2012. július 21., szombat

Az elmúlt évek egyik legfőbb tapasztalata

Felismerés ami a Te életedet is,
az önismeretedet, és a hétköznapjaidat is segítheti!


Mindannyiunk életében vannak bizonyos visszahúzó dolgok, amelyek hosszan elkísérnek az utunkon. Ez lehet akár egy személy, egy ideológia, egy hozzáállás, egy érzés, vagy bármi egyéb. Ha észreveszed ezeket és tudatosan odafigyelsz rájuk, akkor felfedezheted hogy miben gátolnak, miben korlátoznak, és hogyan keserítik meg az életedet. Ha idáig eljutottál az már fél siker!

Aztán jön a másik fele, hogy el is tudj szakadni, és függetleníteni tudd magad ezektől, akár a belső, akár a külső visszahúzó erőktől. Egy ilyet fogok most Veled megosztani, ami úgy tűnik nekem elég nagy feladatom az életben, és az elmúlt meditatív évek egyik legfőbb tapasztalata és felismerése volt számomra. Van még vele feladatom bőven, de úgy érzem hogy jó úton haladok. Olvasd el mert segít majd Neked is néhány felismerésben, és utána könnyebbé válnak majd a hétköznapjaid! Nem mész majd bele felesleges konfliktusokba, békésebbé és kiegyensúlyozottá válhatsz Te magad is, és a környezeted is! No akkor kezdődjön hát a történet az általános iskolánál!

Vidám kissrác voltam mindig is. Kedveltem a mókázást, a hülyéskedést, és szerettem ha jó hangulat van a levegőben. Kellemesen teltek a napok, azonban mindig eljött egy olyan pont, ahol iszonyatosan befeszültek a többiek, és durcáskodás vagy veszekedés lett a vége. Ez általában akkor jött el, amikor egy "fontos" dologban megszólaltam. Ne nevess, hiszen a kisebb gyerekeknek, vagy a kamaszoknak is vannak "fontos ügyeik" a saját kis társadalmi környezetükben, a saját "közigazgatási határaikon" belül. Szóval amikor, amolyan közösségi együttléttel kapcsolatos, gyerekes vagy kamaszos társadalmi problémákba beleszóltam, általában nagy feszültség támadt. Önkéntelenül is mindig olyan dologra sikerült felhívnom a figyelmet, amivel akár egy személy, akár egy egész csoport egyáltalán nem akart szembesülni.

A struccpolitika egy ideig mindig kényelmesebb. Én meg valahogy sosem bírtam ki, mindig megszólaltam. Ebből aztán csak feszültség lett, mert mindenki csak a felszínen kapargatva szeretett volna válaszokra lelni. A mélyebb meglátás érdekében elkerülhetetlen szembenézés túlságosan is kényelmetlen, ezért ezt minden erejükkel igyekeztek sokan elkerülni, ebből aztán mindig feszültség támadt. Akkor ez még nem tudatosult bennem, csupán azt vettem észre hogy időről-időre ilyen konfliktusokba keveredek, megfagy a levegő körülöttem. Az évek persze teltek, amikor is...

Ez a jelenség újra és újra felütötte a fejét körülöttem. A tínédzserek szívesen gúnyolódnak másokon, vagy egymáson, és itt is azt éreztem hogy megy a mókázás ezen, azonban amikor én is eleresztettem pár ilyen megjegyzést, akkor hihetetlen feszültség támadt. És hát persze minél idősebb már az ember, annál "komolyabb" társadalmi ügyekbe is keveredik, ahol ismételten csak ha felhívtam a figyelmet pár dologra, akkor elég erős izgatottság és feszültség támadt. Néha már jobbnak éreztem ha meg sem szólalok. Csak azt meg hát nem bírtam ki sose, ami meg nyílván az én korlátozottságom. Aztán megérkezett a meditáció az életembe.

2003 nyarán szédültem be, elég illuminált állapotban a sahaja jóga sátorba a Sziget fesztiválon, amikor is elindult ez a folyamat az életemben. Előtte már sokat olvastam ezekről a dolgokról, néhány botladozó gyakorlati tapasztalás is volt, de az igazi meditálás itt kezdődött. Persze folyamatosan jöttek továbbra is ezek a szituációk, különböző helyzetekben, hogy alkalomadtán ha elmondom a véleményem, abból feszültség támad. Nem jó ez így, mit is lehetne tenni, gondolkodtam sokat. Ne mondjam el a véleményem? Vagy próbáljam szebben előadni? Máshogy?

