Üdvözlet a kedves olvasónak a kristálytiszta vizéről híres Klopeini tó
mellől! Ausztriában, Karintia varázslatos hegyei közt bújik meg
csendesen ez a kis gyöngyszem. Partján a Hotel Sonne Spa, ahol Zsuzsával
éppen egy kellemes hetet töltünk.
Kilátás a napernyő alól egy jegeskávé mellől. Az idő szép, a táj
gyönyörű, a szálloda remek, a hegyi levegő friss, a tó vize pedig
simogató és valóban kristálytiszta! Töltődünk, tűnődünk, lebegünk.
Úszás, nagy séták, könyvek, finom falatok, panaszra semmi ok.
Két csobbanás közt Spiró új könyvét, a Padmalyt olvasom. Táncsics,
Petőfi, Kossuth, és a többiek kora egy új megvilágításban. Különös
történelmi bája van, hogy éppen Ausztriában olvasom ezt a művet. Sebaj,
van nálam Zeit is, hogy ne csak a múlttal, hanem a jelennel is képben
legyek.
A ragyogó napsütés és a gyönyörű tó mellett a szaunát sem hanyagolom.
Kedvelem, imádom, rajongok ezekért az izzasztó kis helyekért. Tél, nyár,
nem számít. Ráadásul az osztrákok magas minőségben művelik.
Kuruc-labanc ellentét ide vagy oda, bizony, van amit érdemes eltanulni.
Startup világ, innovatív cégek, bukások és sikerek, apró pénzek és
elképesztő vagyonok. Egy olyan történetet hoztam el ide a kolostor
udvarára ismét, ami a befektetéseimhez kapcsolódik, és ami évek óta a
portfólióm része. Ez a korábbiakhoz hasonlóan továbbra sem befektetési
tanács, pusztán érdekes és inspiratív üzleti sztorik, olyanok, amikben
én is benne vagyok, vagy voltam. A befektetési portfólióm kapcsán szóba
kerültek már ingatlanos cégek, repterek, autók, divat, stb., jöjjön most
egy igazán izgalmas téma, a startup világ!
Startra kész nemzet a
címe a fenti képen látható könyvnek, amiben izraeli cégek és emberek
történetei vannak. 2013-ban olvastam és nagyon megfogott. Ekkor már
jópár éve részvényekkel foglalkoztam, és a startup világ, mint
befektetés nem érdekelt, de a mögöttes attitűd, a hozzáállás, és a
körülöttük lévő dolgok azért mégis. A befektetésekben a hagyományosabb
úton járok (Graham, Buffett, Munger, Lynch, Klarman, Ackman, stb.) Ennek
ellenére sokszor olvasok egyéb területekről, mert attól, hogy az ember
nem közvetlenül részese, azért sok tanulsággal szolgálhat. Így kezdtem
neki ennek a könyvnek is, és nem csalódtam.
Ha alaposabban
megnézni az olvasó a borítót, láthatja, hogy az egyik előszót Oszkó
Péter írta a magyar fordításhoz. A médiából ismertem már a politikához közeli munkásságát, de a startup-okhoz kötődő kapcsolata
ekkor világosodott meg bennem, és keltette fel igazán az érdeklődésemet.
Így aztán elkezdtem egyre jobban figyelni ezirányú tevékenységét.
Továbbra is megvolt a magam menete a befektetések terén, de fél szemmel
mindig követtem Oszkó Péter mozgását is. Számomra ez az izraeli könyv
volt egy jelentős kiindulópont Oszkó Péter startup munkásságával
kapcsolatban, bár az ő ezirányú tevékenysége korábbra nyúlik vissza. Nekem ez mégis egy szimbolikus kezdet volt. Aztán pár év múlva jött egy
hír, amire felkaptam a fejem.
Az OXO tőzsdére megy! Egymás után
szivárogtak a hírek, hogy Oszkó Péter befektetési holdingja, az OXO
tőzsdére megy. Úgy láttam szintlépés történik a cégnél. Még inkább
elkezdett foglalkoztatni a dolog. Elindult az ilyenkor szokásos menet,
hírek, interjúk, ilyesmi, aztán meglett az időpont, 2021-ben belép a cég
a tőzsdére, nyilvános részvénytársaság lesz. Ekkor már eldöntöttem,
hogy beszállok, csak ki akartam várni a kezdeti hype lecsendesedését.
Igyekszem óvatos lenni a befektetések során mindig, így ebben az esetben sem akartam eltérni a megfontoltságtól. Eldöntöttem, hogy a befektetési portfólióm egy kis százalékát teszem csak az OXO-ba, és azokat a vételeket is több szinten, több időpontban fogom megtenni, miközben figyelem a fejleményeket. Így is lett. 2021-ben vettem az első OXO részvényeket, és azóta minden évben bővítettem az állományt. Az előírásoknak megfelelően zajlik a tájékoztatás, így a cég rendszeresen és nyilvánosan közli a piaccal, hogy miképpen alakulnak a fejlemények pénzügyileg, stratégiailag, emberileg, szóval, hogyan fejlődik a cég.
2021 óta több minden történt, amiről hosszú listát lehetne írni, azonban most itt csak három jelentős dolgot emelek ki: 1) forintról euróra váltott a részvényjegyzés 2) idén már volt egy jelentős osztalékfizetés 3) a nemzetközi terjeszkedés elősegítéséhez a cég központja átköltözött Rotterdamba.
A befektetések során megtanultam a türelmes várakozás erejét. A semmittevés bölcsességét. A kivárást. Sokszor előfordult már a befeketetésekkel eltöltött több, mint 15 évem alatt, hogy évekig figyeltem egy céget, és csak vártam. Nem csináltam semmit, csak folyamatosan figyeltem a fejleményeket. Kivártam a soromat, vagy a megfelelő alkalmat, árfolyamot, piaci szituációt, szóval a általam ideálisnak gondolt időzítést. Vártam hosszan, és ha eljött az idő, akkor léptem. Ez volt az OXO esetében is.
