őrbódét figyelte, a maga egyszerű berendezéseivel, aztán tekintete a barátjára, az Őrre irányult. Eközben végig figyelte, hogy benne változik-e valami, vagy sem.

- Nem fontos. Itt már nem. - mondta Húgó, bár nehezen tudott megszólalni. Azt érezte hogy most teljesen Az Arany Középúton van. Teljes harmóniában, és nyugalomban. Tudata teljesen éber, viszont olyan békesség van benne, hogy a húsra, vagy bármi egyébre pillantva, se gondolat, se érzelem nem jelenik meg benne. Azt érzi, hogy csupán felszínes külsőségek ezek. Nem fontosak. Sokkal fontosabb lehet maga ez az állapot. A végtelen nyugalom, a meditáció. Nem is nagyon tudta ezt most hangosan megfogalmazni. Nézelődött, mosolygott, és tudta hogy az Őr érti mi játszódik most benne. Hiszen ők is, most eggyé váltak, lényük együtt mártózott meg a közös Forrásban.

Útravaló

Így ültek csendben, néha-néha kortyoltak a teából, és hallgatták milyen csodálatos is a Csend. Néha egy-egy madár, vagy a város zaja felhallatszott, de azok is teljesen máshogy szóltak már ebben az állapotban. Nem nagyon volt miről beszélni, szavak nélkül is értették egymást. Örültek a tavasznak, az életnek, a teának, a meditációnak. Szépen lassan beesteledett, aztán az Őr kikisérte barátját a Kolostor kapujához. Jön az este, a kapu lassan bezár, így tehát búcsúztak.

- Tudod, mióta egyre többször kapom meg a Sorstól ezt a Csodát, ezt az állapotot - kezdte még búcsúzóul az Őr a kapuban - egyre inkább érzem, hogy sokkal, de sokkal nagyobb "tisztítás" ez, mint akár száz, böjttel teli hónap. Sokkal jobban megtisztítja ez az ember gondolatait, érzelmeit, a vágyait, a figyelmét, és az egész Lényét, úgy ahogy van, szőröstől, bőröstől. És ez a finom, szelid tisztítás nem is ér véget a "kúra" végén, hanem szépen lassan tovább terjed, bekúszik a böjt nélküli hónapokba is, és ott is, mint egy kis patak csörgedezik, folydogál, szeliddé, simává, és tisztává varázsolja az embert... ha hagyja magát...

Érzete Hugó, hogy egyre inkább középre kerülnek benne a dolgok. A böjt, a sport, a beszéd, a munka, az olvasás, és minden egyéb más. Ebben a csodás állapotban, nincs túlzás, és elragadtatás. Szélsőség, kapkodás, és aránytalanság. Minden harmóniában, és békében jelenik meg, érzve hogy mennyi az elég, hol a határ. Mi a fontos, mi a felszín, és hogy honnan ered a Forrás.



Üdv
A Kolostor Őre

Csak Könnyedén

.