Magyarországi
túránk alatt vettem néhány
olvasnivalót, és az egyik hétvégi kiadványban szembejött velem a fenti
karikatúra. A
Borgiák féle bejegyzés jutott eszembe rögtön, hiszen annak
egy része pont erről szól. A fenti képen látható jelenségről.
Aztán
ennek, és a hozzá köthető mentalitásnak több, kézzel fogható jelét is
láttam és tapasztaltam a túra alatt ismét, amiből meg is fogok osztani
itt párat. Tanulságosak. Persze, aki szívesebben dugja struccként a
fejét a homokba, annak ez nem fog tetszeni. Mint ahogy gondolom a
"Tibike" által emlegetett,
Felcsút és a Suttyó Dubaj témája sem tetszik
sokaknak, pedig mindent elmond Magyarország állapotáról. Mint a fenti
kép is.
(Bár, ahogy hallom, a "Dubajba" látogató műértő
közönség is hangot ad már a
nemtetszésének. Ki tudja, talán mégis van
remény.)
Szóval, a túra alatt szerzett elgondolkodtató benyomásaim megírása itt a
kolostor udvarán lehet hogy nem fog tetszeni sokaknak, mert nem lesz
eléggé pozitív, nem lesz eléggé büszke, nem lesz eléggé rátarti, nem
lesz eléggé önámító és sikerpropaganda szagú, nem lesz eléggé "magyar",
ellenben lesz... azt majd az olvasó döntse el hogy milyen lesz.
"Múlt, Jelen, Velem"
Ez a falu szlogene. Továbbra is
bandukolva
Velem községben, volt hogy szóba elegyedtünk helyiekkel. Pl.
találkozva egy vidám és vagány, lendületes, középkorú hölggyel, aki
aztán belemerülve a sztorizásba, rengeteg mindent mesélt a falu
életéről.
Említette hogy mennyi fejlesztést lehetne
csinálni ebben a gyönyörű kis községben, aztán mesélt a környékbeli
politikai kiskirályokról, korrupcióról, NagyMagyarkodásról,
tehetetlenségről, rossz indulatról, szóval a helyi nehézségekről is.
Mondta a hölgy, hogy sokkal többet foglalkoznak az itteniek a múlttal, ő inkább a jövővel szeretne.
Zsuzsával
mi most ezekben a napokban nem nagyon tudtunk a falunak se a múltjába,
se a jövőjébe belefolyni, a jelenébe viszont igen, így elindultunk a
környező erdők irányába...
A Korona
"Megkoronázva" a környéken eltöltött idő vegyes élményeit,
ellátogattunk az egyik helyi nevezetességhez is. A második világháború
végén itt bújtatták a magyar koronát egy ideig. Láttam a neten ez ügyben
fotókat. Szépen feldíszített és felújított ünnepi bunker lett mára a
helyszín, nemzeti színű szalagokkal, meg minden egyébbel, ahogy kell,
ahogy illik. Gondoltam nézzük meg, ha már itt vagyunk. Mikor megláttam, a
döbbenettől leesett az állam!
.
Komoly kétségek közt vívódtam,
hogy
lefotózzam és bemutassam itt a blogon, de aztán az említés szintjénél
jobban már nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni senkit. Ugyanis
szégyenteljes és borzalmas állapotban van ez a Naagy-Naagy Nemzeti
Büszkeséggel átitatott téma és helyszín, ott a falu közepén, a község
szívében. Lepusztulva, lerongyolódva, szakadtan, szegényesen, borzalmas
állapotban. Igazi igénytelen hungarikum. (De jellemző módon óriási
büszkeséggel átitatva. Büszkeség? Könyörgöm, mire? És ezt nem csak erre,
hanem úgy általában kérdezem.)
.
Nézegettem körbe-körbe,
hátha
találok ott néhány melldöngető és hangoskodó nagymagyart, mélymagyart,
néhány nemzeti érzelemtől túlcsordult szívű büszke honpolgárt, hogy
megkérdezzem, ezt itt most hogy? Zsuzsával nézelődtünk körbe-körbe, és
sehol senki, akitől érdeklődni lehetne e borzalmas hanyagság és igénytelenség kapcsán. Sehol senki. Se egy mélymagyar, se egy
nagymagyar, se egy székely, se egy zsidó, se egy tót, se egy sváb, se
egy cigány, de még migránsok se...
Ott áll a
bunker a nagy magyar történelmi büszkeséggel magában, igénytelenül,
lerongyolódva. De legalább a falu körül az erdő szép volt. Az is valami.
Üdvözlettel
A Kolostor Őre
Csak Könnyedén