A következő fejezet pedig ezután jön. Amikor lépett az ember, akkor utána általában egy még hosszabb periódus következik, még hosszabb várakozás. Ülni a pozíción a megfelelő ideig. Nyilván, hogy mi a "megfelelő", az szubjektív, egyéni vagy piac függő. Mindenesetre van olyan cég, amiben már 15 éve ülök türelmesen, és egyelőre nincs tervben a kiszállás. Volt olyan befektetés, amiben "csak" 2-3 évig ültem. Az OXO-val a tervem hosszútávra szól, ha nem jön közbe valami rendkívüli esemény. A türelem nagy dolog, még az intenzíven pörgő startup világban is. A bölcsesség talán ott van, hogy meg tudja különböztetni az ember azt, mikor és hol van helye a pörgésnek és aktivitásnak, vagy mikor és hol van helye a türelemnek és a kivárásnak. Ez pedig nemcsak a befektetésre igaz, hanem az életre is.
Megszokott testrészünk a szemgolyó, benne a fejünkben, amivel jó eséllyel tisztán szemléljük a világot. Ha megállunk viszont egy pillanatra és elgondolkozunk azon, hogy milyen érzékeny kis terület ez, akkor már szinte az isteni teremtés sok-sok csodájának egyikéhez jutunk. A szemüvegesek, kontaktlencsések, és egyéb látási problémával küzdők a mindennapokban érezhetik, milyen ha ez a kis biológiai szerkezet nem 100%-al üzemel. A többieknek viszont teljesen természetes a szem tökéletes funkcionálása. Magától értetődő, hogy működik. Pislog, könnyezik, néz, hunyorít, kacsint, mikor mit.
Ha kiemelnénk a szemgolyót a testünkből, nagyító alá helyeznék, és mellettünk egy professzor elkezdene részletesen mesélni a működéséről, valami csodát láthatnánk. Így van ez a Teremtés millió más testrészével, élőlényével, növényével, állatával, és a világ rengeteg mikroorganizmusával. Döbbenetes, hogy a tudomány már milyen szinten és mélyen térképezte fel az Életet. Tudós szemmel vizsgálva az isteni organizmusok lenyűgöző együttműködését láthatjuk.
Mi történik viszont akkor, ha egy teljesen másik terület, mondjuk a művészet kezd el foglalkozni a szemmel? Mit fedezhetnek fel a kreatív alkotók, a művészek a szemgolyóban? Egy ilyen témájú videót hoztam. Caspar David Friedrich különös világából merítettem ismét. Nem a csöndesen szemlélődő alakjai kerülnek most megfigyelésre, hanem egy szemgolyó. Mit mond erről vajon a művészet, azon belül is Caspar David Friedrich? Könnyen lehet, hogy ő nem mond semmit, hanem csak leteszi alkotását az emberiség közös asztalára, és akik körbeállják a művet, alaposan megnézik és tűnődnek rajta, talán ők látnak meg valamit abban a szemben... ha van ott egyáltalán bármi is...
Töprengés egy önarckép fölött. Kicsit elvont, kicsit irodalmi, sajátosan egyedi, pont úgy, mint egy szemgolyó:
Szép emlékkel gondolok vissza az általános iskolai földrajz atlaszomra,
amit a családi archívum szerencsére meg is őrzött. Rövidgatyás kis
kölyökként néztem az egyszerű térképeket, ahogy mutatták a hegyeket,
tavat és a tengereket. Különös jelek tanították meg, hogy melyik
területen mit bányásznak, és milyen ipar van. Eltérő vonalak jelölték az
országhatárt, folyókat, vagy egy város területét. Csupa érdekes színes
rajz a körülöttünk lévő közeli, és a távoli világokról.
Nagyításhoz, klikk a képekre!
Idővel aztán az ember tudása mélyül, látóköre tágul, és az általános
iskolai földrajz az évek mentén mélyebb társadalmi dolgokkal, komolyabb
könyvekkel is kiegészül. Régiókhoz vallási történetek kezdenek
kapcsolódni, városokhoz kulturális témák, a tengerekhez felfedező hajók,
síksághoz csaták, és szépen lassan elrendeződik az ember fejében, hogy
valójában a földrajz ad hátteret és táptalajt a történelem lépéseinek. A
modern technika ellenére az, hogy a földrajz még mindig milyen erősen
befolyásolja és meghatározza egy térség berendezkedését és motivációit,
azt két remek könyvben olvastam a napokban.
Tim Marshall két könyve: A földrajz fogságában, és A földrajz jövője. Két könyv, közel hétszáz oldal. Ez már nem az általános iskolai szint. Tim Marshall újságíróként dolgozott a BBC-nek és a Sky News-nak, majd önállósodva sikerkönyvek szerzője lett. Műveiben alaposan körbejárja a földrajz által behatárolt lehetőségeket és képességeket. Kitér a hadászatra, politikára, kereskedelemre és vallásra, szóval sok szempontból elemez térségeket. Gondolatébresztőek a sorai, különösen most egy olyan világban, ahol újra területhódításban és háborúkban gondolkodik a nagypolitika. Érdemes ilyenkor megállni, és a mérhetetlen ambíciók mellé odatenni a földrajzi korlátokat is. Kedvelem az ilyen, magasabb nézőpontból a helyzetekre tekintő hűvösebb szemléletet. Sokszor hasznos ez az életben.
Rövidgatyás kis kölyökként érdeklődve és csodálkozva szemléltem ezeket a színes térképeket, néhány évtized után most pedig befektetőként tűnődöm azon, merre hány méter, mennyi is az annyi, és merre hömpölyögnek az osztalékfolyó hullámai. A földrajz mellett pedig egy másik fontos és kihagyhatatlan kérdés: euro, dollár, svájci frank, vagy forint?