A meditációból fakadó nagy igazságérzet pedig hajtott egyre inkább belülről, hogy mégiscsak elmondjam a véleményem. Akár egy embernek, akár többeknek. Akár meditálóknak, akár nem meditálóknak. Mikor felfedeztem valamit, olyat ami gátolja az illetőt, vagy eseményt, vagy pedig olyat ami előrelendítette volna a dolgokat, akkor én nagy lelkesen mindig elmondtam, hogy szerintem mit és hogyan és miért. Aztán persze mindig lett felzúdúlás, persze ki-ki a saját vérmérséklete szerint. Csendes durcás struccpolitikától elkezdve, néma közönyösségig, gúnyolódásig vagy heves tiltakozásokig. Visszanézve az elmúlt évekre pedig, a dolgok többsége mégiscsak úgy alakult, ahogy...

A Csend ereje

Egyre inkább arra jöttem rá, hogy jobb ha kevesebbet szólalok meg, és inkább nem mondok véleményt. Ahogy ez kezdett kikristályosodni bennem, úgy éreztem hogy ez kezdi segíteni még a meditációmat is. Magamban inkább megpróbáltam átadni az Isteni Erőnek a dolgokat, és csak hagyni, hogy a Csend mutassa meg az utat. Akár nekem, akár másoknak. Ne én mondjak ki dolgokat, hanem a Csend adja meg a felismerést. Legalábbis annak aki nyitott rá, és akinek szükséges. És egyre jobban kezdtem ebben elmerülni. Szinte már örömömet is lelem ebben, hogy direkt nem mondok semmit. Nem gerjesztek felesleges feszültséget. A meditáció mellett én sok időt fordítok az üzleti, pénzügyi, marketing és hasonló jellegű dolgokra, és ott is egyre jobban olyan dolgokra leltem rá a tanácsadóktól, hogy azt mondták, ne adj tanácsot annak aki nem kér. Úúú mekkora felismerés volt!

Rájöttem hogy óriási igazság van benne, hiszen én mindig olyankor szólaltam meg, amikor valójában nem is kérdeztek! Ha nem kérdeznek, ne válaszolj! Ennyire egyszerű az élet! Egyszer egy sahaja jógás anyagban olvastam valahol, hogy a "bandanod csendjével válaszolj". Kezdtem egyre jobban ráérezni ennek az erejére. A Csend erejére. Arra hogy felül tudsz kerekedni önmagadon, és képes vagy nem megszólalni! Persze vannak akiknek meg pont az ellenkező feladatuk van az életben, hogy a némaságukból kitörjenek, és igenis szólaljanak meg! Ezt Neked magadban kell tudnod, hogy Neked miben kell fejlődnöd. A megszólalásban, vagy a hallgatásban. Nekem egyértelműen a hallgatásban kellett fejlődnöm.

Szóval az utóbbi időben egyre szívesebben hallgatok egyre nagyobbakat. Pedig rengeteg "ügyet" látok jobbra-balra, közel és a távol egyaránt. Sok mindenben van véleményem, de már egyáltalán nem akarom ezt rátukmálni másokra. Bár néha olyat is tapasztalok, hogy van hogy megkérdeznek valamiről, aztán amikor elkezdem kibontani a meglátásomat, akkor újra csak a régi reflexek jönnek. A befeszülések, és a beszélgetés minél hamarabbi lezárása. Mindegy, ez van, talán ez meg már nem is az én ügyem. Én igyekszem a magam módján hallgatni, meditálni, átadni az Isteni Erőnek a dolgokat, és némi bölcsességre lelni azügyben, hogy mikor is szólaljak meg, meg mit is mondjak, hogyan és miért.

Felismerések folytatódnak


Kapcsolódva ezekhez a felismerésekhez hatalmasat nevettem, aztán picit magamba is szálltam akkor, amikor egy személyiségtesztet végeztem el pár hónapja. Ugyanis volt egy olyasmi rész is benne, hogy a megjelenésem önkéntelenül is frusztrációt gerjeszt maga körül az emberek nagy többségében. Visszagondoltam korábbi munkahelyekre, főnökökre, kollegákra, vagy akár egyéb ismerettségi kapcsolataimra, és csoportokra amikben voltam és vagyok, és valóban el kezdtem látni ezt a fajta frusztrációt, amit sokszor akkor is okozok, ha meg sem szólalok. Pusztán a jelenlétem. Valahogy már a hozzáállásom, meg úgy az egész lényem okoz egyfajta frusztráltságot sokakban. Hát még ha meg is nyílvánulok, akkor meg aztán pláne (-:
(Persze tisztán látszik az is, hogy milyen típusú emberekben)

