Nyári zápor után

Könnyed nyári zápor a tó felett, a hotel vendégei pedig kuncogva szaladnak fürdőruhástól és törölközőstől fedett helyre, miközben a parthoz kikötött vízibiciklik hullámzanak a feltámadó szélben. Egy muskátlis teraszról figyelem az eseményeket. A hegy mögül érkezik a zivatar, magával rántva a délutáni idillt, megtekerve a hangulatot, megzavarva a napon elterülő tunyulást. A hirtelen támadt futástól ziháló párok néznek kérdőn egymásra: maradjunk a szálloda bárjában, vagy menjünk fel a szobába? A pultos srác keze rutinosan nyúl a kávégép karjához, hosszú sziszegés, csészébe kerül az erős fekete, majd nagyobb pohár, jön még a tej, fagyi, hab, csoki, ropogtatnivaló. Készpénz, kártya, szobaszámra tessék írni, köszönöm, ki a következő, nyugalom-nyugalom, foglaljanak helyet; gyenge a wifi? biztos a vihar miatt, de nem tart ám sokáig, mit adhatok még?

A fülledt kánikulában jól esik a hűvös eső. A szél mintha tisztító söprést végezne a környéken. A mennydörgés és a villámok pedig a luxusszálloda elbizakodott lakóit figyelmeztetik saját apróságukra. A természet hatalmas erőiből csupán egy kis ízelítő érkezik a tó fölé, amitől aztán riadtan rebben szét a jómódú közönség. Jaj, mi lesz a kocsival? Van biztosítás, de nem hiányzik most egy kidőlt fa a nyaralás közepén. Otthon mi a helyzet? Az ablakot vajon tényleg bezártuk? A redőny le lett engedve? Aggodalom kezd a szívekbe bújni, alattomosan nőni és dagadni. Mi lesz, ha nem áll el a vihar, ha este itt lesz még és holnap is?

Sötét gondolatok kezdenek körözni a nagy pohár Apfelsaft gespritztek fölött, és a jegeskávék gusztusos kelyhei mellett. Ez nem volt betervezve. Mondtam, hogy Görögországba menjünk! Ott meg az erdő ég, láthattad a hírekben. Spanyolország? Aahhh, ott már utálják a turistákat; láttam a youtube-on, hogy a helyiek vízipisztollyal zaklatják őket a kávézók teraszán. Kergetnék el őket jó messzire. Mindenki menjen haza! Vagy legalábbis el innen a békés kis városunkból. Különben is, ki hívott titeket?

Szétmegy a fejem ettől a vihartól, van önöknél fájdalomcsillapító? - kérdi egy hölgy a bárban a pultost. A háttérben a rádió vidám nyári slágereket ad. Beachről énekelnek, summer, sun, szerelem, ilyesmi. De jó is volna. Pár perce még itt is az volt, most meg zuhog. Mit zuhog, szakad! Pont most. Mára volt betervezve a vízibicikli, az esti fagyi a városban, a közeli koncert, aztán tessék, ülhet most itt az ember és néz ki a fejéből a semmibe. Hagyjál már kérlek azzal a jegeskávéval, nem kérek, kösz, egy elég volt! Ülünk itt, mint a covid alatt otthon, bezárva. Francba!

Lassan vánszorgó percek, majd lustán éledező wifi, és a feltámadó hüvelykujjak, ahogy a telefon képernyőjét kezdik ütemesen pörgetni. Hírcsatornák száguldanak a kijelzőn, Ukrajna, Gáza, Brüsszel, Fehér Ház, nyilatkozta, megszavazta, beterjesztette, elnapolta, szóval nem állt meg a világ folyása, mialatt a tó fölött vihar dúlt. Most már mintha enyhülne. Lassan eláll. Kimenjünk lefoglalni a napozóágyat? Ráérünk.

A bárban ülő Urlaubs Flemingek ahogy beleszagoltak a levegőbe, szinte egyként tudatosították magukban, hogy a viharnak vége, ideje szedelőzködni. A tó fölött kirajzolódott szivárvány pedig egyértelműen jelezte, folytatódhat minden úgy, ahogy abbamaradt.