A világ dolgain töprengő és széles látókörrel rendelkező értelmiségiként is érdemes az embernek a földrajzzal foglalkozni és a dolgokkal tisztában lenni. Érdemes például képesnek lenni arra is, hogy az ember felfedezze az okát annak, miért kiabálnak hangosan politikusok arról, hogy a nyugat hanyatlik, amikor ők a saját személyes vagyonuk elhelyezését, a gyerekeik oktatását, és az utazásaikat is legfőképpen a nyugati, stabilabb jogrendszerrel és kultúrával rendelkező világban képzelik el. Miért hazudják akkor ennek mégis az ellenkezőjét? A kérdés költői. Művészet az élet, bizony nem más. Művészet és földrajz a titánok gyermekének, Atlasznak a vállán.
Érdemes
szétnézni rajta, mert szóba kerül kortárs irodalom, festészet, film,
pszichológia, befektetés, személyes élmények és sok minden egyéb.
Javaslom nézz szét arrafelé, keress, kutass, tűnődj, gondolkodj,
meditálj az ott elhangzottakon.
Kérdés, óhaj, sóhaj, vélemény, vagy bármi egyéb mondandó kapcsán pedig ha levelet írnál, itt megtalálsz:
kolostorore(kukac)gmail.com
Nyugodtan
írd meg, ami felmerült benned a videók ügyében. Vagy egyebek: kánikula,
könyvek, tőzsde árfolyamok, horoszkóp, politika, bármi ami a
szívedet nyomja, vagy a kíváncsiságodat csiklandozza!
megható, csodálatos írás, mesteri. RE-MEK-MŰ! Mintha valamifajta titkos hagyományi láncolat bontakozna ki
előttem, ami indul ezzel az Illyés könyvvel (1936) majd folytatódik
Lénárd Sándor Völgy a világ végén (1967) aztán Mészöly Miklós Volt
egyszer egy Közép-Európa (1989) majd Moldova György Európa hátsó udvara
(2000) és Nádas Péter Világló részletek (2017).
Nyílván sok
egyéb szerző
munkája is becsatlakozhat még ide, az időben visszafelé haladva, vagy a
sorban különböző helyekre illesztve. Ebben a fent említett láncolatban
nem
valamifajta általános és egyetemes, szorosan vett direkt
összekapaszkodásról írok, csupán a személyes élményeimből megformázott
felismerésre, általam elképzelt
szellemi összekapaszkodásra gondolok. Talán táplálkoztak egymásból,
talán nem,
mégis felfedezek valamifajta kölcsönös egymásra hatást. Vagy csak túl
sok kávét ittam.
Mindenestre érdemes kilátogatni Illyés Gyula
pusztáira,
akár csak a könyv lapjain keresztül, és megismerkedni azzal, ami ott
van. Önismereti utazás ez Magyarország kollektív
pszichéjének mélyrétegébe, költői tálalásban a könyv lapjain keresztül,
és megismerkedni azzal, ami ott
van.
Három szempontból is
megfogott a mű, és önkéntelenül, valahogy párhuzamosan és egyszerre ezen három nézőpontból tekintettem rá, miközben olvastam.
1) Irodalmi szempont. A megfogalmazás, a stílus, az elmesélés hogyanja megragadó, lenyűgöző. Nagyon tetszett.
2)
Történelmi, társadalmi, szociológiai szempont. Tanulságos és
elgondolkodtató az a társadalmi világ, az a szociológiai berendezkedés
és kor, amit bemutat a Puszták népe.
3)
Pszichológiai faktor. Minél jobban elmerültem a könyv lapjaiban, annál
jobban felderengett előttem a misztikus pszichológus, Carl Gustav Jung
sokatmondó csendes mosolya. Mit szólna ehhez a műhöz Jung apó? Tömény
tanulmány, mélyreható tanulság a kollektív tudattalan, a lélek és a
személyiség mély mozgatórugóiban, hiedelmeiben és a cselekedeteinek
motivációs gátjaiban. Archetípusok, álmok, árnyék, és a többi jungiánus
fogalom illeszkedik szépen sorban az egészre.
Ezen fenti három szempontból aztán több egyéb kapcsolódás és párhuzam is eszembe jutott, az egyikből készítettem egy videót is:
David
Foster Wallace híres műve, a Végtelen tréfa legjobb mondatáról
készítettem egy kis videót. Az amerikai író könyve elgondolkodtató,
inspiráló és lenyűgöző. Ezért kívántam ezt egy sajátos módon feldolgozni,
ahogy a felvételből kiderül.
"Az igazság megszabadít. De csak miután végzett veled."
A könyv hátsó oldalán is erőteljes üzenet van, és különös az egész mű, bár nem könnyű, de mégis megéri elolvasni. Ez is egy olyan
könyv, amin érdemes többször átmenni. Én is készülődök, ingujjamat
kezdem feltűrni, talán idén másodszor is elolvasom majd. Meglátom majd
hogy alakulnak az előttem álló hónapok. Addig is jöjjön a videó, David Foster
Wallace legjobb mondata:
Sopron, belváros, a kultúrpresszóban ülök, előttem kávé, mögöttem pedig Nádasdy Ádám dedikál. Folyamatosan érkeznek az emberek a rendezvényre kezükben könyvekkel. Én is hoztam, szintén dedikáltatni.
Nagyításhoz klikk a képekre!
Gyárfás Dorkával közös beszélgetős est készülődik a kávézóban. A
helyiség megtelt, állnak, ülnek, kinek hol jut hely. Egzotikus tea és
kávék illata a levegőben, kíváncsi várakozás, még egy kis sustorgás,
helló-szia, hogy vagy, rég láttalak, ilyesmi, aztán elindul a
beszélgetés és csönd lesz lassan a teremben.
Fő témák:London, nyelvek, kultúrák; Nádasdy Ádám esetében mi más? Ja, igen, még a párkapcsolat, khm-khm, és poénok, taps, sztorizás, miegymás.
Európaiságot érzek a levegőben, hosszú évszázadok egymásra rakódott és sűrűn egybeszövött kultúráját. Emberséget, barátságot, humanitást. Röpködnek az angol, német, olasz mondatok, poénok és somolygás, könyvcímek és szerzők, a közönség pedig hálás. Örül, hogy lát ma itt fehérek közt egy...
Korán érkezőként sikerült még a rendezvény előtt dedikáltatnom, így nem csak a sorbanállást úsztam meg, hanem jutott idő egy kis négyszemközti beszélgetésre is. Többek közt szóba került, hogy befektetésekkel foglalkozom, tőzsdével, és meg is említettem, hogy pont e miatt a könyvben a "Szatócsok népe" volt a kedvenc fejezetem. Nádasdy úr mosolygott és helyeslően bólogatott, miközben tollával a könyvben kitörölhetetlen nyomot hagyott.
A napokban olvastam William V. Bangert alapos munkáját a
jezsuitákról. Tömény, sűrű írás, egy rendkívül aktív közösségről. A mű
bemutatja a kezdeteket, majd azt, hogy még a legnehezebb és szélsőséges
körülmények között is miképp jutott el üzenetük a világ legtávolabbi
szegletébe.
A történelem hatalmas
hullámzása lenyűgöző, azonban még inkább kedvelem azt, amikor ez az
általános nagy átfogó történelmi kép egy kisebb szintről kerül
bemutatásra. Egy család, egy közösség, egy város, vagy akár egy cégen
keresztül. Tehát a nagy globál makró történelmi kép perspektívát vált,
és alulról a mikró szintről kerül bemutatásra. Itt ebben a könyvben is
valami ilyesmi történik, mert William Bangert a jezsuiták közösségén
keresztül mutatja be az elmúlt évszázadok történelmi eseményeit. Az ő
szemükön keresztül figyelhetjük az európai mozgásokat, távoli
gyarmatbirodalmakat, és a civilizáció peremén lévők életét.
Sok esetben felkelti az érdeklődésemet a dolgoknak a születése, a
kezdeti elindulása. Ezügyben is érdekes akár egy cég kezdeti lépései,
vagy egy állam születése, vagy bármilyen egyéb, hosszú életű és nagy
hatású jelenség kialakulása. A kezdetek nagyon érdekelnek, hogyan és
miképpen indulnak meg a folyamatok, milyen összetevő és körülmény kell
hozzá. Ezügyben is alapos a könyv, hiszen részletesen tárgyalja a
jezsuiták korai időszakát.
A
kezdeteken túl az is roppant érdekes számomra, miképpen növekszik valami
olyan hatalmassá, amit az alapítók talán el sem tudtak egykor képzelni.
Itt is lehet gondolni cégekre, hadseregre, országra, közösségi vagy
egyéni teljesítményre, szóval az élet különböző területére. Hogy a
kezdetek után a jezsuiták milyen "messzire" jutottak, jól mutatja egy
idézet a könyv 373. oldaláról:
"A feloszlatást megelőző két évszázadban a
jezsuiták fontos szereplői lettek az európai és gyarmati katolikus
társadalmaknak. Fontos mérföldkövet jelentettek a történelmi úton, amely
a reformációtól az amerikai és francia forradalomig vezetett.
Bármennyire túlzó is a kijelentés, amely szerint a 12. századi Európa
egyetlen hatalmas Citeaux-vá változott, a megállapítás mégis rávilágít a
ciszterciek mindent átható befolyására. Talán elmondhatjuk, ismét teret
engedve a nyilvánvaló túlzásnak, hogy 1570 és 1760 között a katolikus
világ egyetlen hatalmas jezsuita iskola volt.
A
megbecsült fölény azonban egyik esetben sem bizonyult tartósnak. Az
egyház történetében a 12. századi reneszánsz és a barátok megjelenése
véget vetett annak, amit bencés századoknak neveztek. A 18. század
utolsó felében pedig a felvilágosodás zárta le a korszakot, amelyet
méltán nevezhetünk jezsuita századoknak."
Szakadó esőben, tűző napon, pálinkával és pogácsával, jó szóval és
társasággal meneteltek a vádlik ütemesen és rendületlen.
Sportteljesítmény ez, vagy politikai? Esetleg kulturális küldetés,
motivációs prezentáció, csapatépítő összetartás, reményvivő
fáklyagyújtás, esetleg népies vallási zarándoklat? Mi volt ez? Talán
mindegy is. A lényeg: tisztelet a vádlinak! Személyes és szubjektív
sorok Magyar Péter egymillió lépéséről.
A csibészvilág
szlengjében hallottam több évtizeddel ezelőtt a megszívlelendő
jótanácsot: ha a kort nem is, legalább a súlyt tiszteld! Utalva a kemény
bicepszek ütőerejére. Itt most valami hasonlót láthattunk az elmúlt
napokban, csak sokkal szelídebb és kifinomultabb formában. Nagy utat
járt be Magyar Péter, és nem csak az elmúlt egy héten, hanem az elmúlt
egy évben. Kulturált sportolók, korrekt harcosok, üzletemberek, esetleg a
tudomány, vagy a művészet alakjai bizony megtapsolják és elismerik a
"kollégák" teljesítményét. Éremosztás után jó esetben kezet fognak,
gratulálnak, oda kacsintanak.
