2019. január 7., hétfő

Tövispuszta

" A buddhizmus és a pszichoterápia egyaránt azt vallja, hogy addig ismételgetjük a nyomorúságunkat, míg nem vagyunk képesek őszintén szembenézni a traumáinkkal.
 
A Tövispuszta számomra az együttérzés hiányáról, feldolgozatlan traumáinkról és önámító hazugságainkról szól. Ennek isszuk a levét a mai napig " - mondja Kepes András
 
Továbbra is kísért a múlt.
Képtelenek voltunk
tisztességesen szembenézni vele
- HVG
 
Közel két évtized
 
telt már el a 21. századból, és érdemes elgondolkodnunk, hogy vajon mentálisan átléptünk-e már az új évszázadba, és az új évezredbe. Nem könnyű, mert egy nagyon nehéz évszázad áll mögöttünk. Az emberiség, és azon belül is Európa 20. százada talán az egyik legsűrűbb, legvéresebb, legvitatottabb, és a leginkább átpolitizált évszázada volt.
 
100 év az még belátható idő
 
100 évben még benne vannak a dédnagymamák, nagypapák, nagynénik, sógorok, komák, tanárok, szomszédok, a családok hangulata és történetei. Ezeknek még hellyel közel ismerjük az illatait, az ízeit, a frusztrációit, a boldogságait, a zenéit, vagy éppen a csendes hallgatásait. Ezeket szedte össze a szerző három kitalált családtörténeten keresztül, ami aztán több generáció életét is elmeséli. És rajtuk keresztül Magyarország történetét.
 
A Világkép és az Istenek és emberek könyvéhez hasonlóan Kepes András itt is, szintén könnyed stílusban mond el súlyos dolgokat. Olyanokat, amelyeket tudunk, sejtünk, de ha nem tudatosítjuk mélyen magunkban a tanulságokat, akkor a 21. században talán újra átéljük majd őket. Meg kell érteni a múltat, fel kell dolgozni, a tanulságokat le kell vonni, és aztán tovább tudunk majd lépni.
 
Két évtized már eltelt
 
az új évszázadból. Hogy a tanulságok megismerésével és levonásával mennyire állunk jól, azt az olvasó belátására bízom. Menjen ki az utcára, olvasson bele kommentekbe, beszélgessen emberekkel, és vonja le a következtetéseket önmaga. Figyelje meg hogyan is állunk az elmúlt évszázadunkkal lelkileg, mentálisan, történelmileg, emberileg. És közben olvasson Kepes Andrást. Segít majd a megértésben, és a továbblépésben.
 
 
 
Üdvözlettel
A Kolostor Őre
 
Csak Könnyedén
 
 
 
Társadalmi célú hirdetés: