2012. december 11., kedd

Két távoli kedves ismerős

Olyanok akikkel csupán néhány évente látjuk egymást. Közel állnak nagyon a szívemhez, és mindig jóérzések fognak el ha eszembe jutnak. A beszélgetések, a jóízű nevetések, vidámságok, no és a bölcsességek. A társaságuk és jelenlétük egyáltalán nem terhes, vagy lehúzó, sőt, inkább úgy mondanám hogy igazán feltöltő és felemelő. Külön öröm, hogy most már nemcsak személyes ismeretség és barátság alapján lehet velük találkozni, hanem az internetnek hála, többen is megismerhetik őket.

A kultúrának, a fiatalságnak, a spiritualitásnak és az emelkedett életnek olyan hiteles képviselői ők, amilyenekkel bizony ritkán találkozik az ember. Hozzáállásuk az élethez, önmagukhoz, másokhoz és a világhoz, igazán példaértékű. Fiatal korukhoz képest olyan érettség és bölcsesség lakozik bennük, ami már most óriási segítségére lehet a környezetüknek, és ha ezt még az idő is érleli majd, akkor bizony nagyon szép dolgok fognak körülöttük történni, mostani életük elkövetkező évtizedeiben! Az internet felszínes fecsegései és sok-sok ostobaságai közt, ha valakiknek mégiscsak érdemes követni tevékenységeit, akkor Ők mindenképp köztük vannak!

Ismerd meg tehát most Te is góbéfölde "ékszereit", a folyamatos csiszolódás alatt álló székelyföldi gyémántokat! Klikk ide >>

* ** * ** * ** * ** * ** * **

Meditatív ücsörgésünk, tűnődésünk, és ráérős szemlélődésünk mai padja pedig:


A kép beküldője Kata,
helyszín: Németország Északi Tenger Föhr sziget.
Nagyításhoz klikk a képre.

Az eddig beérkezett pados képek folyamatos feldolgozás alatt vannak.

Lehetséges az hogy Te még nem küldtél be? Hogyhogy? Hát ne hülyéskedj! Mivel veszem rá ebben a rohanó és kapkodó világban a kedves olvasókat egy kis ráérős tűnődésre, padon ücsörgésre, amolyan tudatos semmittevésre? Hogyan fogunk így lelassulni, békésebbé, nyugodtabbá válni?
A góbéknak ez könnyen megy, na de mi lesz velünk? ;-)

-------------------------------------------------------------------------------
* FELHÍVÁS *

A kolostoros blogban majd egyre több fotót szeretnék bemutatni padokról. Nemcsak háromhavonta a visszatekintésekkor, hanem többször. Hátha ez a sok pad majd hozzájárul ahhoz, hogy a mai rohanó, kapkodó és sietős ideges világban, egyre többeknek legyen kedve picit leülni a padokra. Csak ülni és semmit tenni. Csak figyelni, csak észrevenni. Merengeni, tűnődni, meditálni. Csak érzékelni önmagunkat, másokat, a környezetet és a világot. Gyönyörködni a tájban, felengedni, ellazulni. Ezért bármerre jársz is, és látsz egy padot, egy környezetet, érzel egy pillanatot ami szerinted abszolút ideillene, akkor fotózd le, küld el nekem emailben
és megosztjuk másokkal is.

FELTÉTEL: csupán annyi, hogy a fotón lévő padon ne üljön senki. Üres legyen, ezáltal "hívogató". Írd majd meg a helyszínt, hogy hol áll a pad, és majd a keresztnevedet is, hogy a blogban a kép alá írhassam. A fotónak nem szükséges se művészinek lennie, se nagyon jó minőségűnek. Legyen olyan környezetben és olyan pillanatban, amit úgy érzel hogy jól mutatna itt. Akár városi fotó, akár tanyasi, magyarországi, vagy épp külföldi. Épp amerre jársz. A PAD sok mindenen túlmutat. Országhatáron, nemzeten, gazdasági helyzeten, politikai beállítódáson, bőrszínen vagy valláson.
Egy PAD, az "csupán" PAD! Egyszerű és tökéletes. Úgyhogy
fotómasinákat elő, örvendeztesd meg egy paddal a kolostoros blogolvasókat, és az Őrt!
----------------------------------------------------------------------------------



Üdv
A Kolostor Őre


Csak Könnyedén

*******************************************************************************
A MISSZIÓ --> Hiszek abban hogyha minden családban lesz legalább egy, rendszeresen meditáló ember, az mindent meg fog változtatni! Türelmesebb, megfontoltabb, és sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az ország. A célom az hogy ez összejöjjön, hiszen ez mindannyiunk érdeke is. Egy sokkal tudatosabb, emelkedettebb és kedvesebb társadalom már igazán ránk fér végre. A kolostoros blog egyszerű, és pénztárca kímélő eszközeivel, na és az internet segítségével ez könnyen elérhető. Ha tetszett ez a mostani bejegyzés, értékesnek, humorosnak, vagy éppen elgondolkodtatni valónak találtad, akkor mindenképp küldd tovább most másoknak is! HAJRÁ!