Magyar Péter elmúlt napjainak csak
az élő közvetítéseit végig nézni is kemény megpróbáltatás volt, milyen
lehetett akkor ott a helyszínen végig csinálni? Tévedés ne essék, tapsot
érdemelne ez ügyben bárki, aki hasonló módon áldozná idejét, testi,
lelki, szellemi energiáit. Bizony, hasonló helyzetben tapsot érdemelne
Dobrev Klára is, Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Kunhalmi Ágnes, Dúró Dóra,
és mindenki. Tisztelet a vádlinak!
Komfortzónán kívül kezdődnek
ám a nagy dolgok, mondják ezt a coachok, és a különböző tanácsadók. Van
benne valami. Határfeszegetés, kihívások és megpróbáltatások, mind-mind
olyat mutatnak meg a világból és önmagunkból, amit egyébként nem
ismerünk. Háromszáz kilométert legyalogolni tűző napon, szakadó esőben,
városban és mezőn, azért az minimum elgondolkodtató.
"Nincs hatalmad felettem"
- szól annak a könyvnek a címe, amit David Goggins írt, az amerikai
haditengerészet egyik kiemelkedő alakja, aki bizony sokat tud az emberi
test és szellem teljesítőképességéről, motivációról, kitartásról és
küzdelemről. Rengeteg menetelés van mögötte is, és rengeteg emberhez
elért az ő hangja is. Tisztelet a vádlinak!
"Lesz még ilyen"
- nyilatkozta Magyar Péter többször is az elmúlt napokban, ami úgy
hiszem mindenképp hasznára fog válni az országnak. Példamutatás
sportból, egészségből, kitartásból, odafigyelésből, kulturáltságból,
talán ki lehet mondani: emberségből. Ismerjük az egészségügyi
statisztikákat. Nincs mit hozzáfűzni. Ismerjük a politikai acsarkodást.
Nincs már mit hozzátenni. Ismerjük az általános lehangoltságot. Elég
volt! Ismerjük a magatehetetlen tohonyaságot. Vége! David Goggins
könyvét mikor olvastam, arra gondoltam, hogy ha annak az elszántságnak
és teljesítménynek csak a töredékét magukévá tennék az emberek, akkor
mennyivel másabb lenne sok minden. Kétségtelen, Goggins szélsőséges
módon mutatta azt meg, mire képes egy ember. A hétköznapokban ennyire
talán nem szükséges, azonban a hihetetlen teljesítménynek az
esszenciáját mégis érdemes felfogni, hogy enyhébb, hígított verzióban
is, de valamelyest magunkévá tegyük.
Magyar Péter további sorsa
még kérdőjel. Lehet, hogy tragikus hősi szerep vár rá, de az is lehet,
hogy még innen is egy sokkal nagyobbat fog dobbantani, és olyan
menetelésbe kezd, ami teljesen átírja a jövőt. Tisztelet a vádlinak!
A politika dübörög, Magyar Péter menetel, Putyin pusztít, Trump riadtan nézi a kötvénypiacot, Orbán pedig Döbrögit alakítja hitelesen és
vigyorogva. Mintha belül mélyen azért mégiscsak félne valamitől, de
nagyon.
Mindezeken túl, nézzük mi történt itt a kolostor udvarán az elmúlt három hónapban, nézzük az itteni témákat:
a
2010, 2009, 2008 -as tavaszi témák még nem kerültek
így, a fentiekhez hasonlóan az évszak végén összegyűjtésre. De
megtalálod őket a blog archívumában. Kellemes olvasgatást kívánok hozzájuk!
A divatmagazin beszámolt a Gucci legújabb showjáról, ami a márka szülőföldjén, az olaszországi Firenzében került pár napja megrendezésre. A 15. századi Palazzo Settimanniban (és a körülötte lévő szabadtéren) zajlott az esemény, ahol egyébként a márka hatalmas történelmi archívumát őrzik. A Gucci ezzel a bemutatóval egyszerre tér vissza a gyökereihez, és ötvözi hagyományát a kortárs elegancia vonalaival. Bemutatja a könnyed olasz kecsesség (sprezzatura) és a merész újítások formáját.
"Gucci is Florence, Florence is Gucci."
Gucci az maga Firenze, Firenze az pedig maga a Gucci - Ez a mantra visszhangzott végig a bemutatón, és nemcsak a szavakban, hanem a formában, a szövetekben és a hangulatban. A reneszánsz város, ami régóta a művészet, a stílus és a kézművesség globális fővárosa, szó szerint és szimbolikusan is stabil alapot adott a Gucci legújabb kollekciójához. - írja a Vogue
Investing in Gucci
Pont egy éve, tavaly májusban kezdtem el mélyebben foglalkozni ezzel az olasz márkával. Főleg befektetési szempontból. Felfigyeltem a Gucci brand anyacégére, a francia Kering csoportra, ami a párizsi tőzsde egyik jelentős szereplője. Felfigyeltem rá, mert hanyatlóban voltak (és vannak) a részvényei, és számomra ilyenkor kezd el befektetési szempontból igazán érdekessé válni egy cég. Itt látható a Kering csoport részvényeinek elmúlt 25 évnyi mozgása:
A grafikon egyértelműen mutatja a 2021-és év 800 euró körüli árfolyam rekordját. Azt láttam tehát, hogy egyre olcsóbbak a Kering részvények, és emiatt elkezdtem feltérképezni a céget. Megnéztem a managementet, a nagyrészvényeseket, a cég számait, és a céghez tartozó márkákat.
A Keringhez ugyanis nemcsak a Gucci tartozik, hanem más egyéb luxusmárkák is. Például itt a blogban többször említett Yves Saint Laurent által alapított cég is. Ahogy szoktam, a magam módján elkezdtem tehát feltérképezni a céget, a számokat, és a cég körüli sztorikat, és arra a döntésre jutottam, hogy beszállok én is, befektetek a Keringbe. Azóta már több részletben, különböző árfolyamokon vettem a cég részvényeit a párizsi tőzsdén. Hosszú távra tervezem a befektetést, és ezáltal egyre nagyobb érdeklődéssel kísérem ezeket a divatbemutatókat is.
A fent említett firenzei showt is nagy érdeklődéssel követtem. A video utolsó harmadában hagyják el a modellek a Palazzot és mennek ki a térre. Itt lehet megtekinteni:
"Soproni kalandozások" címmel írt pár nappal ezelőtt a városi média egy
olyan programról, amin volt szerencsém részt venni. Sopron ismert és
kevésbé ismert tornyait mutatta meg Bene Csaba idegenvezető, akinek
csoportjához kíváncsian csatlakoztunk Zsuzsával. A hírportál
galériájában több kép is megtalálható.
Nagyításhoz klikk a képekre!
Bene úr kulturális kalauzolása túlmutatott az építészeten, és széles
sávot befogott a téridő-kontinuum helyi megjelenéséből, Sopron
történelméből. Megnéztünk híres épületeket, templomokat, temetőt és
kilátót, utcákat és átjárót, falakat és udvarokat. Sok-sok történetet
mesélt, a múlt itt maradt nyomait. Két órás volt a séta a belvárosból
indulva, kacskaringós kis utcákon át föl a Koronázódombra, majd szintén
sok látnivalós nagy kanyarral vissza.
Ebből a túrából és egyéb személyes benyomásokból is azt érzékelem, hogy Sopron példásan őrzi múltját. Jó ezt látni, hogy megbecsülésnek örvendenek itt az emlékek, az épületek és az emberek. Kedvelem ezt a várost. Minél többet látok belőle, annál inkább.
A séta után Zsuzsával jóleső fáradtsággal álltunk be a sorba, ami türelmesen kígyózott a napsütéses belvárosi fagylaltpultnál.
A titkosszolgálati témáknál maradva, a vatikáni-krimi
mellett Frei Tamástól is elfogadtam most egy izgalmas idegenvezetést a
könyve által: Puccs Moszkvában.
Minden
könyvét olvastam, így aztán egyértelmű volt, hogy együtt utazom
főhősével, Andréval a legújabb küldetésére is. Különös világban élünk,
mert egyszerre olvashatjuk ezeket a fantázia-krimiket, aztán a hivatalos
híradásokat, a szakértői véleményeket, és a közösségi médiát. És ott
vannak még a szakmai könyvek is, akár pszichológia, politológia,
harcászat, gazdaság, történelem, vallás, és ezeknek a hatalmas
halmazoknak a metszéspontján pedig összeáll az ember fejében egy
vélemény. Egy gondolat, egy érzés, vagy benyomás. Bennem is. És ezek
alapján nekem úgy tűnik: André a jó oldalon áll.
Néha
összekuszálódik a világ, a nagypolitika, egy ország, vagy akár egy
kisebb baráti társaság. Ilyenkor nem egyértelműek a dolgok, nehéz
eldönteni, kinek van igaza. Néha viszont nagyon is tiszta a képlet, és
egyértelműen látszik, hol van az igazság.
Vannak
helyzetek, amikor egyértelműen és tisztán látszik, hogy ki a Döbrögi
nagyúr, és ki a Ludas Matyi. Vannak szituációk, amikor egyértelmű, hogy
ki a jó király, és ki a rossz, ki főz éppen boszorkány főzetet, ki pedig
táplálóan finom levest. Van amikor tisztán látszik, hogy ki a
bajkeverő, és ki a jótevő. Néha egyértelműen, hogy ki az agresszor, vagy
ki a diktátor, és ki az igazságért küzdő hős. Ilyeneket mutatnak be a
mesélők minden egyes korban, de a legegyértelműbb karaktereket néha az
élet maga írja. Ilyenkor kell tudni tisztán olvasni a sorokat.
Frei Tamástól jól esik egy csésze kávé, vagy egy különös történet, mikor épp mivel kínál.
Warren Buffett és Charlie Munger hosszú évtizedeken át együtt
építették fel a világ egyik legnagyobb sikertörténetét: a Berkshire
Hathaway nevű céget. Sztoikus kapitalisták ők, zen invesztorok, taoista
bölcs öreg remeték a pénzvilág csúcsán. A történetük és a tudásuk
elképesztő, ráadásul a legszebb az egészben, hogy ehhez kevés a kiváló
intelligencia. Ehhez morál kell, etika, józan ész, kiegyensúlyozott
vérmérséklet, és végtelen türelem.
Charlie
nemrég hunyt el, Warren Buffet pedig 94 évesen most átadta a birodalmat,
ezt a hihetetlen méretű céget, ezt az üzleti királyságot. Munkájuk és
emberi hozzáállásuk a világ számos pontján nyújtott inspirációt, és
nemcsak üzleti szempontból, hanem emberileg is. Hozzáállásuk az élethez
és a befektetéshez bőven túlmutat a dollárjelek halmazán és a
részvényárfolyamok hullámzásán. Egy hatalmas állócsillag messzire eljutó
fénye ez.
Ha vannak "örök értékek" akár a
harcművészetben, akár a vallás, az építészet, a művészet, a sport, a
tudomány, gyógyászat, vagy bármi egyéb helyen, akkor kijelenthető, hogy
bizony vannak ilyen örök értékek az üzleti élet és a befektetések
területén is. Olyan alapvetések, amik kiállják az idők próbáját, és amik
látszólag egyszerűnek tűnnek, a megvalósítás nehézségét azonban a
hétköznapokban látjuk. Hiszen a 10 parancsolat sem bonyolult elmélet, a
gyakorlatban viszont...
