2013. július 1., hétfő

UFÓ, összesküvés, világgazdaság 1.rész


3 olyan különleges téma,
amelyekkel kapcsolatban rendszeresen kapok a blogolvasóktól levelet. Néha külön-külön, néha összekötve ezeket. Eljött tehát az ideje ennek a blogbejegyzésnek, a 3 téma alapos megbeszélésének. Nem lesz rövid írás ez a 3 részes cikksorozat, és könnyen lehet hogy ez is nagy ellenállást fog kifejteni. Nagyon azért ne gurulj be, ne dühödj be, annyit azért nem ér az egész. Nézzük is, hogy akkor most hogy is van ez az idegenlényekkel, a háttérhatalmak összeesküvésével, és a csúf gonosz világgazdasági manipulációval!

...ja, még annyit hadd szögezzek le,
hogy a Nagy Igazság kulcsát nem tartom a zsebemben, (ha így is lenne, akkor is le kéne tagadnom, mert a parancsnokaimtól ezt az üzenetet kaptam egy chipen keresztül a bőröm alól) pusztán egy évtizednyi meditatív életből fakadó, olykor élesebb, olykor homályosabb meglátásaimat tudom veled megosztani e témák kapcsán. Kezdjük hát!

UFÓ

Mulder és Scully óta óriási lendületet vett a téma iránti érdeklődés, ami mostanság már össze is folyik az összeesküvő háttérhatalmakkal, válsággal, gonosz világgazdasággal és mindennel. Nézzük most először önmagában ezt az ufó kérdést.

Miért érdekel hogy megtudd léteznek-e? Most komolyan, mi lenne ha megtudnád hogy léteznek? Mit csinálnál másképp? Mitől lenne más az életed? Boldogabb ember lennél tőle? Szeretett teljesebb? Jobban egyensúlyban lennél? Várnál tőlük valami olyan információt amit még nem tudunk itt a földön? Mi lenne az? Az örök élet? Egészség? Bölcsesség? Időutazás? Arany előállítás? Egyáltalán jó lenne megtudnunk ezeket? Vagy mégis milyen választ várnál tőlük? Tegyük fel léteznek és megadják neked a választ. Mit kezdesz vele? Mi van ha olyan válaszokat adnak neked, amelyek kényelmetlenek?

Mondjuk ha azt mondanák, hogy igen, hosszabban élhetsz, ha leteszed a cigit, a piát, a narkót, elkezdesz mozogni, elkezded magad meditációval egyensúlyba hozni, és mondjuk még azt is mondanák hogy kezd el tanulmányozni Jézus, Buddha, Kríshna, Mózes, Lao-ce, Szókratész és a többi mester és inkarnáció üzenetét, mert azokban található a "Titkos Kód". Akkor mit tennél? Nekik elhinnéd? Elkezdenél e szerint élni, vagy rögtön elkezdenél az UFÓ-kal vitatkozni, mert hát azért ilyen modern élőlények nehogymá' ilyen régi dolgokról beszéljenek... Vagy miért szeretnéd őket megismerni? Csak úgy? Mint ahogy a hegymászók mondják, hogy azért másznak a csúcsokra, mert azok ott vannak. Csak úgy, mert.

Mi van akkor, ha valóban léteznek, azonban nekünk nincs belekódolva az életünkbe, hogy találkozzunk velük? Szomorú lennél? Miért? Persze nagyon nagy szükségünk van a felfedezésekre, akár technológia, akár földrajzi, de valóban minden felfedezésre szükségünk van? Minden áron? El tudnánk azt fogadni ha lennének előttünk zárt ajtók? Nézzük egy másik irányból!

Mi van ha léteznek szellemek? Halott lelkek? Angyalok? Mi van akkor, ha sok-sok olyan "Lény" létezik körülöttünk, akiket ha egy pillanat alatt meglátnánk, lehet meg is őrülnénk? Mi lenne, ha az Isten is megjelenne teljes valójában (pompájában, erejében) előttünk? Fel bírnánk fogni épp ésszel? El tudjuk fogadni hogy vannak bizonyos hegymagasságok, "dimenziók" amelyet jobb lenne "felfedezhetetlenül" békén hagyni? Vagy nem tudjuk elfogadni és beleerőltetjük magunkat? De miért? Mit várunk ezektől a helyektől? Elmehetünk egy űrhajóval, vagy egy űrkamerával az univerzum végéig (ha van ilyen) és mit fogunk felfedezni? Hogy talán valóban léteznek a párhuzamos univerzumok, a multiverzumok? Az univerzum végtelenségét sem tudjuk épp ésszel felfogni, pláne hogy ilyen dimenziójú utazás már-már szinte időutazással járhat talán együtt, hát hogyan lehetünk akkor képesek felfogni azt, hogy mondjuk ez az univerzum nem duplázódik, nem triplázódik, hanem hatványozódik és sokszorosa létezik mondjuk párhuzamosan egymás mellett, egymás körül akár... persze agyalhatunk ezen, meg pöröghetünk, de mit kezdünk vele? És mit kezdünk azzal, ha ennek a "legvégén" valóban felfedezünk egy Intelligens (Szent?) Szándékot, egy amolyan Ős Okot? Egy Isteni Vágyat, egy Isteni Akaratot? Megnyugszunk? Mink fog megnyugodni, vagy mink marad nyughatatlan majd azután is?


