Könnyed nyári ruha, séta a tóparton, a háttérben osztrák popzene,
fagyi, kellemes idill, és nekem mégsem megy ki a fejemből az, amit a
szállodában a takarítónő mondott. Rövid párbeszéd volt csupán, de két
külön világ sejlett fel. Megfigyeltem már sokszor, hogy egy tárgy,
gesztus, egy mondat, szimbólum, vagy bármi egyszerű dolog mennyire más
reakciót vált ki az emberekből. Egy hétköznapi tárgyról is akár teljesen
eltérő véleménye lehet két embernek. Nemcsak, hogy eltérő az a
vélemény, hanem hatalmas szakadék, két külön világ bontakozik ki
ilyenkor. Valami ilyesmi történt most is, amikor a szállodai szobánk
takarítónője kissé bizalmaskodva megjegyezte nekem a folyosón: Te nem is
vagy igazi turista!
Meghökkentem, a napszemüveget feltoltam a hajamba, a szemébe néztem és érdeklődve kérdeztem, hogy miből jutott erre az igazán tömény következtetésre. Nem kellett sokat töprengenie a válaszon, mert látszott, hogy a szállodai világ élőlényeinek sok éves és elmélyült Attenborough-i megfigyelése áll a határozott véleménye mögött. Elsöprő lendülettel belekezdett a magyarázatba: Láttam egész héten a szobatakarítás közben, hogy ott van az asztalon végig a laptopod. Még ide is magaddal hozod a munkát, nem vagy te igazi turista! - zárta a felismerését.
Megvan tehát a magyarázat oka: egy laptop. Ami csak akkor volt nyitva és aktív állapotban, amikor én használtam, és feltételezem, hogy a hölgyben nem egy titkos hacker bújik meg, aki feltörte volna a készüléket, amíg én jegeskávéztam a bárban, vagy a tóban úszkáltam. Találkozott tehát egy hétköznapi egyszerű sötétszürke laptoppal (még csak nem is a legnagyobb márkanévvel) ami lezárva ott volt a szállodai szoba asztalán. Kétségtelen, a kényelmes használat érdekében viszek hozzá még a nyaralásra is külön klaviatúrát és egeret, így azok is ott voltak mellette.
Szokásos takarítói munkák közben, törölközők, tisztogatás, ilyesmi, mindvégig ott van a szeme sarkában egész héten az a bizonyos laptop. David Attenborough
Kellemes hetet töltöttünk a feleségemmel az osztrák tónál, és a takarítónővel is többször és több helyen összefutottam. Találkoztunk a vízparton, a szaunák környékén, a bárban, de még a városban is. Volt, hogy úszónadrágomból víz csöpögött, izzadt szaunatörölközőktől búcsúztam el, vagy könnyed cipőben és napszemüvegben sétáltam a városban, de olyan is előfordult, hogy a vizibicikli parkolását próbáltam profin manőverezni a tóparton, több-kevesebb sikerrel. Mindahányszor összefutottam a hölggyel, pár szót váltottunk időjárásról, ilyesmiről, szóval láthatta a boldog lebegésemet a hotel nyújtotta örömökben. Az a fránya laptop mégiscsak ott van abban a szobában! És ha már ott van, akkor bizony az nem lehet más, kérem szépen, csakis munka!
Munkaeszközként tekintünk az életben sok mindenre. Egy kapára, egy felmosórongyra, traktorra, fakanálra, vagy akár egy laptopra. A szabadság és az önmegvalósítás korát éljük, így a munkával kapcsolatos fogalmaink is átalakultak. Sokan a hobbyjukból élnek. Lehet-e egyszerre hobbyból kertészkedni és megélni, takarítani, földet művelni, konyhában tevékenykedni, vagy akár laptopozni? Hogyan nézett ki a munka, mondjuk a 18. században, és hogyan néz ki ma? A témába ilyen fogalmak beleszövésével nem is terhelném most a nyári olvasóm figyelmét, mint: munkaidő, munkamorál, munkabér, munkatárs, munkahelyszín, hogy ezek is mennyi változáson mentek át az évek alatt.
A szállodai szobában vastag nagy, földig érő sötétítő függöny behúzva, középen pedig a résre hagyott csíkban napfény ömlik be. Pont annyi, amennyi kell. A klíma halkan és szerényen hűti a csöndes helyiséget, miközben én egy pohár ásványvíz mellett ülök és a lezárt laptopot figyelem. Lassan kinyitom, és tudom, hogy grafikonok nyári hullámzásában fogok elmerülni. Aztán excel, majd képek, word, és sok minden egyéb. Magamban már hallom a klaviatúra ütemes kopogását is. A laptop képernyője a világ hullámzását fogja elém tárni, azt, amire igazán kíváncsi vagyok. A billentyűzet által pedig az én reakcióm fog a világba tova szállni, még itt a nyaralás közepette is. Munka lenne ez? Talán. De egyáltalán nem kényszer, hanem kiváncsiság és öröm. A nyaralásai alatt, talán még David Attenborough sem hagyta abba, hogy az élővilágot tanulmányozza. Valami ilyesmit csinálok én is. Kutatok, figyelek, töprengek.