A Kolostor Őre


ui: A fenti írás pár napja jelent meg a Librariuson >>

Két gondolat Nádas Péter magasrangú nemzetközi elismertségéhez

„Mikor a lépteimmel nem ütöttem már nagy zajt, szabad bejárásom lett a mesterek csarnokába.” 

- írta egykor Nádas Péter, és úgy tűnik, hogy léptei igazán kifinomulttá és halkká váltak az idők folyamán, mert egy különös csarnokba kapott most meghívást. 

A Pour le Mérite tudományos és művészeti rend a tagjává választotta nemrég az öreg írót. Ó, az a gombosszegi kiskert, ha most mesélni tudna, talán hallhatnánk, ahogy a veteményes friss zöldségei elismerően bólogatnak idős kertészük nemzetközi sikere előtt. A növényvilág szerény némasága okán, kénytelen vagyok most magamra venni én ezt a szemtelen szerepet, hogy ezügyben két gondolatot megosszak a kedves olvasóval.

Két intenzív és sűrű évet töltöttem el Nádas Péter műveivel a közelmúltban (erről bővebben majd lejjebb) így aztán tudom miről beszélek, hiszen a nádasi mondatok, teljes bekezdések, fülledt fejezetek áramlottak körülöttem 24 hónapon keresztül. Véleményem továbbá a szakmaiság teljes hiányával bír, inkább az amatőrök lelkesedésével, az ösztönös és naiv, őszinte mosolyával. Így tekintse tehát az olvasó. Az elfogult amatőr kívülálló lelkesültségével. Két gondolat tehát Nádas Péter magasrangú nemzetközi elismertségéhez:

1) Nádas kiválasztásának indoklásában van egy ilyen mondat: "Nádas verwebt in seinem Werk oft persönliche und politische Dimensionen und überschreitet dabei bewusst die Grenzen traditioneller Erzählformen." Azaz, a munkásságában sűrűn összefonódik a személyes és a politikai dimenzió, tudatosan átlépve a hagyományos elbeszélés határait. Az én tolmácsolásomban ez röviden: Nádas bátor! Természetesen csak a bátorság kevés még ehhez, nem árt még némi kifinomultság és intelligencia. Ezek is megvannak. Szembemegy tehát mindazzal, amit a Kárpát-medence hosszú történelmének oly sok uralkodó politikai elitje elvárt e néptől. Nádas szembemegy ezzel, szarik rá. Jól teszi.

2) Nádas kiválasztásának indoklásában van egy másik mondat: "Sein Werk fordert Leserinnen und Leser heraus – intellektuell, sprachlich und emotional – und ist ein bedeutender Beitrag zur Auseinandersetzung mit den großen Fragen des 20. und 21. Jahrhunderts." Azaz, Nádas munkássága kihívás elé állítja az olvasót, intellektuálisan, nyelvileg, érzelmileg, és jelentős mértékben hozzájárul a 20. és 21. század nagy kérdéseinek megoldásához. Az én tolmácsolásomban ez röviden: Nádas mesteri! Igen, mint egy jó coach, mint egy kiváló edző, mint egy nagyszerű mester, bizony kihívás elé állítja a hozzá fordulókat. Adhatna nekik könnyű feladatot, édes kis cukorfalatokat, könnyen emészthető vidám viháncolást, lubickolást a felszínességben, vagy a megfelelési kényszerben, de ő mégsem ezt teszi. Megy a saját maga útján és valóban kőkemény kihívás elé állítja olvasót. Tudom mit beszélek, 24 intenzív hónap van mögöttem. Erről egy videóban készítettem összefoglalót:

 Két év  
Nádas Péterrel

YouTube Link >>

Itt állunk tehát a mesterek csarnoka előtt, ahová elkísértük az idős írót, látjuk, ahogy a kilincshez nyúl és belép. Halkan tapsolunk, örülünk és drukkolunk, hogy a méltó európai elismertség után bőven legyen még idő a gombosszegi kiskertre is.