A sahaja jógából ismerheted a finomenergia-rendszer két fő csatornáját. A baloldali ida nádit, és a jobb oldali pingala nadit. Ha a baloldali csatorna meg van terhelve erős negativitásokkal, akkor jelenik meg az életünkben a letargia, a depresszió, a bűntudat, a gyenge önbecsülés, és durvább helyzetben akár a kelleténél jobban megnyílunk a múlt irányába is. Akár a saját tudatalattink irányába, akár ennek a kollektív dimenziójába, a kolletív tudatalatti felé. Akár beleláthatunk előző életeinkbe is. Vagy más emberek előző életeibe. Kapcsolatba kerülhetünk halott szellemekkel, démoni erőkkel. Te vágysz ilyesmikre? Sokan igen. De vajon miért? Mert ez olyan "érdekes"? Vagy egóból, hogy ő valami különleges képességre tegyen szert? Sokan a megoldást várják ettől, pedig a valódi megoldás a jelenben van. Azok akik ilyesmikkel foglalkoznak, azoknak sokszor, szörnyen meggyötört és megszállott arcuk és tekintetük van. Ha ilyenbe valaki belemerül, akkor egy idő után könnyen lehet hogy annyira "átcsúszik" ezekbe a "dimenziókba", hogy azok annyira beszippantják, hogy átveszik az irányítást felette. Ilyenkor válik valaki mondjuk médiummá, spiritisztává és hasonló borzalmas dolgokká. Aztán ebből elkezd akár bizniszt is csinálni, meg vásári mutatványt, az emberek meg elájulnak tőle. Ez nem egy tiszta út. Ne nekem higgy, hanem az Isteni Inkarnációk üzenetének!

-----------------------------------------------------------
"Halott lelkek, akik még mindig ragaszkodnak valamihez... lehet az gyermek... ház... ivási szokások... lehet az valami butaság is... itt lézengenek, és ők azok, akik  gondot okoznak nekünk... akik sokat zavarnak minket.  Lehetnek csoportokban...  lehetnek sokan.... különböző típusúak... lehet nagyon komoly tudatalatti aktivitásuk... de lehet tudatfeletti is.

Néhány probléma, amivel szembesültök, és nem tudjátok megoldani, jöhet az ilyen halott lelkektől. Így a legjobb módja annak, hogy megszabaduljunk tőlük az, hogy kialakítunk egy objektív életszemléletet"


Shri Mataji Nirmala Devi

----------------------------------------------------------

Tehát elmondható hogy igen is léteznek olyan lények, szellemek és erők, amelyek körülöttünk vannak, a finomenergia-rendszerünkben vannak, akár egy lakást is megszállhatnak, egy várost, egy embert egy bármit, de nem ez a lényeg. Attól még hogy van ilyen dimenzió, nem szükséges nekünk beleerőltetnünk magunkat ebbe. Nagyon sok "csábító" érdekes és szenzációs dolog van az életben, ami sokszor valójában csupán zsákutca, és egyfajta "csapda", hogy eltérítsen az élet legfőbb céljáról. Persze az is lehet cél, hogy valaki zsákutcákban pörög, és ez mehet egyénileg is és kollektíven is, de én valahol mélyen nem azt érzem hogy ilyen zsákutcák lennének az emberiség Kollektív Sorsába (Végső Céljába) kódolva...

Nézzük a finomenergia-rendszer jobboldalát! Ide tartozik a racionalitás, a jövő, a tudatfeletti, és ha az UFÓ -k valamilyen rejtett dimenzióben léteznek, akkor valahol a finomenergia-rendszer jobb oldala környékén bolyonghatnak. Ha így is lenne, vajon érdemes lehet szélsőségbe esnünk és keresnünk a társaságukat? Ez bizony nem az Arany Középút. Persze ha valaki nagyon belecsúszik a kollektív tudatfelettibe, akkor lehet hogy tud jövőt jósolni, belelát valamilyen szinten a jövőbe (találkoztam ilyennel is, és valóban belelátott az én személyes jövőmbe, és amúgy eléggé borzalmas volt a hölgy állapota, és inkább átokként élte ezt meg és nem áldásként) lehet hogy valamilyen különleges jobboldali energiáknak kerül birtokába, mint mondjuk a shaolin papok. Ezek az "erők" és képességek érdekesnek tűnhetnek, csak valójában semmi közük a megvilágosodáshoz, a "szentséghez", és csak a jobboldali energiacsatornájukat teszi tönkre a nagy egózás mutatványozás. Vajon Istent valóban az érdekelheti, hogyan tud valaki évekig tartó iszonyatos edzések és erőfeszítések árán mondjuk egy vasat meghajlítani a torkával, vagy betont törni a fejével? Folytatva ezt a jobboldali energiacsatornában elmélyedők sorát, könnyen lehet hogy az UFÓ jellegű "lényekkel" is kapcsolatba kerülhetnek azok, akik a finomrendszer ezen dimenzióján pörögnek.

Én nem sok értelmét látom ennek. Ezen az úton szerintem nem fogjuk tudni megoldani a saját emberi problémáinkat itt a földön. Akár egyénileg, akár kollektíven. Ettől nem leszünk se bölcsebbek, se együtt érzőbbek, se szeretetteljesebb emberek, se örömtelibbek, se harmóniára nem lelünk ezáltal. Az elménket forgathatjuk csupán ezek körül a "szenzációs" témák körül. Mi lenne ha békén hagynánk a finomenerergia-rendszerünk baloldalán és jobboldalán lévő Lényeket, és hagynánk hogy éljenek a saját maguk "területén" és "dimenziójában"?

Minden lény negatív?

Nem. Vannak finomszinten olyan lények, amelyek segítenek minket. Gánák, angyalok, Isteni Erők és ilyenek, amelyek szintén a "finomszintű" dimenziókban léteznek bennünk és körülöttünk. Vagy talán mi vagyunk bennünk? Még ez is lehet. Hogyan különböztessük meg őket? Ez ügyben "kézzelfogható" tanáccsal nem tudok szolgálni, mert ezek már nem "kézzelfogható" dolgok. Annyit tudok/érzek/tapasztalok, hogyha a Sorsodba nem a pusztulás van kódolva, hanem felemelkedés (na de hova?) egyfajta Isteni Megvilágosodott Állapotba, a Lélek Dimenziójába, akkor egyre jobban érezni fogod ezeket a "segítő" erőket. Azokat, amelyek az illúzióból, a sötétségből, a zsákutcából próbálnak kihúzni Téged. Az elején ezeket nehéz megkülönböztetni, de minél inkább elindulsz efelé, annál tisztábban "látod" ezt majd magadban is, és másokban is. Ha megtudod engedni magadban, hogy a kundalini energia felébredjen az energiaközpontjaidban és csatornáidban, akkor ez az erő meg fog védeni, és távol fog tartani Téged a nem kívánatos Lények és Dimenziók világától.

Most aztán mondhatsz mindenfélét, akár rám, akár erre a véleményre/érzésre, nem gond, nyugodtan tedd meg. Én csak saját tapasztalatot/érzést tudok itt megosztani, és ha Neked mások az ilyen irányú élményeid, ám legyen.

A cikksorozat következő, 2. részében szó lesz az UFÓK kapcsán is az összeesküvéselméletekről, Bilderbergékről, Illuminátusokról és hasonlókról. Persze nem úgy ahogy máshol olvashattál róluk, hanem olyan "kolostorosan". Nem menj messze, mert hamarosan érkezik!


* ** * ** * ** * ** * ** * ** * ** * ** * ** * ** * ** * ** * ** * ** * ** *

Meditatív ücsörgésünk, tűnődésünk és ráérős szemlélődésünk mai helyszíne és padja pedig:


A kép beküldője Erika,
helyszín: Óbuda.
Nagyításhoz klikk a képre!



Üdv
A Kolostor Őre


Csak Könnyedén

*************************************************************************
A MISSZIÓ --> Hiszek abban hogyha minden családban lesz legalább egy, rendszeresen meditáló ember, az mindent meg fog változtatni! Türelmesebb, megfontoltabb, és sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az ország. A célom az hogy ez összejöjjön, hiszen ez mindannyiunk érdeke is. Egy sokkal tudatosabb, emelkedettebb és kedvesebb társadalom már igazán ránk fér végre. A kolostoros blog egyszerű, és pénztárca kímélő eszközeivel, na és az internet segítségével ez könnyen elérhető. Ha tetszett ez a mostani bejegyzés, értékesnek, humorosnak, vagy éppen elgondolkodtatni valónak találtad, akkor mindenképp küldd tovább most másoknak is! HAJRÁ!