Stoner - "dicshimnusza az irodalom erejének"

"A Stoner univerzális értékű történetet tár elénk: őszintén, részvéttel, átható erővel. Az ember konfliktusairól, kudarcairól és diadalairól mesél, a szürke hétköznapokról, amelyeket nem szokott megörökíteni a történetírás.

Az egyedi élet jelentőségének állít emléket. Páratlan olvasmány, dicshimnusza az irodalom erejének, olyan regény, amelynek minden mondatát élvezni kell."

- Park Könyvkiadó

A New York Times azt írta: "Az embernek a lélegzete is eláll tőle." Valóban így van. És mindezt úgy teszi, ahogy egy táj lenyűgöz. Semmi harsányság, semmi kiabálás, csupán önmaga természetes létezésével, a csendes jelenlétével nyűgözi le a szemlélőt. Így áll el a lélegzetünk ettől a könyvtől is. Csöndes mivoltában, csupán a létezésével úgy letaglóz, hogy eláll tőle a szavunk.

Az enyém legalábbis biztos. Két nap alatt elolvastam, mert nem tudtam letenni. Az író, John Williams, a lehető legtermészetesebben mesélt el egy olyan élettörténetet, amelynek bizonyos részei könnyen lehet hogy ott vannak a szomszéd szobában, a szomszéd házban, vagy a szomszéd utcában. Esetleg a tükörből is ez néz szembe. Nem habosította, nem turbózta, csupán szerényen elénk tárta és csak hagyta hogy letaglózzon...  hogy aztán elgondolkodjunk. Van min.

A könyvről Szeifert Nati podcast sorozatából szereztem tudomást, és már ahogy a könyvesboltban beleolvastam, éreztem hogy mesteri munkával van szerencsém találkozni. Mások is így gondolták:

A Stoner remekmű,

az irodalom egyik csúcsa

- írja a WMN

Stoner csendessége
elnyomja az irodalmi harsogást.

- olvasható a Librariuson

ez a nyom nélküli élet

igenis nyomot fog hagyni bennünk,

miután becsuktuk a könyvet.

- mondja a Litera

a sorok közül, a szó szoros értelmében
fehéren hagyott mondatrésekből
hangzik csak föl a rettentő üvöltés;
de mivel ez néma,
annál fülsértőbb és rémületesebb.
És annál hitelesebb.

- említi az Élet és Irodalom

Szeretem felfedezni,

akár egy festményen, filmen, de különösen az írott szövegekben azt, hogy van-e hatása, és ha igen, akkor mitől. Mi az vajon, ami miatt felkelti az érdeklődést, az áhítatot, a döbbenetet, az együttérzést, vagy bármi egyebet. És az sem mellékes, hogy ezt milyen stílussal sikerül elérni. Sőt!

Persze, nem sikerül mindig megfejteni a varázslatot, de amikor egy picit igen, akkor az számomra óriási élmény. És ez az élmény akkor különösen erős és megragadó, amikor a "varázslat" nem a "több"-ből, hanem a "kevesebb"-ből táplálkozik. Ahogy a fenti cikkekben is olvasható, a mű nem a "csiricsáré harsányságra" és a "versenyre" épül, hanem sokkal szimplább és egyszerűbb dolgokra. És a hatását tekintve mégis messzebbre ér el...

Szóval, igazán öröm ennyire kifinomult és mélyreható könyvvel találkozni. Engem az ilyen alaposan elgondolkodtat és inspirál, teljesen lenyűgöz. Ha rajtam múlna, ez a mű irodalmi Nobel-díjat kapna.

Üdvözlettel

A Kolostor Őre

Csak Könnyedén

Társadalmi célú hirdetés: