Budapest belvárosában egy ködös novemberi éjszakán lassan suhanok
négykerekű szerelmemmel az úticélhoz, a békés és biztonságos kikötőhöz,
egy teremgarázshoz. Az autóban klasszikus zene szól, a hőmérséklet
tavaszt idéz, bőrömön pedig két szisszenésnyi fás-fűszeres parfümillat.
Rajtam a közelgő esti rendezvényt megtisztelő elegancia; fekete nadrág,
ing, a nyakamban ascot tie, a hátsó ülésnél pedig türelmesen várakozik
az öltöny és a kabát. Szolid színek, kellemes anyagok, finom varrás.
Fontos és érdekes szakmai összejövetel vár, egy különös rendezvény. Elég
drukk van emiatt így is az emberben, nem kívántam még
parkolási-stresszel is tetézni, így aztán gondosan elterveztem, hogy az
autó mélygarázsba megy.
Budapest belvárosa már készülődik a
karácsonyi vásárra, tele van turistával; munkából haza igyekvő emberek,
buszok, kocsik, felújítás, terelés és dugók. Nem kívánok egy kis utcába
beragadni, se felszíni parkolóhelyre vadászni. Nem kívánom az általam
hajónak becézett könnyen és elegánsan suhanó járművet az úton hagyni, az
időjárás, a természeti erők, vagy az éjszakai fenevadak prédájának
kitenni. Többet érdemel ez a német mérnöki csoda, ez a precíz bajor
suhanás. Az orrán magabiztosan fekvő logó kék-fehér színe és formája
sokakban egy propeller látszatát kelti, egy olyan erős gépezetét, ami
akár az égbe emelhetné a hatalmas testet, és van némi alapja is a
legendának, de a logó színei és szimbóluma valójában a származási helyre
utal. A bajor ember nyugalma, precizitása és magabiztossága tükröződik
benne. Hosszú és kemény közös út vezetett el ide, míg a feleségemmel
eljutottunk egy ilyen 0 kilométeres német mérnöki csodáig. Szintén
hosszú volt az út mire eljutottam, hogy egy ilyen szakmai rendezvényre
meghívást kapjak, és mint pár óra múlva ki fog derülni, a kiemeltek közé
is bekerüljek; díszoklevél, taps, jutalom, elismerő szavak. Tíz éve még
nagyon távolinak tűnt, ma pedig már valóság.
Ráfordulok a
mélygarázs lehajtójára, jegyet kapok, sorompó nyílik, és a felszíni
nyüzsgést, a belvárosi pezsgést egyszercsak nyugalom váltja fel. Lassan
haladok a fényárban úszó garázsban, hallom a gumi hangját ahogy a
fordulóknál tapad a padlóhoz, majd hamar találok egy megfelelő
parkolóhelyet. A Stop gomb enyhe érintésével leállítom a motort. Teljes
csend. Maradok még pár percet, élvezem ezt a nyugalmat. Budapest közepén
ülök a föld alatt egy mélygarázsban, teljes csöndben és nyugalomban.
Fönt a város nyüzsög, még távolabb háborúk dúlnak, nagyon messzi
galaxisokban pedig ki tudja, talán pont most születik egy csillag. A
mélygarázs biztonságát hamarosan elhagyom. A "hajó" marad, orrán a
büszke bajor logóval. Én öltönyt és kabátot veszek, utolsó igazítás
nyakamban az ascot tie-on, és irány a felszín, a novemberi szél, a köd, a
nyüzsgés, tömeg, a város rendezett káosza, sietés, vár a rendezvény.
Tőzsdei
harcokban edződtem, meditációs klubbokban mélyültem, irodalmi könyveken
ámultam, calisthenics parkban erősödtem, szaunákban izzadtam és
erdőkben túráztam; intenzív évtizedek vannak mögöttem. Különben is a
magány a barátom, a részvénygrafikon az iránytűm, könyvtári kártyám a
tanítóm, a csöndet pedig hallgatom; betűk és számok különleges
egyvelegén haladok egy sajátos mentális utazásban, különböző és
egymástól távoli világok között.
Sietek a zebrán széllel szemben,
a tömeg áramlik, hideg van, a saroktól már csak két háztömbnyire van a
kulturális intézet, ahová egy irodalmi estre hívták egybe azokat, akik
megtisztelték a kiemelt kortárs költő egyik művét egy értékelhető
verselemzéssel. Látszólag nem tartozom ehhez a művészeti világhoz, de
mégis. Amikor részvényesi közgyűlésén szavazok az osztalékról, kicsit
ott is kívülálló vagyok, de mégis otthonos. A spirituális testvérek is
kérdőn néznek néha, a könyvtárosokkal olyan művekről beszélgetünk, ami
nincs a polcokon, a privátbankárnak én javaslok radar alatt
meghúzódó small cap-eket, a calisthenics edzés után pedig a proteinpor
dobozán néha haiku-ként folyik össze szemem előtt az összetevők leírása.
Sok helyen vagyok otthon, és mégis, mintha mindenhonnan kicsit
kilógnék. Kívülállóként vagyok bennfentes, az outsiderek szemén
keresztül nézem az insiderek bizalmaskodó kézfogását, és szippantom be a
bratyizás fanyar páráját. Világok közt lebegek - talán így pontos.
Vándor vagyok, kereső, kíváncsi, érdeklődő, szemlélődő, akit most egy
irodalmi eredményhirdetésre vezetett a sorsa, ki tudja miért...
Szép
volt az este, a művészet magas polcra lett helyezve, és eljött az
izgalommal teljes pillanat, amikor kiderült, hogy kik a díjazottak és
kik kerültek a dicséretesek közé. Meghallottam a nevemet a kiemelt
művek, a dicséretben részesülők közt. Oklevél, taps, könyvjutalom,
gratuláció. A remek rendezvény után érdekes és tanulságos privát
beszélgetésekbe keveredtem, olyanokba, amikről tudom, sokáig
visszhangozni fognak még bennem.
Ismét a hideg esti szél fújja az
arcomat, és a belvárosban lépkedek újra a mélygarázs felé. Körülöttem
turisták és tömeg, belül pedig tele vagyok új benyomásokkal,
élményekkel, érzésekkel és gondolatokkal. Az esti órákban a garázsba
vezető lépcsőház már zárva, így lifttel megyek a mélybe. Ajtó nyílik és a
mélygarázsba lépek újra, ahol semmi szél, csak a csönd és a nyugalom.
Az autóban ülök mozdulatlan, de mégis, világok közt lebegek. A város
alatt meghúzódó mélygarázs idilli nyugalma és csendje, mint egy anyaméh,
ami a sors és a természet erőinek kötelező érvényű húzása miatt
magából kiereszt, és lassan utamra enged.
Írta:
Séra András, a tűnődő Kolostor Őre
A fenti írás pár napja jelent meg a Librariuson >>
A szövegben említett rendezvény a Cédrus Művészeti Alapítvány, a Napútonline szerkesztősége által meghirdetett Szfinx versértelmezői pályázatának eredményhirdetése volt, ahol a pályaművem a Dicséretesek elismerésében és jutalmában részesült.
Napútonline eredményhirdetés >>
Erről bővebben majd december elején írok itt a kolostoros blogban.