Warren Buffett és
Charlie Munger a befektetési világ örök értékeit testesítették meg,
egyfajta archetípust prezentálva a maguk egyszerűségében, könnyedén,
szerényen és elegánsan, úgy, ahogy a nagymesterekhez illik. Azonban
eljött az idő a búcsúra. Amit tudtak, megtettek és megtanítottak, amit
lehet, megmutattak. Bevezették a nagyközönséget alkímiai műhelyükbe, és
akik akartak, részesei voltak a varázslatnak (részvényesei a cégnek),
akik viszont csak távolról kívántak inspirálódni és tanulni, úgy is
megtehették. Nagy korszak nagy tanítói ők. Charlie nemrég távozott,
Warren pedig pár napja a csúcson (hol máshol?) hagyta abba, és adta át a
királyságot: egyszerűen, halkan, rá jellemző szerény módon. Mégis, egy
stadionnyi meglepett ember tapsolt állva. Megható pillanatok Omahából:
Tizenöt éve követem a munkásságukat távolról, kíváncsian, mélyen és
intenzíven. Befektetési filozófiám és gyakorlatom nagyot merített az ő
példájukból, sokat tanultam tőlük üzletileg és emberileg. Nagyszerű
érzés ilyen mesterek kortársának lenni. Beírták nevüket az emberiség
nagy könyvébe, azokra a lapokra, amiket száz év múlva is fellapoznak
majd a befektetők újabb és újabb generációi, akik tanulni és
inspirálódni szeretnének.
Krimi, vér, egyház, politika, sűrű izgalom, kötélidegzet és titkosszolgálatok, háborúk és hatalmi játszmák. Ferenc pápa temetése és utódlása kapcsán az elmúlt napokban több dokumentumfilmet is néztem a témában, aztán átkanyarodtam a fantáziavilág és a realitás homályos határmezsgyéjére, a Tarjányi-Dosek szerzőpáros egyházi krimijére.
"A fejemben folyamatosan dolgozik a kontroll, tudom, hogy milyen információkat adhatok ki szakmai szempontból civileknek. Úgy próbáltuk csoportosítani az információkat, hogy beleilleszkedjenek a könyv cselekményébe, de ne sértsünk velük semmilyen állami érdeket. 70%-a valóság, 30%-a fikció." - mondta Tarjányi Péter a könyvről egy interjúban 12 évvel ezelőtt a HVG-nek.
Hosszú évek óta figyelem Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértőt a médiában. Komplexitásában beszél a problémákról, átfogóan mutatja be a helyzetet, de ha kell, akkor egészen apró részletkérdésekkel világítja meg az események menetét. Tudtam a könyveiről, de nem olvastam még őket. Most azonban Ferenc pápa kapcsán kiváncsi voltam a korábban írt egyházi témájú krimijükre. Nem csalódtam, rögtön beszippantott a mű. Izgalmas, konspiratív, és erőteljesen csiklandozza az ember elméjét, hogy a könyv bizonyos részei vajon abba a 70, vagy inkább a 30%-os tartományba tartozik.
Rejtélyek és akciók, papi palástok és fedett ügynökök
közt hangzanak el olyan mondatok a könyvben, amelyek megrázhatják
nemcsak a földi, hanem az égi kormányzást is. A szerzőpáros fejezeteiben
nehéz határt húzni a szent és az istentelen cselekedetek közé, ami a
híreken edzett olvasók számára talán nem is akkora meglepetés, hiszen
maga az élet az, ami néha bizony felülmúlja mindannyiunk képzeletét. A
történelem és a hírek sűrűn szállítják az események olyan láncolatát,
amihez nehezen tudunk igazán kifejező jelzőt tenni. Ilyenkor hangzanak
el erős szavak, mint elképesztő, brutális, kegyetlen, ördögi,
istentelen.
A valóság és
a fantázia különös határmezsgyéjéről mesél tehát a Tarjányi-Dosek
szerzőpáros, de közben fél szemmel a vatikáni friss híreket is követem,
hiszen Ferenc pápa távozott, zárt ajtók mögött pedig tanácskozásra
gyűlik a konklávé. A döntéshozók tárgyalnak, végrehajtók intézkednek,
írók jegyzetelnek, a történelem kerekei pedig lassan és biztosan
fordulnak, megállíthatatlanul haladnak.
Habemus
papam - hangzik el néhány évente a történelmi mondat, és ezzel
beindulnak a hatalmi gépezetek fogaskerekei az egyházban, a politikában,
és a titkosszolgálatoknál. Hogy Isten mit szól ehhez? Rejtély.
Könnyed, kulturált, elegáns, elgondolkodtató és sokatmondó. Nádasdy
Ádám Londoni leveleit olvastam már részletekben online a Népszava
oldalán, de most így egybegyűjtve könyvben még jobb.
Kellemes
amikor más világok illatát hozza el a szél a Kárpát-medencébe, és még
kellemesebb, ha ez nem keletről érkezik. A Londoni levelek hangulata és
aurája magával ragadó. Királyság, Brexit, Temze, szatócsok, pubok,
történelem, vallás, sok minden szóba kerül. Nádasdy könnyed tollal nyúl
mély témákhoz. Meglátásai sok évtizedes tapasztalaton nyugszik, ismeretei és
tudása széles látókörre vall, barátságos hangneme pedig mély
emberségre.
Szakmája nyelvész, de könyve túlmutat ezen. Az életről
ír, a hétköznapok pillanatairól. Azokról, amik mögül felsejlik, hogy kik
is vagyunk valójában mi magyarok, angolok, európaiak, mi magunk az
emberek. Nádasdy Ádám a kulturált öregurak intelligenciájával és
tapintatával mesél a világról. Érdemes rá odafigyelni.
"Az utolsó baloldali?" - teszi fel nagybetűkkel a kérdést a
kedvenc hetilapom, a Die Zeit legújabb számának címlapja a Pápával
kapcsolatban. Több cikkben is foglalkoznak Ferenc Pápa munkásságával,
üzenetével és hagyatékával. A kérdés: hogyan tovább? "A
vagyon az egyház keresztje" - címmel jelent meg szintén a témában egy
beszélgetés a Magyar Hang szerkesztőségében, ahol Reichert János is
elgondolkodtató dolgokra hívja fel az emberek figyelmét. Pápaválasztás és a geopolitika - témában pedig az igazán felkészült Buda Péterrel lehet olvasni egy új beszélgetést a Telexen.
