2017. december 2., szombat

Frei Tamás

Agrárbárók. Még a cím is sokat mond. De a többi könyve is. A Megmentő, 2015, A Bankár. Olvastam mindet, egyik jobb, mint a másik. Frei Tamás mesterien megtanulta a történetmesélés művészetét. Igyekeztem az elmúlt években sok interjút meghallgatni vele, és mindig megérintett ahogy a profizmusról, a precizitásról, és sok minden egyébről beszélt. A könyveiről és a kávézóiról is sokat mesélt, vagy csak úgy a világról. Számomra mindig lenyűgözőek és inspirálóak voltak az általa említett témák, pláne hogy látni azt, milyen sikereket ér el a különböző területeken, és látni azt is hogy milyen jól érzi magát közben a bőrében.
 
A világpolgár
 
A Tudás, Érték, Graphisoft Park című blogbejegyzésben Bojár Gábor kapcsán írtam, hogy érdemes az olyan emberekre mindig odafigyelni, akik nem álltak meg a Kárpát-medence szélénél, se gondolatban, se tettekben. Az ilyen emberekre tényleg érdemes odafigyelni, és meghallgatni őket. A Magyar Televízió közel húsz évvel ezelőtt készített egy interjút André Kosztolányval, és azt a címet adták a felvételnek: Világpolgár

Ha valakire még
 
igazán jellemző ez a világpolgárság, az bizony maga Frei Tamás. Hat nyelven beszél és négy helyen él. Képbe került ugyanis most már Firenze is. Erről is, és sok minden egyéb dologról is mesél a legújabb interjúban. Kedvcsinálóként néhány erős mondat a beszélgetésből:
 
- "Magyarország nem a nyugati világ része."

- "Firenzében találtam meg a kultúrát, a civilizáltságot, a mélységét a nyugati világnak."

- "Nagyon érdekes egy másik időhorizontban élni."

- "Ők messzebb néznek, nyugodtabban néznek, és ez áthatja az élet minden szövetét."

- "Onnan nézve ezek a kelet-európaiak kapkodnak össze-vissza."

- "A nyugati történelem őket arra tanította, ebben tökéletes egyetértés van, ha szétnyílik az olló és leszakadás van, és hülyítés van, és nyomor van, és butítás van, annak valahogy, így vagy úgy, rossz vége lesz."

- "A dilemmák ugyanazok, a perspektívák picit mások."

- "Nem nézek TV-t. Egyszerűen nincs miért már. Az, az alsó 75%-nak lett a felülete."

- "Nem lehet a híreket 140 karakterben elmondani, meg 30 másodpercben. Ettől lettünk ilyen buták."

- "Magyarország egy másoló, lopó ország."

- "Nekem azt tanították, legyél más, csinálj újat!"

- "Kell képzelőerő a jó, izgalmas élethez, és kell hozzá energia is."
 
 
 
Üdvözlettel
A Kolostor Őre
 
Csak Könnyedén
 
 
 
Társadalmi célú hirdetés: