Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2011

Meditáció a munkanélküli központban

Kép
Az elmúlt 6 havi munkanélküliségem tanulságai * * * * * * * * * * !!VIGYÁZAT!! * * * * * * * * * * Depressziótól, letargiától, a kormányok, az állam, és a multicégek hibáztatásától mentes, főleg az egyén megoldásaira és lehetőségeire koncentráló bejegyzés lesz! Örök elégedetlen- kedőknek, a hibát és a megoldást mindig másokban keresőknek nem fog tetszeni! Azoknak íródott, akik valóban szeretnének egyről a kettőre jutni, és tennének is ezért! Nekik szánom reménykeltés, ötletelés, és bíztatás céljából! 6 hónapos, hivatalosan munkanélküli státuszban lévő szakasz zárult le most a héten az életemben. A napokban regisztráltam ki a munkanélküli hivatalból, ugyanis sikerült múlt héten elhelyezkednem egy állásban. Kezdjük az elején. TANULSÁG #1 Légy felkészült és elővigyázatos Zsuzsával mikor ideköltöztünk Baranyába pár évvel ezelőtt, akkor egy konkrét munka kapcsán jöttünk. Egy határozott idejű projekt volt, amiről tudtuk hogy 2010 közepén megszűnik. Mi mind a ketten meditálunk, optimistán ...

A földből előkerült FÉLMILLIÓ Forint esete

Kép
Mesebeli varázsgömbbe ha belepillantasz, különös dolgok tárulnak fel előtted. Eddig nem ismert világok, kincsek és furcsa szerzemények. Kis túlzással, de ez történt most velem is, amikor pár hete fűltanúja lehettem a földből előkerült FÉLMILLIÓ Forint, lenyűgöző történetének. Egy új világ nyílt meg számomra! Már majdnem hogy mesébe illő, de azért nagyon is valóságos, hiszen hús-vér emberekkel történt, igaz szituációban, itt a kárpát-medencében! Mindenképp érdemes lesz elolvasnod, hiszen az eset tanulsága túlmutat a szereplők "szerencséjén" és kitartásán, és ha Téged is megérint a történet inspirációja és üzenete, akkor Számodra is új világok nyílnak majd meg! Olyanok, amelyekben lehet hogy Te nem is FÉLMILLIÓRA, hanem sokkal-sokkal többre, vagy akár pénzben ki sem fejezhető "kincsekre" lelsz majd! Meglátjuk. Nos, kezdjük a történetet azon a bizonyos csöndes, tavaszi vasárnapon... Reggeli meditáció, teázás, melegszendvicsezés utáni, kellemes vasárnap délelőtti hever...

Kata, aki a halálból tért vissza!

Kép
Megdöbbentő karmája, igazán különleges sorsa van annak a kolostoros blogolvasónak, akivel a most következő interjút olvashatod. Könnyen lehet azonban az is, hogy már találkoztál vele a médiában! Igazán megrázó dolgok történtek Vele az utóbbi időkben. Pl. volt férje felgyújtotta magát és leugrott a Szabadság hídról, a bank elvitte az autójukat, házukat óriási károk érték, a halállal is farkasszemet nézett, és mindezek mellett még 11 gyermeket nevel! Azért a happy end sem fog elmaradni a történetből, úgyhogy érdemes lesz végígkövetned! (-: Molnár Katalin sztoriját röviden itt olvashatod >> A régi megtépázott, és a csodás új házukról, ráadásul a teljes nagy családról pedig egy igazi ÁlomVideó itt >> A Kolostoros Interjút pedig itt olvashatod: Őr: Lassan egy éve hogy regisztráltál a blogra, és hogy az első pár levelünket egymással váltottuk. Emlékszem akkor nagyon nehéz napokat éltél át, és írtad hogy nagyon nagy szükséged volt a meditációra. Mesélnél erről picit bővebben? É...

A jövő kezdete

Kép
Hogyan tehetnénk sokkal jobbá a világot? Erre az igazán embert próbáló kérdésre keresi egy tanár a választ a diákjaival. Az egyik nebulónak nemcsak hogy fantasztikus, és egyben roppant egyszerű ötletet támad, hanem nagyon hamar útjára is indul a VilágMegváltó "vállalkozás". Nem áll meg az ötlet a "vágy" szintjén, hanem hamar "cselekvésre" is sor kerül. Hogy meddig jut el a kisfiú ötlete, hogy milyen nehézségekkel találkozik, és mi is lesz a történet vége, azt mind megtudhatod a Kolostoros MoziHétvége legújabb filmjéből itt: "Olyan egyszerű!!!! Vajon miért nem működik? Hol akad el a folyamat? Miért?" Ezt kérdezte tőlem a blog egyik hirlevél olvasója, ugyanis nekik már a héten írtam erről, és Ő ismerte a filmet. Szóval ezt a kérdést intézte hozzám, hogy az a nagyon is egyszerű dolog, amit a kisfiú kitalált, és útjára indított az miért nem működik? Hol akad el? Azt kell mondjam hogy szerintem működik! Csak nem filmszerűen, hanem reálisabb mó...

Divathullámok a spiritualitás világában

==================================================== Lementél alfába, hogy bevonzd életedbe az angyalokat és energiákat keringessetek? ==================================================== A spiritualitás színpadán feltűnő, reflektorfényben parádézó "sztárjait" bizony már messziről felismerheted a jellegzetes szavaikról és kifejezéseikről. Azonban ha igazán hűvösre és kellemetlenre fordul az idő az életedben, akkor mit választasz? A meggazdagodott "spirituális divatdiktátorok" érthetetelen ruhakölteményeit, vagy a már jól bevált sálat sapkát, és a meleg kötött pulcsit? Ebben a mostani bejegyzésben 4 karakteres irányvonalat szeretnék bemutatni Számodra, amely jól példázza hogy a spiritualitás szinpadán is mennyire az "aktuális divat" határozza meg a fő irányvonalakat, az érdeklődők "mozgásirányát". Persze ennél azért több divatos irányzat volt, vagy van jelenleg is. Pár évig a közbeszédben vannak ezek a technikák, mindeki erről beszél, mindenki el...

Születésnapi Excluzív Meditációs Videó

Kép
* * * MEGHÍVÓ * * * A spirituális világ egyik legkülönlegesebb felvétele vetítésének leszel most a részese! Shri Mataji, az egyik születésnapja alkalmából, több ezer meditálóval töltött együtt pár órát, aminek részese volt egy különleges, spirituális "ceremónia", egy közös mély meditáció is. Ez lesz most látható! Ilyen és ehhez hasonló videókat nem valószínű hogy bármilyen "meditációs, vizulizálós, jógázós, energetizálós" programokon láthattál. Megmondom őszintén, még mi sahaja jógik se nagyon szoktunk ilyet vetíteni a kezdő jellegű programokon, úgyhogy ez az mostani tényleg egy igazi PREMIER lesz ! Mi történt, hogy eddig ilyet még mi sem vetítettünk, most pedig igen? Erről mindjárt bővebben írok, azonban előtte még mindenképp el szeretném mondani, hogy igazából kinek ajánlom, ennek a különleges videó vetítésének programját! A Meditatív Szombatok Pécsen című programsorozat, most szombati alkalmával kerül levetítésre ez a videó. Azoknak lesz érdemes ott lenni, akik...

"Mikor térsz már meg végre?"

Református vallású csoporttársam kérdezte tőlem ezt a fenti kérdést, jópár éve a főiskolán. Hogy milyen párbeszédben hangzott el a fenti mondat, és hogy mi is volt a válaszom, azt megtudhatod ebből a mostani blogbejegyzésből. Amiért még érdemes lesz elolvasnod az az, hogy két olyan szélsőséges viselkedés mintával is megismerkedhetsz, amit nemcsak a "Térítők és Igehirdetők" használnak sajnos, hanem a hétköznapi emberek is könnyen beleeshetnek! Ha ezt ki tudod magadban majd küszöbölni, akkor olyan személyiséggé fogsz válni, akivel nagyon sokan szívesen találkoznak majd, akinek kellemes a társasága, igazi öröm vele az együttlét, és nem egócsaták sorozata. Az ilyen ember igazán jelentőségteljes, de úgy, hogy közben egyáltalán nem lesz terhes a környezete számára! Nos, térjünk vissza a főiskolára, és a református hittérítő "kollégára". ========================================================== AZ ISKOLAI BÜFÉK CSODÁS VARÁZSA avagy elmélkedés két kapucsinó és néhány briós...

Napfivér Holdnővér

Kép
Keleti remetéknél jártunk a legutóbbi Kolostoros MoziHétvége kapcsán. Előtte pedig a rejtélyes amerikai benzikutas, meditatív útmutatását tanulmányozhattuk, ellenben most itt maradunk Európában. Bár párszáz évet visszaugrunk az időben, és megnézzük egy fiatalember Isten Keresését. A film, Assisi Szent Ferenc életútját dolgozta fel. A minőség nem 100%-os, ettől tekints el, próbáld a szépségét megérezni. A film közvetlen linkje itt >> Korábbi Kolostoros MoziHétvége filmek: -> Tavasz, nyár ősz, tél... >>> -> A békés harcos útja >>> Üdv A Kolostor Őre Csak Könnyedén ******************************************************************************* VIDD HÍRÉT A MEDITÁCIÓ NYUGALMÁNAK! - Kérlek ne foszd meg az ismerős és ismeretlen társaidat a közösségi oldalakon a kolostoros meditációk békéjétől és nyugalmától! Ha tetszett ez a bejegyzés, értékesnek, humorosnak, vagy éppen elgondolkodtatni valónak találtad, akkor most mindenképp küldd tovább! HAJRÁ!