No de most akkor mit tegyek? Hát semmit. Nyílván én nem arra vágyom hogy feszültségeket gerjesszek magam körül, úgyhogy igyekszem igazán visszavennem magamból. Aztán akiknek meg még így is sok vagyok, és frusztráló a jelenlétem, hát az meg talán már nem is az én, hanem az ő ügye (-:

Legfőbb társad az utadon


Ha a Sorsodban az áll, hogy meditáló emberré válj, akkor ne legyenek kétségeid, sok hasonló dolgon fogsz Te is átmenni. Vagy már talán el is kezdődött, és zajlik is ez a folyamat. Lelked Fénye beragyogja a Lényedet, és ezáltal meg is világítja azokat, amik akadályként tornyosulnak az utadon. A nyugalmad, a harmóniád, az egyensúlyod, az önbecsülésed, az örömöd, a szereteted, és az egész meditációd útjában. Ez a Fény lesz a legfőbb társad az életben. Ez ami megvilágosít, és ami önkéntelenül is önismeretre késztet. Meditálni nem lehet önismeret nélkül. Illetve lehet, csak az már nem az. Leülhetsz, gyújthatsz füstölőt, mantrázhatsz, sőt még akár nagy aktivitással bele is vetheted magad a "meditálók társadalmába", de ha nem lesz Benned önismeret és őszinteség, akkor valójában itt is csak pótcselekvésekkel szédíted magadat. Sőt, én egyre jobban azt látom, minél inkább ellenáll valaki az őszinteségnek, annál intenzívebben veti bele magát pótcselekvésekbe. Nyüzsöghetsz a "Fény" körül, de ha nem ébred fel benned az őszinteség, akkor egy idő után úgy is csak zavarni fogja a szemedet és arrébb állsz.

Azonban ha igazán örömet találsz a meditációban, akkor ez a Fény segíteni fog. A meditálók közt is látni azokat, akik nem lelik örömüket a meditációban. Látni azokat akik nem lelnek igazi nyugalomra, békességre a meditációban. Tesznek-vesznek itt a meditáció körül, meg minden, de valahogy az igazi béke és öröm elkerüli őket. Erre figyelj magadban, hogy Benned megvan-e ez, vagy sem! Még ha most nincs is teljesen, azért figyelj arra hogy vágysz-e rá egyáltalán vagy sem! Mire vágysz egyáltalán? Felszínességre? Csipkerózsika álmokra? Nyűzsgésre? Vagy arra hogy az Isteni Erő a Te Egód elképzeléseihez igazítsa a világ alakulását? Azt nem tudom hogy az igazán mély, Tiszta Vágyunkat tudjuk-e egyáltalán befolyásolni, azonban a felfedezését igen! Azt hogy milyen vágyak dolgoznak Benned, azt igen is felfedezheted magadban, megfigyelheted. Ha elég őszinte vagy, akkor önmagad mélyére juthatsz, és megismerheted a mozgatórugóidat. És talán ha irányítani nem is tudjuk a legmélyebb és legtisztább Forrásból fakadó Tiszta Vágyainkat, már talán csak azzal is erősíthetjük őket, ha felfedezzük. Talán ha felismerjük azt, hogy bennünk mi is áll a Legtisztább Forrás útjában, már azzal is elősegíthetjük a felszínre törését.

Ezáltal Isteni Forrás fakad a Lényedben, amely egyre inkább elhordja a felesleges hordalékot. A Forrás csörgedező patakká, egyre nagyobb folyammá, hatalmas folyóvá, végül pedig a legnagyobb óceán társává alakul át. Meditálj hát, és Te magad válj a csörgedező hűs patakká, hogy aztán örömmel köszöntsön végső célod, a hatalmas óceán.


Üdv
A Kolostor Őre

Csak Könnyedén

*******************************************************************************
A MISSZIÓ --> Hiszek abban hogyha minden családban lesz legalább egy, rendszeresen meditáló ember, az mindent meg fog változtatni! Türelmesebb, megfontoltabb, és sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az ország. A célom az hogy ez összejöjjön, hiszen ez mindannyiunk érdeke is. Egy sokkal tudatosabb, emelkedettebb és kedvesebb társadalom már igazán ránk fér végre. A kolostoros blog egyszerű, és pénztárca kímélő eszközeivel, na és az internet segítségével ez könnyen elérhető. Ha tetszett ez a mostani bejegyzés, értékesnek, humorosnak, vagy éppen elgondolkodtatni valónak találtad, akkor mindenképp küldd tovább most másoknak is! HAJRÁ!