A minap olvastam egy nagyon szép és kedves történetet, jólelkű emberek találkozásáról. Engem nagyon megfogott az egész. Hogy pontosan miért, és hogy vajon miért is kérdeztem Tőled azt, hogy Te felismernéd-e Őket, arról bővebben még most itt, ebben a blogbejegyzésben olvashatsz majd! Ráadásul megismerheted majd az eredeti történetet is, de még előtte...
-------------------------------------------------------------------------------
Egy hosszú és tanulságos sorozat búcsúfejezete
-------------------------------------------------------------------------------
Ha rendszeresen követed a kolostoros blog eseményeit, akkor tudhatod azt, hogy az elmúlt hónapoknak, mi volt a fő témája. Bizony-bizony, egy nagy csokor olvasói kérdés megválaszolása, hétről-hétre. Az egész úgy kezdődött, hogy "A hívnak a hegyek..." című bejegyzésben elköszöntem a blogolvasóktól, egy hosszúhétvége idejére, ugyanis szemináriumra utaztam. Még az utazás előtt kértem a blogolvasókat, hogy írják meg azokat a meditációval kapcsolatos témákat és kérdéseket, ami érdekli Őket, amire kiváncsiak, és a szemináriumon, feltöltődve, kipihenve megválaszolom majd ezeket, hiszen rengeteg szabadidőm lesz ott. Jöttek is a kérdések egymás után, alig bírtam jegyzetelni! (-:
Annyi szuper kérdés jött, amit nem is győztem egy hétvége alatt megválaszolni, hanem 2 hónap kellett hozzá! Most értem a végére! Ráadásul voltak olyan kérdések is, amivel kapcsolatban nem nyilvánosan, hanem privátban irtam meg a véleményemet, vagy a tanácsaimat. Ha visszanézed az elmúlt 2 hónap blogbejegyzéseit, akkor 90%-ban az olvasói kérdésekkel, és a legjobb tudásom szerinti válaszokkal találkozhatsz, hol videó, hol pedig írásos formában. (néhol pedig, "meghívott vendég" válasszal!)
Igazán nagy öröm volt, mert...
Sokan írták meg azt, hogy Ők ugyan nem küldtek be kérdést, de a mások által felvetett témák válaszaiból, Ők is rengeteg tanultak, és sok mindenen elgondolkoztak, megerősítését kaptak, vagy egyszerűen csak jó volt olvasniuk, hogy mások is hasonló nehézséggel küzdenek, mint Ők.
Az hogy véget ért most ez a sorozat, nem azt jelenti hogy...
Nem válaszolok a későbbiekben a beküldött olvasói kérdésekre! Ugyanúgy, ahogy eddig is, pár napon belül mindenki levelére válaszolok majd, csupán a nyílvános kérdés-válasz forma fog most pihenni jó ideig, és átadja a helyet, egyéb kolostoros blogbejegyzéseknek. Most viszont még nézzük meg a sorozat utolsó, ám továbbra is tanulságos kérdéseit:
- Az emberek várják a csodát, de ha valami jó jön, nem akarják észrevenni. Nem fogékonyak a meditációs dolgokra.
Ez kétségtelenül erőteljesen benne van az emberek hétköznapjaiban. Nagyon sokakat, annyi keserűség, és csalódás érte már az életben, hogy szinte egy sötétítő függönyszerű gátat emelnek maguk elé, és már azt sem hajlandóak észrevenni, ami jó, ami kellemes, ami kedvező. Ráadásul mi magyarok meg aztán nagyon szeretünk keseregni, panaszosak lenni, amolyan "sírva vigad a magyar..." hozzáállást erősíteni magunkban.
Nekünk, meditálóknak és egyre tudatosabban élőknek, erre nagyon oda kell figyelnünk, hogy még ha meg is jelenik ez bennünk, azért ne hagyjuk elhatalmasodni! Vegyük észre a Jelen Pillanat Örömeit, és ha tehetjük, osszuk meg mással! Fejezzük ki egész nyugodtan a vidámságunkat, boldogságunkat és örömünket, még ha hülyének is néznek emiatt!
Én pl. ahová járunk kollégákkal ebédelni, egy teljesen átlagos étterembe, ahol van menüztetés, a teljesen egyszerű hétköznapi ebédet is minden alkalommal őszintén, és szívből megdícsérem a pincérnek! Látom rajtuk hogy picit meg is lepődnek. Vagy ha valamelyik kollégámat viszem autóval, én mindig örülök annak ha fákat látok. Egyszerűen csak tetszenek, hogy évtizedek alatt nőnek meg, árnyékot, friss levegőt adnak, szelidek, szépek és... nekem örömet okoznak....ennyi (-:
Szóval ha látom Őket, akkor mindig felhívom rá a kollega figyelmét, hogy figyelje meg Ő is, hogy milyen szépek a fák... és látom rajta, hogy azokon az utakon, ahol mindennap végíg megy évek óta, azt se vette észre idáig hogy ott bizonyony gyönyörű fák vannak. Viszont ott akkor abban a pillanatban, látom rajta hogy picit Őt is magával ragadja ennek az öröme és szépsége...