A Kolostor Őre


ui: A fenti írás pár napja jelent meg a Librariuson >>

Ezt üzenik a világnak az ausztriai öregek

Nagyításhoz klikk a képre!

Ausztria egy apró vidéki városában sétálva döbbentett meg egy pad, ami hívogatóan és feltűnően állt egy öregek otthona előtt. Odamentem, jobban megnéztem, és egy pillanatra nem is tudtam, hogy valamifajta Coelho-i giccs hatása alá kerültem, esetleg egy Niederösterreich-i hagyománytól szaladt mosolyra a szám, vagy pedig a Kárpát-medencétől néhány kilométerre megkaptam volna az élet egyik legsűrűbb esszenciális bölcsességét? Bármelyik lehet!

Lefotóztam a padot és döbbenten álltam utána még ott a gondolataimmal. A jómódú Ausztriában nyilván egy öregek otthona is viszonylag kulturált lehet kívül, belül egyaránt. Ezt a jelenlegit csak kívülről volt módom megtekinteni, de valóban rendezettség vette körül. Nyírt gyep, szépen vakolt épület, tiszta ablakok. 

Viszont hiába a jómód, azért egy ilyen intézménynek is meg lehetnek az anyagi korlátai. Nincs végtelenre állítva a költségvetése, így aztán valószínűleg nem is rendelkezik akkora marketing büdzsével, hogy a hétköznapi működés közben megszerzett élettanulságot világgá kürtöljék. Hírvivőként megelégszenek egy egyszerű paddal. Olyannal, ami ott áll az öregek otthona előtt, bárki leülhet rá a hűs fák árnyékában és elgondolkodhat a háttámlára írt sorokon: Jeder Tag ist ein Geschenk - Minden nap egy ajándék.

Egy tinédzser még nem érzi, de ahogy türelmesen, kitartóan és megállíthatatlanul lépkedünk az öregség felé vezető úton, egyre többször átéljük. Geschenk ez bizony, nem más. Állj meg picit és ülj le a padra, nézz fel az égre, végy egy nagy levegőt, köszöntsd a fákat és a madarakat. Örülj, hogy köztük lehetsz. Ezt üzenik a világnak az ausztriai öregek.


A Kolostor Őre


ui: A fenti írás pár napja jelent meg a Librariuson >>

Szabad-e dolgozni a nyaralás alatt?

Könnyed nyári ruha, séta a tóparton, a háttérben osztrák popzene, fagyi, kellemes idill, és nekem mégsem megy ki a fejemből az, amit a szállodában a takarítónő mondott. Rövid párbeszéd volt csupán, de két külön világ sejlett fel. Megfigyeltem már sokszor, hogy egy tárgy, gesztus, egy mondat, szimbólum, vagy bármi egyszerű dolog mennyire más reakciót vált ki az emberekből. Egy hétköznapi tárgyról is akár teljesen eltérő véleménye lehet két embernek. Nemcsak, hogy eltérő az a vélemény, hanem hatalmas szakadék, két külön világ bontakozik ki ilyenkor. Valami ilyesmi történt most is, amikor a szállodai szobánk takarítónője kissé bizalmaskodva megjegyezte nekem a folyosón: Te nem is vagy igazi turista!

Meghökkentem, a napszemüveget feltoltam a hajamba, a szemébe néztem és érdeklődve kérdeztem, hogy miből jutott erre az igazán tömény következtetésre. Nem kellett sokat töprengenie a válaszon, mert látszott, hogy a szállodai világ élőlényeinek sok éves és elmélyült Attenborough-i megfigyelése áll a határozott véleménye mögött. Elsöprő lendülettel belekezdett a magyarázatba: Láttam egész héten a szobatakarítás közben, hogy ott van az asztalon végig a laptopod. Még ide is magaddal hozod a munkát, nem vagy te igazi turista! - zárta a felismerését.

