2010. június 3., csütörtök

"..aki szeretné, hogy élhetőbb legyen a világ"

Óriási öröm az hogy így a kolostoron keresztül, olyan emberekkel is megismerkedhetek, akikkel még soha nem is találkoztam, mégis egy ponton van valami nagyon közös az életünkben. Ez pedig a meditáció! Egy ilyen olvasóval készítettem most egy kis nyílvános beszélgetést. Fogadd sok szeretettel az interjút, Gulyás Bélával Turáról!

Utána pedig három fantasztikus programajánlót
találhatsz majd a hétvégéhez.... --> jól indul a nyár! ;-)

Őr: Mikor találkoztál a sahaja jógával, és hogy?

Béla: A sahaja jógával úgy kilenc éve találkoztam, akkoriban úgy éreztem, hogy a negatív dolgok húznak lefelé,de igazából saját magammal nem voltam kibékülve és az egyik vonzza a másikat. Tudtam, hogy a jóga átalakítja az embert. Hatvanban láttam egy plakátot a sahaja jógáról, amire elmentem és azóta is gyakorlom a meditációt.

Őr: Milyen volt az első benyomás, és aztán ez hogy alakult, hogy változott?

Béla: A csakrákról olvastam korábban is és ezekről akartam többet tudni, de ettől sokkal többet kaptam már az első alkalommal, tapasztalatot a kundaliniről. Ahogy nap mint nap gyakoroltam úgy változtam én is fokozatosan. A jógán keresztül harmóniába kerültem önmagammal és a világgal.

Őr: Miben segítette az életedet?

Béla: Úgy reagálok a dolgokra automatikusan ahogy kell intuitív módon, persze ez egy állandó folyamat amit a meditáció tart mozgásban. Segít a nehéz élethelyzetekben, az emberi kapcsolatokban, hogy ne ragadjak le hogyha tovább kell lépni. Megtanít arra, hogy ne rágódjak a múlton és ne aggódjak fölöslegesen a jövő miatt. Segít élni a jelenben és ezáltal elégedettebbé boldogabbá tesz.

Őr: Hogy látod, ez miben más mint a többi spirituális/meditációs irányzat?

Béla: Ez mindenki által elérhető, mindenkor könnyű és kellemes, a meditáció valódi tapasztalatát adja.

Őr: Amióta így a neten keresztül már nagyon sok minden elérhető a sahaja jógáról, az hogyan segíti a hétköznapjaidat?

Béla: Mindig örömmel és kíváncsian olvasom az információkat ebben a témában. Szeretem a zenéket. Megadja a közösséghez való tartozás élményét remélem nem csak nekem hanem sok más meditáló társamnak is.

Őr: Hogyan fogalmaznád meg azt, hogy kinek van igazán szüksége erre a meditációra?

Béla: Annak is aki nem és annak is aki felismerte, hogy állandóan változni, fejlődni kell. Annak akit megérintett valamilyen módon. Aki szeretné, hogy élhetőbb legyen a világ. Ki-ki kezdje el önmagán az önismeret útját, így fog terjedni minél nagyobb körben. A kundalini segíteni fog.

Őr: Köszönöm szépen a beszélgetést!

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
PROGRAMAJÁNLÓ
a meditációra, és emelkedettségre vágyóknak!

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Ki kell néha kapcsolni a hétköznapok stresszes és idegörlő mókuskerekéből, különben addig feszítjük a húrt amíg el nem pattan! Ne várd meg ezt a pillanatot, mert különben legörbűlt szájjal, sírástól elfojtott hangon és fájó szívvel, szomorúan fognak a szeretteid bemenni Hozzád látogatóba a kórházba!

"Próbálj meg lazítani, lazítani,
nem győzlek tanítani, tanítani,
hogyan csinááááld,
kell egy kis áramszünet,
időnként mindenkinek...."


A hétvégére úgy néz ki hogy az esőfellegek is lazítani fognak, és elképzelhető hogy napsütés lesz, úgyhogy minden adott lesz ahhoz hogy feltöltődhess, pihenhess, és elmerülj a meditáció csendjében és békéjében. Ehhez találsz most itt három (teljesen pénztárcakímélő!) programajánlót a hétvégéhez!

----------------------------------------------
EGÉSZSÉGLIGET 2010
----------------------------------------------
Legnagyobb örömömre, ma már nem kérdés az, hogy a testi egészség szorosan összefügg, szinte kéz a kézben jár a lelki egészségel. Ezért nagy öröm hogy az Egészségliget szervezői is fontosnak érzik ezt, és évről évre meghívják a magyar sahaja jógásokat, hogy tanítsák meg látogatóiknak a meditáció hétköznapi alkalmazást. Amíg ingyenes orvosi szűrések állnak a látogatók rendelkezésére, és sok-sok egyéb egészségügyi jótanács, addig a család többi tagjának egyéb szórakozási lehetőséget biztosítanak. Mindezek közben pedig, a lelki egyensúlyra, belső harmóniára vágyók pedig megismerkedhetnek a sahaja jóga sátorral, és rögtön gyakorlati tapasztalásra is szert tehetnek!

Ha Te is úgy érzed, hogy a testi egészség mellett elengedhetetlen a lelki egészség, akkor SZERINTEM OTT A HELYED!
Kezd a nyarat egy ilyen "harmónia-lökettel"!
Részletek itt >>

--------------------------------------------------------
KOLOZSVÁRI MEDITÁLÓK JÓHÍRE
--------------------------------------------------------
Egyre több látogatója van határon túlról is a kolostornak, aminek nagyon örülök, és ezúton is köszöntelek Titeket! Egy kolozsvári programajánlóval szeretnék Nektek kedveskedni, amit szerintem kár lenne kihagyni! Párszor én is meglátogattam már a Romániában élő sahaja jógásokat az elmúlt években, és állíthatom, nyíltszívű segítőkész emberek, úgyhogy bátran keressétek Őket! Biztos segíteni fognak elkalauzolni a meditáció világában. Hagyd hogy életedet átjárja a meditáció békéje és emelkedettsége!
Sahaja jóga, a kolozsvári civil napokon itt >>

---------------------------------------------------
MEDITATÍV SZOMBATOK PÉCSEN
---------------------------------------------------
Ismét eltelt 2 hét (milyen gyorsan repül az idő...) így most szombaton, újra közös meditáció Pécsen! Velem itt találkozhatsz most szombaton. Ha tetszik az, amit itt a kolostorban látsz, akkor a programon is jól fogod érezni magad szerintem! A közös meditációs gyakorlat után, olyan témákról lesz szó, amit szerintem még azoknak is hallaniuk kéne, akiket amúgy a meditáció nem is nagyon érdekel! Tanulságos lesz az biztos!
A szombati program témája itt >>

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

KELLEMES, igazán feltöltő és meditatív hétvégét kívánok Neked, vezessen bármelyik programra is a Sorsod!



Üdv
A Kolostor Őre


Csak Könnyedén

ui: Ismerőseidnek és a barátaidnak el ne felejts szólni!
Értesítsd Őket most, hogy még be tudják tervezni a hétvégi programjuk közé!