Hosszan
lehetne még sorolni a helyeket, ahol elmélyülten foglalkoznak a
témával, és nemcsak most a napokban. Kétezer éves történet tele vérrel
és könnyekkel, örömmel és reménnyel, sárral és arannyal, háborúval és
békével, emberrel és Istennel.
Elképesztő ez
az egész kétezer éves jelenség. Mindenkinek ajánlom tanulmányozásra!
Hívőknek és ateistáknak, katolikusoknak és buddhistáknak,
pszichológusoknak és matematikusoknak, újságíróknak és sportolóknak, és
az egyszerű szerény embereknek is. Politikusoknak felesleges ajánlanom,
hiszen "mesterkurzusként" tekintenek szerintem amúgy is a Vatikán
globális hatalmi gépezetére. Kétezer év, bizony.
Kétezer év velünk élő történelme, annak a sötét és a fényes oldala egyaránt.
A természetbarátok táblája mutatta az utat, hogy merre induljunk
Zsuzsával a hatalmas fenyőerdőben a hegyre fel. A kellemes kis osztrák
városka, Bruck an der Mur szélén, a hegyek lábánál működő
turistaszállóban töltöttünk pár napot. Jó levegő, városnézés,
kirándulás, szaunázás, ilyesmi.
Reggeli hűvös levegő, hátizsák, meleg ruhák, némi élelem, és indulhatunk
is. Gyönyörű hegyek, hatalmas fenyvesek, és csörgedező tiszta vizű
patakok. Kedveljük az erdőket.
Egyik emelkedő jött a másik után, kanyarok és útitáblák, ritmikus ösvénytaposás, túrabakancs, a combunkban pedig kemény izommunka, majd pihenő és lazítás.
A háttérben a fák között látszik valamelyest a város, ami a csendes napjait éli. Mi itt fent a hegyen a fenyők közt, jó témák, beszélgetés és túrázás, aztán egy ponton visszafordulás, hiszen kell még erő a lemenetelhez is.
Nagyításhoz klikk a képekre!
Nem csak lenyűgöz az erdő, hanem inspirál is. A gyönyörű tájban
Zsuzsával a hosszú túrák alatt jókat beszélgetünk. A friss
levegő és a mozgás beindítja az elmét, és ilyenkor
"szeminárium-jelleggel" szoktunk elmélyedni különböző témákban. Így
alakult most is a kanyargó hegyi utakon.
Jóleső fáradtsággal és kimerülten értünk vissza a hotelbe, ahol már várt ránk az ebéd.
Finom falatok, jellegzetes osztrák ízek, és kedves
vendéglátás. A szobánkban az otthonról hozott remek olvasmányok; az ebéd
alatt pedig már elkezdték felfűteni a délutáni szaunát. Illatos
olajok, forróság és izzadás, teljes ellazulás. Aztán hosszú éjszaka, erdei sötétség és csöndesség.
2021 tavaszán kezdtem bele, hogy megfessem a magam lélektani mandala-sorozatát
Carl Gustav Junginspirációja alapján. Az első után nem tudtam mi
következik. Nem tudtam mennyi lesz és milyenek. Azóta sok kép készült,
ez a fenti a huszonhatodik, és azt érzem, hogy nem értem még a végére.
Ezek nem művészi festmények.
Nem is mindig, úgymond "szabályos" mandalák. Ezek önismereti ábrák,
lélektani képek, amatőr festmények, egyfajta belső párbeszéd, önismereti
út. Mindegyik különböző és sajátos jelleggel bír. Mintha önálló
egyéniségek
lennének. Pedig csak különböző hangulatot, inspirációt és benyomást
tükröznek. Volt olyan kép, ami egy csendes éjszaka, az elalvás előtti
szendergő állapotban jelent meg bennem, viszont volt olyan, amit egy
helyszín, vagy egy társasági esemény hívott életre.
Két kép
elkészülte között volt olyan, hogy csak pár nap, vagy hét telt el, néha
pedig több hónap. Nehezen megfogalmazható különös élmény ezeket a
képeket festeni. A ritmusuk, ahogy egymás után világra jönnek az is
nagyon egyéni és önálló, de a témájukat és a hangulatukat tekintve is
különös az egész. Az utóéletükről nem is beszélve! Hiszen az íróasztalom
mögötti könyvespolcon mindig ott van a legújabb két mandala, és van
hogy hónapokig nézem őket. Aztán ha elkészül egy új kép, akkor a polcon
lévők közül az egyik átadja a helyét. Tehát a legfrissebb két mandala
mindig ott áll némán a polcon, én nézem őket, ők engem, és valahogy így
bűvöljük egymást. Néma párbeszéd ez, közös tűnődés, meditáció.
Ennek a mandalákkal
eltöltött elmúlt három évnek a sűrített, esszenciális lenyomata ez a
mostani videó, ami hang nélkül, egymás után mutatja be az első húsz festményt. A
képek fejlődése ez, a mandaláim evolúciója:
Különleges könyvajánló azoknak, akiket mélyebben érdekel a híres svájci pszichológus, Carl Gustav Jung
munkássága, azon belül is a személyiség, a lélek és az ecset
találkozása, avagy a mandalák csodálatos világa.
2003 - találkozás a sahaja jóga meditációval.
2008 - elindul a kolostoros blog.
2014 - a meditáción túl, már sokkal szélesebb merítésből kerülnek be témák ide a kolostor udvarára.
Ezeket olvashatod most itt. Kellemes időtöltést kívánok hozzá.