Megvan tehát a magyarázat oka: egy laptop. Ami csak akkor volt nyitva és aktív állapotban, amikor én használtam, és feltételezem, hogy a hölgyben nem egy titkos hacker bújik meg, aki feltörte volna a készüléket, amíg én jegeskávéztam a bárban, vagy a tóban úszkáltam. Találkozott tehát egy hétköznapi egyszerű sötétszürke laptoppal (még csak nem is a legnagyobb márkanévvel) ami lezárva ott volt a szállodai szoba asztalán. Kétségtelen, a kényelmes használat érdekében viszek hozzá még a nyaralásra is külön klaviatúrát és egeret, így azok is ott voltak mellette.

Szokásos takarítói munkák közben, törölközők, tisztogatás, ilyesmi, mindvégig ott van a szeme sarkában egész héten az a bizonyos laptop. David Attenborough körbeszaglászhatná, megvizsgálhatná a szerkezet páncélját, alaposabb megtekintés esetén a korát is megbecsülhetné, de nem volt semmi ilyesmire szüksége a hölgynek. Sokat látott és tapasztalt szeme rögtön tudta, hogy a turistavilág élőlényei között a készülék nem mást jelent, mint magát a munkát. A matematika nyelvére lefordítva: laptop = munka. Egyszerű ez, mint az egyszeregy.

Kellemes hetet töltöttünk a feleségemmel az osztrák tónál, és a takarítónővel is többször és több helyen összefutottam. Találkoztunk a vízparton, a szaunák környékén, a bárban, de még a városban is. Volt, hogy úszónadrágomból víz csöpögött, izzadt szaunatörölközőktől búcsúztam el, vagy könnyed cipőben és napszemüvegben sétáltam a városban, de olyan is előfordult, hogy a vizibicikli parkolását próbáltam profin manőverezni a tóparton, több-kevesebb sikerrel. Mindahányszor összefutottam a hölggyel, pár szót váltottunk időjárásról, ilyesmiről, szóval láthatta a boldog lebegésemet a hotel nyújtotta örömökben. Az a fránya laptop mégiscsak ott van abban a szobában! És ha már ott van, akkor bizony az nem lehet más, kérem szépen, csakis munka!

Munkaeszközként tekintünk az életben sok mindenre. Egy kapára, egy felmosórongyra, traktorra, fakanálra, vagy akár egy laptopra. A szabadság és az önmegvalósítás korát éljük, így a munkával kapcsolatos fogalmaink is átalakultak. Sokan a hobbyjukból élnek. Lehet-e egyszerre hobbyból kertészkedni és megélni, takarítani, földet művelni, konyhában tevékenykedni, vagy akár laptopozni? Hogyan nézett ki a munka, mondjuk a 18. században, és hogyan néz ki ma? A témába ilyen fogalmak beleszövésével nem is terhelném most a nyári olvasóm figyelmét, mint: munkaidő, munkamorál, munkabér, munkatárs, munkahelyszín, hogy ezek is mennyi változáson mentek át az évek alatt.

A szállodai szobában vastag nagy, földig érő sötétítő függöny behúzva, középen pedig a résre hagyott csíkban napfény ömlik be. Pont annyi, amennyi kell. A klíma halkan és szerényen hűti a csöndes helyiséget, miközben én egy pohár ásványvíz mellett ülök és a lezárt laptopot figyelem. Lassan kinyitom, és tudom, hogy grafikonok nyári hullámzásában fogok elmerülni. Aztán excel, majd képek, word, és sok minden egyéb. Magamban már hallom a klaviatúra ütemes kopogását is. A laptop képernyője a világ hullámzását fogja elém tárni, azt, amire igazán kíváncsi vagyok. A billentyűzet által pedig az én reakcióm fog a világba tova szállni, még itt a nyaralás közepette is. Munka lenne ez? Talán. De egyáltalán nem kényszer, hanem kiváncsiság és öröm. A nyaralásai alatt, talán még David Attenborough sem hagyta abba, hogy az élővilágot tanulmányozza. Valami ilyesmit csinálok én is. Kutatok, figyelek, töprengek.


A Kolostor Őre


ui: A fenti írás pár napja jelent meg a Librariuson >>