A Kolostor Őre
ui: A fenti írás pár napja jelent meg a Librariuson >>
Meghökkentem, a napszemüveget feltoltam a hajamba, a szemébe néztem és érdeklődve kérdeztem, hogy miből jutott erre az igazán tömény következtetésre. Nem kellett sokat töprengenie a válaszon, mert látszott, hogy a szállodai világ élőlényeinek sok éves és elmélyült Attenborough-i megfigyelése áll a határozott véleménye mögött. Elsöprő lendülettel belekezdett a magyarázatba: Láttam egész héten a szobatakarítás közben, hogy ott van az asztalon végig a laptopod. Még ide is magaddal hozod a munkát, nem vagy te igazi turista! - zárta a felismerését.
Megvan tehát a magyarázat oka: egy laptop. Ami csak akkor volt nyitva és aktív állapotban, amikor én használtam, és feltételezem, hogy a hölgyben nem egy titkos hacker bújik meg, aki feltörte volna a készüléket, amíg én jegeskávéztam a bárban, vagy a tóban úszkáltam. Találkozott tehát egy hétköznapi egyszerű sötétszürke laptoppal (még csak nem is a legnagyobb márkanévvel) ami lezárva ott volt a szállodai szoba asztalán. Kétségtelen, a kényelmes használat érdekében viszek hozzá még a nyaralásra is külön klaviatúrát és egeret, így azok is ott voltak mellette.
Szokásos takarítói munkák közben, törölközők, tisztogatás, ilyesmi, mindvégig ott van a szeme sarkában egész héten az a bizonyos laptop. David Attenborough
Kellemes hetet töltöttünk a feleségemmel az osztrák tónál, és a takarítónővel is többször és több helyen összefutottam. Találkoztunk a vízparton, a szaunák környékén, a bárban, de még a városban is. Volt, hogy úszónadrágomból víz csöpögött, izzadt szaunatörölközőktől búcsúztam el, vagy könnyed cipőben és napszemüvegben sétáltam a városban, de olyan is előfordult, hogy a vizibicikli parkolását próbáltam profin manőverezni a tóparton, több-kevesebb sikerrel. Mindahányszor összefutottam a hölggyel, pár szót váltottunk időjárásról, ilyesmiről, szóval láthatta a boldog lebegésemet a hotel nyújtotta örömökben. Az a fránya laptop mégiscsak ott van abban a szobában! És ha már ott van, akkor bizony az nem lehet más, kérem szépen, csakis munka!
Munkaeszközként tekintünk az életben sok mindenre. Egy kapára, egy felmosórongyra, traktorra, fakanálra, vagy akár egy laptopra. A szabadság és az önmegvalósítás korát éljük, így a munkával kapcsolatos fogalmaink is átalakultak. Sokan a hobbyjukból élnek. Lehet-e egyszerre hobbyból kertészkedni és megélni, takarítani, földet művelni, konyhában tevékenykedni, vagy akár laptopozni? Hogyan nézett ki a munka, mondjuk a 18. században, és hogyan néz ki ma? A témába ilyen fogalmak beleszövésével nem is terhelném most a nyári olvasóm figyelmét, mint: munkaidő, munkamorál, munkabér, munkatárs, munkahelyszín, hogy ezek is mennyi változáson mentek át az évek alatt.
A szállodai szobában vastag nagy, földig érő sötétítő függöny behúzva, középen pedig a résre hagyott csíkban napfény ömlik be. Pont annyi, amennyi kell. A klíma halkan és szerényen hűti a csöndes helyiséget, miközben én egy pohár ásványvíz mellett ülök és a lezárt laptopot figyelem. Lassan kinyitom, és tudom, hogy grafikonok nyári hullámzásában fogok elmerülni. Aztán excel, majd képek, word, és sok minden egyéb. Magamban már hallom a klaviatúra ütemes kopogását is. A laptop képernyője a világ hullámzását fogja elém tárni, azt, amire igazán kíváncsi vagyok. A billentyűzet által pedig az én reakcióm fog a világba tova szállni, még itt a nyaralás közepette is. Munka lenne ez? Talán. De egyáltalán nem kényszer, hanem kiváncsiság és öröm. A nyaralásai alatt, talán még David Attenborough sem hagyta abba, hogy az élővilágot tanulmányozza. Valami ilyesmit csinálok én is. Kutatok, figyelek, töprengek.
A Kolostor Őre
ui: A fenti írás pár napja jelent meg a Librariuson >>