Rózsaszín felhőkön én sem lebegek egész nap, nem azt mondom hogy folyamatosan heppi vagyok, pusztán arra célozok, hogy amikor mégiscsak vannak az embernek ilyen pozitív, örömteli pillanatai, akkor azt ha tudja, ossza meg a körülötte lévőkkel, és akkor lehet hogy változni fog ez a depressziós negatív hangulat...
Tudom hogy sokszor nem nyitottak erre az emberek, de nem baj, hiszen azért vannak akik igen! Nekünk Őket érdemes megtalálnunk, megismernünk, aztán együtt örülhetünk a fáknak, forró leveseknek, a friss levegőnek, vagy életünk egyéb részeinek...
- Nem félsz attól hogy újra le kell születned másik testbe? Teljesen elfogadtad?
Az olvasó kérdésére csak annyit tudok mondani, hogy nekem nem is volt ezt nehéz elfogadnom. Biztos van akinek ez nehezebben megy, nekem könnyen. Ha le kell újra születnem a földre, akkor jövök, ha nem, nem (-:
Szerintem nem kell ezt túl aggódni, gondolkozni stb. stb. stb. Itt és most próbáljunk meg helyesen, szépen és örömmel élni. Hogy mi lesz majd a következő életekben, vagy mi volt az előzőekben nem annyira fontos. Találjuk meg most, önmagunk boldogságát, és ha tudjuk, van hozzá erőnk, akkor segítsünk másoknak is ebben. Szerintem inkább erre lehet érdemes figyelnünk.
- Létezik-e lelki társunk(párunk) és hogyan találhatjuk meg? A meditáció segíthet ebben? Egy meditáló, és egy nem meditáló ember közt, működhet-e hosszútávon a kapcsolat?
Talán annyit tudnék hozzátenni, hogy ez szerintem mindenkinek a Sorsában van benne, és nincs "szabványosítva". Ha van ilyen párunk, és meg kell találnunk, megfogjuk. Ha nincs, akkor nem. A meditáció abban segít igazán, hogy rá tudjunk "hangolódni" a Sorsunkra! Hogy ne hadakozzunk az élettel, hanem kényelmesen fel tudjunk feküdni a hullámaira, és menjünk amerre mennünk kell... Ezzel persze nem azt mondom, hogy nem kell önállóan döntenünk, meg szituációkban választanunk, meg felelősséget felvállalnuk stb. stb. stb. és a meditáció ezekben is segít. Hogy tisztábban lássunk, és sokkal szorosabb és "barátibb" viszonyba tudjunk kerülni a saját és mások sorsával is. Igen, néha ebbe beletartozik egy lelki társ, néha meg nem... kinek mi jut... van akinek egy bizonyos dologból van több az életében, van akinek meg másból... az elfogadásban segít nagyon a meditáció...hogy függetlenné váljon az örömünk és a békénk, és nyugodtabb legyen a lelkünk, alakuljanak bárhogy is a dolgaink...
Kapcsolatokra pedig már láttam példát olyanra is, hogy müködött hosszútávon a meditáló és a nem meditáló egyének közt, és olyanra is láttam már példát hogy két meditáló ember közt sem működött. Ez is egyéni. Szerintem nem ettől függ egy kapcsolat hosszúsága és mélysége, bár ebben is nagyon sokat tud segíteni a meditáció (még ha csak az egyik ember gyakorolja is!) Viszont láttam már, hogy hiába meditálnak mindketten, az kevés volt ahhoz hogy összetarsa hosszútávon a kapcsolatot. Úgy tűnik hiányzott más. A legjobb amit tehet az ember, hogy önmagára figyel, hogy meditáljon, egyensúlyban legyen és harmóniában, és figyelje az élet üzeneteit, hogy tisztán lássa és érezze, hogy mikor mit "kell" tennie... vagy éppen "nemtennie" (-:
* * * * * * *
Ennyi volt a két hónap kérdéscsokra. Remélem válaszaimmal sikerült picit segíteni, az életet könnyebbé tenni. Ha Benned ezek az elmúlt hetek kérdései, még inkább újabb kérdéseket és témákat vetettek fel, akkor egész nyugodtan írd meg, privátban válaszolok ha tudok. És akkor most jöjjenek azok a bizonyos "jólelkű emberek" és az Ő történetük!
Nagyon kedvelem az olyan kis sztorikat, párbeszédeket, amiben nagyon töményen, nagyon egyszerűen és világosan benne van
"a lényeg"! Kolozsvári Jógitársam, Áron blogját olvasgattam a minap, amikor is a legfrissebb bejegyzésében, pont volt egy ilyen kis történet, ami azt mutatta be, hogy ki is az, aki felismer egy "jólelkű" embert, és hogy vajon miért! Itt elolvashatod Te is >>
Üdv
A Kolostor Őre
Csak Könnyedén
.
