2014. november 20., csütörtök

Nagy dolgokhoz idő kell


Avagy Sina Bárótól a meditációs fejlődésedig




Beiratkoztam a bécsi, magyar kulturális intézet könyvtárába néhány hete. Ki is vettem egy remek könyvet. A híres Széchenyi István, és a kevésbé híres, Báró Sina György közös vállalkozásairól szóló könyvet.

Remek olvasmány. És mivel ma, november 20-án van a Lánchíd átadásának évfordulója, ezért néhány gondolatot megosztanék Veled ez ügyben. Aztán majd az is kiderül, hogyan kapcsolódik mindez a meditációs fejlődésedhez!

Nagy dolgokhoz idő kell

Fantasztikusak voltak azok a régi történetek, amelyek Sina György és Széchenyi István közös vállalkozásairól szóltak. Vasúti építkezések, folyami szabályozások, értékpapír kereskedelem, no és nem utolsó sorban a Lánchíd megépítése. Egyik vállalkozásuk nagyobb volumenű volt, mint a másik. Egyik hatalmas projektből a másikba csöppentek. Vagy épp párhuzamosan futtatták. Ami megegyezett ezekben, hogy nagyon bonyolult, embert próbáló, és hosszadalmas ügyek voltak.

Annyira, hogy pl: a Báró úr, a Lánchíd építésébe már nem is akart beszállni. Széchenyi unszolására társultak és kezdtek bele. Óriási nehézségek voltak. Politikai és társadalmi nehézségek. Csatározások. Anyagi problémák. És minden amit csak el tudsz képzelni. És mindez nem 1-2 hétig, hanem éveken keresztül! Menet közben többször is "holtpontra" jutott az ügy.

Széchenyi is volt, hogy fel akarta már adni teljesen az egészet. Újsághirdetést adott fel, hogy eladná a Lánchíd részvényeit. Nem tudta eladni. Sina Bárót is megviselte a sok küzdelem, de mondta Széchenyinek hogy meg ne próbáljon kihátrálni az egészből, ha már őt belerángatta. Csinálják végig. Szóval küzdelmes volt az egész. Hosszú évek kemény, és embert próbáló küzdelme volt mire megépült.

A bécsi tőzsdén elég nagy érdektelenséggel forgott a Lánchíd részvény. Azonban a század második felében már elég jól fellendültek az árfolyamok, osztalékot is fizetett már. De a nagyobb tulajdonosok (akkor már Sina Báró örökösei) és az üzemeltetők már inkább örültek annak, amikor úgy emlékszem valamikor az 1870-es évek környékén a magyar állam megvásárolta az egészet. Aztán persze a későbbiekben sem volt egyszerű története a hídnak. Bombázás stb. stb.

Hogyan kapcsolódik mindez a meditációhoz?

Ezt a kis gazdasági, kulturális történetet azért hoztam most el ide a blogba, hogy lássuk a nehézségeket is. Akkor,

- amikor átmegyünk Budapest egyik büszkeségén,

- amikor a neten boldogan nézegetjük a külföldi turisták által körbeküldött, szépen kivilágított Lánchíd fotókat

- amikor mi magunk is gyönyörködünk a hídban

- vagy büszkék vagyunk amikor látjuk az elámuló turisták csodálkozását,

..akkor ne feledjük, hogy mennyi-mennyi nehézség árán jön is egy ilyen össze. Nagy dolgokhoz idő kell.

Ahhoz hogy jobb emberekké váljunk, ahhoz hogy tényleg megnyilvánuljon bennünk az a harmónia, az a szépség, amit sejtünk hogy bennünk van, és a meditáció fel is tud ébreszteni bennünk, az sokszor nem egyszerű. Ahhoz idő kell. Türelem és kitartás.

Tele vagyunk küzdelmekkel mi magunk is. Legfőképpen önmagunkkal. Jobb emberekké szeretnénk válni, de ez sokszor nem könnyű. Évek, sőt évtizedekig élhetnek emberek bizonytalanságban, idegeskedésben, őrületben, stresszben, letargiában, szomorúságban, vagy bármi egyébben. Ezeket nem egyik napról a másikra tudjuk "elhordani" magunkból.

Az évek alatt felgyülemlett frusztrációt, idegeskedéseket, türelmetlenséget, vagy bármit, ne várd hogy egyik napról a másikra magad mögött hagyod. Olyan mélyen gyökereznek ezek a csakráinkban, amihez azért bőven időt kell adni magunknak. Idő kell hogy egyáltalán felismerjük. Aztán idő kell, hogy egyáltalán erőnk legyen ezen változtatni. Aztán idő kell, hogy változtassunk is.

Így kapcsolódik hát a Lánchíd története a meditációnkhoz. Nehézségek árán is, de megépült. És most rengetegen gyönyörködnek benne, nagyon sokan büszkék rá. Egy ilyen "híd" vagy Te is! Építsd fel magad, hogy örülhessenek Neked, hogy gyönyörködhessenek Benned, és hogy büszkék legyenek Rád!

Legközelebb ha a Lánchídnál jársz,
gondolj arra,
mit olvastál a kolostor udvarán.
És ne feledd,
nagy dolgokhoz idő kell ám!



Üdv
A Kolostor Őre


Csak Könnyedén

*******************************************************************************
A MISSZIÓ --> Hiszek abban hogyha minden családban lesz legalább egy, rendszeresen meditáló ember, az mindent meg fog változtatni! Türelmesebb, megfontoltabb, és sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az ország. A célom az hogy ez összejöjjön, hiszen ez mindannyiunk érdeke is. Egy sokkal tudatosabb, emelkedettebb és kedvesebb társadalom már igazán ránk fér végre. A kolostoros blog egyszerű, és pénztárca kímélő eszközeivel, na és az internet segítségével ez könnyen elérhető. Ha tetszett ez a mostani bejegyzés, értékesnek, humorosnak, vagy éppen elgondolkodtatni valónak találtad, akkor mindenképp küldd tovább most másoknak is! HAJRÁ!